(The Restauration of Archives Using Digital Techniques. Journal of Film Presevation, 54 (1997): 35-39.)
BEVEZETÉS
A legújabb átíró-rendszerek, mint a Cineon vagy a Domino, bebizonyították, hogy a filmről filmre kopírozás hatékonyan elvégezhető digitális technológiával is adatveszteség és minőségromlás nélkül; ezt nevezzük transzparens vagyis áttekinthető módszernek. Ezeket a rendszereket eredetileg azért fejlesztette ki a filmipar, hogy digitális úton manipulálni lehessen a rögzített képet anélkül, hogy azt a film minősége szemmel láthatóan megsínylené.
A rendszerrel szemben támasztott alapkövetelmény nem csekély: minden egyes filmkockát olyan felbontásban kell letapogatni, ami megfelel a celluloid szemcsézetének (általában 3000 x 4000 pixel). Az így kapott jelet betöltik egy munkaállomásba, ahol a képet módosítják, majd a végső verziót visszaírják filmre. A módszer lényegét tekintve alkalmasnak látszik archív filmek restaurálására akár kockánként digitális/elektronikus úton.
Szabványos televízió-rendszerek
A film hibáinak egy részét ki lehet javítani vagy el lehet takarni a ma használatos digitális televíziós technikákkal. Megfelelő eszközök vannak a szemcsésség, a filmpiszok vagy a karcok eltüntetésére, a szín és a kontraszt (gamma) javítására, a képremegés megszüntetésére. Van azonban mindennek egy hátulütője is: nevezetesen, hogy a kép innentől kezdve a televíziós kép felépítésének fog megfelelni. Általában úgy gondolják, hogy ez csupán a televíziós szabvány sorszerkezetében jelentkezik, pedig más gondok is adódnak, mint például az adott rendszerek korlátozott felbontása, vagy a 24 kocka/másodperces sebesség átalakítása 30 kocka/másodpercre az 525 soros rendszer esetében. A 625 soros rendszernél ez nem jelent problémát, hiszen a 24 kocka sebességű filmet le lehet játszani 25 kocka/másodpercen, illetve ugyanúgy lehet dolgozni vele és manipulálni, mint a szabványos digitális videójellel. A végeredmény gond nélkül visszaírható filmre és helyesen lejátszható 24 kocka/másodperccel.
A harmincas évek óta ugyanazt a módszert használják a televíziós kép filmre rögzítésénél: a katódsugárcső felületén megjelenő képet fotografikus úton rögzítik. A televízió valós idejű rendszer, vagyis a képet alkotó jel, sor, mező és kocka pontosan meghatározott időtartamra jelenik meg a képernyőn. Egy kocka két összefűződő (interlaced) mezőből áll. A két mező megjelenése közötti időtartamot eredetileg az határozta meg, hogy mennyi idő telik el, amíg az elektronnyaláb az egyik mező végétől a másik mező elejére siklik. A 625 soros rendszer esetében ez kb. 1,5 millisecond. Gyakorlatilag lehetetlen a filmet egy kockával előbbre tekerni ennyi idő alatt. Ezért az maradt az egyetlen megoldás, hogy a két mezőből csak az egyiket fényképezték le, és a másik mező megjelenése alatt haladt a film a következő üres kockára, ami viszont azt jelenti, hogy a függőleges felbontás a felére csökkent. Végül sikerült olyan kamerákat kifejleszteni, amelyek a sorkioltásnyi rövid idő alatt képesek voltak a következő kockára állni, ezeket azonban hamar felváltotta az egyre fejlettebb mágnesszalagos rögzítés.
A dilemma
A nagyfelbontású rendszerek, mint pl. a Cineon, egyszerre egy kockát alakítanak digitális jellé. Ezt a nagy felbontású digitális kép tárolási módszerének a fejlesztése tette lehetővé. Óriási adatmennyiségről van szó, és a folyamat 20 másodpercet vesz igénybe kockánként. Ehhez hozzá kell adni az egyes képek helyreállítására, módosítására és az egész anyag filmre visszaírására fordított időt. A ma használatos technológiával lehetetlen a filmet ilyen nagy felbontásban valós időben átírni és digitálisan módosítani. Ennek az az oka, hogy a nagy felbontás óriási adatmennyiséget jelent, aminek a feldolgozásához hosszabb idő szükséges, ha meg akarjuk őrízni a kívánt minőséget.
A televíziós restaurálás lehetővé teszi azokat a fizikai módosításokat, amit valós idejű átjátszásnál alkalmazni lehet. A végeredmény természetesen alatta marad a film minőségének, hiszen magán viseli a televíziós rendszer szerkezetét és korlátait.
Az archív filmek restaurálásával szemben támasztott ideális követelmények a következők: átláthatóság, hibamentesség, nagy felbontás és valós idejű restaurálási technika.
