Újabb időben majdnem minden nagyobb városban voltak készülékek láthatók, melyek segélyével mozgásban levő személyek, állatok, tárgyak, egész csoportozatok, utcajelenetek stb. teljesen élethűen vezettetnek a szemlélő elé akár úgy, hogy ez a képeket közvetlenül nézi (Edison-féle kinetoskop, Auschütz-féle stroboskóp vagy gyorslátó) vagy pedig a diapozitív képek ernyőre vetítve válnak egy egész társaság számára egyidejűleg láthatókká. (Lumiére-féle kinematograph).
Oly haladás ez a fotografikai technika terén, hogy nem tartjuk érdektelennek behatóbb ismertetését adván bevezetésül a sorozatos felvételek rövid fejlődés történetét is.
Hogy valamely gyors mozgásban levő felvételi tárgyról kellőképen éles képet kaphassunk, az expozíciónak a mozgássebességhez mérten megfelelő rövidnek kell lenni; függ azontúl még természetszerűleg az objektív fizikai tulajdonságaitól is, mert pl. minél közelebb van a felveendő tárgy, annál nagyobb lesz képe, mely ilyformán látszólag annál kiterjedtebb mozgást visz véghez; tehát ehhez arányítva annál rövidebbnek kell lenni az expozíónak is. Azt is tudjuk, hogy szemünk valamely gyors mozgásnak egyes fázisait csak akkor képes tisztán megkülönböztetni, ha egy-egy változat legalább is 1/15 másodpercig hat a látó idegre; ha tehát a mozgási változatok rövidebb időtartamúak, akkor szemünk azokat nem fogja külön-külön az agyvelő tudatára juttathatni, hanem a benyomások egymásba át fognak folyni és igy a folytatólagos mozgás tudatát eredményezik. Világosan kitűnik ez abból, hogy a festő, rajzoló egy gyors mozgásban levő, pl. futó vagy ugró egyént az összbenyomások alapján fog ábrázolni, úgy, a mint az neki természetesnek látszik; ha most ezen képet összehasonlítjuk egy igen rövid és az előbbivel nagyjában egyidejű fényképfelvétellel, el leszünk bámulva a roppant különbségen, mely a két kép egyénének test állásában tapasztalható; és különös, hogy bár a fényképfelvétel kell, hogy teljesen természethű legyen, mégis a szemünk által látott természetbeni mozgás fázisok megszokottsága folytán inkább a festő vagy rajzoló képét vagyunk hajlandók természetesebbnek tartani.
Már a fényképezés aránylag kevéssé kifejlődött stádiumában tettek kísérleteket arra nézve, hogy a mozgást sorozatos felvételek által teljesen természethűen ábrázolhassák. Az amerikai Muybridge volt az első, aki még a nedves collódium lemezek idejében kísérleteket tett ez irányban. Berendezése a következő volt: közvetlenül egymás mellett 30-40 teljesen egyenlő kamarát állított fel, melyek egészen egyenlő gyors mozgású pillanatzárakkal voltak ellátva. A pillanatzárak mozgásba hozását megannyi villamos készülék teljesítette, melyek fonalak által voltak egy a kamarákkal szemközt levő fehér háttérrel összekötve. Ezen háttér előtt halad el megfelelő mozgással (p. ügetve vagy vágtatva) egy lovas, miközben a ló a fonalakat egymás után szaggatta át mozgásba hozva így a neki megfelelő pillanatzárat. Igen természetes, hogy a nedves lemezeken, az aránylag igen rövid expozíció mellett (1/1... r. mp). minden jó megvilágítás dacára is csakis az árnykép (silhuette) fejlődhetett ki, melyen részleteknek nyomuk sem volt.
