Ellenpélda a téma-réma megkülönböztetésére. Ha a törléses transzformáció használatának megkötéseire vonatkozó megállapítások segítettek felismerni a 9)-es és 15)-ös formák nézőre gyakorolt hatásának különbségét, feltehetjük a kérdést, hogy mi a helyzet az olyan kép esetében, amelyen az A és B szereplőket háromnegyedrészt elölről, középen látjuk.
Könnyen találhatunk számos példát erre a beállítás/ellenbeállítás-típusra, különösen a hollywoodi filmekben. Az idáig megállapított transzformációs szabályok nyilvánvalóan nem érvényesek erre a formára. A kérdés tehát az, vajon szükséges-e elvégezni másik transzformációt is, amennyiben az alárendelt struktúra ugyanaz, mint a 9)-es formáé, vagy elmondhatjuk-e, hogy a 24)-es forma alárendelt struktúrája különbözik a 9)-esétől. A második megoldás előnye nyilvánvalóan az lenne, hogy megspórolnánk újabb transzformációt, viszont egyértelmű hátrány, hogy felveti egy, már előzetesen kizárt forma vizsgálatának lehetőségét a háromnegyedrészben felvett személyek középső képmezőben való bemutatásának lehetőségeit illetően. Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy az első megoldás valóban elegendőnek bizonyulna a kérdés megválaszolásához.
Valójában, amikor ezt a képbeállítást elfogadhatatlannak bélyegeztük, a felszíni jelentést utasítottuk el, nem állítottuk hogy a beállítást a képzés bizonyos szintjén el kell utasítanunk, de másik szinten még használhatónak bizonyulhat. Ez a beállítás/ellenbeállítás -forma pillanatnyilag tökéletes ellenpélda mindarra, amit eddig mondtunk. Ha elfogadható - amit pedig nehéz lenne cáfolni, hiszen a hollywoodi filmekben való gyakori alkalmazása bőséges tárát nyújtja a példáknak -, a téma és réma fogalmának használata nem bizonyul megfelelőnek a film elemzésénél, csak abban az esetben, ha bizonyítani tudjuk az elemek olyan elrendezésének gyakorlatát, amely a filmi kijelentést egy tengelyen balról jobbra haladó közléssel határozza meg.
Figyelembe vehetjük tehát, akárcsak Slakta (1975), hogy a közlés nem írható le egyszerűen a téma és réma kettéosztottságával, azaz ezt a téma/átmenet/réma hármas osztásával kell helyettesítenünk. Ez a hármas osztás, amit Slakta Firbas (1974) nyomán javasol, egy szempontból méltó a figyelmünkre: úgy tűnik, megfelel a hagyományos vágás módszerének. Az aranyszabály szerint a kép nem két, hanem háromra oszlik:
Önkényesnek tűnhet ez a párhuzam, amit a verbális kijelentés téma, átmenet és réma közti felosztása és a két mező hármas tagolása között az aranyszabály alapján vontunk. Mindamellett, amennyiben a képet közlésként értelmezzük, feltehetjük a kérdést, hogy ez a hasonlóság tényleg csupán a véletlen műve?
Téma/átmenet/réma. Mielőtt megvizsgálnánk, hogy a fogalmi eszköztár ekképpen történő megújítása, aminek szerepe, hogy segítséget nyújtson a kijelentés struktúrájának közlésként történő értelmezésében, segítségünkre van-e a kép három mezőre osztásának kifejtésében, meg kell próbálnunk megállapítani, hogy mi volt a kiváltó oka a nyelvészeti teória FSP (a mondat funkcionális perspektívája) néven ismert megújításának. Látni fogjuk, hogy általánosságban a szereplők középső képkivágatba helyezése és különösképpen a 25)-ös formájú beállítás/ellenbeállítás olyan textuális struktúrának felel meg, ahol a középre helyezett elemek átmeneti helyzetben vannak.
Slakta (1975) azzal a ténnyel igazolja a fogalmi eszköztárnak ezt a Halliday által javasolt megújítását, hogy a réma fogalma nincs megfelelően körülírva. Bár Halliday pontosan definiálja, hogy mit nevez a kijelentés témájának, a réma esetében már nem fejezi ki magát ilyen világosan. A témát állító mellékmondattal definiálja a kijelentés első szintagmájaként, a rémát viszont tagadó mellékmondattal határozza meg mint a kijelentés maradék részét, ami már nem tartozik a témához.
A téma és a réma effajta meghatározása elegendőnek bizonyulhat, ha olyan egyszerű példákkal kapcsolatban alkalmazzuk őket, mint amilyeneket Halliday (1974) javasol, de nem felelhetnek meg, amikor olyan kijelentést vizsgálunk, mint amilyeneket Slakta választott példaként, az Egy tiszta szív (Guy de Maupassant) első mondatát: "Fél évszázadok keresztül irigyelték a pont-l'évęque-i polgárasszonyok Madame Aubaintől Félicité nevű szolgálóját."
Ennek a mondatnak a kapcsán mutattuk be, hogy a téma és réma kettéosztása milyen hasznos lehet. Segítségével felismerhetővé válik az időhatározó elbeszélésbeli funkciója: "Fél évszázadon keresztül". Mindemellett a téma meghatározása önmagában még nem elegendő a kijelentés szövegszerkezetének felismeréséhez. Fontos például világossá tenni az SN-ek ("a pont-l'évęque-i polgárasszonyok" és "Félicité nevű szolgálóját") és az SP ("Madame Aubaintől") megfelelő helyzetét. Ezek szerint a Halliday által meghatározott téma és réma közötti különbség nem bizonyul elégségesnek, hiszen akkor az időhatározót ("Fél évszázadon keresztül") foghatnánk fel egyedül témaként, a fennmaradó három elemet pedig rémaként kellene kezelnünk.
