Pánczél Lajos

Pereg a film...
Apróságok, feljegyzések a filmről
és híres mozicsillagokról
(Thália Műintézet Rt., Bp., 1923.)

Úgy tűnik fel; mintha tegnap lett volna. Néhány hatost a kezünkbe szorongatva igyekeztünk a ponyvasátoros "bioscop"-ba, ahol csodálatraméltó képeket vetített a fehér vászonra a rejtelmesen berregő masina. Mit láttunk akkor? Naiv kis históriákat, virágokat, melyek minden pillanatban más színben ragyogtak, nagyszerű tájakat, melyek csodás hűséggel elevenedtek meg és kedves figuráknak bohó és mulatságos kalandjait.

Tágra nyílt szemmel, nagy-nagy csodálkozással szemléltük a vásznon lepergő képeket, amelyek egy uj világ kapuit tárták ki előttünk.

A ponyvasátoros "bioscop"-októl alig egy-két évtized választ el bennünket és mégis ez aránylag rendkívül rövid idő alatt hihetetlen fejlődést tett a kinematográfia.

A színjátszásnak évszázadokra volt szüksége, amíg a görög ünnepi játékokból s a középkori templomi mysteriumokból mai formájába kifejlődött. A kinematográfiának a tökéletesedésig elég volt két évtized. A moziművészet ma olyan magas nívón áll s olyan szédületes teljesítményeket ad, hogy megdöbbenve és csodálkozással kérdezzük: hát van-e még ezentúl is fejlődés, tökéletesedés?

Van. A kinematográfia a mesebeli hétmérföldes csizmákkal halad előre. Szinte napról-napra produkál újat és meglepőt. S hogy ennek a magasbatörő lendületnek hol van a vége, azt nem tudjuk, de igaz örömmel üdvözlünk minden olyan filmet, ami ennek a fejlődésnek egy-egy épületes bizonyítéka:

A tizenkilencedik század végének s a huszadik századnak egyik legnagyobb szenzációja a kinematográfia, amelyben a fejlődő technika ölelkezik össze a nemes művészettel.

Valdd be, kedves olvasóm, hogy volt idő, amikor kacéran megáll tál a szobádban a tükör előtt és hosszasan elnézegetted arcodat profil meg en face és önelégülten állapítottad meg, hogy elég jó moziszínész vagy moziszínésznő lennél. S amikor erre a korszakotalkotó felfedezésre jutottál napokig izgatottan sétáltál az utcán s vártad, mikor dördül meg mögötted egy filmrendező érces baritonja

- Halló, Önnak jó filmarca van, jöjjön el moziszínésznek!

Sajnos azonban a várvavárt ige 999 esetben elmaradt, de ezer ember közül egynek mégis csak sikerült meghallani ezt a Szézám-mondást, amely hozzásegítette a hírévhez és dicsőséghez.

Hogy ne menjünk messzire, minden filmszínésznek ideálja: Waldemar Psilander sem gondolta, hogy a mozivászon ünnepelt művésze lesz, amikor még egy kopenhágai színháznak jelentéktelen tagja volt. Ám közbe jött a véletlen, egy filmrendező személyében s így indult meg egyik legnagyszerűbb mozikarriér.

Igen érdekes körülmények között jutott Henny Porten a filmhez. Színészcsaládból származik, apja Franz Porten jónevű baritonista. A Porten-familia történetesen közel lakott a vakok intézetéhez, s a két Porten-leány részvéttel látogatott el gyakran, a szerencsétlen teremtésekhez. Rosa Porten, akinek írói ambíciói voltak, sok impressziót szedett magába ilyen alkalmakkor s a látogatások hatása alatt irt egy mozidarabot, amelynek főalakjává egy vak leányt tett meg. A darabot elvitte a Messter filmgyárhoz, amelynek igazgatója: Messter úr elfogadta megfilmesítésre. Rosa kisasszony boldogan. várta, mikor kerül filmre a darabja, amelynek címe "Das Liebesglück der Blinden" volt, de hiába várt.

