Bánatok örököse. Lenau emlékének
Vén erdők aranyló, őszi csendje
Hullatja bennem levelét,
Hallom a messzesuhanó idők
Szivemen zizzenő neszét.
Sziklabordás, roppant hegytetőkön,
Virágzó vizeken tul, nyirfák
És feketezugásu fenyvesek
Bánatomat az égre irják.
Wien… biedermeyer szalón… alkonyat,
Muzsikál egy régi zongora,
Ifjúság… álmok… Mozart… Chopin… –
Belepte rég a mesék pora.
Álom és valóság közt lengek, bus
Halottként temetetlenül,
Mig szemembe megtört szivü anyám
Befelé gördült könnye gyül.
(cím) Napszendülés után
(alcím) Grillparzer emlékének
Óriás tölgyek őrzik a csendet,
Csak egy bimbó, ha néha pattan,
Holdsütötte tóban a nádasok
Alusznak kéken, mozdulatlan.
Dombtetőn egy mandulafa ágról
Kékezüstös holdfény permetél,
Vadruca csobban a messze vizen,
Sóhajtozik a tavaszi szél.
Füzesek árnyékában fehéren
Csillognak a kanalasgémek,
Mintha köd volna, vagy lenge álom,
Beillene tündérmesének.
Talán minden létező csak mese,
Magam is mese vagyok talán,
Amit egy bus tündér mesélt el egy
Tavaszi napszendülés után.
Megkéstünk mi halk, törékeny álmok,
Más pennával irnak az idők,
Boldogtalan és rossz lett az ember,
Mert vén lett s a mesékből kinőtt.
Számadó Ernõ (Budapest, 1907 – Érkeserû, 1983) költõ és meseíró; versei és tanulmányai által az Érmellék megörökítõje. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát; a második világháború után vándorszínészként érkezik Érkeserûbe, s ott megismerkedik majdani élettársával, Fekete Sárika helybéli özvegy földbirtokos asszonnyal. 1958-ban letartóztatták az érmihályfalvi csoporttal együtt, hazaárulás és az államrend elleni fegyveres összeesküvés vádjával. 25 év börtönre ítélték; 1963-ban szabadult. Élete hátralevõ éveit Érkeserûben töltötte, szegényes körülmények közt. Verseskötetei és mesekönyvei jelentek meg.
Számadó Ernő eddig közöletlen költeményei Gavrucza Tibor székelyhídi református lelkipásztor jóvoltából kerültek szerkesztőségünkbe.


