Fejős Pál
Az amerikai film lélektani
motívumai*
Az amerikai filmről általában azt tartják, hogy szüzséje nagyon naív, sőt -
buta. Meg kell állapítanom, hogy az amerikai film se nem naív, se nem buta,
hanem tudatosan naív és tudatosan együgyű. Ez a különbség az amerikai és európai
film között és ez a különbség ott kezdődik, hogy az európai film elsősorban
is szórakozás, míg az amerikai film morfium, életszükséglet, valami, ami nélkül
Amerika nem tudna fennállani egy napig sem. Nekem szilárd és nagyon komoly meggyőződésem,
hogy Amerika úgy, ahogy áll, abban az esetben, ha összes filmszínházai bezárnának,
két héten belül véres forradalom színhelye lenne. Az amerikai film nemcsak szórakozás,
hanem gazdasági, politikai probléma, propaganda, nem színház, nem művészet,
e helyett tisztára gazdasági fegyver, politikai kérdés. Az átlagos amerikai
család napi életében és robotjában az egyhangúság és egyformaság húzódik végig
reggeltől-estig, hétről-hétre, hónapról-hónapra, sőt évtizedről-évtizedre. Az
amerikai család feje, az apa, évtizedeken keresztül ugyanazt a mechanizált munkát
végzi a gyárban, az irodában, az üzletben, az anya is egyhangú, monoton munkát
produkál, ugyanaz a helyzet az átlagcsaládnál meglevő két gyermeknél, a fiúnál
és a leánynál. Ezek az uniformizált munkában kifáradt emberek napközben a szokásos
hideg szendvicset fogyasztják el ebédre, vacsorára a már megszokott felmelegített
konzerv kerül az asztalra, amely után a fiú megy balra, a leány jobbra. Otthon
maradnak a szülők egy olyan lakásban, amely formailag messze elmarad az európai
lakások és otthonok fogalmaitól. Ez az otthon a maga beépített ágyaival, szekrényeivel,
mosdójával, fűtőtestével stb.-vel, levegő- és léleknélküli helyhezkötöttséget
jelent a szülők számára. Könyvet nem igen olvasnak, újságot sem, ennélfogva
felkerekednek és elmennek a filmszínházba. 10-80 centig a világ leghatalmasabb
filmpalotáiban fényesen kiöltözött személyzet fogadja hajlongva, az elképzelhető
legkényesebb ülőhelyekre ültetik őket, a legnívósabb és legremekebb zenekar
hangversenye szórakoztatja addig őket, amíg a film megindul. A film cselekménye
sablón. Történet: a gazdag fiú esete a szegény leánnyal, vagy megfordítva: a
gazdag leány esete a szegény fiúval. De bármi legyen a szüzsé, a vége happy
end. Az a két óra, amelyet az amerikai átlagember ebben a filmpalotában eltölt,
számára narkotikumot jelent, amely idő alatt elfelejti a gazdasági és politikai
bajokat, elfelejti a multat, a jelent, reményt ölt beléje a jövőre nézve, mert
azt hiszi, hogy az a happy end, amellyel a film végződik, az ő életében is be
fog következni: ő is lesz egykor gazdag gyár- vagy üzlettulajdonos, leánya gazdag
emberhez megy férjhez, fia gazdag leányt fog elvenni és e hit és ez a bizalom
adja meg neki az erőt a másnapi munkához. Ezért naív az amerikai film, mert
ha nem ilyen színben és nem ilyen optimisztikusan tüntetné fel az amerikai ember
életét, akkor az átlagember, mint mondottam, aki uniformizált munkát fejt ki,
szintén elveszítené a bizalmát.
A mozgóképszínházban az amerikai átlagember elfelejti a gyár, a munkahely baját,
a ki nem fizetett részletet, a mindennapi élet minden kínját és ennek megfelelően
állítják be az amerikai filmek tendenciáját is, amelyet Európában művészi körökben
naívnak és butának minősítenek. Ez lehet, hogy úgy van, de Amerikában, különleges
berendezésénél fogva, ez a filmirány az egyedül helyes út, amely levezeti az
emberekben felgyülemlett gondot és bajt.
Az amerikai filmek témája rendszerint ugyanaz, csak más-más variációban. Ha
a cselekmény színhelye másutt is játszódik le, de az alaptéma mindig ugyanaz,
amelynek csak egy vége lehet: Keep smiling! (mindig mosolyogni!). Az amerikainak
rettenetes szüksége van az optimizmusra, mert ha ez elvész, akkor megrendül
Amerika társadalmi alapja. Az optimizmus, amelynek a megerősítéséhez hozzájárul
a film tendenciája is, tartja benne a lelket, a hitet és azt, hogy lesz egyszer
ő is olyan úr, mint az, akinek ezidőszerint dolgozik.
Az amerikai film tehát szándékosan naív, ravaszul megkomponált téma, amelyet
lehet, hogy a darab írója és dramaturgja nem így írná meg, de a gyár ilyen megírásra
presszionálja és az író ilyen irányban kénytelen munkáját megcsinálni.
Az amerikai filmgyárakban is ennek megfelelően készül a film. Ugyanazt az alaptémát
követelik a szcenáriumíróktól is, a színészek is rendszerint ugyanazt a szerepkört
töltik be, amelyben legelőször megfeleltek. Ha egy statiszta a legelső alkalommal
feltűnik egy detektívszerepben egész életében detektívet játszik, mert megfelel
ezen a helyen és ettől a helytől nem mozdítják meg és csak nagy ritkaság, ha
valaki, annak ellenére, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, karriert
fut be egy-egy megkezdett pozicióban. Ha mégis karrierekről szóló történeteket
olvasunk, annak az a magyarázata, hogy százötvenmillió ember közül néhány ezer
ember mindig kell, hogy kitűnjön az átlagemberek tömegéből.
Az európai film nehezen tör utat Amerikában, éppen ezért cselekményénél és irányánál
fogva nem nyújtja azt, amit az amerikai átlagember kíván és meggyőződésének,
közepes intelligenciájának megfelel. Igen ritkán van európai filmnek Amerikában
sikere és ha van, akkor ez annak a jele, hogy az európai film is teljesen alkalmazkodott
az amerikai követelményeknek megfelelően.