Az elmúlt idők egyik legizgalmasabb eseménye, ami a film őskorával foglalkozó tudósokat lázba hozta, egy rendszerezett köteles filmgyűjtemény felfedezése volt a London melletti Kew közirattárában (Public Record Office). Több tízezer dosszié, köztük az 1862 és 1911 közötti évekből fennmaradt fotográfiák jegyzéke mellett előkerült pár száz mozgófilm anyaga is. Bár a jegyzett filmek száma nagyságrendekkel szerényebb, mint az Egyesült Államokban köteles gyűjteménybe vett több ezer film ugyanebből az időből, és az angliai gyűjtemény sokszor kivágott kockákból vagy rövid filmszalagokból áll, szemben a teljes hosszban megőrzött, papírtekercsre másolt kópiákkal, mint például a washingtoni Kongresszusi Könyvtár gyűjteménye, a felfedezés mégis óriási jelentőséggel bír. Az eredeti filmkockákról és fényképekről a Nemzeti Film és Televízió Archívum készített biztonsági másolatot, és az anyag vizsgálatát Richard Brown filmtörténészre bízták, aki az alábbiakban a gyűjtemény részleteiről ad tájékoztatást.
A gyűjtemény története
A Brit köteles filmgyűjtemény egy nagyobb, fotográfiai anyagok kötelespéldányait őrző gyűjtemény része, amit évekig a londoni Stationer's Hall-ban tároltak, most pedig árkerült a Kew-i közirattárba (Public Record Office). Angliában a fotográfiai anyagok jogkezeléséről először a képzőművészeti alkotások jogvédelméről 1862-ben hozott törvény rendelkezett. Ez a törvény 1911-ig volt hatályban, a Nemzetközi Jogvédelmi Törvény beiktatásáig. A jogvédelemért folyamodóknak egy formanyomtatványt kellett kitölteni a Stationer's Hall-ban, feltüntetve a mű alkotóját _ film esetében az operatőrt _ és a jogtulajdonost, ami lehetett például egy vállalat. A nyomtatványt dátumozták, iktatószámot kapott, és az adatokat átvezették egy jogvédelmi katalógusba, ami nyilvánosan hozzáférhető volt. Bár nem volt kötelező fotográfiai anyagot mellékelni ahhoz, hogy valaki jogvédelmet kapjon, szerencsére sokan mégis megtették.
A filmgyűjtemény felfedezését és körülbelüli nagyságát először 1993 áprilisában jelezték a Nemzeti Film és Televízió Archívumnak, és mostanában fejeződött be a megtalált anyagok átmentése, másolása _ sok esetben CD-ROM hordozóra. A gyűjtemény jelentőségét és pótolhatatlanságát a nemzeti filmörökségben mi sem mutatja jobban, mint hogy az esetek többségében egyedül az így megőrzött képek képezik az adott filmek vizuális anyagát. Több esetben a köteles gyűjtemény révén sikerült felfedezni eddig ismeretlen, korai brit filmkészítőt.
A jegyzésbe vétel költségei miatt mind a fotósok, mind a filmesek alaposan megválogatták, hogy milyen anyagra kérnek jogvédelmet, és jórészt csak olyan képeket adtak be, amelyek témájuknál fogva értékesek vagy népszerűek lehettek, növelve az illetéktelen másolás esélyét. Egyszerűen megvárták, amíg valamelyik munkájukat jogtalanul felhasználták, és csak akkor jegyeztették be, hogy pert indíthassanak. Ez a gyakorlat, és a kötelező jogvédelmi bejelentés kivitelezhetetlensége együttesen okolható azért, hogy a filmgyűjtemény meglehetősen ötletszerű és hiányos.
A képek állapota
A filmképeket három formában mellékelték:
1. A vetítőkópiából kivágott részlet, általában egyetlen kocka. Ezt a módszert alkalmazta a British Gaumont és a Warwick Trading Company.
2. Változó hosszúságú, de legalább hat kockából álló kontakt másolat. Ezt a módszert használta az Edison Manufacturing Company, a Velograph Syndicate és John Le Couteur. (Le Couteur egy eddig kevéssé ismert filmkészítő, akinek negyvenhat darab, 60mm-es, Demény-féle kamerával készült kópiáját őrzi a gyűjtemény.)*
* A Demény-féle kameráról lásd Filmspirál, 19. (A szerk.) 3. Egykorú papírnagyítás filmkockáról. A British Mutoscope and Biograph Company és a Charles Urban Trading Company használta ezt a módszert.