Sürgetésére Messter ur rosszkedvűen jelentette ki, hogy nem talál megfelelő színésznőt a főszerep eljátszására. Rosa erre nem szólt semmit, hazament, felöltöztette a nővérét s egy óra múlva most már Hennyvel ismét beállított az igazgatóhoz. Messter. úr csak ránézett a szőke szépségre s az asztalfiókjából egy szerződési blankettát huzott ki.

Ezzel a véletlennel kezdődött a karrierje Henny Portennek, akit különben az első filmszerepe után elneveztek "blinde Blonde"-nek s azóta így hívják Németországban mindenütt.

Igen érdekes a nemrégiben elhunyt híres amerikai moziszinésznő: Clara Kimball-Young karriérje is. A művésznő gazdag amerikai gyárosnak a leánya. Egy jótékonycélú estélyen élőképeket mutattak be, amelyen résztvett Clara Kimball-Young is. Plasztikus szépsége megtetszett egy filmtröszt ott időző elnökének, aki szerződtetési ajánlatot tett a milliárdos kisasszonynak. A szülők, de különösen a leány vőlegénye erősen ellenezték az ajánlat elfogadását, Clara Kimball-Young azonban hosszas kérés, könyörgés, sőt fenyegetés után beleegyezésre bírta őket.

Változatos és mozgalmas élet után jutott el a filmhez Joe May, a németek egyik leghíresebb rendezője. Gazdag bécsi családból származik - igazi neve Jacob Mandl - s eleinte foglalkozása csak annyiból állott, hogy pontosan elköltötte a heti zsebpénzét, azután elment Triesztbe, ahol bluzkereskedést nyitott. Később egy nagy automobilgyárnak lett a vezérképviselője, majd átcsapott a zöld gyepre és versenyistállót tartott fenn. Lassanként érdekelni kezdte a film. 1908-ban maga is megpróbálkozott a mozidarabirással. Szerencséje volt, mindjárt az első darabját elfogadták, a film nagy sikert aratott, mire s gyár szerződtette dramaturgnak, később rendezőnek - s ma már - különösen a monumentális. Cezarina és A hindu síremlék révén ismerik nevét az egész világon.

Még impozánsabb a másik nagy német filmrendező Ernst Lubitsch karriérje. Lubitsch, akinek neve fogalom Németországban, lépten-nyomon ünneplik, s akinek zsenialitását dollárszázezrekkel fizetik meg - valamikor - konfekcióstanonc volt. 19I3-ban került a filmhez s mindjárt első alkalommal fenomenális sikert aratott "A firma házasodik" cimü vígjátékban. Nem volt nehéz kivívni a sikert, hiszen a darabban is egy konfekciós inast kellett játszania. Rövidesen a legkiválóbb vígjátéki filmszínész lett. Ujabban ritkán játszik, egészen a filmrendezésnek adta magát s ezen a téren csak az amerikai mesterrendezők kelhetnek versenyre vele. Lubitsch a film Reinhardtja!

Viggo Larsen sokáig tanító volt egy kis dán faluban, és az ábécére oktatta a nebulókat. Kalandos természete később a belga Kongóba vitte, ahol felcsapott katonának, itt szolgált évekig, majd hirtelen búcsút mondott a cifra uniformisnak, Berlinbe ment, és filmszínész lett.

Emil Jannings, az újabb német filmszínészgárda leghatalmasabb egyénisége valamikor hajóslegény és kikötőmunkás volt. Később vidéki színész lett, és évek keserves küzdelmén keresztül verekedte magát mind feljebb. Ma ezer márka honoráriumot kap óránként. Legnagyobb sikerét a "Madame Dubarry" XV. Lajos s az "Anna Boleyn" VIII. Henrik alakjában aratta. Így lesznek néha hajóslegényekből - királyok.

A filmjátszás világhírességei közül sokan mint szürke ismeretlen statiszták kezdték művészi pályafutásukat. Mia May pl. a bécsi "Apollo-Theater" kóristanője volt.

Hanny Weisse is egy kis operett-színház kórusában kezdte. Bern Aldor szintén statisztából lett a színpadi és filmjátszás keresett művésze.

