A hatalom szorongása
Nagy szorongattatások napjaiban a hatalomnak – hatalma megszilárdítása érdekében – mindig eszébe jut az emberáldozat. Minél nagyobb a vélt vagy valós hatalom valakiknek a kezében, annál több ember feláldozását követelhetik, vagy tarthatják természetesnek. Valamikor, a mítoszok őskorában ez a gyakorlat úgy működött, hogy a jobb és hitelesebb hírverés miatt belekeverték az isteneket is, mondván, hogy nekik készül az áldozat, a kiengesztelő vérontás. Mióta emberi gondolkodás létezik, azóta él a kérdés is: honnan tudhatja az ember az istenek akaratát? A legnaivabb válasz, persze, erre az, hogy maguk az istenek vagy valamilyen küldöttjük megsúgja a kiválasztottaknak… Ez ügyben az emberi kitalációk sora a végtelenbe kanyarog, kezdve a személyes találkozásoktól a felhők közül eldördülő parancsokig.
Krisztus előtt az 1700-as években Krétán hatalmas földrengés rombolta le a palotákat. A századunkban végzett régészeti ásatások „kulcslyukán” bepillantva, az egyik romba dőlt palotában három egyforma termet és egy előszobát láthatnak a kíváncsiskodók. A termekben különleges helyzetekben emberi csontvázak üzennek: a kőszarkofágon – más szóval: az áldozati asztalon – egy kb. 18 éves fiatalember csontjai hevertek. Az antropológusok szerint a csontváz jobb és bal felének eltérő elszíneződése azt bizonyítja, hogy az áldozat már vesztett valamennyi vért, amikor a földrengés a szentélyt összezúzta. A bejáratnál egy – feltételezhetően – menekülő, hasra zuhant férfi csontvázát találták. Persze, egyedül menekült, eszébe sem jutott, hogy áldozatát (annak már vére folyt és meg is volt kötözve, bár még élt) magával vigye. Lábánál törött edény, olyanféle díszes tál, amilyenben az áldozatok vérét szokás felfogni. A helyiségben találtak egy vasburkolatú ezüstgyűrűt is – akkorjában a vas a legdrágább fémnek számított, tehát viselője magas rangú személy lehetett. Aztán volt még ott egy papnő is, akinek valószínű, az volt a feladata, hogy az áldozatot díszes ruhába öltöztesse. Az orvos szakértők szerint kb. huszonnyolc éves nő lehetett és – életében – vérszegénységben szenvedett, amely betegség a Földközi-tenger vidékén általánosan elterjedt volt.