A későbbi, többjelenetes filmek esetében, mint például a Vasúti katasztrófa (Gaumont, 1904) vagy a Csempészek (Warwick, 1904) minden egyes jelenetből kiemeltek egy-egy jellemző kockát és egyenként bejegyeztették, így jogvédelmet szereztek gyakorlatilag az egész filmre.
Az eredeti kockák az eltelt idő ellenére általában kitűnő állapotban vannak, és még a nitro alapanyagú kivágásoknál is csak elvétve fordul elő látható pusztulás. Sokkal jobban megsínylette azonban a gyűjtemény egysége a körülbelül harminc évvel ezelőtti ügyetlen próbálkozást, hogy átmentsék az anyagokat modern hordozóra. A művelet során néhány kivágás súlyosan károsodott, miközben megpróbálták leválasztani a formanyomtatványról (ez történt például a Warwick His Master's Voice anyagával). Bár láthatólag át akarták menteni az eredetit, nyilvánvalóan nem jártak sikerrel, és semmiféle dokumentáció nem maradt fenn. Így aztán a kutatómunka ellenére sem sikerült az eredeti kivágások nyomára bukkanni. A másolásra kiválasztott anyagokat viszont szerencsére igen szűk körből válogatták.
A filmek
Jóllehet akkoriban a mozgóképet mint művészeti alkotást még nem lehetett jogvédelem aláhelyezni Angliában, a valamilyen szempontból kiemelkedő filmeket 'drámai és zenei megjelenítés' címszóval bejegyezhették. A.J. West A mi tengerészeink (1898) és R.W. Paul Miből lesz a katona (1900) című filmjei ezt a gyakorlatot példázzák. A filmesek ugyanakkor fényképet is bejegyeztethettek, így megelőzve a filmkockáról készült nagyítás illetéktelen publikálását könyvekben, magazinokban. 1899 márciusában a British Biograph vállalat három perből került ki győztesen olyan kiadókkal szemben, akik jogtalanul használtak képet a filmjeikből. (Mivel a Biograph a filmjeit nem adta el, a képet valószínűleg egy Mutoscope kártyáról másolhatták.)
A kérdéses kép XIII. Leó pápát ábrázolja, és W.K.L. Dickson készítette 1898 júniusában.* Nyilván a többi, bejegyzett anyag között is sok jogsértési perhez kapcsolódik, ezért a korai filmtörténet vizsgálata jogi szempontból rendkívül értékes információkkal szolgálna a további feldolgozáshoz.
Természetesen a jogvédelemre bejegyzett köteles képanyagok többsége angol eredetű, de akad a gyűjteményben egy kevés anyag az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Dél-Afrikából is. A filmgyűjteményt 1897. március 18-án alapozták meg R.W. Paul Tengeri barlang Lisszabon közelében című filmjének a bejegyzésével; a felvételt H.W. Short készítette. Mivel Paul nem adott be más anyagot jogvédelemre egészen 1902-ig, valószínűsíthető, hogy a bejegyzés jogi per alapjául szolgált. Általában véve a jogvédelemre benyújtott filmek témája követi a film fejlődését: az 1902 előtt bejegyzett filmek szinte kivétel nélkül ú.n. 'non-fiction', vagyis ún. dokumentumfilm felvételek, az 1904-1905 körül forgatott filmek között már akad a Gaumont és a Warwick gyártásában készült vígjáték és hosszabb filmdráma is. A nagyobb cégek, mint például a British Biograph, a Warwick és a Charles Urban anyagai nemzetközi szintű tevékenységről tanúskodnak. Az Urban és a Warwick egyaránt bejegyeztetett híradófelvételeket az 1904-es orosz-japán háborúról, a Biograph pedig egy eklektikus filmösszeállításra kért védelmet, amiben szerepelt Shakespeare dráma (János király), királyi kerti mulatság, Őszentsége a pápa és Wilhelmina holland királynő koronázásának eseményei. Különösen érdekes részét képezik a gyűjteménynek az egyes angol régiók saját filmkészítői, mint például a liverpooli John James Wood, Alfred John West Southsea-ből vagy a dél-walesi William Haggar, akik a bejegyzésnek köszönhetően bizonyítottan részt vettek egyes filmek elkészítésében.
A gyűjtemény jövőbeni felhasználása valószínűleg annak a függvénye, hogy mennyire használható egész filmek azonosítására és
* Az első, működő felvevőgép, a kinetograph felfedezője, aki a kinetoscope vetítőkészüléket is megalkotta Edison laboratóriumában 1893-ban. (A szerk.) korszakolására, illetve illusztrációként a viktoriánus és Edward-kori angol film kutatásához. A kutatók és filmtörténészek úgy tekintenek a gyűjteményre mint a hiányos korai filmtörténetet gazdagító, új forrásanyagra.
Farkas Csaba fordítása