Ujvárossy László
A Velencei Biennáléról – utóirat
Első látásra felüdítő benyomást keltett a nézőben a lengyel pavilon Guests című videoinstallációja, melyben az alkotó, Krzysztof Wodiczko a nézőteret egy virtuális építmény sötét belsőjévé alakította át. A mennyezetre és a terem három falára videoprojektorokkal boltíves pszeudo-ablakokat vetített, ahol az ablakpucolók munkáját lehetett látni. A munkások egymás közti beszélgetéséből kiderült, hogy emigránsokról van szó, és ezzel Wodiczko feszültséget teremtett a kint és bent, az outsider és a nézők kontrasztja között. Amennyit átengedett a mattüveg áttetszősége a néző számára, annyi volt látható a tetőtér és az ablakszemeket mosó takarítók árnyaiból, vagy a nyári zápor elől esernyő alá húzódó emberekből. Olykor benéztek a hontalan idegenek, de csak a megvilágítatlan üres teret látták, így nézőként a sötétben átérezhetővé vált az idegen-másság állapota, és a vetített virtuális világ mozgalmasságában a nézők is egy rövid időre idegenné váltak.
Az orosz pavilon monumentális projektje, A jövő feletti győzelem (Victory over the Future) címmel, hét művész alkotásából állt össze, és akár az előző években, most is figyelmet követelt magának. Majd mindegyik alkotó az avantgárd múltat idézve utópisztikus jövőképet mutatott. Kiemelnék hármat közülük, elsőnek Pavel Peppersteint, aki a színes rajz hagyományos eszközeivel az orosz futuristákra emlékezve a jövő városának tájképét festette meg. Andrej Molodkin, a pop art és a konceptuális művészet tradícióira támaszkodva, a Samothrakéi Nikét „popikonként”, a győzelem szimbólumaként, megkapó installációban dolgozta fel. Két darab áttetsző üreges Niké plasztika egyikébe mechanikus eszközökkel vérnek tűnő viszkózus anyagot pumpált, a másikba pedig kőolajat, amit a terem falára videó körkapcsolással, vöröset a feketével egyesítve kivetített. Az említett kép látványa átlényegült és anatómiai részletekre, artériákra emlékeztetett, amelyekbe ritmikusan, mondhatni hanghatással is belövellt a vér, valamint a fekete anyag. A néző, a mű olvasata közben, a derengő demokráciáról, „ahol a hatalom, a gazdagság, az erő és a fájdalom uralkodik”, óhatatlanul a „győzelemmel” járó áldozatokra gondolhatott, a győzelem örömében a keserűségre vagy a szeretet mellett leselkedő gyűlölet sötétségére. Egy másik alkotó, Anatolij Zhuravlyov a mennyezetről belógatott üveggömbökbe azoknak a kicsi portréit helyezte, akik valamilyen módon hozzájárultak világunk átalakulásához (Einstein, Gandhi, Churchill, Picasso stb. 1 cm-es fényképét). A mű egyik méltatója szerint a falon látható festéknyomok, „fekete lyukak” összefüggtek a történelmi emlékezettel, de a sötét térben megvilágított gömbök a kozmikus rend hatását is sugallták.
A belga Jef Geys a Quadra Medicinale nevet viselő interdiszciplináris projektjét, kutatási tervét mutatta be. Geys négy nagyváros – Villeurbanne, New York, Moszkva, Brüsszel – urbánus környezetében vadon élő növényekről hozott adatokat, melyeket az általa felkért barátaitól kapott. Tizenkétféle olyan gyomnövényt tárt a nézők elé, melyek az utcán is előfordulnak, és elmondása szerint ehetőek. A helyszínek térképét, fényképeket, leírást, újságcikket, növénygyűjteményt és szubjektív elemzést közölt a szerző, majd a gyógynövények hasznosságáról és használatáról kiadványt nyomtatott. Jef Geys utópisztikus projektje figyelemfelkeltő munka; arra figyelmeztet, hogy a nagyváros labirintusában élő ember, aki a természetbe csak vendégként látogat, olyannyira eltávolodott a természeti népek tudásától, hogy az a túléléshez már nem lenne elegendő. A pavilon térberendezésének anyaga – hasznavehetősége ellenére – a művészeti fikcióba torkollik, és mint koncepció kimeríti a kortárs művészeti üzenetet.
Az Egyesült Államok színeiben Bruce Naumant lehetett látni. Munkájának (Topological Gardens) alapmotívuma a 66-ban bemutatott A művész önarcképe mint kút című performance-ából ismeretes. Akkor a szájából vizet spriccelő művészt láthatták a nézők, most a mester fejének viaszból kiöntött, felfüggesztett szökőkút változatával találkozhattak a látogatók. Az említett fejeken kívül kezek, hang és neonplasztikák ékesítették a pavilon belső és külső tereit. Az épület homlokzatán színes fénycsövek írtak ki szópárokat, a fényreklám technikájával. Ellentmondó fogalmak váltották egymást, mint Charity (emberszeretet), Sloth (tunyaság); Anger (harag), Fortitude (lelkierő); Glutton (torkos), Temperance (mértéktartás); Envy (irigység), Hope (remény); Pride (büszkeség) és Prudence (megfontoltság) – ezek üzenete a művész Anthro/Socio programjából eredeztethető. A pavilon termei közül rám leginkább egy körbemozgó installáció hatott: viaszból megmintázott és felaggatott nyúzottállat-szobrok mozogtak körben, majd egy ugyancsak mozgó képernyőn filmet lehetett látni a valódi állatok nyúzásáról, preparálásáról, a gyilkolás, a vadászösztön perverziójáról. A négyzetes teret a kör forma teljes mértékben kitöltötte és a lassú mozgás meditálási lehetőséget is nyújtott a nézőnek. Bruce Nauman egyik spirál alakú neonmunkájában azt írja, hogy Az igazi művész rejtett igazságok feltárásával segíti a világot (The true artist helps the worlds by revealing mystic truths). A nemzetközi zsűri úgy döntött, hogy Nauman művészete igazinak bizonyult, és neki ítélték oda a legjobb nemzeti részvétel díját, az Arany Oroszlánt. Rajta kívül Yoko Ono és John Baldessari részesültek hasonló elismerésben.
A nemzetközi résztvevők közül említést érdemel a brit származású, de Berlinben és Koppenhágában élő Simon Starling. Alkotása, a Wilhelm Noack oHG valósággal meglepte a közönséget. Ez ugyancsak installáció, vagy inkább egy kinetikus szoborstruktúra, egy csigalépcsőre emlékeztető mű, aminek a tengelyére erősített vasrúdra régi mozigép volt felszerelve. Az építmény a kattogó gép térben gyűrűző 16 mm-es filmtekercséből és az ezt fenntartó vasállványzatból tevődött össze, amelynek kialakítását függőleges orsókon vezette a művész. A filmszalagon levő mozi, a kivetített mozgókép a filmgyártással szinte egy időben megalakult berlini Wilhelm Noack oHG lakatosműhelyt, valamint e mű létrehozását mutatja be, fekete-fehér filmen. Az önmaga megszületését reprezentáló kisfilmen láthatjuk az archív motívumokat, s amint a művész tervei nyomán megvalósulnak a részletek. A Simon Starling alkotásteremtése, a berlini kurátor szerint fenomenológiai kérdést vet fel, azaz a jelenséget megismerhetjük, azonban a lényeg hozzáférhetetlen marad.
A szerző további írásai
2 / 3 
