89678 jelentkezzen! Engedélyt kérek Z-767-től jelentéstételre!
Az engedélyt megadom!
Befejeztem küldetésem a Föld nevű égitesten. Részletes beszámolómat
rögzítve, a szokásos módon fogom eljuttatni. Várom kérdéseit!
A 26868-as parancsot teljesítette?
Természetesen! Nem kerültem közvetlen kapcsolatba a földi lényekkel,
csupán megfigyeléseket végeztem.
Összegezze, hogy mi a véleménye a megfigyelt bolygóról és lakóiról?
A bolygó tekintetében bizonyítást nyertek eddigi ismereteink. Az M típusú
csillag harmadik bolygója, lakói Földnek nevezik. Az M típusú csillagot
Napnak hívják. Ismereteik elégé hiányosak az univerzumot illetően, kultúrájuk
azonban érdekes. Fejlettségi szintjük 3-as kategóriába sorolható.
Tehát nem vehetőek fel a szövetségbe.
Véleményem szerint még túl korai lenne.
Megindokolná ezt az alacsony besorolást?
Nagyon sok furcsa dolgot tapasztaltam. Vizsgálódásom közben használnom
kellett az UNILex kritikus részeit, például a háború címszóval kapcsolatban.
Találtam különböző hangzó- és mozgó-anyagokat, képanyagokat és egyéb
leírásokat, melyek megértették velem azt, amit a bolygó megfigyelésekor
láttam. Borzalmas volt, ahogy repülőgéprajok szálltak az ellenséges városok
fölé és bombázni kezdték őket. A házak összeomlottak az utcákon, emberi
lények feküdtek szanaszéjjel vérbe fagyva, kicsavart tagokkal, síró gyerekek
kóboroltak az utcákon anyjuk után sikoltozva.
Igen, én is láttam ezeket a szócikkeket, bár ezirányú személyes
tapasztalatom még nincs, mint Önnek. Ez azonban csak egyetlen ok és tudja
jól, hogy legalább három tényezőnek kell teljesülnie ahhoz, hogy végképp
lemondjunk róluk. Van még valami hasonló erősségű indoka a nemleges döntés
mellett?
Sajnos van, és úgy gondolom, több mint három tényezőt fogunk találni a
legsúlyosabbak közül.
Hallgatom!
A második tényezőként talán az jöhetne szóba, hogy az Egészségügyi
Szabályzat előírásainak nem felelnek meg. Bizonyos tekintetben a bolygó
nagyon elmaradott, így az elemi követelmények sem teljesülnek. Láttam olyan
területeket, ahol naponta ezer számra pusztultak el az emberek.
Valamilyen járvány ütötte fel a fejét?
Pontosan nem sikerült megállapítanom, a hozott minták kiértékelése még
folyamatban van. Úgy összegezhetném, hogy a járványok is okai a
tömegpusztulásnak... de súlyosabb gond, hogy rengetegen éhenhalnak.
Éhen? Úgy tudtuk, hogy a Föld-bolygó a lakóinak a húszszorosát is
képes lenne ellátni táplálékkal. Hiszen Legfőbb Szövetségi Tanácsunk éppen
ezért szervezte a kutatóakciónkat, hogy a Föld betegségét kivizsgáljuk, a
reakciót visszafordítsuk, és a földiek szövetségi felvételével biztosítsuk
a cserekereskedelmet az élelmiszerszektorban. Nem értem, hogyan lehetséges,
hogy ezen a bolygón éhen halnak az emberi lények!
Van egy igen súlyos probléma ezzel kapcsolatban. Ennek is utána kellett
néznem. Az UNILex gazdasági fejezetét jelölte ki a központi terminál, és
elképesztően érdekes volt a pénzről való bejegyzés.
Ó, hát még nem nőttek ki a pénzrendszerből. Hiszen fajuk akkor még
gyermekkorban jár. Talán túlzás volt 3-as kategóriába sorolni a fejlettségi
szintjüket?
A 3-as kategóriát a központi agy jelölte meg, nyilván talált olyan
komponenseket, melyek e fokozatra emelték az emberi lényeket.
Kíváncsi volnék, mik lehetnek azok az összetevők, ugyanis az eddig
elhangzottak csak a tagsági felvétel ellen szólóak voltak. Van legalább egy
valamire való vezetőjük?
