Mohás Lívia

Fráter Erzsébet pszichológiai arcképe

Fráter Erzsébet levelei, melyeket ő írt, és amelyeket miatta írtak, beszélő dokumentumok. Élettörténete, melynek döntő fordulói ismertek, áttetszővé tesznek egy különös, szenvedésteli sorsot, egy nő életvezetését, viselkedési mintázatát, párkapcsolatának buktatóit, anyai szerepvállalását. Ha a megélt negyvenöt esztendejére mint egészre rápillantunk, és egyetlen szót keresünk jellemzésül, akkor a metamorfózisok kifejezést találjuk a legmegfelelőbbnek.

Markáns váltások és átalakulások történtek ebben a jellemben és sorsban. Menyasszony korában, a csábítás-csábulás idején dinamikus, lelkes, sodró és merész fiatal lány. Más, mint korának vidéki kisasszonyai. És tudjuk, Madách Imre szerette maga körül a nem mindennapi személyiségeket. A második szakasz az asszonyi létezés, a szülések és a megpróbáltatások kora, a végén már kétségbeesett vergődéssel. Férje börtönben, és ő az anyagi gondok rettenetével képtelen megbirkózni. Az elbájoló, varázsos kisasszonyból elszürkült panasz-masina válik, és anyóssal kötekedő, kisstílű asszonyság. Ezt követi az elhamarkodott válás és önállósulás, „házat visz” egy ideig Nagyváradon. Végül a lepusztulás ideje, a nyughatatlan, kevés beszédű nő úgy viselkedik, mint akit űznek, és labilis kedélyű lesz – egészen az eszelősségig.

Pátoszt tud adni a szürke létezésnek

Vannak nők (és férfiak), akikre a tankönyv kegyetlen egyszerűséggel azt mondja: pszichopaták. A társadalom általában negatívan ítéli meg őket. Csakhogy sokak szerint ők az élet sói, érdekesek, izgalmasak, varázsosak, szórakoztatóak és szeretetre méltók. Olykor tehetségesek valamiben. Fényt és pátoszt képesek adni a mindennapok szürkeségében. Néha ilyenek. Máskor viszont jobb elkerülni őket. A szaknyelv úgy mondja: a pszichopata szociális adaptációs zavarban szenved, képtelen kialakítani olyan viselkedési stratégiát, amely a maga számára hosszabb távra kedvező lehetne. A személyes és szociális térben hozott döntései nem megfelelőek, e téren elkövetett hibáiból és más tapasztalataiból sem tud tanulni. Ezért gyakran hoz rugalmatlan, oda nem illő döntéseket, sorozatosan „rosszul lép” emberkapcsolatainak mezőjében. Ettől kapcsolatainak minősége kopik, és idővel ezek annyira fellazulhatnak, hogy már nem remélhet támaszt és védelmet. Fráter Erzsébet élete utolsó harmadára tragikusan ráillik emberkapcsolatainak szétfoszlása.

A pszichopátia okaként egyesek a vele született jelleget hangsúlyozzák, mások az élet során az idegrendszert ért sérülésre gyanakodnak. Fráter Erzsébet pszichopátiájának van jó néhány olyan jellegzetessége, amely eszünkbe juttatja a Damasio házaspár neuroanatómiai munkáját: Phineas P. Gage híres esetét. Gage robbanásos baleset kapcsán 1848-ban New Englandban – vasútépítés során – furcsán sérült meg. Áthatolt a koponyáján egy 3 cm vastag vasrúd, és a koponyatetőn át távozott. Túlélte a balesetet, de a személyisége megváltozott. Az addig rendes magatartású ember nyers, tiszteletlen lett, a nők menekültek a közeléből, nem tudott beilleszkedni többé, nem tudott jövőt tervezni, állását is elvesztette. Halála után (epileptikus rohamhoz hasonló tünetek között halt meg) koponyáját a Harvard Egyetem orvosmúzeumába vitték, és százhúsz évvel később a Damasio házaspár modern kutatási eszközökkel, kifinomult műszerekkel vizsgálni kezdte. A rúd a prefrontális lebeny kérgében okozott szelektív változást. Az így sérülő ember az értelmi készségeit többnyire megtartja, de társas alkalmazkodásában zavar keletkezik. Gage tünetei hasonlítanak Fráter Erzsébet tüneteihez, a megromlott jövőtervezési készségtől az egyre rosszabb viselkedési stratégiákig. A vég nála is, mint Gage esetében, epilepsziás rohammal jelentkezett. Fráter Erzsébetnél olyan fizikai sérülésről, mely a prefrontális lebenyt direkt úton sértette volna, nem tudunk. De négy gyermeke született (első gyermeke meghalt), és a szülés bizonyos nőknél óriási fizikai és pszichikus megpróbáltatás. S noha nem fizikai ütés volt, az 1852. esztendő nagyon megrázta Fráter Erzsébetet, amikor támasz nélkül maradt két gyermekével, ráadásul terhesen a következő gyermekkel. Ekkor jelentek meg váratlanul a császár kopói, és börtönbe hurcolták Madách Imrét. Talán ez lehetett az a szituatív élmény, amely katalizálta az adottságok szintjén meglévő pszichopátiát.

