Sárikához
Rokkád mellől könnyező szemekkel
Nézegetsz a havas fákra föl,
Szikrázik a jégvirágos ablak,
Dombok közt a téli szél fütyöl.
Elgondolod, mennyi baj szakadt ránk,
Mint a tél, oly zord az életünk,
Mindenből, mi bánat, szomoruság,
Bőségesen kijutott nekünk.
Miért is, hogy hiába szeretnék
Adni sok-sok örömet neked,
Miért is, hogy valakit szeretni
Én nékem csalt könnyek közt lehet.
