Versekkel a hadi úton

Vidéki kisváros, őszi kora este, főtér. A költő, a környéken született költő az életművét összefoglaló, ahhoz méltó kiállítású válogatott kötetének bemutatójára érkezett. Már besötétedett, gyönge eső szemerkél. A helyszín méltó, a városháza elegáns, világos nagyterme, ahol napközben a városatyák vívják közéleti küzdelmeiket, ott némi szellőztetés után a versek is megfelelő környezetben hangozhatnak el.

A költő s kérdezője – miután két dobozban felcipelték a köteteket – megállapodnak, hogy a felolvasásokat a pálya egyes állomásai, az egyéni kötetek történetének felidézésével egészítik ki, a hetvenes évektől az ezredforduló utáni esztendőkig.

Bár már negyed hét, egyelőre kint a folyosón várakoznak, sétálgatnak azokkal együtt, akik a rendezvényre érkeztek, ugyanis bent a nagyteremben elhúzódott kissé a város pedagógusainak a megbeszélése. Nyugi van, végül is nincs ok a sietségre, hadd cseréljék az eszmét a tanár urak s hölgyek. Akadhat téma, a tanterv szörnyű, s közelg a Mikulás-ünnepség.

Aztán lassan már fél hét, kezd kellemetlenné válni a várakozás, téblábolás, a vendégek s az érkezők már csak azzal biztatják magukat, hogy nem baj, legalább azok vannak odabent, akik jó részére mint közönségre is számíthatunk. Gondolja legalábbis a szerző és helyi szervező, ugyanis a kérdezőnek már jóval kijózanítóbbak a tapasztalatai ezen a téren. Talán a portás, a pedellus…

Aztán nyílik is a tanácsterem ajtaja, jövögetnek kifele a nemzet napszámosai, egyesével, beszélgetve, csoportosan, egyikük-másikuk odaköszön a szerzőnek, mosolyogva parolázik helyi szervezővel. Hát, ennek a fele sem marad itt, s a negyede sem tréfa – gondolja magában elkomorulva a kérdező.

Mint kiderül, ez is mértéktelen derűlátás volt. Mire a terem elcsendesedik, egy szál nem sok, de annyi érdeklődő sem marad a jó félszáz pedagógusból. Hogy a helyi notabilitások sem tolonganak, arra már szót se vesztegetek. Úgy látszik, az eseménynek nem volt kampányértéke, s aminek nincs kampányértéke, az nincs. A költő csak szépen haljon meg, lesz majd szobra, lesz majd tolongás, ünnepi beszéd, tulipános koszorú.

Végül tizenvalahányan üljük körül a tanácsterem nagyasztalát, s látszik, ők mindannyian valódi érdeklődésből jöttek, a beszélgetés egész jól pereg, de kár, hogy nem rögzítettük, egész jó anyag lett volna belőle. Hangulatos a felolvasás is, értők, barátiak a hozzászólók, s végül több példány fogy a könyvből is, mint amennyien a teremben ülnek.

Tehát az est jó hangulatban ért véget, a visszaúton, az autó surrogó ablaktörlőit bámulva tehetetlen dühöt érezve szorítom a kormányt.