Ha tipizálni akarjuk, akkor talán az ún. aszténiás és az élménysóvár pszichopaták közé lehetne Fráter Erzsébet személyiségét besorolni. Az első típus képviselője a felelősséggel és az önállósággal járó megterheléseket nem bírja elviselni. Ilyen helyzetekben úgy érzi, őt túlságosan igénybe veszik, szorong, szenved, és tudattalan vagy tudatos manőverezésekkel megpróbál kibújni a felelősség és az önállóság nyomása alól. Okokat konstruál, kifogásokat keres, például betegségekbe menekül, megsérül. Máskor vádaskodik, és a saját sorsa miatt másokra hárítja a felelősséget. Ezzel tovább rombolja interperszonális kapcsolatait. Miközben folyton segítséget kér, ahhoz túlságosan önfejű és merev, hogy mások vezetését, irányítását elfogadja és azok tapasztalatait hasznosítsa. Fráter Erzsébetnek effajta magatartás-mintázata anyósával, Majthényi Annával való kapcsolatában domborodik ki legerősebben. Elvárná egész életében a tapasztalt nagyasszony támogató segítségét, miközben néha egészen kisstílű módon bosszantja. Például az erősen katolikus Majthényi Anna megüli Szűz Mária ünnepeit, de a református Fráter Erzsébet  kirívóan épp ekkorra szervezi a nagymosásokat. Vagy: bár reverzálist adott, ezzel beleegyezett, hogy gyermekeit katolikus hitben neveljék, mégis tüntető daccal a református templomba viszi őket ünnepnapokon. Mikor egy fedél alatt élnek Sztregován, naponta összetűznek, Erzsébet dacoskodik, fölényeskedik, Majthényi Anna pedig lenézi a nála műveletlenebb ifjú nőt.

A sztregovai várkastély, Majthényi Anna otthona zord hangulatú. A főúri modorú nagyasszony kilenc gyermeket szült, ötöt felnevelt, aztán öt unokát. Vaskézzel kormányozza a nagybirtokot egyedül, özvegyen. Magyarul itt ritkán beszélnek, a bécsi Burg etikettszellemét utánozzák, a nagyasszony senkit sem tart magához méltónak, unokái is csak bejelentésre jöhetnek hozzá. L. Kiss Ibolya szellemesen állapítja meg, hogy amikor ide Fráter Erzsébet belép, olyan, mintha a mediterráneumból érkezne a fjordok világába, a telivér, csókos és fellengzős, kicsit műveletlen középnemesi lány strindbergi anyós mellé kerül. Ráadásul úgy, mint anyósa legkedveltebb fiának felesége. (A nagyasszony egyébként 95 esztendőt ért meg, kétszer annyit, mint fia, Madách Imre.)

Ha a fiatalasszony nem aszténiás pszichopata, és nem szenved szociális adaptációs zavarban, bizonyára akkor is nehéz a helyzete. Gyors és komoly szociális-tanulásra lenne ilyenkor szükség, hajlékonyságra és némi alázatra, de tudjuk, e típusú pszichopata saját tapasztalataiból épp az emberkapcsolatok terén nem képes tanulni.

