|
a parlamenthez a romániai régiók létrehozásáról
|
 |
|
Napirenden | |
Mi, e memorandumnak szánt dokumentum aláírói az alábbi - a régiók Romániájának politikai és közigazgatási megalkotását célzó - elképzelések nyilvános megvitatását javasoljuk, egyetértve azzal a vitával, amely európai szinten folyik az egyesült Európa jövőjéről.
1. Jelen javaslataink Románia harmonikus fejlődését tartják szem előtt, figyelembe véve az ország tartományainak történelmi, gazdasági és társadalmi-kulturális identitását. Felfogásunkban Románia regionális átalakítása tervének semmi köze az elszakadási vagy irredenta törekvésekhez, bármilyen jellegűek legyenek is azok. Ezért úgy véljük, hogy minden ilyen megközelítés egyszerűsítő, és azt a célt szolgálja, hogy diverziós módon megrontsa azokat az alapos és felelős közvitákat, melyek országunk jövőjét az európai tapasztalatok fényében vizsgálják.
2. Részvételünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitában - amely az Uniót olyan föderatív rendszernek tekinti, amelyben az alkotmányos régióknak, így Skóciának, Katalóniának, Flandriának, Vallóniának, Bajorországnak stb. megvan a saját helyük - hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megismerjük azokat az intézményi struktúrákat, amelyekbe integrálódni kívánunk. A regionális modell, az úgynevezett középszintű kormányzás (meso-government) véleményünk szerint európai identitásunk visszaszerzését szolgálja.
3. A régiók kialakításában alapelvnek tekintjük, hogy a közigazgatási és politikai hatásköröket területi egységeknek és nem nemzeti vagy etnikai közösségeknek adjuk át; ez utóbbiak a regionális modell alapján politikai és jogi garanciákat élveznek sajátos érdekeik védelmében.
4. Az a túlcentralizált közigazgatási rendszer, melyet 1989 után szinte változtatás nélkül átvettünk, a korrupciónak és a bürokratizmusnak kedvez, és felerősíti a sok kis egységen alapuló, rendkívül költséges közigazgatás egyébként is meglevő hátrányait. Másrészt a decentralizálás eszméje arra a jogi keretre is vonatkozik, amelyet mind Románia nemzetközi kötelezettségei, mind pedig belső jogrendjének európai jogharmonizációs elemei tartalmaznak.
5. Olyan közigazgatási reformot javasolunk, amely újrafogalmazza a létező területi egységek státusát, és új politikai-közigazgatási formákat vezet be. Ezek kialakításában a fejlesztési régiók vagy a történelmi tartományok jelenthetik a kiindulópontot.
6. E tekintetben a régiók székhelyén vagy a tartományi fővárosokban felállítandó regionális tanácsok, illetve tartományi parlamentek létrehozásának megvitatását javasoljuk.
7. Úgy véljük, a regionális hatóságok politikai, gazdasági és kulturális hatáskörei mellett - melyeknek gyakorlására a szubszidiaritás elvének és az Európai Unióban alkalmazott normáknak megfelelően kerül sor - a tájékoztatási politikák radikális decentralizációját is szem előtt kell tartani. A regionális tévéstúdiók különleges szerepet játszhatnak a romániai régiók nyilvánosságának kialakításában.
8. A regionális identitás polgári alapon történő felvállalása az olyan többnemzetiségű régiókban, mint a Bánát, Erdély vagy Dobrudzsa, hozzájárulhat azon transzetnikus identitásoknak a kialakításához, amelyek alapján meghaladhatók lesznek a szélsőségesen nacionalista nosztalgiák, félelmek, valamint ezek túlhajszolása, de a polgári és demokratikus frazeológiát használó burkolt nacionalizmus is.
9. Az új regionális rendszer kialakítása a politikai rendszer újraalkotását is szükségessé teszi, ami nem valósítható meg a - kidolgozás alatt levő - európai alkotmány alapelveivel összhangban levő alkotmányreform nélkül.
10. E javaslatok a - kormányzottak egyetértését feltételező kormányzást jelentő - republikanizmus és a részvételi demokrácia elvein alapulnak. Ezért bármilyen szerkezeti átalakulásra vonatkozó döntésnek népszavazás eredményeként kell létrejönnie, amelyet - a konkrét helyzetnek megfelelően - regionális vagy országos szinten kell megszervezni, úgy, hogy a lakosság jóhiszemű tájékoztatást kapjon a hasonló európai példákról és az ilyen típusú közigazgatás esélyeiről.
E dokumentumot megküldtük Románia Parlamentje Állandó Bizottságának, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetőségének, továbbá megküldjük az Európai Parlamentnek és a Régiók Bizottságának.
Kolozsvár, 2001. december 8.