Vizsgálat
A Brit Filmintézet Nemzeti Film és Televízió Archívuma nem tett le arról, hogy megtalálja az archív filmek valós idejű restaurálásának módját. Ennek érdekében azt a döntést hozták, hogy legelőször is a filmről filmre történő átírás átláthatóságának a lehetőségét derítik fel a digitális videotechnika alkalmazásával.
A kiválasztott archív film olyan rövid jelenetből állt, amit a hagyományos televíziós technikával nem lehetett volna rendesen átírni, mert a részletgazdag filmkép és a televíziós sorok szerkezete interferenciát eredményezett volna. Jóllehet ez egy szélsőséges példa, azért esett éppen erre a választás, hogy bemutassák a létező átírási rendszerek felbontásbeli korlátait. Ezt azután helyesen szintezett színes anyagok követték.
Négy digitális filmátírási módot választottak ki tesztelésre:
1. Nagyfelbontású Televízió (HDTV) 1125 x 2000 pixeles CCD kamera, kockánkénti átírás. Vagyis minden egyes kockát 1125 x 2000 képpontra bontva letapogatnak és a jelet digitális szalagra rögzítik. Bár a rendszer nem valós idejű, kiküszöböli a 24 kocka/másodpercről 30 kockás sebességre való átírás nehézségeit, ami a szabvány 1125 soros HDTV rendszernél jelentkezik.
2. HDTV 1125 soros, soronként 2000 képpontos felbontású CCD telecine, valós idejű filmátíró. A valós idejű rendszer 30 kocka/másodperccel működik, ezért a digitális átírás során 24 filmkockából 30 HDTV képkocka lesz, majd a visszaírásnál újra 24.
3. Szabvány 625 soros, soronként 1000 képpont felbontású, 25 kocka/másodperc sebességű CCD telecine valós idejű filmátíró. A filmre való visszaírás két különböző módszerével is kísérleteznek.
4. Cineon 3000 x 4000 képpontos kockánkénti átírás Cineon Genesis letapogató használatával.
Szóba jött annak a lehetősége is, hogy ugyanezen a rendszeren megkísérlik az átírást felére csökkentett, 1500 x 2000 pixeles felbontásban is.
Jelenleg is folyik a kísérlet. Mindeközben újabb rendszerek léptek működésbe: az egyik 6000 képpontos vízszintes felbontásra képes, egy másik pedig 2000 x 2000 pixeles valós idejű átírást tesz lehetővé. Ez utóbbit a Philips BTS HDTV telecine rendszerből fejlesztették ki, és szándék szerint alkalmas lesz valós idejű digitális korrekcióra, a jelenlegi televíziós rendszerekhez hasonlóan. Talán ennek a rendszernek az alapján ki lehet majd fejleszteni az archív filmek valós idejű digitális restaurálásának és megfelelő felbontásban történő visszaírásának a gyakorlati módszerét.
Jóllehet ezeknek az új rendszereknek a bevonása a vizsgálatba meghosszabbítja a munkafolyamatot, mindenképpen figyelembe kell venni a létezésüket a nagy felbontóképesség vagy a valós idejű restaurálás lehetősége miatt.
Visszaírás filmre:
Ideális esetben a filmátírás és a restauráció valós idejű folyamat, a filmre történő visszaírásnak nem feltétlenül kell valós idejűnek lennie, hanem kihasználhatja a digitális képtárolás adta előnyöket, amivel elkerülhető a rövid sorkioltásban történő filmtovábbítás problémája.
Az 1. és 2. számú tesztek: Elektron-nyalábos, háromlépcsős RGB (vörös-zöld-kék alapszínekre bontott) kép rögzítése egyenként fekete-fehér fordítós filmre. A digitális jel interpolálásával a sorok száma rögzítés előtt megkétszerezhető, így a felbontás gyakorlatilag 2250 x 2000 képpontra nő.
A 3. számú teszt: Kétfajta visszaírási móddal folynak kísérletek. Egyrészt a szabvány 1125 soros, 30 kocka/másodperc sebességű HDTV jelet írják vissza filmre a 2. számú tesztben használt módszerrel. Másrészt a 625 soros jelet kettőzik meg 1250 sorra interpolációval, majd kockánként írják vissza filmre, kiküszöbölve a videókép átalakításából adódó problémákat.
A 4. számú teszt: A visszaírás a Solitaire Cine Recorder készülékkel történik, közvetlenül színes filmnyersanyagra.