A másik típus, ahová Fráter Erzsébet besorolható, az élménysóvár pszichopaták csoportja. Szeretik és szinte előhívják a kényes-izgalmas szituációkat, szerepelni vágynak, csodálatra és irigylésre méltónak akarnak mutatkozni. Publikumnak tekintik a társaságot és az orvosokat is. A rossz pillanatokban kiélt szereplési vágy megbotránkoztatja a környezetet, elvékonyítja a kapcsolatokat. Ilyen eset volt az, amikor Fráter Erzsébet felöltözött parasztmenyecskének, és elment mulatozni a parasztok aratóbáljába. A tekintetes asszonytól ezt a frivolságot rossz néven veszik. A sztregovai kúriában ugyancsak kínos, feszült atmoszférát teremt azzal, hogy egyre költséges és zajos vendégségeket szervez. Madách már kijött a börtönből, de lehangolt a bukott szabadságharc miatt, visszavonul a társaság elől. Párkapcsolati buktató az így szervezett vendégség. Majthényi Anna is ritkán vesz részt a házi mulatságokon, ha igen, akkor Napóleonról, Voltaire-ről társalkodik, ilyen témákhoz Fráter Erzsébet nem tud kapcsolódni. Kénytelen a háttérben maradni, az élménysóvárság kielégítetlen marad, és a dacosságot erősíti. A nevezetes losonci bál 1854 télutóján, ahová Madách nem akar elmenni, és nem is megy el, az akkor huszonnégy éves Fráter Erzsébetet szembefordítja az illemmel és az etikettre kényes anyósával. Neki érdekes élmény kell. Elmegy egyedül, azaz Meskó Miklós karján. De a bálban nem állnak szóba az illetlen perszónával, aki férje nélkül merészel mulatni. Ezzel kizárja magát a nógrádi dzsentri társaságból, és Majthényi Anna ezt már nem viseli el, ragaszkodik ahhoz, hogy menye távozzon Sztregováról.

Was will das Weib?

A női entitás talányos, talányosabb, mint a férfi entitás. Ezt a köznapi életből is tudjuk. Van Freud Zsigmondnak egy érdekes mondása, Marie Bonaparténak írja: „A nagy kérdés, amelyre még sosem válaszoltak, és amelyre – hiába tanulmányozom harminc éve a női lelket – magam sem találtam még választ: »Mit akar a nő?«” Was will das Weib? A talány azért lehetett régen a mainál is nagyobb, mert az ún. nőies, illetve férfias pszichikus vonásokat szigorúan a biologikumhoz kötötték. E téren a modern pszichológia nagyot lépett előre. A nyugati világ nőmozgalmai és a harmadik évezred követelményei egyaránt inspirálják a feminin és maszkulin lelki sajátságok alaposabb elemzését. E munkák hozama annak a szemléletmódnak az erősödése, mely sem a feminin, sem a maszkulin princípiumokat nem köti szorosan a biológiai nemhez. Ezeket olyan intrapszichés jelenségekként értelmezi, amelyek lényegében mindkét nemben megjelenhetnek mint sajátos mintázatú energiák és irányultságok. Az adott kulturális sztereotípiák determinálják azt, hogy mit engednek és mit büntetnek, ha a jellegzetesen maszkulin princípiumok, azaz energiamintázatok megjelennek egy nőben, vagy fordítva.

A maszkulinitás jellemzői az áthatolás, a célratartottság, a direktség, az objektív analízisre való törekvés. A gondolkodásmód inkább racionális és lineáris. A külső világ felé irányul energiáival, ilyen a teljesítményközpontú Western Spirit, a nyugati lélek. És tovább: a maszkulin elv az emberben kodifikálja a törvényt, rendszerbe foglalja a tudást, értéke a személytelenség, ő a tárgyilagos bíró és a logosz, maszkulin részünk válaszol a kihívásokra, aktív és kompetitív, mindegyre nekibuzdul, és keresi a sárkányt vagy a szélmalmot, amellyel harcot kezdhetne, és amelyet legyőzhetne. Fő törekvése a hatalom és/vagy a teljesítmény.

