A személyiség egy identitásháló: 2/2

 

K. P. J.: – Van, aki huszonévesen tudja meg.

 

N. G.: – Nekem ez egy nagy trauma volt, központi téma lett és metaforikus dolog is. Minden olyan élménynek, amely a szorongáshoz, magányhoz köt, ez az alapélménye.

 

K. P. J.: – Kertész Ákos egyszer azt mondta nekem ezzel kapcsolatban, hogy amikor ő megtudta, hogy zsidó származású, megijedt. Azt gondolta, hogy ezek után hogyan fogja megvédeni a zsidókat, Ő ’31-ben született. Tulajdonképpen ez történik benned metaforikusan.

 

N. G.: – Gyerekkorban olyan mintákon szocializálódunk, hogy vagy megy nekünk a megvédés, vagy nem. A könyvben is van egy rész egy brutális verekedésről, ott az ösztönök védenek bizonyos értelemben.

 

K. P. J.: – A hősöd majdnem meghal, döbbenetes élmény, ami meghatározza az életét. Radics azt mondja, hogy „Németh Gábor éppen akkor találta meg az (egyik) írói identitását, amikor az emberi identitás elvesztéséről írt.”

 

N. G.: – Igen, ezt a könyvet szerette. Idefelé jövet mesélte Jóska, hogy Szilágyi Aladárnak van egy könyve, A nemlétezők lázadása, amelyben arról ír, hogy Romániában huszonhét nemzetiség él együtt. Akkor az a helyzet, hogy Romániának van huszonnyolc identitása, azt nem lehet mondani, hogy nincs neki, hanem hogy sok van. Az a jó állapot, ha egy pillanatra fel tudjuk függeszteni az identitásunkat és a máséval tudunk foglalkozni.

 

Miközben mindenhol kötelező volt oroszul tanulni, de senki nem tanulta meg, pedig nyugodtan tudtunk volna kommunikálni, de mivel be vagyunk zárva a nemzeti identitásunkba, a közös elnyomó nyelvén nem beszélünk. Igen, vannak identitások, mindenkiben sokféle van. Garaczi röhögve írja le, hogy az anyukájával utaznak Budapestről és Kiskunfélegyházán már őzik. Budapesten nem. Most ez egy hamis dolog? Nem hiszem. A személyiség egy identitásháló.

 

K. P. J.: – Hogyan jelenik meg az életnek és a fikciónak a határa? Azt gondolom, hogy nagyon erős nálad az önéletrajzi elem.

 

N. G.: – A polgári foglalkozásom most az, hogy dramaturgokat tanítok az egyetemen, valamint operatőröket, forgatókönyvírókat is. A dokumentumfilmek fikcionalitásáról beszélgettünk egyszer, s arra a következtetésre jutottunk, hogy nem létezik dokumentumfilm. Ha valami artikulálódik, akkor már meg van csinálva. A hitelesség esztétikai és nem rendőri kategória. Ebben az a dráma, hogy ha ezt végigcsinálod, akkor közéd és a saját emlékeid közé áll a saját könyved. Nekem már azokba az emlékekbe, melyekbe mondatok nélkül szabad bejárásom volt, azokba már csak a mondataimon keresztül tudok bemenni. Megformáltam egy formátlan valamit.

 

(Németh Gábor könyvéből olvas fel egy részt Kőrössi P. József. Ezután a szerző olvas a saját könyvéből.)

 

K. P. J.: – A tejszínről című könyved a folytatása a Zsidó vagy?-nak. Én ezt nem fedeztem fel.

 

N. G.: – Ez csak marketing szerintem. Annyiban folytatás, hogy élettörténetek, élettörmelékek.

 

K. P. J.: – Álmok, abszurd valóságok vannak benne. Nagyon sokszor találkoztatod az olvasót az álommal. Miért fontosak ezek?