Az elektromos információ fotografikus filmre történő visszaírására kialakított rendszerek mind egyedi megoldások, a legkülönfélébb módszereket és technológiákat alkalmazzák a cél elérése érdekében.
a) Az elektron-nyalábos rögzítőberendezés lelke egy amplitudó-modulált, pontosan fókuszált elektron-nyaláb, ami a film felületét pásztázza végig közvetlenül, vákuumos közegben. A folyamat eredménye az alapszínekre bontott (RGB) kép három fekete-fehér pozitív filmen, melyeket szűrőzéssel összekopírozva állítható elő a végleges színes negatív. Az alapszíneire bontott, fekete-fehér filmen rögzített kép ideális módszernek tűnik a színes filmek archiválására.
b) A képet nagyfelbontású katódsugárcsővel fotografálják a színes filmnyersanyagra, színszűrők közbeiktatásával.
c) Három katódsugárcső vetíti az alapszínekre bontott RGB képet, amit dikromatikus tükrök egyesítenek és fotografálnak a filmre.
d) Lézersugárral közvetlenül égetik az RGB képet a színes filmre.
Az eredmények értékelése
A végleges verziókat a vetítőben elemzik majd ki, az eredeti filmekkel összehasonlítva. Mivel a film digitalizálásának és visszaírásának számos módszere jött létre párhuzamosan, előfordulhat, hogy bizonyos munkafolyamatokat újra és újra megismételjenek. Az elért eredményektől függ, hogy milyen további kísérletekre lesz még szükség, mielőtt kidolgoznak egy hosszú távon működőképes filmrestaurálási rendszert.
Fejlemények
A tesztfilm digitalizálását az esetek többségében sikeresen végrehajtották. A visszaírás filmre a lehetőségektől függően fog történni. A szűkös anyagi források miatt nyilvánvalóan lassan halad a munka, a berendezések és a szakemberek szabad kapacitását kihasználva. A Cineon módszerrel dolgozó Cinesite cégnél például hét hónapig hevert a tesztfilm a legcsekélyebb eredmény nélkül.
Célkitűzés
A vizsgálat legfőbb célja gyakorlati úton értékelni a filmről digitális hordozóra, majd onnan filmre történő átírás átláthatóságát ma használatos vagy a közeljövőben beindítandó rendszerek segítségével. Később a digitális technikát igyekszünk majd a film minőségének javítására és restaurálására is felhasználni.
Jóllehet az átírt kép minősége sarkalatos pontja a vizsgálatnak, az átjátszási rendszerek alapvetően eltérőek és mindegyiknek megvannak a maga sajátos korlátai. A film valós idejű digitalizálásának vitathatatlan előnyei vannak. Sokkal gyorsabb, mintha kockánként kellene letapogatni a filmet, ami gyakran több mint 10 másodpercet vesz igénybe kockánként. A valós idejű átírás emellett lehetővé teszi a valós idejű képjavítást és korrigálást is. A lassabb, kockánkénti letapogatás ugyanakkor jobb képfelbontást eredményez.
A kép visszaírása filmre viszont minden esetben lassú letapogatás módszerével történik. Ahhoz, hogy ez valós időben történjen, a film kockánkénti előrehaladását a televíziós kép sorkioltásának rövid ideje alatt kellene megoldani. Ezt a problémát a digitálisan tárolt kép kockánkénti fotografálásával lehet megoldani. Remélhetőleg mind a négy fenti módszer alkalmas lesz a digitális kép visszaírására filmnyersanyagra.
Kockaszám és valós idejű feldolgozás
Az lenne az igazán ideális rendszer, ami 24 kocka/másodperc sebességgel működik valós időben, biztosítva a rendszer teljes átláthatóságát. Ha a mozgóképet kockánként írjuk át egy olyan rendszerre, ami 30 kocka/másodperc sebességgel működik, az eredmény továbbra is 24 kockás sebességű lenne. Ha azonban valós időben akarjuk átírni az anyagot, mindenképpen közbe kell iktatni egy képkocka-mező konvertert, ami óhatatlanul minőségromlással jár. A szabvány 25 kockás televíziós rendszer egyik előnye, hogy az eredeti film könnyedén digitalizálható 25 kocka/másodperc sebességgel. Ha ezt filmre visszaírják, a végeredmény újra 24 kockás sebességű lesz.
A kockánkénti letapogatásnak és rögzítésnek nyilvánvaló előnyei vannak, viszont túl sok időt vehet igénybe, és ha ehhez a kockánkénti restaurálást is hozzávesszük, a rendszer könnyen használhatatlannak bizonyulhat. A valós idejű letapogatásnak és restaurálásnak igen kedvező költség- és munkaidővonzata lehet, ha az alacsonyabb minőség az elfogadhatóság határain belül marad.
Összegzés
Ezek az átláthatóságot vizsgáló tesztek hivatottak eldönteni az egyes módszerek és rendszerek működőképességét. Egy gyakorlatban is használható, lehetőleg valós idejű, filmről digitális médiumra, majd onnan filmre visszaírható restaurálási rendszer kialakítása lesz a következő lépés.
Farkas Csaba fordítása