A jellegzetes feminin princípiumok sem a biológiai nemhez kötöttek. A feminin elv számára nem a hatalom és/vagy a teljesítmény a legfontosabb, hanem a kapcsolat a többi emberrel, a gyerekkel, a szülővel, a szeretővel, a férjjel, a barátokkal, a munkatársakkal stb. A feminin elv, illetve energiamintázat középponti formációja a reprodukció, az élet láncolatának továbbvitele, kicsit metaforikusan mondva: olyan barlang létrehozása, előkészítése, ahol az új lény megtestesülhet, világra jöhet, és biztonságban lehet. A barlang mint szimbólum az otthon biztonságát is jelenti, és az anyaméhet is. Az energiák trendje divergáló, nemcsak az otthonra terjed ki, hanem a megtermékenyülés előzményeire, a csábításra, a tetszeni akarásra stb. Nem azonos a fajfenntartás ösztönével. Az ösztön merev lefutású cselekvéssorban elégül ki, de amiről itt beszélünk, az belülről fakadó energia, ami nem a hormonok, hanem sokkal inkább az ego dilemmája. Az egész személyiség tanulja meg egy élethosszon át, hogy ezt az energiát miképp használja, miképp kezelje. Fráter Erzsébetnek ez a tanulási folyamat nem sikerült.

További jellemzői a feminin elvnek a spirális gondolkodási stílus: az ember körbe-körbe ússza a témát, akár egy szigetet, de e stílus nem alkalmas egzakt definíciók megszerkesztésére. Kevéssé érdekli a feminitást a dominancia, inkább az alázatra hajlik, a vallások a feminin birodalomhoz tartozóak. Amíg a maszkulin elv törvényt szab, és elválasztja a dolgokat jó–nem jó, igaz–nem igaz alapon, a feminin elv elfogadóbb a sötét oldallal, és igyekszik azt magába olvasztani. A jungi pszichológia, amikor a személyiség Árnyék-aspektusával foglalkozik, és nagy hangsúlyt helyez arra, hogy lelkünk sötét felét megértsük és integráljuk – voltaképp a feminin elvet képviseli.

 A feminin elv jelentős értéke az erósz, ez itt a nyitottságot és játékosságot jelenti, ezek a kreatív folyamat lényeges elemei. Alkímiai jelenség az erószhatás, az én-és-a-másik viszonyának élesztője. Vagy a világban áramló „dolgok” összevegyítése, a vegyülés katalizálása.

A menyasszonyi levelek

10 levél, összeadva 200 körüli sor, hét hónap alatt íródtak, 1844 decembere és 1845 júniusa között. A címzett a vőlegény, Madách Imre. (Egy levélnél vitatják a címzettet, azt Fráter Erzsébet talán az édesapjának írta, de meggyőzőbb az a felfogás, miszerint ez is a vőlegénynek szólt.)

A levelek fellengzősek, áradóak és merészek. A levélíró nem fél érzelmeit kimutatni, sorai szinte egzaltált érzelmi támadások: „… önt véghetetlenül akarnám boldogítani” (3); „… ön iránti lelkes vonzódásomnak… szeplőtelen zománcát meg válásunk óta szilárdul táplállya kebelem” (1). E levelekben mutatott bátor, nyílt, direkt és célra tartott érzelmi magatartása maszkulin jellegzetességre utal. Tudjuk, a múlt század kulturális sztereotípiái inkább büntetendőnek, mint dicséretesnek tartották az úri kisasszonyoknál az efféle kendőzetlenséget. Mint ahogyan később valóban büntették Fráter Erzsébetet merész viselkedéséért, bírálták, rágalmazták, és kikapósnak mondták.

De a másik pólus, a feminin jelleg legalább ilyen nyomatékkal benne van a menyasszonyi levelekben. Az önalávető szerénységre és simulékonyságra gondolunk: „… Istenem agy erőt csekély lényemnek, hogy méltó tagja legyek tsalágyának” (3); „… ily igéntelen lény, mint én, nem képes viszonozni” – ti. Imre jóságát (1). Feminin princípiumok körébe sorolható az áldozatvállaló készség is: „… ne rontsd meg magadat, inkább hagy engem szenvedni” (9); „… örömmel szenvedek jó létedért” (10); „… megváltanám véremmel, tsak neked semmi alkalmatlansággal ne lennék” (11).