Későbben, a szárazlemezek feltalálása után, többen foglalkoztak sorozatos felvételekkel: így Marey Párizsban egy külön műtermet épített azon célra, hogy az ember és ló menését, futását lehetőleg gyors egymásutánban lefényképezhesse, hogy ily módon a mozgás különféle mozzanatai idejében felvett alakot szemlélhetővé tegye, meghatározhassa azon külső okokat, melyek a mozgásokat befolyásolják, és végül megmérhesse az egyes mozzanatok idejében felhasznált erőt, hogy ez által ennek legjobb kihasználási módját megállapíthassa. Berendezése nagyjában a következő volt: készíttetett egy 500 m hosszú, pontosan kör alakú és vízszintes pályát, melynek belső 4 m. széles útja lónak, külső keskenyebb útja pedig embernek volt szánva. A pálya körül távíróvezeték ment, melynek póznái 50-50 méternyire álltak egymástól és önműködőleg jelet adtak a körpályán kívül álló főállomáson, amint előttük a ló vagy ember elhaladt. A pálya központ ján levő állványon egy dob van, mely szintén önműködő gépezet által a mozgás ütemét adja meg. Egy része a pályának, mintegy 30 m. hosszúságban fekete háttérrel van ellátva és a gyalogútnak belső szélén a földre 1 1/2 m. hosszúságú fekete és fehér sávokból összeállított lépték van lerakva, mely ilyformán a mozgás sebességét mutatja. Maga a felvételi kamara egy a pálya központjából kiinduló sínpáron előre és hátra tolható vasúti kocsi alakú építmény, mely egyúttal setét kamra gyanánt is szolgál; ennek a pálya felé néző oldalán van egy ablakja, melybe az objektív van behelyezve; előtte egy nagy fekete, 1-3 m. átmérőjű korong óraszerkezet által különböző gyorsasággal forgatható; 1-3 cm. széles hossznyílás van kivágva, melyen át a lemez exponálása történik; ha pl. a korong másodpercenként 10 körforgást csinál, akkor a megvilágítási idő pontosan 1/1000 r. mp. fog lenni és másodpercenként 10 felvételt fog megejtetni. Még egy ellenőrző készülék is van a háttér közepén; ez egy fekete bársonnyal bevont lap, melybe körben fehér szegek vannak beverve; ezek felett halad el pontosan másodpercenként egy körforgással egy fehér mutató, mely ilyformán az egész sorozat felvételi idejét mutatja meg, minthogy önműködőleg lesz mozgásba hozva és ismét lezárva.
Maguk a felveendő alakok tiszta fehér ruhába vannak öltöztetve, hogy a fekete háttértől jól kiemelkedjenek. A felvételi sorozat egy és ugyanazon lemezre vetíttetik, melyen ily formán a felvételek gyorsaságához mérten több-kevesebb alak, melyek egymást részben fedik is, fog látható lenni. Természetes, hogy minél gyorsabb a mozgás, annál kevesebb felvétel fog a lemezre esni és úgy ezek egymást nem fogják fedni. Ily igen gyors mozgások igen apró időközökben való felvételére nem fehérbe, hanem feketébe öltöztetett alakokat használt, melyeknek ruháján a hosszú csontoknak megfelelőleg fényes sávok voltak felvarrva; így tehát csakis ezek kerültek a lemezre vonalak alakjában, melyek épen vékonyságuk miatt nem igen fedhették el egymást.
Marey foglalkozott repülő madarak felvételével is, ezen célra azonban az ő általa szerkesztett fotográfiai ismétlő puskát használta. Ez alakra és nagyságra a közönséges lőfegyvereknek megfelel; csövé ben van az objektív; a cső mögött egy dobalakú szerkezet, melyben a pillanatzár - óra mű által másodpercenként 13 körforgással mozgó fémkorong, melynek nyílása 1/720 r. mp. expozíciót hoz létre, - és a lemez, valamint az ez utóbbit körül forgatószerkezet van elhelyezve. A felvétel végett a puskát a felveendő tárgyra irányítva a ravaszt meghúzzuk, miáltal az egész szerkezet működésnek indul; a puska csövét most a célgombok révén folyton a tárgy felé irányítva tartjuk, míg a másodperc lejárt.
A számos ily célokra készült felvételi kamarák közül még felemlítjük a Kohlrauseh-félét, mely egy kerék körületén alkalmazott 24 egyes kamarából áll; a kerék egy világosságmentes foglalatban szabadon forgatható, melyen felül az egyetlen objektív van elhelyezve, mögötte a pillanatzárral, mely pontosan akkor nyílik, mikor egy lemez előtte elhalad; a pillanatzár elég gyorsan működik, hogy még a mozgásban levő lemezen is meglehetős éles képet adjon.
