Tavaszi csodák bánata. Ady Endre emlékének, hódolattal
Zsombékok közt gólyahirvirágot
Himbálgat az enyhe fuvalom,
Csillagfejü vadkacsák fürödnek
Ezüstlánggal lobogó tavon.
Rekettyével benőtt ormágyszélen
Üstökösgémek álldogálnak,
Szárnyukra pereg fehér virága
Göcsörtös, vén vadkörtefánknak.
A virágokból, fákból valami
Éterikus sugárzás remeg,
Melyet zenévé oldalnak bennem
A felhangolt, zengő idegek.
Alaktalan szépség, szin és zene,
Összecsendülő harmónia:
Megeszmélés egy kész mestermüre,
Kinyilatkoztatás ez: csoda.
Időtlen és tértelen valóság,
Mindigmulás és mindigjelen,
Minket is elénekel, hogy aztán
Feligyon az örök végtelen.
Miért a bánat, alkotás, öröm,
Ez a tünő élet mire jó,
Ha ködös partok közt ugy elzuhog,
Mint megáradt tavaszi folyó…!
Szél lengeti ezüstös hajamat,
Mint sirok füvét a temetőn… –
Miért siratsz, miért nézel vissza
Élet, élet, hütlen szeretőm…!
Számadó Ernõ (Budapest, 1907 – Érkeserû, 1983) költõ és meseíró; versei és tanulmányai által az Érmellék megörökítõje. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát; a második világháború után vándorszínészként érkezik Érkeserûbe, s ott megismerkedik majdani élettársával, Fekete Sárika helybéli özvegy földbirtokos asszonnyal. 1958-ban letartóztatták az érmihályfalvi csoporttal együtt, hazaárulás és az államrend elleni fegyveres összeesküvés vádjával. 25 év börtönre ítélték; 1963-ban szabadult. Élete hátralevõ éveit Érkeserûben töltötte, szegényes körülmények közt. Verseskötetei és mesekönyvei jelentek meg.
Számadó Ernő eddig közöletlen költeményei Gavrucza Tibor székelyhídi református lelkipásztor jóvoltából kerültek szerkesztőségünkbe.


