Merényi Krisztián
Csodálatos leolvasók
A büfébe érünk, a két futballistacsaj kiszolgálás közben épphogy ránk nem hány. Arcról belőnek minket, tudják, hogy nem az emeletről, vagyis nem az öltönyösök közül vagyunk.
– A Somi lett a cég legjobb leolvasója! Amúgy is kivételes koponya – mondom.
Simi lelkesen reagál:
– Ja, ja, és ne csak az afrikai és ausztráliai lepkegyűjteményére gondolj. A televízió tudósfórumaira is rendszeresen meghívták. Biológiai kutatásai Európa-szerte ismertek.
– A Kelcsi nyugdíjba ment?
– Igen, már tavaly.
– Volt egy bukéja… Amúgy nem volt rossz újságíró. Beszarás, ahogy munkaleadás előtt csócsálta az uborkát a folyosón… Tudtad, hogy a fogyasztókkal olvastatta le a vízórát? Öltönyben járt dolgozni, igaz, hétfelé állt rajta, és általában főtt spagetti lógott ki a zsebéből. Mindig Erdélyből hozott feleséget magának. Azok magyarországi ugródeszkának használták, aztán léptek is le, amint tudtak.
– A Tragtos, tudod, az a csendes, békés srác még itt melózik? Rég láttam.
Győző tájékoztat:
– Igen, csak ritkán jár be. Tudtad, hogy hosszútávfutó volt? A szakmájában is kimagaslott! Bejárta a világot, vitték ide-oda.
Aztán kétfelé: ők fel az irodába, én melózni. A metrón meditáltam kicsit a betyártehetséges metál-gitáros fenegyerekről és a bluesgitáros srácról, aki most is rendszeresen koncertezik.
Az alábecsült leolvasót naponta lecsicskázzák, utána köpnek. Hogy kik? Hát a társadalom, az utca embere. De gyakran maguk a fogyasztók is, és nem csak azért, mert sokallják a számlát. Lerí róluk, hogy a postást vagy a szomszéd segédmunkást minden téren – kiváltképp értelmileg – különb organizmusnak tartják nálunk. Pedig mi valójában előttük, pontosabban a munkánkban vagyunk civilek. Mindegyikünkben tombol egy másik én.
Remélem, én is tudok valamit adni, ha mással nem, ezzel az írással. Magunkért, a becsületünkért.
A szerző további írásai
2 / 2