Aniszi Kálmán
Mezey Katalin válogatott versei
Minden életmegnyilvánulásunk valamilyen struktúrában történik, zajlik. Tudva ezt, a költő figyelő tekintetét ernyedetlenül a távlatokon tartja. S miközben a teljességet keresi és az emberibbet áhítja, a van és a legyen, a létező és a kellő, a valóságos és az ideális kettős univerzumában ingázik oda-vissza. Ez minden igaz alkotó sorsa: „Október, /Egy éve már, / hogy nem siratlak. / A fel nem oldott fájdalomba / belekövültél. // Így hordozlak egészen. / Emlékezés nem mosta el homlokod. / A jelen voltál, / feleszmélésem kezdete, / s az vagy bennem már / mindörökké. / Hiába változol.” (Október)
A meg nem valósult szabadság a maga objektivitásában természetesen nem létezik, de a történelmi szükségszerűség jegyében álló idea a költőben csillapíthatatlanul tovább él és hat: „Ötvenhatban megperzselődtünk, / hatvannyolcban bekormozódtunk, / nyolcvannyolcban lángra gyulladtunk, / dereng a horizont alattunk. // Adja Isten, hogy őrtűzképpen / lobogjunk a keleti égen. / Fényünk kitartson virradatig, / míg a szabadság megadatik.” (Imádság)
Sokszínű költői világ ez. A mindennapok örömei, gondjai-bajai, a kis életek apró-cseprő rezdülései, a história nagy horderejű eseményei, a baljós, tragikus végkifejletű történelmi konvulziók éppúgy részét képezik, mint az érzelmek színváltó világa, a reménynek, hitnek, az élet értelmének, a létezésnek (lét és nemlét) filozófiai mélységű kérdésfelvetései.
Közhely, hogy az ember egyszerre értelmi és érzelmi lény. Néha szentül hisszük, hogy az élet lényege az affektívben rejlik. Ilyenkor a sodró erejű érzelmek könnyűszerrel maguk alá gyúr(hat)nak minden egyebet.
Mezey Katalinnál is fontos szerepet játszott az érzelmi elem, főleg alkotói korszakának korai szakaszaiban: „Jaj, nékem, fordított Kőműves Kelemen, / palotám falait növelő szerelem, / vertvasú csákányom hiába emelem, / felszökken, felépül Dévavár ellenem. (…) // Bonthatom vágyaim kőfehér falait, / űzhetem, hiába, építő hadait, / az ész most kicsi úr, kicsi úr, nem segít,…” (Fordított Kőműves Kelemen)
A heves érzelmi kitörések azonban idegenek tőle. A szerelem próbája egészen szokatlan is lehet: „Kosár cseresznye közt / leld meg a szám nyomát / a harapásom is / a kásahegyben, / kezem nyomát / erdő-alja levélen, / kazal hajam / széldúlta fellegekben.” (Ismerj rám)
A szünet nélküli tusakodások, harcok ellenére, a mai ember mintha kiszolgáltatottabb, kisemmizettebb volna, mint elődei. Tömérdek kudarccal a vállunkon, a bizakodást, a reményt lassacskán csak kikezdi a kétely. Rádöbbenünk: a világ nem váltható meg, az Ember sorsát lehetetlen jobbra fordítani. Ám mielőtt végképp abbahagynánk a csatározásokat, valahonnan előbukkan az ítélet-erejű felismerés: nem adhatod fel!: a gonosznak ellent kell állani. Mert a sátáni feneségek bűzös tenyészetéből váratlanul újabbak ütik fel fejüket, a Rossz természetében rejlik, hogy sarjadékaiban minduntalan újratermelődik. Ezért még a gyors mennybemenésnél is fontosabb a lankadatlan küzdés. (Ha Krisztus még egy esztendőt megér)
A szerző további írásai
2 / 3 