C. V. Boys egy igen elmés és aránylag egyszerű készülék segélyével a leeső vízcsepp alakváltozásait fényképezte le. E célra sárgára festett vizet bocsátott cseppenként egy valamivel ritkább folyadékon át, mely petróleum és szénkéneg keverékéből állván, színtelen volt. A cseppek hátulról erős villanylámpa segélyével világíttattak meg. A pillanatzárat itt is egy óramű által forgatott, keskeny nyílással bíró korong képezte, míg a lemezt magát kézzel mozgatták szánkóalakú berendezés segélyével tova. Az expozíció 1/800 r. mp. volt másodpercenként 20 felvétellel.
Mindezen így készített felvételek szemlélhetővé tételére még egy külön készülék szükséges: ez stroboskóp, phaenakistiskop, zootrop, tahyskop, gyorslátó stb. elnevezéssel bíró alakjában a következő: képzeljünk egy tán arasznyi magas, vékony bádogból vagy lemez papírból készült, mintegy 25 cm. átmérőjű hengert, mely alapjának középpontja körül könnyen forgatható, teteje pedig nincs; a henger maga egymástól egyenlő távolságban mintegy feléig felülről lefelé tán 10-15 keskeny hossznyílással bír; ezek alatt talál helyet azon papírsáv, melyre ilyen sorozatos felvételek vannak másolva és a mely a hengerbe felül beeső világosság által van megvilágítva. Ha most a hengert gyors körforgásba hozva a hossznyílásokon át a belül levő papírsávra nézünk, az azon rajzolt alakok mozgási mozzanatai egymásba át fognak folyni és a mozgást a maga természetességében szemünk elé vezetni.
Legújabb időben Edison és Lumiére testvérek foglalkoztak a sorozatos felvételekkel és ezeket igen nagy tökélyre tudták fejleszteni. Mindkettőjük felvételeinek az előbbi készülékek és berendezések fölött azon roppant előnye van, hogy igen rövid időközökben igen rövid megvilágítással készültek, úgy, hogy pl. az Edison-féle kinetoskopnál 30 mp. idő alatt 1440 kép vonul el a szemlélő előtt, melyek szintén 30 mp. alatt vétettek fel, tehát másodpercenként 48 felvétel ejtetett meg. A Lumiére testvérek sorozatainál egy perc alatt 900 kép folyik egymásba át, megelőzőleg ugyanannyi felvétellel.
Megkísértjük ezek két berendezés leírását adni, hogy a t. olvasó magának némi fogalmat alkothasson a megoldott feladat nehézsége felől.
Az Edison-féle kinetoskop áll egy ládából, melynek tetején jobb felől egy hossznyílás van kivájva, melyen át egy egyszerű nagyítóüveg segélyével nézzük a képeket.
Ezek maguk egy 10 m. hosszú vég nélküli - két végükkel összeragasztott -, celluloid sávra vannak másolva, mely számos hengeren fut át, hogy így kisebb helyet foglaljon el. A hengerek óramű által tartatnak egyenletes mozgásban ugyanazon gyorsasággal, mint a felvételek történtek. Szemközt a tető hossznyílásával a kép sáv alatt egy villamos izzólámpa világítja át a képet. A láda felett egy fekete korong forog másodpercenként 48 körforgással, ennek széle felé van egy keskeny nyílása, mely lehetővé teszi a belül mozgó sávon levő képeket egy-egy pillanatra megláthatni. A sáv mozgása és a korong körforgása teljesen egybevágó és 30 másodpercig tart, ugyanannyi ideig, a mennyi szükséges volt a sorozat felvételére. Ily formán a sorozat egyes képei egymásba átfolyó behatást tevén, a mozgás folytonosságának látszatát idézik elő. Hogy ezen képek mennyire élethűek, kitűnik abból, hogy pl. két versenybokszoló bemutatása alkalmával a nézők az egyes jól találó ütéseket örömrivalgással fogadták. - Az Edison-féle kinetoskop hátránya, hogy minden esetben csak egy-egy egyén láthatja a képet egyszerre. Evvel ellentétben a Lumiére-féle kinematograph elmés szerkezete lehető teszi a képeknek nagyszámú közönség előtt való bemutatását.
