Dánielisz Endre
Az Arany- és Sinka-epika szülőhelyi meghatározottsága
A Sinka gyerek iskolai évei másféle gondok között telnek. Noha – amint maga vallja –, „míg el nem értem az iskolás kort, nagyon vágyakoztam, hogy elérjem”. Sajnos, már az első napokban azt kell tapasztalnia, hogy ő, a nyáron mezítlábas, télen papucsos nebuló nem egyenrangú a cipős polgári gyerekekkel. Tanítója az utolsó pad utolsó helyére ülteti, de – tudása révén – karácsonyra már a negyedik padsorban találjuk, a záró vizsgán pedig „elhatároztam – írja –, hogy a jövő évben az első padosokat egyenkint győzöm le”.9 Szándékát véghez is viszi. Amikor a negyedik elemi után a szalontai református templomban megtartják a záróvizsgát, a bevett szokás szerint az iskolaszék elnöke maga egzaminálja a diákokat, és végül meg is jutalmazza a legjobbat. A helybeli nagygazdák, polgárok, előkelőségek csalódására „Böszörményi nagytiszteletű úr a kis rongyos Sinka Pistát szólította ki”. Ő kapta az ezüstösen csillogó ötkoronást.10
Tragikus, hagy bármennyire áhítozott a gimnázium után, bármily komolysággal ígérte meg tanítója és az esperes úr az egyház anyagi támogatását, a családfő elhunyta után a Pista fiúnak munkába kellett álllania. Tízévesen cselédkönyves kisbojtár. „Nem történt semmi csoda: a cipősök és az én utaim elváltak.”11 A további tudás megszerzéséhez ezután a saját erejére volt utalva.
Elődje, Arany János valamivel szerencsésebb. Szülei szegénységének terhét neki is hordoznia kellett, de önálló kenyérkeresetre valamivel később, tizennegyedik életévében kényszerül. Arról már szóltam, hogy kínnal, bajjal ugyan, de végül is sikerült felsőbb tanintézetbe kerülnie és értelmiségivé válnia.
Nagyszalonta e két, halhatatlanná vált fiának írói pályáját párhuzamba állítva, a családi, származási különbségek mellé – alkotó munkásságukat befolyásoló tényezőként – az eltérő iskolázási lehetőséget okvetlen oda kell sorolnunk.
Viszont világnézetükre, politikai állásfoglalásukra, gondolkodásmódjukra fokozottabb hatással volt a szülőföld, annak 19. század eleji társadalmi és gazdasági szerkezete, mely a 20. század kezdetére jelentősen átalakul.
Arany János gyermek- és jegyzőkora idején a mezőváros lakóinak kollektív emlékezetében még erősen élt a hajdúeredet tudata. Ez hol fellángoló, hol ellanyhuló feszültséget eredményezett az alapítók leszármazottai és a két évszázad során beköltözöttek között. Az előbbiek csupán az 1810-ben visszaállított hadnagyi szék számukra kedvező döntéseit ismerték el, semmibe véve a bíró s a városi tanács rendelkezéseit. Egy másik jellemző vonás, hogy „Szalonta volt a pörökben oly gazdag Magyarország legpörösebb városa. … Volt itt jog-, gyökösségi-per, dézsma-per, indébindé-per (indebite), só-per” és még vagy tízet sorol fel Riedl Frigyes monográfiája.12 A legjelentősebb a Habsburgok által rájuk kényszerített földesurukkal, Esterházy Pál herceg családjával folytatott hajdonikális-per, amellyel végül sikerült egy felemás önállóságot kiharcolni: robotot nem teljesítettek, de évi taksát fizettek. Ezután mar szabadon gazdálkodhattak. A kilencezernyi lakos 90 százaléka őstermelő, akik a folydogáló erek szabdalta, vizenyős határon főképp állattenyésztéssel foglalkoztak. Osztályellentétet kiváltó gazdasági különbségek az egyes rétegek között csak 1848 tavaszán merültek fel. A város kedvező anyagi helyzetének az alapja a 17. század első felében szerzett, később folyamatosan gyarapított, 3000 katasztrális holdnyi (azaz 1725 hektár) orosi puszta, ahol ridegpásztorkodással hatalmas gulyákat, kondákat, nyájakat tartottak. Így e környéken a pásztorkodás több százados múltra tekinthet vissza.