Hasonlóképpen Conrad Veidt, aki Reinhardt színházaiban mint statiszta lépett először a "világot jelentő" deszkákra.

Ossi Oswalda, akárcsak Pola Negri, balettkarban táncolt. Lya Mara, Sybill Smolova, szintén Terpsichore istennőnek hódolt.

A filmstatisztáláson kezdte Hans Kräly, a legkeresettebb német szcenáriumíró, akinek darabjait (Carmen, Madame Dubarry, Anna Boleyn, Az osztrigáshercegnő, A fáraó felesége stb.) az egész világon játsszák. Kräly úgy látszik, szívesen emlékezik vissza arra az időre, amikor mint ;,nép és katonaság" vett részt a filmen, mert mindegyik darabjában ezrekre menő statisztériát szerepeltet.

Akad a filmcsillagok közt sok olyan; aki már az anyatejjel, vagy legalább is az ezt követő tejbegrízzel szívta magába a művészetet. Anna Müller-Lincke, a híres komika például már négyéves korában színpadon játszott, Martha Novelly 8, Lotte Neumen 10, Lily Flohr pedig 12 éves korában jelent meg először a rivalda fényben.

A világnak már több mint egy évtized óta legünnepeltebb filmszínésznője: Asta Nielsen kegyetlen küzdelmek után jutott el a népszerűséghez. Egy szegény mosónőnek a leánya, gyermekkora a létért való rettenetes küzdelemben és szakadatlan nyomorgásban telt el, de semmi sem tudta elvenni a kis Asta kedvét, s végre is sikerült bejutnia egyik kopenhágai színházhoz, amelytől csak a film kedvéért vált meg.

Charley Chaplin, a világnak talán a legnépszerűbb moziszínésze, akárcsak Asta Nielsen, alacsony sorból küzdötte fel magát. Francia családból származik, apja vándorkomédiás volt. Chaplin Páris közelében született 1889-ben. Később a szülei átmentek Angliába, s itt London piszkos, kétes exisztenciákkal telített híres külvárosában, a Whitechapelben, éhező, rongyos suhancok társaságában nőtt fel a kis Charley. Annyi nyomort, szenvedést látott itt, hogy már ekkor megfogamzott szívében az életcélja: nevettetni az embereket. Később ismét visszatért Franciaországba s a montmartrei kis zenéskávéházakban kezdte pályafutását, majd gondolt egyet s áthajózott az Újvilágba, ahol Mac Sennett csakhamar felfedezte. Ma ünnepelt és vagyonos ember, rengeteget keres, de az ifjukori évek szenvedése nyomot hagyott rajta: haja már harmincéves korában tele volt ezüstszálakkal...

Igen sok filmszínészt természetesen a színház adott. Bruno Decarli, Hanna Ralph, Ernst Reicber, Bruno Kestner, Harry Liedtke, Bassermann, Wegener a színpadról kaptak kedvet a filmezéshez. Érdekes azonban, hogy Wegenernek négy szemesztere van a jogi fakultásból, Bassermann pedig 19 éves korában egy kémiai laboratóriumban készült komoly vegyésznek s csak azután csapott át a színészi pályára.

Max Pellenberg, Berlin Rátkaija, aki filmen is többször szerepelt már és Reinhold Schünzel, a nemrégiben Budapesten járt kiváló filmszínész és nagytehetségű rendező egykor, mint kereskedelmi utazók jártak-keltek a világban és dicsérő szavakkal ajánlották áruikat. Akkor ők dicsértek - ám változnak az idők s most őket dicsérik...

Gunnar Tolnäs-ről, a daliás dán művészről csak kevesen tudják, hogy kész orvos. Kitüntetéssel tette le valamennyi szigorlatát, praktizált is egyideig, s csak azután lépett a filmszínészi pályára, ahol ugyancsak kitüntetéssel vizsgázott le.

Friedrich Zelnick abszolvált jogász.

Ria Jende, a fiatal, feltűnően szép német művésznő nemrégiben mint egy híres bűvész asszisztense járta a nagyvárosok varietéit.