Nos, a vezetést illetően nem igazán sikerült eligazodnom az emberi
lényeken. Egyetlen személyi vezetőjük nincs. Világkormány nem létezik, még
csak nem is földrészi tartomány szerint csoportosulnak.
Akkor milyen a közigazgatásuk?
Nemzeteknek vagy országoknak nevezik szűkebb társadalmaikat.
Csak nemhogy több társadalom is létezik egymás mellett?
Pontos számadat még nem áll rendelkezésemre, de azt hiszem, több mint
száz rendszer van egyszerre hatalmon. Képzeletbeli vagy őrzött határokkal
osztják el a területeket és háborúznak egymás közt, hogy területeket
haraphassanak ki szomszédjaikból. Tartós egyezségnek,
szervezettségnek nyomát sem láttam.
Ez nagyon emlékeztet engem a saját történelmünkben található
momentumokra. Valamikor, Bruce előtt nálunk is létezett ilyesmi. Abból a
korból maradtak fenn az adataink a pénzről, háborúról, társadalmakról. Mennyi
az esély arra, hogy egy világkormány megalakuljon rövid időn belül?
Véleményem szerint semmi, már ami a rövid időt illeti, mint említettem,
jelenleg is folynak háborúk.
Pedig volt két Világ-háborújuk, igazán megtanulhatták volna
már, hogy miféle métely az! Boldogok lehetünk mi, Sercek, hogy Bruce elhozta
nekünk a békét, s mi már nem kényszerülünk ilyen alantas dolgokkal
foglalkozni, mint pénz, háború, társadalmak. Van-e még valami, amit tudnom
kell a végső döntéshozatal előtt?
Még egy érdekességet emelnék ki, csupán kuriózumként. Azt, hogy
alapvető jellemvonásaik közé tartozik az önzés, az irigység, a gyűlölködés,
ezenkívül pedig született gyilkosok. Ha hatalomra jutnak, kivétel nélkül a
maguk hasznára fordítják azt. Néhány éve volt egy hosszabb periódusú
sikertelen kísérletük az egység kialakítására, de ez elég kis területet ölelt
fel és kudarcba fulladt, azonkívül az eszme gyakorlati megvalósítása hagyott
némi kívánni valót maga után.
Köszönöm 89678, nagyra értékelem a segítségét, véleményét szem előtt
tartva fogom a jelentését átnézni, és döntéshozatalra várom két mili-ciklus
múlva. Végeztem...

Az űrhajó tovább keringett a Föld körül, utasai pedig Bruce dicsőségét zengve
rendületlenül végezték dolgukat. Az óriási fémtest hidegen villant a csillagok
között. Csend honolt a gép belsejében. Csak a hajtóművek szokásos zümmögő
zaja hallatszott. Az egyik űrhajós, aki a Földön járt küldetésben, éppen
pihenőjét töltötte. Rákapcsolódott az elektromos berendezésre, mely tetőtől
talpig megvizsgálta, és a pihenését is szolgálta, emellett még energiával is
ellátta, minden szükségletét kielégítve. A másik utas, mint az előbbi
párbeszédből kiderült, a parancsnoki tisztet töltötte be a hajón. A
rendfokozatokra úgy látszik, a Serceknél is szükség volt, akármennyire is
egyenlőek voltak. Nos, a parancsnok kényelmesen elhelyezkedett, fejére tette
a fejhallgatót, aztán bekapcsolta a monitort és értékelni kezdte a jelentést.
Míg a jelentést hallgatta és a monitoron a felvételeket nézte, emlékezetébe
idézte a 89678-as Serccel folytatott beszélgetését, kiemelve a döntést
befolyásoló részleteket.
A monitoron csodálatos zöld rét jelent meg apró sárga virágokkal tarkítva,
a háttérben egy ködbevesző hegycsúcs magasodott. A réten elszórtan néhány
nagy szarvú, busa fejű, barna, szőrös lény valószínűleg táplálkozott. Aztán
felbukkant egy emberi lény, nagyon apró volt és a biokijelzőn megjelent egy
17-es besorolású kód, mely jelezte, hogy a lény gyermekkorú, földi évben
számolva 3 éves lehetett. Két hosszú szőke hajfonata libegett dereka körül,
amint ugrándozott a réten. A tökéletes álcázásnak köszönhetően nem vette
észre megfigyelőjét. Bár nem lehet tudni, mit tett volna, ha észreveszi a
Sercet, aki lefilmezte. Milyen is egy Serc, mármint az emberhez képest?
