„Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi”

A gépkocsi – ahogy még jó száz éve nevezték: az automobil – a 19. század utolsó előtti évtizedében jelent meg Magyarországon. Ezzel egy időben felmerül járművek hazai előállításának gondolata is. Csonka János 1879-ben egy külföldről beszerzett gázmotoron több eredeti fejlesztést hajtott végre, ez a motor tekinthető az első magyar gyártmányú, négyütemű, szelepes vezérlésű gázmotornak. Bánki Donáttal közösen 1890 és 1896 között teljesen önálló motor terveit készítették el és valósították meg. Az új motor jelentőségét elsősorban az adta, hogy rajta végezték karburátorkísérleteiket. Ezen a motoron alkalmazták először az automatikus csőgyújtást is, s ezt később szabadalmaztatták, csakúgy, mint a porlasztót. A Bánki–Csonka-motorok az akkori idők legtökéletesebb, leggazdaságosabb és legmegbízhatóbb motorjai voltak.

Az első automobilt 1895-ben helyezték forgalomba Magyarországon. Szám Géza 1898-tól gyártott kerékpárokat, tricikliket és motorkerékpárokat, 1900-tól benzinmotoros autókat is szerelt össze. Autójával 1901-ben, az Első Magyar Automobilkiállítás alkalmával megrendezett autóversenyen második helyezést ért el. Hóra Nándor külföldről behozott Peugeot autók garanciális javításával kereste kenyerét. Önálló szerelőműhelyt nyitott, és 1902-ben egy négykerekű, kétszemélyes motoros járművel rukkolt elő; ezt követte egy kisteherautó és egy 8 lóerős személyautó. Vállalkozása azonban ráfizetésesnek bizonyult, ezért megszüntette. Általánosságban elmondható, hogy a pénz és a befektetők hiányoztak a nagyobb fejlesztésekhez, sikerekhez. (A magyar autógyártás hőskora. http://tortenelemportal.hu/2009/10/a-magyar-autogyartas-hoskora/)

Aránylag rövid időn belül, 1900-ban az automobilok megjelentek Nagyvárad utcáin is. A továbbiakban az ebben az évben a helyi sajtóban megjelent újságcikkek segítségével ismertetjük a személygépjárművek meghonosodását városunkban. A gépkocsiról szóló első sajtóhír január 4-én jelent meg a Nagyváradi Napló napilapban. Az Automobil kocsik Nagyváradon című cikkben arról számolnak be, hogy a Kappel és Fischer cég engedélyt kért arra, hogy gépjárműveikkel menetrendszerűen utasokat szállíthassanak a városban. „Tegnap vette tárgyalás alá a városi tanács a Kappel és Fischer nagyváradi cégnek az automobil kocsik közlekedési berendezésére vonatkozó ajánlatát. Az ajánlat szerint, ha a vállalat 50 évig kizárólagossági jogot kapna, a városnak 250 ezer koronát fizetnek, s ezenfelül a berendezés teljes felszereléssel a város tulajdonába menne át az 50 év leteltével. Felemlítik, hogy az automobil kocsik a legnagyobb távolságig sem szednének magasabb díjat 8 fillérnél, s a szerencsétlenségek majdnem kizártnak tekinthetők amennyiben nem síneken járnak, s így az akadály kikerülhető, esetleg a kocsi azonnal megállítható volna. A tanács az ajánlatot a közlekedésügyi szakbizottságnak adta ki véleményezés végett.” Mennyi naivitás az ajánlattevő cég részéről. Először is nem vették figyelembe az autóipar jövőbeli fejlődését, a gépjárművek időálló képességét, hiszen 1950-ig kérték a kizárólagossági jogot a városban, s ekkor e szerintük még mindig működőképes járműmatuzsálemeket átadták volna a városnak! Hol volt 1950-ben már az egykori város és annak vezetősége, hiszen ez idő alatt háromszori rendszerváltás történt, és már a kommunisták voltak hatalmon! Természetes, hogy a századfordulón élő embereknek nem volt honnan tudniuk a későbbi eseményeket, azt sem, hogy az 50 filléres viteldíj meddig lesz időtálló, de hogy a matuzsálem autók még 1950-ig járják a várost, azt még ők sem hihették. Több mint száz év távlatából elmondható, hogy Nagyvárad akkori vezetése akár el is fogadhatta volna az ajánlatot, arról nem is beszélve, hogy 250 ezer korona is jól jött volna a városnak.

Az ellenben tény, hogy a város vezetői nem siették el a döntést. Legközelebb erről a témáról március 17-én jelent meg egy cikk a Tiszántúl napilapban. Ebben arról tudósítanak, hogy egy nappal előtte ülésezett Nagyvárad város szépítészeti és közlekedésügyi szakbizottsága és többek között megtárgyalták az automobil kocsik ügyét is. „A Kappel és Fischer cég engedélyt kért, hogy Nagyváradon automobil kocsikat járathasson. Rimler Károly felemlíti, hogy a fővárosban forgalmi, közbiztonsági tekintetből nem engedték meg az ily kocsikat. Itt is veszélyeztetné a közlekedést, s azonkívül kárt okozna a villamosvasútnak és a bérkocsi iparnak. Pekánovits Imre látta Székesfehérvárott és Budapesten ezen kocsikat. Valóságos monstrumok, amelyek sokszor fennakadnak s fennakasztják a közlekedést egy fél vagy egy egész óráig.

A kérelemnek a napirendről való levételét javasolja a szakbizottság.” A szakbizottság igen bizalmatlanul viszonyult a javaslathoz, ma már nevetségesnek tűnik a két hozzászóló városatya aggodalma is. A cikkből egyértelműen nem derül ki, hogy a gépjárműveket taxi rendszerben akarta volna-e működtetni az említett cég, vagy megszabott útvonalon közlekedtek volna. Hogy a bérkocsisoknak kárt okoztak volna, azt az idő is igazolta, hiszen a személygépkocsik fokozatosan kiszorították az egy- és kétfogatúkat Nagyvárad utcáiról. Valóban fokozatosan történt ez, hiszen még az 1960-as évek elején is láthattunk konflisokat, amelyek akkor már inkább csak a vasútállomástól szállították az embereket otthonaikba.