Valójában ellentmondásos lenne, ha például az "a pont-l'évęque-i polgárasszonyok" szintagmát is a rémához tartozó elemként kéne értelmeznünk. Tulajdonképpen ez a szintagma egyszerre logikai és grammatikai alanya is a kijelentésnek, Halliday példáiból pedig az derül ki, hogy a logikai és a grammatikai alany egyaránt téma. Ha egy nem megjelölt tárgyas, aktív formájú mondatban, a logikai alany (cselekvő) egyszerre grammatikai alany, tehát téma is, nincs értelme figyelmen kívül hagyni a lehetőségét annak, hogy ebben a mondatban az "a pont-l'évęque-i polgárasszonyok" nem téma. Jól látszik, hogy egy tárgyas mondatban a grammatikai alany csak akkor foglalhatja el a réma helyét, ha transzformáció által változtat helyet, mint ahogy a passzív transzformáció vagy a jobboldali képmezőbe való áthelyezés esetében teszi.
Ahhoz, hogy a grammatikai szöveg ebben az esetben ne minősüljön témának, áthelyezésre lett volna szükség. Jóllehet az, ha nem a mondat elején helyezkedik el, hanem az időhatározó után, nem abból fakad, mintha áthelyezték volna, hanem abból, hogy az időhatározó a poszt-ciklikus Y-mozgás transzformációjának segítségével elékerült. Ezen felül felcserélődött az SP "Madame Aubaintől" és az SN "Felicité nevű szolgálóját". A szintagmatikus átírás szabályaiból adódóan a következő mondat alakul ki: "szolgálóját Madame Aubaintől", hiszen az SV újraalakított sorrendje Ige SN SP, nem pedig Ige SP SN.Természetesen mondhatjuk, hogy a permutáció kötelező a "sa" (birtokos) névmás jelenléte miatt(Az eredeti francia mondat és annak permutációja: "Pendant un demi-sičcle, les bourgeoises de Pont-l'Evęque envičrent ŕ Madame Aubain sa servante Félicité." és "Pendant un demi-sičcle, les bourgeoises de Pont-l'Evęque envičrent saservante Félicité ŕ Madame Aubain".), hiszen kiderült, hogy a névmás kataforikus használata ez esetben grammatikus mondatot eredményez:
"Fél évszázadon keresztül irigyelték a pont-l'évęque-i polgárasszonyok Félicité nevű szolgálóját Madame Aubaintől."
Az, hogy a permutáció kötelező, nem változtat semmit azon a tényen, hogy a transzformáció végbement, tehát fel kell tennünk a kérdést, mennyiben változtatja meg a közlés struktúráját. Megállapíthatjuk, hogy a transzformáció fakultatív vagy kötelező jellegének nincs jelentősége a közlés vizsgálatakor. Minden transzformáció valójában a szöveg szerkezetének makró-funkciójára fejti ki hatását. Ez tűnt fel B. Hall-Partee-nak is (1971), aki éppen azt mondta, hogy a transzformációk a mondat irányát változtatják meg, amennyiben a téma-réma viszonyára vagy az előfeltételezések viszonyaira vonatkoznak.
Az SN és SP permutációja valóban hatással van Flaubert mondata közlésének struktúrájára, hiszen a "Félicité nevű szolgálója" szintagmát végső pozícióba helyezi. Ez annyit jelent, ha mindaz, ami Slakta nyomán kiderült, igaz, hogy ez a szintagma rendelkezik a legmagasabb KD (kommunikatív dinamika)-fokkal. Másképpen mondva, a "Félicité nevű szolgálója" az az elem, ami ebben a mondatban a legnagyobb mértékben járul hozzá az elbeszélés fejlődéséhez. Az SP és az SN permutációja tehát az SN-t helyezi a legmagasabb KD-fokú pozícióba. Ebből kiderül, hogy ez lesz az elbeszélés főszereplője, az a szereplő, amelyen keresztül az elbeszélés fejlődése végbemegy, ami megerősíti a mese folytonosságát.
A kommunikatív dinamika és bevezetése a transzformációs-generativista fogalomkörbe szükségessé teszi tehát a téma-réma kettéosztás újragondolását. Hogy feloldjuk azt a problémát, amit ennek a kettéosztásnak egy, a Flaubert mondatához hasonló mondatra történő alkalmazása jelent, a kettéosztást egy téma-átmenet-réma hármas osztásra kell felcserélnünk. Az átmenet funkcióját tehát az ige vállalja át. Eszerint pedig mindent, ami az igétől balra található, témaként jelölhetünk meg; az igétől jobbra lévő elemek a réma vonatkozási körébe tartoznak. (A szerk. kiemelése.) A téma tehát nem a kijelentés eleje, hanem mindaz, ami megelőzi az igét. A réma pedig nem egyszerűen az, ami nem téma, hanem azt tekintjük rémának, ami az ige után következik.
Ez az átfogalmazás feloldja azt az ellentmondást, ami az Egy tiszta szív első mondata kapcsán merült fel. "A pont-l'évęque-i polgárasszonyok", ami fogalmi és interperszonális szinten logikai és grammatikai alanynak minősül, szövegszinten már nem rémának, hanem témának tekintendő. A kijelentés struktúráját tehát, amennyiben közlésnek számít, a következő módon írhatjuk le:
Tp-T1-T 2- Tn-átmenet-R1 -R2-Rn-R p
Ha ez a megfogalmazás segít a szóbeli közlés elemzése kapcsán felmerült problémák megoldásában, érvényességét általában az ikonikus közlés elemzését tekintve is, de főleg a filmelbeszélés kapcsán vizsgálat tárgyává kell tenni.
Gál Péter fordítása