Merényi Krisztián
Bejelentés
*
A repülőgép nagyokat rázkódik. A pilóta bemondja, hogy nem kell aggódni, a turbulenciától rázós kicsit az út. Hősünk elfehéredik, három üveg sör után se nyugszik meg. Felesége tátott szájjal húzza a lóbőrt. Bence totálisan bezsongott. Az ízletes koszthoz se nyúl, nehogy valami különleges látványról lemaradjon.
*
Lassan döcög a taxi. Csiricsáré falvak, hézagos aszfaltutak. Egymást váltják a pazar épületcsodák és a rozoga tákolmányok. Leszakadt vezetékek árulkodnak a nemrég itt tomboló Veszna hurrikánról. Hosszú, egyenes út vezet az óceán felé. A fiatalembert büszkeség tölti el, hiszen haldoklás közben nyújtja mindezt a családjának.
Megérkeznek az ötcsillagos luxusbungalókhoz. Első emeleti rezidenciájuk a fehér homokos, világoskék tengerre néz. Az erkély hatalmas. A fiatalember meglepetésnek szánta, direkt nem mutatott róla képet. A medence és a tenger között mindössze ötven méter lehet.
Az ebéd akár fürdőruhában, a nádfedelű étteremben is elfogyasztható. Premier plánban a tenger. Olykor homokot hord be a szél, de a személyzet azonnal orvosolja a kellemetlenségeket. Legalább száz különféle ételt kínál a svédasztal. Szakácsok ajánlják frissensültjeiket. A házaspár az illatos langusztából kér, azután különféle egzotikus gyümölcsökkel rakják tele az asztalt. Bence és Stájer először a süteményestálakat rohannák meg, de anyjuk meggyőzi őket, hogy illendő lenne mással kezdeni. A szülők fehérrummal isszák az ananász-, banán- és kókuszalapú koktélt. Stájer és Bence ugyanazt rum nélkül.
Fakultatív útra fizetnek be. Egy lapos sziget aprókavicsos partszakaszán köt ki hajójuk. Bennszülöttek várják frissen sült, pikánsan fűszerezett homárral a vendégeket.
– Annyira jó itt! – kiált fel Stájer.
– Nem akarok hazamenni – szólal meg az ábrándozó arcú Bence is.
A három hétből csak öt nap telt el. Az asszony beleszerelmesedik a tengerparti La Bamba Kávézóba. Deja vu érzés hatja át a trópusi virágoktól illatozó, félig nyitott helyiségben, ahol mindig szól a szamba.
Egyik délelőtt mindnyájan a ten
gerparton. Az asszony a napernyő árnyékában olvas. Bence és Stájer hol a tengerben pancsolnak, hol a parton kergetőznek. Csak nagy ritkán térnek vissza szüleikhez.
A daliakülsejű férfi félórát úszik. A vízből kijövet hullámzó, napfénytől csillogó fekete haját hátracsapja. Elterül a homokban. Csukott szemmel élvezi a napfényt, aztán elalszik. Jó húsz perc múlva hirtelen felül. Maga mellé gyűjti családját, és rendel négy kókuszkoktélt. Felteszi napszemüvegét. Szivarra gyújt.
– Szóval ezt is megértük, kedveseim. Az ilyen kiruccanások után szokás mondani, hogy akár meg is halhat az ember. Kedvesem, vigyázz a gyerekekre…
Az asszony ezt elengedi a füle mellett, inkább a könyvre koncentrál.
– …Bence, te érzékeny fiú vagy. Légy objektív és erős, mert különben kihasználnak!
– Apu! Mi van veled? – kérdi Stájer.
– Te pedig fiam, mindig állj Bence mögött, de sose vedd fel helyette a kesztyűt. Maradj az árnyéka, mint egy őrangyal. Téged nem féltelek. Kiállsz az igazadért, jól tanulsz, mindenhol befogadnak.
– Kérlek, nagyon kérlek, ne izgasd a gyerekeket – mordul rá az asszony.
– Téged sosem érdekelt az egészségem, olvass csak… De nektek, drága gyermekeim, tudnotok kell; nem csaphatlak be titeket… A papa búcsúzni szeretne. Beteg lett a vérem. Ezt egy nagyon okos adjunktus néni mondta, aki egyetemistákat tanít orvosi mesterségre. Sajnálom, rettenetesen sajnálom… a papa haldoklik. Bármikor a tükörbe nézek, egy halott ember tekint vissza rám… csuklik el a férfi hangja. Felesége ingerülten elhúzza a száját. A két fiú értetlenkedve néz össze, aztán az erőtől duzzadó, napbarnított apjukat méregetik, mintegy keresve rajta valami árulkodó nyomot, ami igazolja búcsúbeszédét.
A szerző további írásai
2 / 2