Kísérlet és közösség

Debrecenbe kéne menni – mindnyájan gyerekkorunkból ismerjük ezt a sort. Mégis, csupán az utóbbi években éreztük úgy, hogy ez ránk, most élő nagyváradi lakosokra is vonatkozik: valóban, Debrecenbe kéne menni, természetesen nem csak a pulykakakas, hanem a Modern és Kortárs Művészeti Központ miatt. Debrecenbe kéne menni, gyönyörködés és tanulás véget. Meg lehetne itt tanulni, hogyan ruházható fel egy periferiális város centrifugális erővel, hogyan válhat egy periferiális város kulturális centrummá. Megtanulhatjuk, hogyan hozzunk létre közös tereket.

Jómagam ma már majdnem hazajövök Debrecenbe, a MODEM-hez. Egyrészt ez annak köszönhető, hogy a nagyváradi PKE és a debreceni MODEM már másfél éve dolgoznak együtt egy közös kutatási projektben: A centrum-periféria viszony átalakulásának határ menti perspektívái a kulturális regionalizmus és a kortárs vizuális kultúra kontextusában (a barátok számára: CEPEVIT), amit a Románia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 támogat, és amelynek eredményeit az itt és Nagyváradon egyazon napon nyíló két kiállítás, és az ezt követő konferenciák mutatják be.

Másrészt az otthonosság érzése köszönhető annak is, hogy a MODEM nem ismer határokat, legalábbis nem retten meg a keleti határtól sem. Nem olyan régen látható volt itt Berszán Zsolt erdélyi művész kiállítása, alig néhány napja zárt Tara (von Neudorf) romániai művész kiállítása, most pedig újra határon túliakat állítanak ki: nagyváradi kötődésű művészek munkáit, akik a nyolcvanas években dolgoztak Nagyváradon, ebben a határ menti városban.