Két nagyváradi templom építésének évfordulója

A két világháború közötti időszak egyetemes építészetét egyrészt a korszerű építészet elveinek elterjedése és általánossá válása, másrészt a korszerű építészettel való szembehelyezkedés jellemzi. Nem volt ez másként Magyarországon és Romániában sem. A historizálás Magyarországon nagyjából 1930 tájáig él tovább. A történelmi stílusoknak erre a század eleji felelevenítésére használják a szakirodalomban a „neo”- stílusjelzőt; gyűjtőnévként a neoeklektikus építészet használatos rá. Az első világháború utáni neoeklektika ismét történeti reprezentációs köntöst igyekszik az épületekre ráhúzni. A neoromán, neogótikus stílus leginkább a szakrális épületeken jelenik meg újra – Nagyváradon például az ősi Kis Szent Teréz-plébániatemplomon –, de lakóházakon gyakori a neobarokk is, mintegy a korszak békés konszolidációjának példázataként.

A két világháború közti időszak építészetében Magyarországon a magyaros jellegű törekvések is fellelhetők, a Lechner Ödön által fémjelzett irányzat továbbfejlesztésének szándékával. Hasonló törekvéseket lehetett megfigyelni Romániában is, ahol a századforduló korára jellemző, Ion Mincu (1852–1912) által ismertté vált mozgalmat próbálták folytatni. A századfordulón, a szecesszió korában Ion Mincu az építészet megújítását a román népi építészeti hagyományok felhasználásában látta. Mincu a romániai modern építészet gyökereit a XVII. században Munténiában honos úgynevezett brâncovenesc stílusban kereste. A Constantin Brâncoveanu havasalföldi fejedelem (1688– 1714) idejében épített templomokat, palotákat vette példaképül, amelyeket a bizánci, a barokk és a népi építészet keveredése jellemzett. E stílust később a fejedelemről brâncovenesc stílusnak nevezték el.

Moldvában a XIV. század második felétől épített templomok térelosztása a román stílus hagyományait követte, de díszítésükre és építészeti elemeikre a bizánci és a gótikus stílus keveredése jellemző, átszőve a népi építészeti hagyományokkal.

A két világháború között alkalmazott neobrâncovenesc stílus hívei Grigore Ionescu műépítész szerint „a szépséget a formák és a díszítőelemek túlburjánzásában látták, ami művies, hamis, mesterkélt architektúrát eredményezett, amely egyre inkább eltávolodott az elődök műveitől. Azt hitték: ahhoz, hogy az általuk tervezett épületeknek eredeti, nemzeti jellege legyen, elégséges, ha gépiesen, kritikátlanul utánozzák a külső homlokon, illetve az épületbelsőknél a régi romániai építészeti elemeket, sokszor egy-egy jellegtelen korszak eszköztárából kölcsönözve azokat”. (Ionescu, Grigore: Arhitectura pe teritoriul României de-a lungul veacurilor. Bucureşti, 1982. 570.) E jelenség a két világháború között kevésbé érintette Nagyvárad történelmi városképét, ez majd csak 1990 után teljesedik ki itt is. A legeljellemzőbb példa rá a középkori vár előtti, épülőfélben levő ortodox katedrális.

Mint láttuk, a historizálás nagyjából 1930 tájáig élt tovább. Gyűjtőnévként a neoeklektikus építészet használatos rá. Az alábbiakban azt két szakrális építményt ismertetjük, amely erre a stílusra Nagyváradon a legjellemzőbb. Mindkét templomot 75 éve emelték.