Az elhagyott

Az állomáson még azt mondta,
szerettem,
de véget vethetek neki,
közben a pesti gyors érkezett,
nem voltam érzéketlen
megterhelt lelkileg,
s mintha a világtól búcsúzna,
a szeme kalapács üllő felett.
Utazott az életemmel.
Jaj, milyen banális,
Közben éhes lettem,
a peronon kínálták a banánt is,
de egyszer mégis,
mégis, aki volt
rajongva szeretném,
s aki lehetett volna…
az a kép,
az elhagyott,
én vagyok.