Varieté-művésznő volt Erna Morena is, előbb azonban egyetemre járt, majd ápolónő lett. Végül is Reinhardthoz s a legelső filmművésznők sorába került.

Fern Andra, ezt is kevesen tudják, az amerikai prairiken, az indiánusok között nevelkedett és sokáig, mint cirkuszi kötéltáncosnő örvendett a népszerűségnek.

Evi Eve, az utóbbi években feltűnt német filmstar, aki a ,;Nirvana" felvételeikor Budapesten is járt, egy cigarettagyár töltőgépe mellől került a felvevőgép elé.

Olaf Fjord pedig, aki "A reichstadti herseg"-et játszotta, ifju éveiben borbély volt egy vidéki városban.

Akad még különösebb karriér is: Anna Nielsson, Amerika ünnepelt filmdívája, mindenes, majd később modell volt. Egy képen látta meg a Kalem-filmgyár egyik igazgatója, nyomozott a modell után és - megvolt a karriér.

A leghíresebb amerikai rendező D. W. Griffith valamikor riporter volt a Lousvillei Couriernél, azután segédszínész lett, majd a mozihoz került, ahol az első időben naponta öt dollárt keresett. Ma milliókat keres - ugyancsak dollárban.

Újságíráson kezdte Harry Piel is, a vakmerő filmbravúrok hőse.

Gertrud Alteron, Amerika egyik legnépszerűbb filmszínésznője, mint novellista is híres, és 1920-ban megnyerte a történelmi elbeszélések díját.

William Fox, a legnagyobb amerikai filmgyárosok egyike, kárpitos volt ifjú éveiben. Czukor Adolf, az amerikai filmtröszt elnöke pedig mint padlóbeszerző kezdte pályáját. Czukor egyébként magyar ember, tizenhat évvel ezelőtt vándorolt ki Magyarországból az Egyesült Államokba. A harmadik amerikai filmkirály Samuel Gordon kesztyűkészítő volt azelőtt.

Will Barker tízéves korában kifutógyerek volt, ma Anglia első filmgyárosa. Sigmund Lubin, Amerika egyik legnagyobb filmszínházvállalkozója, pedig mint süldő órássegéd vándorolt be félszázaddal ezelőtt Németországból az Újvilágba.

A magyar filmszínészek között is akadnak karrierek.

Lóth Ila, a kedves bakfisszínésznő, Rózshegyi-iskolájában volt színinövendék és a színpadra készült, filmezésre nem is gondolt. Abban az időben készítette az egyik pesti filmgyár Hervé világhírű operettjének, a "Lili"-nek filmváltozatát. Már minden készen állott a film felvételére, csak éppen a - címszereplő hiányzott. És akárhogy igyekeztek ezt a "rekvizitumot" beszerezni, nem sikerült, mert sehol sem találták meg Lili alkalmas megszemélyesítőjét. Erre felkerekedett a gyár vezetősége s elhatározta, hogy nyolcvannapos utazást tesz a színiiskolák körül. Rózsahegyinél aztán megtalálták az igazi Lilit - s így kezdődött Lóth Ila karrierje.

Boyda Juci sem gondolta, amikor még a Haditerménynél a Yost-gépen kopogtatott szigorúan üzleti hangú leveleket, hogy valamikor ünnepelt színésznő lesz. De ember tervez és filmrendező végez. Balogh Béla, a jeles magyar rendező egyízben meglátta a kis hivatalnokkisasszonyt és így került Boyda Juci az írógép elől a filmfelvevőgép elé.

Petrovich Szvetiszláv, a magyar Psilander, építészmérnöknek készült. A háború alatt katona volt, később pedig felkerült Bécsbe s itt látta meg dr. Paul Czinner, a bécsi Volkstheater dramaturgja, aki "Der Unmentsch" című darab eljátszására kérte fel aztán Kertész Mihálynak, a Sascha rendezőjének, aki igazi filmszínészt formált a nagyszerű anyagból.

Íme, ilyen a híresek, az irigyeltek karriérje. Aki éveken keresztül sóvárog, hogy a vakító fehér vászon hőse legyen, rendszerint nem jut hozzá. De a véletlen hozzásegíti az embereket a sikerhez.

