Dan Beáta
Kelet vagy Nyugat; Mi vagy Ők?
A következőkben egy másik elgondolás mentén is meg kellene vizsgálnunk a kérdéskört. Mert lehetetlen, hogy „az az idő, amelyben az emberek minden tájékról elkeveredve együtt tudtak élni a levantei kikötőben, csak a múlt maradványa? Vagy a jövő kifigurázása? Akik hűek maradtak ehhez a képhez, ábrándozók csupán, vagy múltba vágyók?”6 Sajnos nagyon kevesen vannak közöttünk, akik még hinni mernek „…egy szépiaszínű világban, amelyben egy török és egy örmény…” egy francia és egy arab, egy német és egy zsidó, egy román és egy magyar, és sorolhatnánk, testvérek maradhatnak.
Maalouf írásaiban, a két világ – Kelet és Nyugat – párhuzamosan van jelen, ezáltal egy egységes történelmi világképet kap az olvasó. Elkerülhetetlen a különbözőségek, illetve a hasonlóságok kategorizálása, mert mint látni fogjuk, ezek sokszor a történelem természetes egységei, a különböző nemzetek, azok kultúrájának, civilizációs értékeinek hozománya. A frankofón író azonban nem tipizálja, nem szigeteli el a fogalompárokat, ő a narrátor szerepét vállalja magára, aki mindenhol jelen van, és egységes egésszé szövi a személyes történeteket.
„Kié hát a világ?” – teszi fel a kérdést a Gyilkos identitások (Les Identités meurtries) című esszékötetében, a válasz határozott: „Nem sajátja egyetlen fajnak, egyetlen nemzetnek sem. Mindenkié – most jobban, mint bármelyik más történelmi pillanatban –, aki helyet akar magának találni benne. Mindazoké, akik megpróbálják megérteni az új játékszabályokat – bármennyire megtévesztőek is –, és előnyösen használják azokat.”7 Az idézett szavak aktualitása megkérdőjelezhetetlen. Hovatartozás, a vágy, hogy részesei lehessünk valaminek, velünk született hajlam, természetes érzés, mindaddig, amíg ezek mértéktelen használata nem válik mérgezetté, amíg nem fajul hazug hittétellé.
A történelem folyamán a hétköznapi ember, Mi csak asszisztálunk, mialatt a döntéshozók, Ők határoznak ügyekről, vitákról, sorsokról. A mai média hemzseg az ellentmondásos, de jól csomagolt híresztelésektől, hogy a parlament, a kormány, az elnök stb. majd megoldja a világ gondjait. A vezetői helyzet mulandóságáról mélyen hallgatni illik, és nem szívesen poroljuk le megszokott sémáinkat, elavult értékrendszereinket. Marionettfigurák módjára elballagunk a problémák mellett. Maalouf alakja azonban szembe helyezi magát a társadalmi normákkal, megveti az álszent hősködéseket, melyeket mások hatalmi pozícióik megszerzésére használnak. „Ha tagadni próbálod, hogy hős vagy, nemcsak hogy sértetlen marad a tekintélyed, de te leszel a megtestesült szerénység. Ami, úgy tartják, a hősök legfőbb erénye.”8 Ossyan „apró figura” szerepet vállal magára a történelmi események kapcsán, és a mindennapi ember életét éli. Szerencsétlen fordulatot akkor vesz sorsa, mikor bátyja, Salem erőszakkal intézetbe záratja, „a nevezetes La Residence de Cheminneuf klinikába. A módos elmezavarodottak menházába”.9 Bizonyos, hogy az Ellenállás nagy alakjaként nem igazságtalanodott volna vele a sors, ha fivére mentalitását kölcsönözve vállalja a közszereplő dicső alakoskodásait, tiszteletet parancsoló személyiség válik belőle.
Az őrület kitaszítja őt a társadalmi életből, és fokozatosan vegetáló lénnyé degradálódik, aki felmentést kap a világi felelősségek alól. Visszatérvén Ferguson gondolatmenetére, az író allegorikus formában hátat fordít a társadalmi problémáknak. Saját magunkra ismerhetünk Ossyan alakját vizsgálván, hisz számtalan helyzetben az elzárkózást, a nemtörődöm utat választjuk, a döntés súlyát a jogosultakra hagyván.
Amin Maalouf az irodalmon keresztül találja meg az utat, a szabadon értekezés, a szabadon értés és választás lehetőségeit megmutatván: „…a mai világ nem azonos azzal a képpel, melyet ti magatokban alakítottak ki róla. Nem igaz, hogy láthatatlan kezek vezénylik, mindenhatóak. Nem igaz, hogy „mások” tulajdona! …napjainkban az egész világ valamennyire elnyomottnak vagy száműzöttnek érzi magát. Délről Keletre tekintve Kelet dominál; Párizs felől nézve Amerika dominál; és mégis, az Egyesült Államok felől haladva mit látunk? Nemzetiségeket, amelyek a világ sokféleségét tükrözik, és amelyek, mindahányan, szükségét érzik az etnikai hovatartozás kinyilvánításának.”10 A gondolatmenet folytatásaképp, biztos vagyok benne, hogy mindannyian tapasztalhattuk, akár magyar nemzetiségűként, hogy kisebbségi érzés keríthet hatalmába egy erdélyit Budapesten, egy székelyt Kolozsváron, egy csángót Nagyváradon… Kisebb-nagyobb mértékben bárhol lehetsz elnyomott, bárhol válhatsz elnyomóvá. Maga a probléma gyökere a megosztás relevanciáiban rejlik, Ők és Mi, Maalouf szavait idézve: „Az egyetlen dolog, ami igazán fontos, az a »mieink« álláspontja, a pártosoké, a demagógoké és lelkesedéstől hevülteké.”11 Elszomorító, de a „saját törzsünkért” folyó csatározásokban az objektív világszemlélet értelmetlen fogalommá semmisül. Amin Maalouf a tisztább értésmód jegyében egy belső, személyes történelmi tablót fest, ahol a szereplők megélése és szubjektív véleménye másfajta értékrendet teremt. A „gyilkos identitásokról” szóló diskurzussal aktualizálja a másfajta látásmód vitáját: „egy személy identitása nem különféle befogadási pontok, és nem is egyfajta széles rongydarab; olyan, mint egy rejtett szerkezet, egy szorosra húzott pergamen. Csak egy részét érintsd bár, egyetlen tartozékát, és az egész személy reagál, az egész dob berezeg.”12 Furcsa látásmód, és mégis találó a leírás. Elég, ha az egyén egy aprócska részét éri sérelem, az az egész személyiségre kihatással lesz.
A szerző további írásai
2 / 3 
