Banalitások

Mondjak egy közhelyet? „Közhelyek között éljük le az életünket.” Olyan rabság ez, amelyből nem lehet szabadulni.

Ha az ember nem tudja, hogy mit válaszoljon egy kérdésre, akkor rögtön segítségére siet egy nyelvi klisé, s ő megszabadul egy gondtól. Jó megoldás ez, hiszen nem lehetsz eredeti a nap huszonnégy órájában. A közhely szabadulást hoz és pihentet. Gépiesen válaszolunk gépies kérdésekre, s miközben elégedetten nyugtázzuk, hogy eleget tettünk társadalmi kötelezettségünknek, észre sem vesszük, hogy beszéltünk, de nem mondtunk semmit. Semmit, ami lényeges lenne! S ha csak az üdvözlő és búcsúzó köszöntés közötti egy percben tettük ezt, megbocsátható, de ha írásban, hosszasan értekezünk ugyanilyen modorban, akkor „a szó elszáll, az írás megmarad” közhely-formula értelmében a maradandóság számára rögzítettünk valamit, ami még a mulandónál és kevesebb – a semmit. „Ne feledkezz meg a pozitív gondolkodásról” – intem magam máris, mert divatos is szeretnék lenni, meg fiatalos is, hiszen ma minden reklám a ránctalanításra, karcsúságra, vidámságra, testhez tapadó hófehér meg éjfekete mosott ruhákra biztat. Tagadhatatlan, hogy mindez hozzájárulhat az érvényesüléshez. Hallom, látom, hogy divatba jött az ősz haj, vagyis a fehérre, őszülőre festett haj. „Tisztességben megőszült” koromat is elmanipulálják tőlem? Szomorúan gondolok arra a pillanatra, amikor a nőknek már olyan nagy hányada lesz fehér hajú körülöttem, hogy kénytelen leszek megfesteni feketére a hajamat, hogy némi eredetiséget mutassak. Nem beszélve arról, hogy ugyanebből az okból hízókúrára kell fognom magamat… És az írás?! Értekezni lehetne arról, hogy mi a különbség a közhelyes (amatőr, dilettáns) és az eredeti írás között, de a határokat meghúzni egyáltalán nem könnyű. Ha valaki – mondjuk – Pogányvári Genovéva álnevet választ magának, az önmagában akár a gúny, a humor jele is lehet, de valószínű, hogy inkább a dilettantizmusé. A leírt szó eleve kizárja – célja szerint – a futó találkozások gyors véleménycseréjét, s éppen maradandóságával – sajnos – az ízlésrombolás legfőbb eszközévé léphet elő.