Annál kevesebbre az ipar s a kereskedelem. Az első céhet meglehetős késéssel, 1822-ben a csizmadiák alapítják. De ők is kétlakiak: nyáron a határban, télen a műhelyben dolgoznak, néhány más kismesterhez hasonlóan. A „vásáros boltok árendásai” macedóniai görögök. Három-négy család. Kocsma, vendéglő nincs. A 19. század derekán a népesség szinte egyöntetűen református magyar. Pontosabbat Fényes Elek 1839-es statisztikájából: 9640 református, 99 görögkeleti, 24 zsidó, 8 római katolikus élt itt. Feltételezhetően a magángazdaságokban időlegesen alkalmaztak román munkaerőt.
Az értelmiségi réteg a 10 százalékot sem érte el, hiszen e hajdúváros első orvosa is csak 1845-ben telepedik meg. A lélek elvárásait a két kálvinista lelkész elégítette ki, a kulturálisakat pedig a tízosztályos iskola. A társaskapcsolatokat a családi összejövetelek szolgálták, a kalákában rokoni, baráti segítséggel végzett, szórakozást is nyújtó munkaalkalmak, mint a házépítés, szüret és disznótor. Vasárnap délutánonként kiültek a ház előtti kispadra, ahol a szomszédok egymással kicserélték hallomásaikat, gondolataikat. Az ilyen beszélgetéseken való részvételére utal Arany emlékezése: „itta lelkem tej gyanánt az édes regét”. Amikor a határba, a mezei munkába édesapját kísérte el, a múlt akkor is mellészegődött: „Oda járt ki hozzám a beszédes Monda, / Mellyel már bölcsőmet ringatá Szalonta.”13
Ez a társadalmi-történeti valóság predesztinálta földinket arra, hogy a magyar irodalom máig felülmúlhatatlan epikus költője legyen. Ezek a helyi hagyományok s a szalontai szellemi légkör szilárd alapot nyújtottak a Toldi-trilógia, a Bolond Istók, Az első lopás és más, klasszikussá vált művek megírásához. Arról is tudunk, hogy Arany György híres mesélő volt. Általa közvetlen a kapcsolódás a Rózsa és Ibolya, A Jóka ördöge, A hegedű. A bajusz, Szent László füve és egyéb, folklórból építkező elbeszélő költeményhez, amelyekben a magyar népmesék kerek, tökéletes szerkezetét, gazdag és kifejező nyelvét művészi fokon valósítja meg. A mesék fantasztikuma és a reális népi szemlélet között olyan harmóniát teremt, amihez csupán Petőfi János vitéze, részben Vörösmarty Csongor és Tündéje hasonlítható.
A babonák, a hiedelmek világa feltehetően azért kerülhet az emlékvilágát uraló mondák és a népmesei elemek mögé a harmadik helyre, mert – meglátásom szerint – a gyermekkorában idesnénéméktől hallottakat szembesíti iskolai végzettsége, műveltsége reális ismereteivel, s csak művészi eszközként, az erkölcsi tanulság fokozása, erősítése szándékával tett engedményt a titkokkal tűzdelt babonás képzelődésnek. Bizonyítékként a boszorkányság hírébe keveredett szalontai Veres Rebeka szegény asszony tragikus történetét említhetjük14, amelyből a költő sző valószerű történetet. Helyi reminiszcenciákat fedezhetünk fel a Tengeri-hántás, az Ágnes asszony, Árva fiú, A varró leányok, Szőke Panni című, közismert balladáiban.
A szerző további írásai
2 / 4 