Ezen készülék ugyanis a celluloid sávra másolt képeket egy nagy ernyőre veti, minek az épen említett tulajdonságán kivül még azon igen nagy előnye is van, hogy a képek természetes nagyságig megnagyítva válnak láthatókká. A készüléknek, mint ilyennek tüzetes leírásába nem bocsátkozhatunk, mert ez ezen cikk keretét jóval túlhaladná, aztán meg szemléltető rajzok nélkül az efféle igen bonyolult szerkezetet érthetőleg megmagyarázni alig lehet. Alapelvei azonban röviden összefoglalhatók és a következők: Egy bizonyos mozgásról, utcai jelenetről stb., 1/50 r. mp. expozícióval minden 1/15 mp.-ben egy-egy felvétel készül, percenként tehát 900. A felvételi kamara felett egy kis szekrényben van az érzékeny celluloid sáv; ez az objektív gyútávolában felülről lefelé óramű által egyenletesen huzatik, miközben egy igen elmés szerkezet a sávot az expozíció idejére mozdulatlanul tartja; a pillanatzárt itt egy két részből álló korong képezi, melyet ugyanazon óramű forgat másodpercenként 50 körforgással. Az ily módon előállított mintegy 15 m hosszú és 3 cm széles negatívsávról ugyancsak a felvételi kamarában diapozitíveket készítenek hasonló sávokra oly módon, hogy egyidejűleg fut le a negatív sáv és mögötte a diapozitívnek való érzékeny sáv. A szemléltetésre is ugyanezen készülék szolgál azon különbséggel, hogy ekkor a diapozitív mögött egy erős fényű villanylámpa ég, mely azt jól megvilágítva az objektív segélyével az ernyőre vetíti. Minthogy a kinematorgrapnál minden másodpercben 15 felvétel készül és vezettetik később vetített kép alakjában a szemlélő elé, holott a kinetoskop másodpercenként 48 felvételt hoz létre; minthogy továbbá ezen képek mindegyike körülbelül 1/75 r. mp. tartamáig, mely idő alatt az óramű pontossága következtében teljesen mozdulatlanul áll, hat be, holott a kinetoskopnál egy-egy kép számára csak mintegy 1/1000 r.mp. jut és a képek folytonos mozgásban vannak; minthogy végül épen eme nagy időkülönbözet folytán a kinematog raph képei sokkal jobban fognak láthatók lenni és egymásba átmenni, mint a kinetoskopéi, melyek rossz megvilágíttatásukon kívül még részben el is mosódnak, a kinematographot mindenesetre sokkal tökéletesebb készüléknek kell tartanunk, mint a kinetoskopot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azon fontos körülményt sem, hogy azelőtt igen nagy nehézségekbe ütközött a másolatoknak egymáshoz való viszonyítása; mert tetszés szerinti számú felvételeket lehetett már a kinematograph feltalálása előtt is készíteni, ámde ezeknek olyatén összeállítása, hogy valamennyi kép teljesen összevágó legyen és csak a mozgó alakok testtartásának, helyzetének stb. különbözőségében mutasson eltérést, majdnem a lehetetlenséggel volt határos. Míg ellenben a kinematograph egy képsorozatának valamennyi képe hajszálélességgel összevág, a milliméter egy csekély részéig terjedő pontossággal egyenlő távolságra esik egymástól és minthogy ugyanazon készülék által vétettek fel, megvilágításban, részleteiben stb. eltérést semmi esetre sem mutathat fel. Előnyére válik a kinematographnak még a sorozat bemutatási idejének aránylagos hosszúsága, t.i. körülbelül 1 perc, mely idő alatt 900 külön felvétel fut el a szemlélő előtt; míg a kinetoskop 30 másodperc, tehát épen félannyi idő alatt 1440 képet mutat, melyeket lehetetlen, hogy a szem élesen megláthasson.
Egyedüli hátránya még ez idő szerint az, hogy az óramű mozgása, melyet kézzel hajtanak, a sokszori megszakítás folytán némileg magát a készüléket is rezgésbe hozza és így a vetített képek sem lehetnek teljesen nyugodtak. Ámde ez, bár zavarólag hat, igen keveset von le a találmány érdekességéből és a technika mai állása mellett valószínűleg teljesen elkerülhető fog lenni.
Maga a sorozatos felvételek találmánya roppant fontossággal bír a különféle mozgások egyes mozzanatainak tanulmányozására és remélhető, hogy sok, az emberiségre igen nagy értékű más találmánynak lesz indító oka és kútforrása.