Anatómiai felépítése hasonlít az emberéhez, fejformája kissé hosszúkás és
jelentősen megnagyobbodott. Szája apró, orra sem feltűnően nagy, csupán
szemei sokkal nagyobbak, ám fejük méretéhez képest ez sem meghatározó, füle
mérete is normális, csak az embertől eltérően csúcsban végződik, azon kívül
nincs szőrzete.
A monitoron néhány számadat jelent meg a bolygó lakóinak életviteléről, a
társadalmi felosztásról. A Serc parancsnok csak az összesítést nézte meg,
mely szerint közel 6 milliárd emberi lény él a bolygón. Ez a számadat
elképesztette, de ezek után érdeklődve figyelte az IQ-grafikont. Olyan
hullámzást tapasztalt, mely emlékeztette a Koptó bolygó felderítésekor
tett észrevételekre. A grafikon után egy montázs következett, melyet egy
speciális program segítségével készített a 89678-as, és a földiek információs
és kommunikációs hálózata szolgáltatta hozzá az adatokat. Semmit sem mondtak
neki a különböző politikai szervezetek, melyek felvillantak a montázsban,
néhány ismertebb diplomata és vezető, valamint a gazdasági struktúra. Azt
azonban megállapíthatta, hogy a Földön majdhogynem kaotikus állapotok
uralkodnak.
Végére ért a jelentésnek és letelt a két mili-ciklus is, így elindult, hogy
a 89678-assal megvitassák a küldetésük további részleteit.

Kiértékeltem a jelentését kezdte a parancsnok , és
igazán színes és jó minőségű anyagot készített. Csak gratulálhatok hozzá.
Köszönöm Z-767, igyekeztem megfelelni a Serc Szabályzatban
foglaltaknak.
Döntésünk meghozatala előtt, ha bármilyen megjegyzése van, kérem,
mondja el.
A pihenőm közben maradt még némi idő, amit arra használtam, hogy
utánanézzek néhány dolognak. Elsősorban az nem hagyott nyugodni, hogy előző
beszélgetésünk alkalmával Ön megemlítette a vezetőkkel való kapcsolatfelvétel
lehetőségét. Erre összpontosítottam, amikor kutatni kezdtem az adattárban.
Miután nem kaptam kielégítő választ a kérdéseimre, telekommunikációs úton
kapcsolatba léptem a Földdel. Készítettem egy montázst a jelenlegi helyzetről.
Nagyon nagy mennyiségű adat került be a hálózatba, mikor nekikezdtem, nem
gondoltam, hogy ilyen hatalmasra duzzadt információhálózattal rendelkeznek
a földiek. Így a szelektálást háromszor is elvégeztem a géppel, három
különböző szempont szerint. A végeredmény még így is elképesztő. A gép
33.967 olyan földi lényt határozott meg, aki alkalmas lenne a feladatokra.
Tehát közülük kellene kiválasztanunk néhányat a kapcsolatfelvételre?
Igen, de találtam egy sajnálatos tényt, mely ez irányú döntésünket
befolyásolhatja.
Éspedig?
A bagumik és a lepták már többször próbálkoztak a kapcsolat
létrehozásával. Sikertelenül. Találtam archív anyagokat arról, hogy a
földiek általuk idegenek-nek nevezett lényekkel léptek kapcsolatba, a
leírások alapján bagumi és lepta lények lehettek. A beszámolók szerint ők
is tanulmányozták az emberi fajt, és ez is amellett szól, hogy ők már
jártak itt. Ezen kívül tudomást szereztem egy szerencsétlenül járt
űrhajóról, melynek utasait viszont az emberek tanulmányozták. Az utasok a
szerencsétlenséget természetesen nem élték túl. A lényeg viszont az egészből
az, hogy az emberek vezetői az egész UFO-kal kapcsolatos dolgot hivatalosan
nem ismerik el. A tudomány és a vezetés osztja azt az álláspontot, hogy
egyedül vannak az univerzumban. Agyonhallgatják az információkat, azonkívül
nem egy eset tanúsította, hogy az emberek ellenségesen, olykor
kiszámíthatatlan viselkedéssel fogadták a közeledéseket...

