Dr. Soós Árpád
Van-e aktuális üzenete Bethlen Gábor politikájának?
Szekfű szellemtörténeti sémája – ambivalenciáján túl – történetírói tévelygését is mutatta, amikor Bethlen-monográfiájában a császári hatalom dinasztikus kisajátítására törekvő II. Rudolfra és utódjára, II. Ferdinándra célozott, akik az ellenreformációt államhatalmi eszközökkel, katonai erőszak alkalmazásával vitték végbe, ugyanakkor velük egy kalap alá vette kortársukat, a katolizált IV. Henrik francia királyt és Bethlen Gábor kálvinista erdélyi fejedelmet. A világhatalom birtokosaként emlegetett II. Ferdinánd császárt és – a Mohács után három részre szakított Magyarország mindössze erdélyi része fölött uralkodó – Bethlen Gábort az egy és oszthatatlan machiavellizmus hordozóiként eleve különböző minőségi kategóriába sorolta, nemcsak hatalmuk eltérő nagysága miatt, hanem politikai erkölcsi megnyilvánulásuk tekintetében is. Kettős mércéje Bethlen machiavellizmusát különösképpen elítélendő, erkölcsileg bűnös politikai attitűdnek bélyegezte annak ellenére, hogy jól ismerte a Habsburg császárok és francia királyok politikai erkölcs terén szemet szúró páratlan üzelmeit a Közép-Európába nyomult török szultánokkal, I. Ferdinánd császártól és I. Ferenc francia királytól II. Ferdinándig. Amíg tehát Szekfű ez utóbbinak, ún. világhatalmi pozíciója okán, nem rótta fel machiavellista bűneit, köztük a legkirívóbbat: a cseh állam kizárólag dinasztikus, nem pedig valamiféle diplomáciai érdekből brutálisan végrehajtott felszámolását, addig az ő történelmi szótárában a „török vazallus” címszó alatt jegyzett kálvinista erdélyi fejedelem machiavellizmusában egyenesen az ördög megtestesülését látta. Bethlent alattomosan – minden alap nélkül – még az ellenreformáció erőszakos kiterjesztése miatt fellázadt csehek elárulásával is megvádolta monográfiájában. Holott ő az osztrák, morva illetve az ellenreformáció vezéralakja, II. Ferdinánd ellen felkelt hitsorsos cseh rendek katonai megsegítésére a velük egyetértő, szintén szorongatott magyarországi rendek kérésére hitbeli meggyőződéssel támadott ki Erdélyből, aminek elkerülhetetlenségéről hadai élén Debrecenbe érve, a külföldet is egyértelmű kiáltványban tájékoztatta. A felkelt cseh rendek, akik – E. Prister XX. századi osztrák historikus szerint – Prágát a harmincéves háború Szarajevójává tették, ígéretük ellenére végül is nem őt, hanem a II. Jakab angol király vejét, pfalzi Frigyes protestáns birodalmi választófejedelmet választották cseh királlyá. Nota bene, alkalmasint a cseh rendek számára nem volt precedens értékű a lengyel rendek által éppen a nem távoli múltban egy magyar erdélyi fejedelem királyukká megválasztása Báthory István személyében, akit a lengyelek máig a balti tengerpart-menti ütközetben Rettegett Iván orosz cár fölött aratott döntő győzelme okán a legnagyobb királyukként tartanak számon. Pfalzi Frigyes azonban a fehérhegyi csatában döntő vereséget szenvedett, mert a kiemelkedő katonai stratégának, Bethlennek az erők elkerülhetetlen egyesítésére felhívó üzenete ellenére nem várta be a hadba szállásakor a magával vitt erdélyi prédikátorai által nagy fegyelem alatt tartott, kálvini hittel harcoló, felkészült erdélyi segédcsapatainak érkezését. Meggondolatlanul döntő ütközetbe bocsátkozott a császári hadak fő erejével és vesztett. A cseh felkelés elbukása után menekülni kényszerült Csehországból. De Bethlen ezt követően magára maradva sem csak önvédelemre rendezkedett be, hanem a cseh hitsorsosai eltiport szabad-vallásgyakorlási és nemzeti ügyét – elbukásuk, illetve császárrá megválasztása után II. Ferdinánd oldalára – a cseh és magyarországi főrendek, sőt egyes protestáns német választófejedelmek részéről is folyamatosan bekövetkező, nem véletlenül nagy csalódást keltő átpártolása ellenére is napirenden tartotta. A harmincéves háborúnak ebben a szakaszában, amikor a császár a csehek fehérhegyi katasztrófája után még nagyobb erővel folytatta erőszakos ellenreformációs politikáját, ellene Bethlen – távol Erdély határaitól, haderejét a Westminsteri Szövetség létrejöttét előmozdítandó – ismételten bevetette.
Szekfű Habsburg optikája eleve lehetetlenné tette, hogy azt, amit ország világ, a távoli Anglia uralkodója a legvilágosabban látott, ő a XX. századi historikus is lássa. Bethlen Gábor Bocskai Istvánéhoz hasonló erős kálvinista hittel, a csehek fehérhegyi veresége után is képes volt a Habsburg királyi országrészből hét megyével gyarapított Erdélyt, Európa akkor legerősebb haderejével szemben megvédenie. Tizenhat évig tartó uralkodása alatt ellenség a győzelem esélyével nem léphette át országa határát. A régmúltban (1031-ben) hasonlóan szenvedtek vereséget mind III. Henrik német-római császár Magyarországra támadó hadai, mind a keletről akkoriban gyakran betörő besenyők Szent István alig korábban keresztvíz alá tartott országának hadaitól. Ha az országába bebocsátást kérő besenyők felvették a kereszténységet, letelepedhettek. A befogadott besenyőknek, mint bátor harcosoknak, királyi seregében fontos helye volt.
A császári udvar elképesztő propagandakampánya sem ért célba, melyet Európa-szerte folytatott Bethlen állítólagos mohamedán hitre térésének hazug híresztelésével. Bethlen a Habsburg diplomácia Erdély függetlensége elleni aknamunkáját a török portán, alattomos denunciációit a szultánnál, megelőző diplomáciával úgyszintén el tudta hárítani. Nota bene, erre például a XX. század elején a Versailles-i békekonferencia előtt a kozmopolita ún. császári és királyi magyar diplomácia alkalmatlan volt azzal az agresszív, magyarellenes, a békecsináló antant hatalmak félrevezetésére játszó soviniszta csehek, románok, szerbek propagandájával szemben, amely átvette a Habsburg agresszív dezinformációs propagandaiskola jó szabóként rájuk szabott trükkjeit. Ezeket kvázi a II. Szulejmán-féle hódító politikára ütő, versailles-i antant-politika – horribile dictu – bizonyítékul használta az ezeréves Magyarország feldarabolásához.
A szerző további írásai
2 / 7 