Aláírók:
Antik Sándor - képzőművész
Ágoston Hugó - közíró
Bakk Miklós - politológus
Mircea Boari - politológus
Alexandru Cistelecan - irodalomkritikus
Marius Cosmeanu - szociológus
Caius Dobrescu - író
Hadházy Zsuzsa - közíró
Molnár Gusztáv - politológus
Ovidiu Pecican - történész
Szokoly Elek - közíró
Traian Ştef - író
Daniel Vighi - író
December 8-a után csatlakoztaka Memorandumhoz :
Ágoston Vilmos - író, Gödöllő, Magyarország
Ábrahám Endre-Csaba - egyetemi hallgató, Politológia; Eger, Magyarország
Balázsi Gábor - PhD, kutató, Northwestern University Medical Center, Chicago
Balogh Ágnes - egyetemi hallgató, Jog, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár (BBTE); Kolozsvár
Bányai Péter - politikai elemző, Kolozsvár
Bedő Olivér - egyetemi hallgató, Képzőművészeti Egyetem; Sepsiszentgyörgy
Benedek Sándor - egyetemi hallgató, Politológia, BBTE; Gyergyószentmiklós
Bíró Béla - közíró, Sepsiszentgyörgy
Dr. Carmen Blina - orvos, Temesvár
Cristian Branea - adjunktus, Európai Tanulmányok, BBTE; Kolozsvár
Buja Béla Gergely - egyetemi hallgató, Szociológia, BBTE; Marosvásárhely
Bujdosó Ilonka-Éva - ny. tanár, Nagyvárad
Alexandru Cozma - egyetemi hallgató, Temesvári Egyetem, Angol szak; Temesvár
Czika Tihamér - egyetemi hallgató, Jog, BBTE; Sepsiszentgyörgy
Csoma Botond - diplomás, Európai Tanulmányok, BBTE; Kolozsvár
Daday Csaba - középiskolás, Nagyvárad
Daday Zoltán - középiskolás, Nagyvárad
Daday Ildikó - mérnök, Nagyvárad
Daday Zsolt - mérnök, Nagyvárad
Dr. Reghina Dascălu - angoltanár, Temesvár
Dănuţ Dinu - hadmérnök, Piteşti
Demeter Attila - egyetemi hallgató, Jog, BBTE; Székelyudvarhely
Dénes Isván - ny. tanár, Torda
Adrian Docea - egyetemi hallgató, Közgazdaság, BBTE; Gyulafehérvár
Dr. Vasile Docea - történész, egyetemi tanár, Temesvár
Andrei Dombi - angoltanár, Kolozsvár
Eva Dorca - mérnök, Resica
Smaranda Enache - filológus, Marosvásárhely
Fülöp László - egyetemi hallgató, Történelem, BBTE; Felsősófalva, Hargita megye
Géczy Levente - egyetemi hallgató, Jogi Kar, BBTE; Szecseleváros, Brassó megye
Gogolák Hrubecz Csongor - egyetemi hallgató, Jog, BBTE; Marosvásárhely
Dr. Ovidiu Grivu - orvos, egyetemi tanár, Temesvár
Dumitru Groşan - görög katolikus pap, Felsőkálinfalva, Máramaros megye
Claudiu Groza - újságíró, Kolozsvár
Haller István - programvezető, Marosvásárhely
Horváth István - egyetemi hallgató, Filozófia, Partiumi Keresztény Egyetem; Nagyvárad
Horváth László - diplomás, Fizika, BBTE; Marosvásárhely
Dr. Kakucs Lajos - történész, Rüsselsheim, Németország
Kispál Attila - egyetemi hallgató; Sepsiszentgyörgy
Radu Macrînici - dramaturg, Sepsiszentgyörgy
Doru Mareş - író, Sepsiszentgyürgy
Radu Mârza - történész, Kolozsvár
Viorel Micheş - zenész, Kolozsvár
Mikló Sándor - egyetemi hallgató, Informatika, BBTE; Köröstárkány, Bihar megye
Mircea Munteanu - Marosvásárhely
Mózes Pál - erdőmérnök, Nagyvárad
Lucian Nastasă - történész, Kolozsvár
Dr. Nemes Mária - főorvos, Marosvásárhely
Parászka-Ferencz Boróka - tanár, Csíkszereda
Radu Pop - mérnök, Kichener, Kanada
Rea-Silvia Pop - diplomás, Európai Tanulmányok, BBTE; Kolozsvár
Cristian Popa - újságíró, Kolozsvár
Pozsony János Csaba - egyetemi hallgató, Politológia, BBTE; Sepsiszentgyörgy
Plugor Magor - tanár, Kolozsvár
Andrei Roth - programozó, Kolozsvár
Sebestyén Zita - újságíró, Kolozsvár
Simo Imre Géza - környezetvédelmi mérnök, Szentegyházasváros, Hargita megye
Adrian Simon - diplomás, Politológia, Nagyváradi Egyetem; Bihar, Bihar megye
Răzvan Soporan - egyetemi hallgató, Filozófia, BBTE; Kolozsvár
Sopronyi Róbert - egyetemi hallgató, Jog, BBTE; Zilah
Szűcs Attila - programozó mérnök, Nagyvárad
Marius Tabacu - újságíró, Kolozsvár
Tófalvi Márta - egyetemi hallgató, Jog, BBTE; Székelyudvarhely
Tófalvi Zoltán - újságíró, Marosvásárhely
Cezar Trante - programozó, Budapest
Dr. Vasile V. Trif - Ausztrália
Venczel Enikő - fordító, Kolozsvár
Verbiţchi Réka - egyetemi hallgató, Történelem, BBTE; Kolozsvár
Veér István-János - nyugdíjas, Nagyvárad
Visky András - író, Kolozsvár
Wrábel Judit - tanár, Budapest
Wrábel Zoltán - közgazdász, Budapest
Wrábel Zoltán Zsolt - pénzügyi szakértő, Budapest
Augustin Zeriu - tudományos kutató, Kolozsvár
2002.00.28.
| |
|