Kustán Magyari Attila
Pontok
Egy évszázad telt el, amire elkészült az Első Pont filozófiai-vallási elmélete. Ezek szerint ő maga az isten, és az elmúlt 36 525 reggelen önmagához imádkozott. Leszögezte, hogy egy úgynevezett „öntudatlansági állapotban” élt nyilvánvalóan, mégpedig ami az idő hosszúságát illeti, a végtelen múltban, innentől arrafelé viszont tudatánál van, mégpedig az örökkévalóságra berendezkedve. Továbbá ő teremtette ezt a fehér földet és a fehér eget. A föld, melyről nem tud elmozdulni – illetve legfelsőbb hatalmával még nem kíván élni – szóval ez a föld a végtelenségbe ér, vagyis végtelen. Az azt jelenti – szögezte le –, hogy soha az életben nincs vége. „Itt egy érdekes dolgot állapíthatunk meg – írja –, valószínűleg akkor érhetek el földem végére, amikor időmben is a végtelenséghez érek.” Az égbolt, ez a fehér is végtelen, és mikor majd előre-hátra, jobbra-balra és fel-le kíván sétálni, egyszer talán felröppen és körbejárja birodalmát.
Nem szerénykedett, de azt megjegyezte, hogy talán ezek a következtetések nem véglegesek.
A Második Pont napra pontosan ugyanabban az időben készen állt elméletével. Ő szolga, kinek egyetlen dolga a büdös verejtékezés ura parancsoló és erős karja alatt, mely sújtja őt és sújtja az egész világot. Szabad akarata nincs, minden az ura szavaitól függ, ahogyan rövid életű szereplése is ezen a rossz világon, melynek egyetlen értelme a tüzes vasakkal való döfködések némasággal megválaszolt tűrése. Erre a pokolra azért lett küldve, nemrég, hogy bűnhődjön, amiért megteremtetett és nemsokára befellegzik majd neki.
Az elmúlt száz évet végigimádkozta, és büntetésből, hogy él, meg sem mozdult a helyéről, sőt meg sem kísérelte akár egy lépéssel is odébb vonszolni magát. Csak a gondolat foglalkoztatta többé-kevésbé.
– Oh, istenem, miért is kell szenvednem nekem. És miért vagyok ilyen egyedül? – kérdezgette magától gyakran, és felelet hiányában egyebeket is kérdezett magától. Úgy hitte, rajta kívül más nincs, leszámítva kínzásra beedzett istenét.
Eközben az Első Pont felfejlesztette képességeit, melyek igencsak említésre méltóak, hiszen egy csettintéssel sikerült megteremtenie egy darab igen kicsiny és igen jelentéktelennek tűnő magot. Hogy hogyan került elő a csettintés után az a mag (fehér színű), azt nem tudta megmagyarázni magának.
– Öröm és csoda, melynek párosa imára késztet engem – mondta halkan, majd beismerte, hogy nem is feltétlenül gondolja magát istennek. Annak ellenére, hogy teremtett egy magot. Így folytatta az imát: – Öröm és csoda által fennkölt barátság köttetett és ez szülte meg ezt az imát. Istenem, ki ott vagy és jóságosan nézel le rám, lásd hát, hogy sarjad mit vitt véghez! Ezen mag bizonyítéka annak, hogy jóságos erőd nem hiába volt, ezt pedig töretlenül hiszem és hinnem kell, hiszen testem nem magától nőtt bele ebbe a világba, melynek fehér földje és fehér égboltja oly szeretettel vesz körbe nappal és éjjel. Áldassék a neved, mert tiéd a testem, a lelkem és a hírnév. Ámen.
Ezzel elültette a kis magot a földbe, nem messze magától, de kissé távolabb – amennyire tudta. Várni kezdett. Szabad idejében, tehát amikor nem azt a pontot figyelte, ahol a kis magocska volt, az eget kémlelte és a földet. Néha, mikor humánusabb pillanatok jöttek sivár életének szalonjába vendégeskedni, vidám rímeket faragott istenről, kinek jóakarata szülte őt e földre, e világra. Rosszabb perceiben úgy gondolta, elhamarkodott dolog volt elhamarkodottnak vélni azt a feltevést, hogy ő volna az isten. Isten van, isten a megmondója, de hogy ki az, azt még nem sikerült megtudni. S mivel még nem látta őt, pedig amennyiben van, kellett volna, hát ő kell az legyen, önmagát ugyanis nap mint nap érzi és testének némely pontjait meg is szemlélheti.
Annyira felbuzdult ezen, hogy rögtön meg akart mozdulni. Csak amikor észrevette, hogy nem tud mozogni, akkor ijedt meg egy kicsit és akkor értette meg, hogy nem ő volt az isten. Ő csak isten teremtménye.
Néhány évtized múlva megtörtént a csoda, a mag helyén kibújt valami. Fehér volt és pici, de az Első Pont nagyon megörült neki, mégpedig olyan fokú örömét lelte ebben az egyedülálló eseményben, hogy elmozdult helyéről.
A szerző további írásai
2 / 5 