A véletlen és - a tehetség.

Mozi

Amikor a filminvázió Magyarországba is eljutott, az emberek azon törték a fejüket, hogyan nevezzék el egyszerűen, formásan és könnyen megjegyezhetően a filmeket bemutató helyiségeket. A "bioscop", "biograf" meg "cinematograph" nem magyar embernek való szó, a "fényjátékház", "mozgóképszínház" vagy éppen a "mozgófénykép színház" hosszadalmas és egyik sem adja vissza a német "Kino"-t. Valami ilyesfajta szó kellene, mint ez a "Kino", rövid, könnyű és mégis kifejező.

S amíg a kinematográfia barátai új szó kitalálásán szorgoskodtak, egyszerre csak elindult valamelyik kis kabaréból egy kedves kuplé, kiment az utcára és néhány nap múlva egész Pest énekelte: 

"Mert a Berta, mert a Berta nagy liba
Sokat jár a mozi-mozi-moziba..."

Mozi! Erre a szóra összedugták a fejüket az emberek. Érdekes, ezt a szót keresték már régóta, mindegyik erősködött, hogy a nyelvén volt, csak nem tudta kimondani. Mozi! ez az a szó, amit oly régóta kerestek s amit egy magyar író talált ki és tett népszerűvé. Ez a magyar író: Heltai Jenő, aki akkoriban csak úgy ontotta a szebbnél-szebb és kedvesebbnél-kedvesebb kabarédalokat s egy ilyen vidám dalában kreálta a mozi szót, amely egy-kettőre elterjedt az egész országban.

Így lett Heltai Jenő a mozi keresztapja. A jeles író egyébként azóta közelebbi nexusba is került a filmmel: "A masamód" című híres vígjátéka és "A 111-es" című regénye filmre került s úgy itthon, mint külföldön nagy sikert aratott.

A huszonötéves mozi
1896-1921

Negyedszázaddal ezelőtt ünnepi díszt öltött a magyar főváros. A májusi lenge szél vidáman lobogtatta a trikolórokat, a vonatok zsúfolásig telten futottak be a pályaházakba: Magyarország ezredéves fennállását ünnepelte mindenki. Ferenc József, a király barátságos kézlegyintéssel üdvözli az ujjongó népet, s szoborszerű Erzsébet királyné felé azt "éljen"-ek dübörgő áradata zúg, Bánffy Dezső, a miniszterelnök, "a macskabajusz báró" diadalittasan mosolyog, Jókai Mór felejthetetlen nefelejtskék szemeivel üdítően naiv pillantásokkal méláz el a tömeg felett - mindenki csupa öröm, csupa boldog májusi ujjongás, hiszen ezer esztendeje annak, hogy Árpád vezér hadai szilaj robogással bevágtattak honfoglalásra a vereckei sziklafalak között.

Így nézett ki az első magyar moziengedély
(Az engedélyt Sziklai Arnold bátyja, Zsigmond részére kérte.)

Az ezredéves kiállítással esik egyidőbe a magyar kinematográfia megteremtése is. Az első esztendők a küzdelem évei voltak, sok vagyon, sok energia pazarlódott és sok remény, sok akarás lankadt le, amíg a magyar talajon gyökeret tudott verni a kinemtaográfia.

Sziklai Arnoldé az érdem, hogy Magyarországba hozta a kinematográfiát. Sziklai kikerült Párisba, ahol meghallotta, hogy a Boulevard des Itliens pincéjében, egy eldugott, nyirkos, sötét zugban a Lumičre-cég valami különös csodát: mozgóképet mutat be. Sziklai mozgékony, vállalkozó szellemű, minden iránt érdeklődő ember volt, aki egy délután elment a Boulevard des Italiensre- azzal a gondolattal, hogy Lumičre-éktől szerez gépet, filmet s a "csodát" elhozza Budapestre, az ezredéves kiállításra. Terve azonban nem sikerült, mert Lumičre-ék olyan nagy összeget követeltek, amit Sziklai nem tudott megfizetni. Az útja azonban mégsem maradt eredménytelen, mert megtudta, azt, hogy a mozgókép ötletének tulajdonképpeni megteremtője egy szegény szerelő, aki a feltalálók örök sorsa szerint nyomorgott, míg Lumičre-ék potom pénzért megszerzett találmányért illetve annak tökéletesített formájáért - különösen később - nagy pénzeket kerestek. Sziklai heteken keresztül nyomozott a szerelő után, aki Lumičre-éken kívül egyedül tudta a kinemtaográfia titkát. Hosszas érdeklődés után megtudta, hogy a szerelő Lyonban dolgozik. A következő félórában már vonaton ült és Lyonban folytatott kutatást, ahol sikerült is találkoznia a keresettel. Előadta mit akar, a szerelő belement és napi húsz franknyi honorárium mellett megkötötték az üzletet. Ez abban az időben horribilis összeg volt.