 

N. G.: – Mindenki tapasztalta szerintem, hogy álmában zseniális. Olyanfajta kreativitás ez, aminek józan állapotban nagyon nehéz a nyomába érni. Az ember azt tapasztalja, hogy az agy elvégez egy olyan konstrukciós munkát nagyon rövid idő alatt, ami egyébként hónapokba kerülne. Egyszer álmodtam egy nagyon szépen kidolgozott, kínai lakkfából készült szekrényről. Kimutatható, hogy egy ilyen szekrény elkészítéséhez egy nagyon képzett bútortervezőnek is viszonylag hosszabb időre volna szüksége, és egy olyan képzettségre, amivel, ugye, én nem rendelkezem.

 

K. P. J.: – Megalkottál egy tárgyat. Ezek szerint írsz naplót az álmaidról.

 

N. G.: – Ezeket az álmokat leírom, azt, ami megmarad belőlük reggelre. Ezt a sorozatot úgy írtam, hogy egy évig írtam az Élet és Irodalomba tárcákat, és azt találtam ki, hogy az a koncepció, hogy képekről fogok írni. Egy elképzelt képről, egy álomképről és egy valóságos képről. Ezért Sötétkamra, mert ezek olyan képek, amiket megpróbálok előhívni.

 

K. P. J.: – A filmes világgal milyen kapcsolata van ennek? A Presszó című filmnek te vagy a forgatókönyvírója, meg még számtalan másiknak.

 

N. G.: – A filmes világnál feltételezik, hogy az ember lásson képeket, ugyanakkor írás szempontjából más szövegmunka. Sokkal nyersebb, klasszikusabb, karakterekről van szó, konfliktusvezetésről.

 

K. P. J.: – Saját témáid vannak, illetve földolgozol irodalmi témákat?

 

N. G.: – Két nagyon furcsa munkán vagyunk túl Karod Sándorral, aki szerintem az egyik legizgalmasabb magyar operatőr, van egy hihetetlen fotógyűjteménye. Vele írtunk két filmet, az egyik Kafka Átváltozásából. Nehéz róla jó filmet csinálni, mert a konkrétsága nevetségessé teszi, mindenki a saját szörnyetegét képzeli el. Egyszerűen szólva Gregort nem lehet filmen ábrázolni. Kardos megismerkedett egy Amerikából hazatelepült filmes figurával, aki hozott magával egy olyan kamerát, amit fóbiák gyógyítására használnak Amerikában. Van egy optika, és a hengerpaláston még hat. Ha ezt beteszik egy térbe, akkor abban a térben mindent felvesz. Művészi alkotás céljaira még nem használták. Kardos vett egy takarító robotot és rászerelte a kamerát, ő lett a narrátor, megoldottuk, hogy nem lehet ábrázolni a főszereplőt. A kamera maga a szereplő. Olyan hihetetlen felvételeket csinál, egy kis szobában hihetetlen távolságokat produkál, mintha lovagterem lenne, valószerűtlen torzulásokat teremt. Ugyanakkor van egy klasszikus, irodalmi narrációja a filmnek, Gregor mesél egyes szám első személyben. A másik film A sírásó című Rilke-mű. Nagyon radikális változat, ezt meg olyan kamerával készítettük, amit a lóversenyeknél használnak, célfotónál. Embert próbáló megnézni, de nagyon különös hatása van.

 

K. P. J.: – A Macska nélkül című írásodban Petriről írsz nagyon szépen. A modern politikai költészetnek az egyetlen elfogadott alakja volt. Őt gyakorlatilag kitiltották, csak szamizdatban közölt. A te habitusodtól őt távol látom.

 

N. G.: – Petri úgy politikai költő, hogy ez a költészete egy nagy metafora az emberek rabságáról. Azért nagy versek ezek, mert nem maradnak a politika szférájában, van egy sokkal magasabb rezgésszámuk. Ő bizony nyersen publicisztikus verseket írt. Petrit politikai szamizdatból ismerem, a hagyományosan olvasott Petrit.

 

K. P. J.: – Valahol azt írod, hogy mindenhol jó, de a legjobb másutt. Azt kérdezném tőled, hogy most hol jó?

 

N. G.: – Most itt jó. Utazni nagyon szeretek, az egy biztos identitás.

 

Nagyvárad, 2011. június 23.