Korunk kiállítás, 2013 Kolozsvár
...amikor az Ember, az Archaikus Ember (Homo Archaicus) még meghatározó módon együtt élt, szerves szimbiózisban elválaszthatatlanul kölcsönös viszonyban a környezetével, a Természettel a természetben.
Nem szakadt meg még a belső kapcsolat az atavisztikus* énjével, ismeretlen volt az elidegenedés, amikor még bűnt érzett minden, a szent egységet, a Természetet megfosztó vagy romboló cselekedetért.
Úgy érzi, hogy vissza kell valamit adnia, fordítania a Természetnek (áldozat), hogy a bűn ereje megszűnjön, és ne szegje meg az Istenek kedvét. Kiengesztelje, ezáltal mély emberi lélek, természet, Isten, őshalmaz-fogalom életet jelentett.
Tehát, ha a Haida Gwaii-i** indián leölt egy élőlényt, állatot, azt a cselekedetét meggyászolta. Csak szükségleteit elégítette ki, nem pusztított el több állatot, mint amennyire szüksége volt az életben maradáshoz.
Hát ily módon tudott szimbiózisban élni az Ember a Természettel, boldogan több ezer éven át. Az indián úgy érezte, hogy valamit tennie kell a Természet egyensúlyának a helyreállításához, elvett belőle, megemlékezett és az áldozat révén kiengesztelte a megbontott egyensúlyt… Időnként bűntudatot érzek az Indiánok földjén élve Észak-Amerikában...
Montreal 2013
(Marosvásárhely, 1957) erdélyi származású képzőművész. A marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Líceumban kezdte tanulmányait, tanára: Nagy Pál. Felsőfokú tanulmányai: kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola (1984); Montreal, grafikai és illusztráció kurzus (1988); Québec-i Egyetem Képzőművész mesterképzője (1989). 1986-ban Ausztrián keresztül vándorolt ki Kanadába. Rajzait, illusztrációit rendszeresen közlik az ottani lapok. Egyéni kiállítások: Le Timene kávéház, Montreal (1989); Pataki Művelődési Központ, Budapest (1994); Művelődési Ház, Rivière du Loup, Kalifornia (1995); Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét (1997).
Jegyzetek
Atavizmus* Az atavizmus egy kulturális jelenség, amikor is az emberek visszatérnek a régebbi korok gondolkodásmódjához és viselkedésmintáihoz.
Haida Gwaii* A Haidák (törzs/nép) szigete, szigetvilág Kanada észak-nyugati partvidékén található, túlnyomóreszt Haida indiánok lakják. Izoláltsága által egyike a legjobban ősállapotában megmaradt helyi mikrokozmosznak.