Sziklai a franciával Párisba utazott és igyekezett a kinematográfia előadáshoz szükséges gépeket, technikai felszereléseket beszerezni. Hiába volt a nagy ambíció, a terv majdnem kútba esett, mert a lelkes magyar törtető olyan nehézségekkel találta magát szemközt, amelyeket igazán csak az idealizmus ereje tudott lehengerelni. A párisi műszaki főiskolánál próbálkozott meg eleinte. Érdeklődéssel hallgatták végig, kezére is jártak, amennyiben a főiskola egyik nagytehetségű és később hírnévre vergődött tanársegédét M. Combre-ét adták melléje, hogy munkájában segédkezzék. Most már hárman voltak s mind a háromban fanatikus hit lobogott. Lumičre-ék ridegen elzárkóztak Sziklai újabb látogatása elől is, s talán ez a visszautasítás adta meg az erőt a három embernek, hogy fokozottabb energiával folytassák tovább munkájukat. Sziklai leleményessége és üzleti érzéke, a feltaláló nyers intuíciója s Combre kipróbált szaktudása szerencsés harmóniába olvadt össze. Még egy kis ideig Párisban kísérleteztek, azután felkerekedtek és Budapestre jöttek mindhárman s a magyar fővárosban végre eredmény koronázta fáradalmas munkájukat.

Sikerült megkonstruálni a mozigépet, amely teljesen független volt Lumičre-ék gépétől, talán kevésbé tökéletes, mint az, talán tökéletesebb, ha ugyan lehet akkor még tökéletességről beszélni. Tény az, hogy működött a gép és Sziklaiék boldogsága határtalan volt.

Azt hitték a dolog nehezebbik részén túl vannak már, pedig csak most következett az igazán nehéz munka. Sziklai helyiséget szerzett az Andrássy út 41. számú házban s ezt igyekezett úgy ahogyan berendezni. Végtelenül primitív volt ezt a különböző helyekről összeszerzett berendezés, pláne ha a mai fényes és ragyogó mozipalotákra gondolunk. Körülbelül száz ember fért bele, az oldalfalai fekete gyöngypapirossal voltak fedve, a vetítővászna egyszerű fehér lepedő, a székek nem egyformák s a falakon kicsinyke szellőző lukak, amelyeken a levegő is alig fért be. Érdeklődés nemigen mutatkozott, mert az ezredéves kiállításon volt annyi látnivaló, hogy a nép mind odatódult. Sziklai is kilátogatott a kiállításra s ez az látogatás adta meg az ötletet arra, hogy megcsinálja az első kinematográfia felvételt Magyarországon. Két társával összeült, napokon keresztül, éjjel és nappal folyton törték a fejüket, végre sikerült megkonstruálni a felvevőgépet is. A felvételre igen kedvező alkalom kínálkozott. Ferenc József megtekintette a Millenáris kiállításon kiállított "Ecce Homo"-t, Munkácsy Mihály monumentális festményét s erről a látogatásról készítette Sziklai az első magyarországi mozifelvételt. Rövid idősre ez ismét a "kinematográf"-ra irányította Pest figyelmét, maga a király is megtekintette a felvételt, de aztán Sziklai nem tudott megbirkózni a részvétlenséggel, hiába volt az akarat, az anyagi áldozat, az első budapesti mozi néhány hónap múlva jobb létre szenderült és Sziklay Arnold tizennyolcezer koronát fizetett rá vállalkozására. Abban az időben ilyen összeg - milliónak tetszett.

