A szatír

 

Reggelente szerette nézni a fákat. Szobája ablakából kilátott a kis térre, ahol kitaposott gyalogút kanyargott a mahóniabokrok között, felettük fiatal hársfák nyújtóztak. Ha délelőtt, még főzés előtt, kikönyökölt az ablakon, épp a kapujáig hallatszott a közeli szakmunkásképző zsivaja. Csak lépésnyire volt a kaputól a park legszélső fája. Elkortyolta kávéját, közben nézte, amint mohó rigók tánclépésben rúgják szét a bokrok alját, tekergő gilisztát keresve. Lassan szívta a cigarettát, a kávé keserűsége elkeveredett a füsttel. Ezt szerette. Sárguló körmeit nézegette, amikről rétegekben kopott le a lakk, és azon merengett, vajon mióta nem volt férfival. Két éve talán, amikor azt a fiút behívta a kertet felásni. Nem is, a postás volt az utolsó, az a fiatal, fekete gyerek, akit olyan sokáig kerestek azután. Otthonkájának gombja nyomta a mellét, amint könyökölt. Kigombolta és élvezte, ahogy a hűs levegő simogatja izzadt bőrét. Ferdén sütött be a nap a fák közé, és bearanyozta a szemetet a bokrok alatt. Nagyot húzott a kihűlt kávéból, újabb cigire gyújtott. Odébb az ösvényen lányok jöttek. Kis gondtalan csirkék, tollászkodva a késői tavaszban. Hajuk lebontva, derekuk villan a csípőre tolt nadrág fölött. Körülöttük illatos füst, akár valami burok. Vihogtak, isten tudja, min, és kényesen próbálták lerázni tűsarkukról a rátapadt faleveleket. Majd lekaparom, ajánlotta az egyik, és egy kis faággal vakargatni kezdte társai cipőjét. Nevettek. Balra, a bokrokon túl, a kis hintánál kóbor kutya zörgetett egy fekete zacskót, lábával leszorította, majd feszes mozdulatokkal tépni kezdte. Csont ropogott a fogai közt, kifordult szemekkel falt, farka a lábai között. Közben elment egy mentőautó, a kukások is megérkeztek, és nagy döndülésekkel vágták oda a kiürített szeméttartókat. Savanyú szag terjengett. Behajtotta az ablakot, és nekiállt főzni.

Úgy délig, mire a szakmunkásképző diákjai szállingózni kezdtek hazafelé, csendes volt a tér. Néha kinézett a behúzott függöny mögül, de senki nem járt a kis ösvényen. Krumplis tésztát kívánt. Míg evett, a híreket hallgatta, aztán a zsíros tányért a mosogatóba tette. Még maradt reggelről kávé, meglangyosította, cigire gyújtott, és elfoglalta helyét az ablakban. Először a kisebbek jöttek. Rajokban, hármasával, négyesével. Nagy hangon magyaráztak, volt olyan gyerek, aki most ette a tízóraiját. Akadt, aki épp csak belepillantott a zacskóba, s már röpítette is a bokrok közé. A sűrűbe. Egy ilyen zacskó útját követte, amikor meglátta a bokrok között a tornacipős lábakat. Szemét összehúzva figyelte, a cigaretta felparázslott ujjai között, amint mohón megszívta. Kicsit előrehajolt, hogy jobban lássa, közben csípője a fűtőtestnek szorult. Háttal állt a fiatal férfi, félig a bokrok takarásában, a hintához vezető kis út szélén. Először azt sem tudta, hogy férfi, haját hosszú lófarokba fogta össze hátul, farmert és hosszú ballonkabátot viselt. Sokáig üres volt a kis ösvény. Aztán kicsengettek a szakmunkásképzőben, és megindultak a diákok. Már a második szálat szívta, és a férfi még mindig nem mozdult, csak ferdén tartott feje árulta el, hogy figyel, amikor meglátta a közelgő lányokat. Ketten voltak, egyikük szőke, divatosan tépett hajjal, a másik dundi fekete, a szőke feltétlen imádója. Amint a hintához értek, a ballonkabátos egy lépést tett előre, kabátja két szárnya szétnyílt, mint egy nagy, szürke madár. A lányok egymásba kapaszkodva torpantak meg, majd elfutottak. A férfi kis ideig álldogált még a bokrok takarásában, tisztán látszott keze tartásán, amint az övét babrálja, majd megfordult, és szétnézett. Ő addigra a függöny takarásából figyelte a keskeny, bajuszos arcot, és észre sem vette, amint cigarettája parazsa apró lyukat éget otthonkája szövetén.

Másnap újra látta a függöny mögül, tornacipőjének fehér gumitalpa világított a bokrok között. Dél körül érkezett, kezét idegesen ballonkabátja zsebébe dugta, és körbeforgolódva figyelt. Az asszony az ablak mögül feszülten leste, keze mohón gyűrögette az otthonka zsebét. Fél óra várakozás után két lány érkezett egy fiúval, épp a hinta mellett álltak meg, rágyújtottak, majd az egyik lány sietős csókot váltott a fiúval, és elmentek. A tornacipős alak nem mozdult, és ő ernyedten dőlt a falnak. Pár perc múlva tagbaszakadt, bőrdzsekis alak közeledett, ilyen messziről nem is látta, lány-e. A férfi határozottan kilépett elé és széttárta a kabátját, a lány megmeredt, majd táskáját eldobva, sikoltozva elszaladt. Ő elfúló lélegzettel leste, nikotintól megsárgult ujjai a függönyt markolászták, teste mereven tapadt a fűtőtest vasához, míg a férfi gyors léptekkel eltűnt a bokrok között.

Pár nap múltán döntött. Nyitva hagyta a kaput, aztán amint a férfi újra megjelent és elfoglalta helyét a bokrok között, vágytól remegő testtel ő is beállt a függöny mögé. Nap mint nap. Újra és újra. Aztán egyik nap megtörtént. Két lány sétált arra. A tornacipős széttárt kabáttal futott ki feléjük, ám váratlanul kiabáló férfiak tűntek elő a park fái közül. A ballonkabátos tétován szétnézett, és a ház felé hátrált. És ő érezte, hogy eljött az idő. Kinyitotta a kaput, és kabátjánál fogva berántotta a férfit.

A rendőrség még egy hétig figyelte a parkot, de a szatír többé nem tűnt fel. Csak a kóbor kutyák szaporodtak el a környéken. Valaki fekete zacskókat rakott ki nekik. Abból ropogtatták a csontokat.