Az űrhajón az összekapcsolt áramkörök működésbe léptek, és a hajó elküldte
hívójelét a bázis felé. A Serc-bázis hamarosan válaszolt. Mivel az információk
a Földről már a feldolgozás pillanatában a hálózatba kerültek, így a
bázison, sőt az anyabolygón is azonos ismereteket szereztek és hasonló
következtetésre jutottak a felelős Sercek. Bár a Serc-társadalom technikai
és pszichikai fejlettségének köszönhetően már az univerzum jelentős
hányadában jelen volt, egy-egy új bolygó szövetségbeli bevonásának
lehetősége mégis nagy izgalommal töltötte el a Serceket.
K827 az Optionsnak, Z-767 jelentkezzen!
Itt az Options Z-767 és 89678, jelentkezünk, várjuk a végső döntést.
Egyelőre maradjanak orbitális pályán. Septon megtartotta magának a
döntéshozatal jogát. Kapcsolatfelvétel 3.3.19-kor. Végeztem.

A hajó tovább keringett a végtelen űrben, a csillagok fénye elhalványult a
csillogó fémtest mögött. A Sercek mindketten pihenőre vonultak vissza és
feltöltekeztek energiával, hiszen nem tudhatták, milyen döntés születik az
akciójukat illetően. 3.3.19-kor mindketten feszülten várták a Bázis
jelentkezését.
K827 hívja az Optionst, jelentkezzenek.
Options jelentkezik, itt Z-767 és 89678, felkészültünk adásuk
vételére.
Ismertetem Önökkel Septon döntését. Az anyabolygó összegezte
jelentésüket, és minden szempontot figyelembe véve úgy döntött, a Föld még
nem érett meg a szövetségi tagfelvételre. A Bruce által lefektetett dogmák
szerint a földiekhez hasonló lények felvétele a Szövetség számára
kifejezetten veszélyes lehet, ezért nem javasolt. Beavatkoznunk társadalmi
fejlődésükbe aggályos, hiszen ez természetes szelekciójukat eldeformálhatja,
mely később ezekből a lényekből ellenérzést válthat ki. Ez pedig bomlasztaná
a Serc egységet és veszélyeztető tényezőként szerepel a Serc Szabályzatra
nézve. Van valami hozzáfűznivalójuk?
Természetesen maximálisan egyetértünk a döntéssel, kérem, adja meg a
koordinátákat a visszatéréshez.
Orbitális pályáról korrekció: 6;7;0;8;3;1 maximális sebességgel két
ciklus múlva itthon lehetnek, erre az időre a hibernáció szükségtelen,
töltsék pihenéssel és tájékozódással az időt. A mielőbbi viszontlátásra.
Jó utat! Végeztem.
Amint véget ért az adás, néhány pillanat elegendő volt a koordináták
betáplálására, és a Serc űrhajó búcsút mondott a Földnek. A kék bolygó
tovább rótta évmilliárdok óta tartó pályáját.

Egy kis folyó partján egy nagy hegy tövében magányos házikó állt. Az emeletről
kiáltás harsant:
Apa, anya gyertek gyorsan!
Mi történt? ugrottak fel egyszerre a szülők.
Ugye mondtam, hogy az nem csillag, képzeljétek, eltűnt.
A férfi követte fiát az emeletre, és belenézett a napokkal azelőtt
felállított kis távcsőbe. A millió csillag között valóban nem találta azt
az egyet, amit már három éjszakán keresztül figyeltek. Mivel a
csillagtérképeken nem találták azt a pontot, különböző variációkra gondoltak:
talán új csillag született? Netán egy üstökös, csak még messze van?
A kisfiú élénk fantáziájának köszönhetően első perctől fogva idegen űrhajónak
gondolta. Most már bizonyos volt benne, hogy feltételezése helytálló, és nem
a kalandvágy fűtötte, amikor arra gondolt, hogy jó lenne egyszer találkozni
velük és azt kívánta, bárcsak visszajönnének. Nem félt találkozni velük.
Belevágott volna a nagy kalandba... már akkor tudta, ha felnő, a csillagoknak
fogja szentelni életét. Érezte, hogy egyszer talán ő lesz az, aki
bebizonyítja, van élet a messzeségben is.
ÚJ GALAXIS 7. szám Tudományos-fantasztikus antológia
(Kódex Kiadó, Pécs, 2005, 173-177. o.)