Erre az időre még egy kinematográfiai vállalkozás esik. Egy leleményes francia, aki előbb Bernben próbálkozik kevés sikerrel, Budapestre jön és az Erzsébet-körúton, a mai Royal-kávéház helyén mozgóképszínházat nyit, körülbelül Sziklaiéval egyidőben. A sorsát azonban ő sem kerülheti el, s minthogy nem rendelkezik kellő anyagi eszközökkel, még Sziklai előtt felszedi a sátorfáját és keserű emlékekkel hagyja el Budapestet.

Ezek a kinematográfia első nyomai Budapesten.

Az 1896. évet követő esztendőkben már több vállalkozó szellem akad. 1897 november 22-én Lévy Adolf, mint a Lumičre-cég magyarországi megbízottja 2537/97. sz. alatt engedélyt kap arra, hogy a Kerepesi út 11. szám alatt levő Reyner-sörház udvari termében mozgófényképeket mutasson be. 1898 január 30-án ez a vállalkozás megszűnik, de 1898 február 27-én már új ember költözik a helyiségbe: Herbst Samu, aki levitézlett elődjét Lévyt alkalmazta üzletvezetőként. Pontosan két hónapig tart a poraiból ujjáéledő Phönix élete.

1898 május 14-én 1261/98. iktatószám alatt egy olyan ember kap moziengedélyt, aki még ma is jelentékeny faktora és büszkesége a magyar filmszakmának: Décsi Gyula.

Akkor az ősbudavárának volt igazgatója Décsi s a kilencvenes évek eme nagyszerű szórakozóhelyén felállítja a Kosmograph-ot, ahol Lumičre-éktől hozatott francia filmeket mutat be. Hiába minden. A közönséget jobban érdekli a francia diseuse, akinek karcsú a bokája, de hamis a hangja, mint a francia film. Décsi áldozatkészségéből egy szezont kibír a kosmograph, de aztán megszűnik. Egy kis pauza áll be.

1899-ben támad új életre a mozi, a Dob-utcai Kohn-féle kávéházban. Egy fürge kis emberke betéved egyszer ebbe a helyiségbe, látja a vásznon mozgó képeket s amikor vége van az egyik előadásnak, nem megy ki, hanem ott marad és végignézi még egyszer. Tetszik neki. Megkörnyékezi a gépészt, Engel Miksát, akit rávesz arra, hogy gépestül együtt felpakoljon és jöjjön el vele, az ő kávéházába, a Kerepesi-úti Velence kávéházba. Ez az ember: Ungerleider Mór. A gépész belemegy az üzletbe és 1899-ben december 9-én kapnak engedélyt Neumann József és Ungerleider Mór arra, hogy a Kerpesi út 68. szám alatt levő Velence kávéházban mozgófényékpeket bemutassanak.

Ami Sziklaynak Lévynek, Herbstnek, Décsinek nem sikerül, az sikerül Neumannak és Ungerleidernek: megkedveltetik a mozgóképeket. Az ő sikerükön felbuzdulnak a többiek. Fényes Mártonné a Városligetben nyit mozgóképszínházat, Narten felállítja a Teleki-téren, később a Pacsirtamező-, majd a Dohány-utcában a híres "Narten Bioscop"-ot; a kávéházak egyre másra kérnek és kapnak moziengedélyt, 1906 február 20-án az Erzsébet-körút 27. számú házban Neumann és Ungerleider comme il faut mozgóképszínházat csinlának, később Décsi Gyula is visszatér szerelméhez: a megbukott Bonboniére helyén megcsinálja a Mozgókép-Otthont.

Ez a története dióhéjban a magyar kinematográfiának. Amikor huszonöt esztendővel ezelőtt az első magyar mozgókép megjelent a magyar közönség előtt, bizonyára senki sem hitte, hogy az "ördöngös találmány", - amint annak idején nevezték - ilyen nagyszerű karriert fut meg.