Séta a téren
Halkul a dal, fáradt,
betakarja lassan a láz hártyája,
csontváz a héjakon túli állapot.
Törik a szín fénye, bokája,
ődöng a vakok között, egy
adventdac hajnalon.
Zár a szív, a partok omolnak,
de kiált a hószó téli sötétben-fagyban
melegért.
A múmia múlt torz idők pofon
csattan a jelen arcon-
a Látó mégis tévedett?
A kongó benti pincékben
törékeny ünnepek fogasán azért fennakad
egy-egy szállingózó reményhópehely.
