A kerti törpe gyűrűje

Ahol a kertben és az udvaron kerti törpe él, ott a gazda olyan kerítést épít, hogy szépséges kerti törpéit minél többen megcsodálhassák, akik arra járnak. A kerti törpe fogalmát most egy kicsit összegezőként is használom, hiszen a Székelyföldön még nincs nagy divatja, de talán csak azon múlik, hogy valaki nem fogott hozzá sorozatban gyártani. Van azonban a kertekben autógumival övezett virágágyás, amikor is az autógumit minél harsányabb színre kell festeni, hogy kiríjon a halovány virágok közül. Az autógumi helyett – a tehetősök kertjében – mostanság egyre elterjedtebb lett a csóréra hántott törzsű és ágú fa, amelyet valahonnan, többnyire nagy költséggel, odatelepítenek, s persze élénksárgára politúroznak – lakkoznak –, hogy szegény fa „életét” holtában meghosszabbítsák. Mit mondhatnék? Egy ilyen messzire világító, levéltelen, s lehetőleg minél bizarrabb formákkal hivalkodó fa sokkal szomorúbb a korhadó, szürkén hámló, ráncos fatörzsnél, ami bár nem tart sem gerendát, sem fatornácot, sem vaslépcsőt, de természetes még abban is, hogy nem a giccsbe szoborított, mesterkélt élet, hanem a póztalanul nyilvánvaló halál hírmondója.

A divat hatalma, persze, nem sok gondolkodnivalót hagy az embernek!

Lám, a kerti törpe is tiszteletre méltó ősökkel büszkélkedhet: apró termetű, mitológiai lények ők, akik az egész világon ismertek. Egyik előkelő törzsüket gnómoknak nevezik, megnőhetnek akkorára, mint egy gyerek, de lehetnek ujjnyi magasságúak is. A föld mélyén ők őrzik a drágaköveket és nemesfémeket, kiváló mesteremberek, akik az embereknek kardot, varázsgyűrűt kovácsolnak.

Mivel az európai törpék jól értettek a kincsek őrzéséhez, utódaik képmásai – szobormásai – is ezzel a céllal kerültek a kertek bokrai közé. Főleg azokon a vidékeken, ahol az embereknek szoros kapcsolatuk volt a föld alatti világgal, mert bányák labirintusaiban próbálták elorozni az őrzött kincseket, s aztán saját – föld feletti – világukban cinkosságra kényszeríteni a szigorú felvigyázókat, vagy megengesztelni őket.