Péter I. Zoltán
Kőszínház születik
Harcban a Nagyvásár és a Bémer tér
E rövid kitérő után térjünk vissza a kőszínházi elképzelések számbavételéhez. Az állandó színház építése 1870-ig nem került szóba, akkor Gyalókay Antal ügyvéd indított kérészéltű mozgalmat, gyűjtést az állandó színház építésére. Az ügyről 1884 tavaszán kezdtek el ismét tanácskozni. Arról folyt a vita, hol is legyen majd a színház. Szóba került Olasziban a Bárányka fogadó (Fő utca 13. szám) helye, a Szent László tér déli része, hogy végül a Nagyvásár térnek a Zöldfa és Sas (későbbi Kossuth) utca közti részére essen a választás. A városi törvényhatósági közgyűlés az 1884. március 23-i ülésén jóváhagyta az utóbbi javaslatot, Bach Nándor elkészítette a tervet is, és azt ki is állították a városban, ifj. Sonnenfeld Adolf üzletének kirakatában. A terv kellő anyagi eszközök hiányában csak terv maradt.
A nagyváradi színház építésének bokrétaünnepélye 1899. október 28-án - Forrás: a Körösvidéki Múzeum fotótékája
A színház építése 1890-ben került ismét előtérbe. A május 9-én tartott színügyi bizottsági ülésen Mezey Mihály indítványára a színügyi bizottság megkereste a városi tanácsot, hogy a színházépítés előmunkálataira az 1891. évi költségvetésben 5000 forintot irányozzon elő.
Egy rendkívüli városi értekezleten november 9-én Hlatky Endre a radikális polgárság képviseletében tolmácsolta a színügyi bizottság kérését: építsék a Bémer térre az új színházat, mert így megoldják a rendezését is a szűk Bazár-szorosnak és a tér északi részének, mely elavult kis házakból áll. A törvényhatóság az indítványt elfogadta. Busch Dávid városi főmérnök 1891 februárjában távlati tervet mutatott be a tanácsnak, „Nagyvárad haladásáról”. Ebben a főmérnök szerint a színház elhelyezésére több lehetőség is adódik. Elsősorban a Bémer teret javasolta, de elképzelhetőnek tartotta a nyári színkör, esetleg a Széchenyi téren a katolikus püspökség tulajdonában levő magtár (a mai Oltea Doamna iskola új épületének helyén állt) vagy a Platthy-ház (ma a Nemzeti Bank található ott) helyét is. Nem zárta ki a Nagyvásár teret sem. Dr. Berkovits Ferenc törvényhatósági bizottsági tag 1891 márciusában, emlékeztetve az ötvenes évek elképzelésére, a Szent László térre ajánlotta az állandó színház felépítését. Knapp Ferenc építészmérnök ellenben továbbra is a Bémer teret szorgalmazta. A színügyi, szépítészeti és közlekedési bizottságok 1891. szeptember 2-i együttes ülésén a Bémer térre vonatkozó indítványt fogadták el. A december 11-én megtartott városi közgyűlés jóváhagyta az előbbi bizottságok indítványát, egyúttal megbízta a tanácsot a terv és a költségvetés benyújtásával.
A törvényhatósági közgyűlés 1892. szeptember 9-i ülésén a bemutatott tervek közül a Bémer térit fogadta el kivitelre, de a Bazár-szoros kibővítése nélkül. Időközben megérkezett a belügyminiszter jóváhagyása is, a Bazár-szoros kiszélesítésével, az ott levő házak kisajátításával együtt. A magas kisajátítási költségek (256 ezer forint) miatt a színügyi bizottság tagjai megijedtek és visszakoztak: 1893. március 16-án tartott ülésükön ismét a Szent László tér mellett foglaltak állást, de dr. Berkovits Ferenc beadványát figyelembe véve már nem a két templom között, hanem az egykori reáliskola helyén, ahová egy évtized múlva a városházát építették. Knapp Ferenc, Guttman József és id. Rimanóczy Kálmán építészek szakmai megfontolásból továbbra is a Bémer tér mellett kardoskodtak, ezt támogatta a városi tanács is. Ekkor már mindenki, aki számított, hallatta szavát az ügyben. Sal Ferenc idős polgármester csendes derűvel figyelte az eseményeket, ahelyett hogy állást foglalt volna.
Végül is a város közgyűlése – a városi tanács javaslata ellenében – 1893. szeptember 14-én kimondta, hogy a színházat a Nagyvásár téren építsék fel, és ezt a belügyminiszter is jóváhagyta. A színügyi, szépíté-szeti és közlekedési bizottságok az 1894. február 1-ji együttes ülésen elfogadták ezt a döntést, és nyílt nemzetközi pályázatot írtak ki a színház tervezésére. Mindössze két pályamű érkezett, ezeket viszont, augusztusban, nem találta megfelelőnek a terveket elbíráló bizottság. 1895. március 9-én a közgyűlés javaslatára közvetlenül a bécsi színházépítő Fellner és Helmer céghez fordultak, ahhoz a céghez, amely egyébként nem szokott pályázni, csak megbízásokat fogadott el. A cég a felkérést elfogadta, s 18.600 forint tiszteletdíjért elvállalta a tervezést és az építés felügyeletét. A nagy színháztervezési tapasztalatokkal rendelkező cég május elejére szállította a minden részletre kitérő tervet, és az elnyerte a közgyűlés tetszését. Némi huzavona – Busch Dávid főmérnök akadékoskodása, a minisztérium tervmódosítása – miatt csak bonyolódott a színházépítés ügye. Újból kirobban a színház elhelyezésével kapcsolatos vita. Sztarill Ferenc építész 1897. február 7-én benyújtotta a helyi tanácsnak a színház Bémer téri helyszínrajzát. Beadványát támogatta Guttman József és id. Rimanóczy Kálmán is. E változat szerint megmaradt volna eredeti állapotában a Bazár-szoros, és a színházat a téren a mai helyénél előbbre építették volna. Sztarill indoklása szerint e változat az alacsonyabb kiadások mellett is emelné az egész városközpont összképét, és megoldaná a közlekedés kérdését is. Fellnerék vállalták, hogy ott is felépítik a színházat. A talajpróbák is igazolták ezt a változatot. A két tábor – a színházat a Nagyvásár térre, illetve a Bémer térre elképzelők – között parázs vita alakult ki. A megoldást a Sal Ferenc polgármester örökébe lépő Bulyovszky József segítette elő, aki energikusan vette kézbe a színház ügyét. Sztarill is változtatott eredeti elképzelésén, s ekkor már javasolta a Bazár-szoros kiszélesítését, az ottani házak lebontásával együtt.
Végül id. Rimanóczy Kálmán 1897 júliusában benyújtott javaslatát fogadta el a közgyűlés. Ebben id. Rimanóczy vállalta, hogy ha minden árlejtés nélkül őt bízzák meg az építkezéssel, akkor a Bazár-szoros kiszélesítése során a lebontott házakból származó anyagokból egy bazárépületet is emel. Egyben kötelezte magát arra, hogy ha az épület tíz éven át nem jövedelmezne évi 20 ezer forintot, akkor a hiányzó összeget maga fedezné. Az előnyös ajánlatot az 1897. szeptember 10-i közgyűlés nagy többséggel megszavazta. A bontásban érdekelt háztulajdonosok egy része fellebbezett, de a belügyminiszter 1898. március 12-én küldött leiratával jóváhagyta a közgyűlés határozatát, s a fellebbezéseket elutasította. Ennek ellenére újabb áskálódások következtek, és ezek miatt Rimanóczy visszalépett.
A szerző további írásai
2 / 10 
