Balázs F. Attila
Új poétikai modell a román költészetben
A hetvenes-nyolcvanas években jelentkező költők nagy részénél kimutatható az amerikai beatkorszak (Allen Ginsberg, Gregory Corso, Gary Snyder, Philip Whalen, Michael McClure Lawrence Ferlinghetti) kulturális hatása, különösképpen a bukarestiek esetében.
Kolozsvár és Bukarest mellett az irodalmi megújulás központjai voltak még Brassó és Jászvásárhely, ahol a nyolcvanasok moldvai vezéregyéniségei tanultak (Nichita Danilov, Cassian Maria Spiridon).
Az irodalomtörténész Radu G. Teposu úgy tárgyalja a nyolcvanas évek költészetét, mint egy nagy posztmodern korpuszt, amelynek különböző elágazásai vannak.
Íme a Teposu által felvázolt kategóriák:
1. Prózai és bohóckodó mindennaposak (Mircea Cărtărescu, Traian T. Cosovei, Liviu Ioan Stoiciu, Florin Iaru, Alexandru Musina)
2. Gnomikusok és ezoterikusok. Manieristák (Nichita Danilov, Lucian Vasiliu, Ion Bogdan Lefter)
3. Hermetikus és absztrakt fantasztikum (Aurel Pantea, Ioan Moldovan)
4. Belső krízis. Szarkasztikus és ironikus pátosz (Ion Mureşan, Marta Petreu)
5. Teátrális és komikus kriticizmus (Petru Romoşan, Mircea Petean)
6. Rafinált szentimentálisak (Romulus Bucur)
Alexandru Musina megpróbálja szétválasztani a „nyolcvanas” terminust a posztmoderntől, az „új antropocentrizmust” javasolva a nyolcvanas költészet meghatározó jegyeként. Szerinte amennyiben a posztmodern egy „irodalmi kísérlet”, semmi esetre sem „egzisztenciális kísérlet”, és szerinte a nyolcvanasok épp ez utóbbit preferálják egy új egzisztenciális modellt kínálva.
Továbbmenve felteszi a kérdést, vajon a posztmodern cédula ahelyett hogy jelezné a megelőző és a nyolcvanas évek közti szakadékot, nem teszi lehetetlenné a differenciálást?
A nyolcvanasok izmusának sajátos és összetéveszthetetlen identitása van.
I. B. Lefter számára a nyolcvanasok jelentkezése, csak a nagy posztmodern irányzat kezdete. Mircea Cartarescu szerint a nyolcvanasok közül csak az újítók számítanak posztmodernnek, akik közé saját magán kívül csak néhány fővárosi költőt sorol, ezzel szemben Alexandru Musina szerint csak úgy mutatható ki a nyolcvanasok újító ereje, ha nem azonosítják a posztmodernnel.
Mindent egybevetve, egy új poétikai modellről van szó, sajátos identitással. Az esztétikai érték, az egyediség és a sokszínűség elvitathatatlan. Nehezen szoríthatók ezek a költők egyetlen irodalmi felfogás skatulyájába. A tiszta posztmodern csupán egyetlen költőre, Mircea Cărtărescura vonatkoztatható.
A kilencvenes években nem következett be paradigmaváltás a román költészetben, bár tucatnyi tehetséges költő indult, akiknek sikerült bekerülniük a legtöbb kánonba, ám ezek az alkotók többnyire azt viszik tovább, amit elődeik honosítottak meg a román irodalomban. Ezért a „nyolcvanas” megnevezés nem csak egy időszakot jelöl, hanem tipológiai azonosításként kezelendő.
Musina, kissé szélsőségesen, Lefterrel és Cărtărescuval vitatkozva, a posztmodernt az irodalmi „impotencia” működési területének nevezi.
Jellemző, hogy a nemzedéknek megvannak a saját kritikusai, irodalomtörténészei, akik többnyire egymással vitatkoznak.
A szerző további írásai
2 / 2