Fejős Pál

Az amerikai film lélektani
motívumai*

Az amerikai filmről általában azt tartják, hogy szüzséje nagyon naív, sőt - buta. Meg kell állapítanom, hogy az amerikai film se nem naív, se nem buta, hanem tudatosan naív és tudatosan együgyű. Ez a különbség az amerikai és európai film között és ez a különbség ott kezdődik, hogy az európai film elsősorban is szórakozás, míg az amerikai film morfium, életszükséglet, valami, ami nélkül Amerika nem tudna fennállani egy napig sem. Nekem szilárd és nagyon komoly meggyőződésem, hogy Amerika úgy, ahogy áll, abban az esetben, ha összes filmszínházai bezárnának, két héten belül véres forradalom színhelye lenne. Az amerikai film nemcsak szórakozás, hanem gazdasági, politikai probléma, propaganda, nem színház, nem művészet, e helyett tisztára gazdasági fegyver, politikai kérdés. Az átlagos amerikai család napi életében és robotjában az egyhangúság és egyformaság húzódik végig reggeltől-estig, hétről-hétre, hónapról-hónapra, sőt évtizedről-évtizedre. Az amerikai család feje, az apa, évtizedeken keresztül ugyanazt a mechanizált munkát végzi a gyárban, az irodában, az üzletben, az anya is egyhangú, monoton munkát produkál, ugyanaz a helyzet az átlagcsaládnál meglevő két gyermeknél, a fiúnál és a leánynál. Ezek az uniformizált munkában kifáradt emberek napközben a szokásos hideg szendvicset fogyasztják el ebédre, vacsorára a már megszokott felmelegített konzerv kerül az asztalra, amely után a fiú megy balra, a leány jobbra. Otthon maradnak a szülők egy olyan lakásban, amely formailag messze elmarad az európai lakások és otthonok fogalmaitól. Ez az otthon a maga beépített ágyaival, szekrényeivel, mosdójával, fűtőtestével stb.-vel, levegő- és léleknélküli helyhezkötöttséget jelent a szülők számára. Könyvet nem igen olvasnak, újságot sem, ennélfogva felkerekednek és elmennek a filmszínházba. 10-80 centig a világ leghatalmasabb filmpalotáiban fényesen kiöltözött személyzet fogadja hajlongva, az elképzelhető legkényesebb ülőhelyekre ültetik őket, a legnívósabb és legremekebb zenekar hangversenye szórakoztatja addig őket, amíg a film megindul. A film cselekménye sablón. Történet: a gazdag fiú esete a szegény leánnyal, vagy megfordítva: a gazdag leány esete a szegény fiúval. De bármi legyen a szüzsé, a vége happy end. Az a két óra, amelyet az amerikai átlagember ebben a filmpalotában eltölt, számára narkotikumot jelent, amely idő alatt elfelejti a gazdasági és politikai bajokat, elfelejti a multat, a jelent, reményt ölt beléje a jövőre nézve, mert azt hiszi, hogy az a happy end, amellyel a film végződik, az ő életében is be fog következni: ő is lesz egykor gazdag gyár- vagy üzlettulajdonos, leánya gazdag emberhez megy férjhez, fia gazdag leányt fog elvenni és e hit és ez a bizalom adja meg neki az erőt a másnapi munkához. Ezért naív az amerikai film, mert ha nem ilyen színben és nem ilyen optimisztikusan tüntetné fel az amerikai ember életét, akkor az átlagember, mint mondottam, aki uniformizált munkát fejt ki, szintén elveszítené a bizalmát.
A mozgóképszínházban az amerikai átlagember elfelejti a gyár, a munkahely baját, a ki nem fizetett részletet, a mindennapi élet minden kínját és ennek megfelelően állítják be az amerikai filmek tendenciáját is, amelyet Európában művészi körökben naívnak és butának minősítenek. Ez lehet, hogy úgy van, de Amerikában, különleges berendezésénél fogva, ez a filmirány az egyedül helyes út, amely levezeti az emberekben felgyülemlett gondot és bajt.
Az amerikai filmek témája rendszerint ugyanaz, csak más-más variációban. Ha a cselekmény színhelye másutt is játszódik le, de az alaptéma mindig ugyanaz, amelynek csak egy vége lehet: Keep smiling! (mindig mosolyogni!). Az amerikainak rettenetes szüksége van az optimizmusra, mert ha ez elvész, akkor megrendül Amerika társadalmi alapja. Az optimizmus, amelynek a megerősítéséhez hozzájárul a film tendenciája is, tartja benne a lelket, a hitet és azt, hogy lesz egyszer ő is olyan úr, mint az, akinek ezidőszerint dolgozik.
Az amerikai film tehát szándékosan naív, ravaszul megkomponált téma, amelyet lehet, hogy a darab írója és dramaturgja nem így írná meg, de a gyár ilyen megírásra presszionálja és az író ilyen irányban kénytelen munkáját megcsinálni.
Az amerikai filmgyárakban is ennek megfelelően készül a film. Ugyanazt az alaptémát követelik a szcenáriumíróktól is, a színészek is rendszerint ugyanazt a szerepkört töltik be, amelyben legelőször megfeleltek. Ha egy statiszta a legelső alkalommal feltűnik egy detektívszerepben egész életében detektívet játszik, mert megfelel ezen a helyen és ettől a helytől nem mozdítják meg és csak nagy ritkaság, ha valaki, annak ellenére, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, karriert fut be egy-egy megkezdett pozicióban. Ha mégis karrierekről szóló történeteket olvasunk, annak az a magyarázata, hogy százötvenmillió ember közül néhány ezer ember mindig kell, hogy kitűnjön az átlagemberek tömegéből.
Az európai film nehezen tör utat Amerikában, éppen ezért cselekményénél és irányánál fogva nem nyújtja azt, amit az amerikai átlagember kíván és meggyőződésének, közepes intelligenciájának megfelel. Igen ritkán van európai filmnek Amerikában sikere és ha van, akkor ez annak a jele, hogy az európai film is teljesen alkalmazkodott az amerikai követelményeknek megfelelően.