A menyasszonyi levelekből (de csak ezekből, a későbbiekből nem) az aphroditéi nő egyik jellegzetes és érdekes tulajdonsága világlik ki, az, hogy szerelmi kapcsolatában nemcsak a romantikát vagy/és a testi vágyat tudja érzékeltetni. Hanem ráadásul azt is, hogy őbenne a mély barátság, a másik teljes empatikus megértése is jelen van, és állandó érzelmi készenléttel tud figyelni szerelmese érdekeire. Ez persze nem biztos, hogy igaz. Mégsem szándékos hazugság. Létezik a szerelmi kapcsolat e szakaszában tudattalan félrevezetés, az a sajátos mechanizmus, mikor olyannak mutatja magát a szerelmes, amilyennek a másik látni szeretné. A párkapcsolat kudarcának egyik csírája van itt jelen, mert később kiderül, az érzelmi készenlét, mely töretlenül figyel a másik érdekeire, érzelmeire és a derekas áldozatvállalás Fráter Erzsébetben nincs meg, tetteiben, viselkedésében, életvezetésének folyamatában ezek az ígéretek nem igazolódnak.

Az aphroditéi nő más jellegzetessége is látható Fráter Erzsébetben. Ez a női beállítottság a jelenben él, a jelen örömeire figyel, érzelem- és indulatvezérelt. Ez nem is baj, ha nem egyeduralkodó az érzelmi vezérlés. De a kudarcos életvezetésű nőknél rendszerint az. Véleményeikben, magatartásukban, döntéseikben a szeretem–nem szeretem, élvezem–nem élvezem vezérel, ritkán az igaz–nem igaz, van értelme–nincs értelme. Érzelem és indulat vezérelte nő esetében hosszú távon nagy a valószínűsége annak, hogy a sorsa kicsúszik a kezéből.

Asszonykor, megpróbáltatások

10 db levél, 312 körüli sor. 1853 márciusa és 1854 júliusa között írta. Nyolcat Madách Imrének, egyet anyósának, egyet Madách Károlynak.

 A házasságkötés (1845. július 20.) után Csesztvén élnek, születnek sorban a gyermekek. Erről a hét évről és a házastársak intim életéről mást nemigen tudni. 1852 augusztusában a császári kopók vasra verve viszik Madách Imrét a pozsonyi börtönbe. Fráter Erzsébet ekkor tudja meg, hogy férje fegyvert rejtegetett, és bújtatta, mint kertészét, Kossuth Lajos szárnysegédjét, Rákóczi Jánost (akit a bécsi kamarilla halálra ítélt). Fráter Erzsébet megbántódott, egyfelől mert ezeket a súlyos dolgokat férje eltitkolta előle, bizalmatlanságot és lefokozást érezhetett ki ebből, másfelől mert a családfő saját családjának érdekeit kockára tette Rákóczi János bújtatásával.

Madách Imréhez írt levelei részben a börtönbe, részben Pestre vannak címezve, a szabadulás után itt tartózkodott Madách. A levelek tartalmát, a terjedelmük jelentős részét megtölti a panaszkodás, a szüntelen pénzkunyerálás, a roppant önsajnálat és az anyagi gondok miatti keseregés. Jellemző aránytalanság ez, például az 1853. március 6-án kelt levél 22 sorából 18 ilyen tartalmú. Az 1853. május 12-én kelt levél első két sora kifejez mást is, mint jajgatást, imigyen: „Nints tollamnak hatalmába hogy azon örömett kifejezhetné mi keblembe lakik mi olta szabadon tudlak” – de aztán, mint rendszerint, a figyelmet ismét önmaga nehéz sorsára fordítja: „… felderült a jóremény bennem, mert már ez is elkezdett hagyni a sok testi lelki gyötrelem miatt” (14). És tovább még vagy 40 sor, tele az anyagi és egészségügyi gondok sirámaival és férjének adott megbízatásokkal, többek között azzal, hogy felesége adósságait rendezze. Ironikus, hogy közben ilyen mondatokat is ír: „… nem nem panaszkodni nem akarok tudok én tűrni is (sic!)” (14).

E szomorú életszakasznak talán legjellegzetesebb levele az 1853. június 4-i keltezésű. Egyre csak kívülről várja a segítséget. Itt van három gyerekkel, ekkor négyéves az egyik, kétesztendős a másik, és kéthónapos a harmadik. A szülést még nem heverte ki. Pénze nincs. Asszonyi feladatokat bíz Madách Imrére: „házi kalapom kitisztítását intézd”, „küldj cipőt”, intézd el a „szelem ruha derekátt”. Az anyós nem ad pénzt, így a húst és a cselédet nem tudja kifizetni, gyerekestül rongyosak („küld ki a napernyőm” stb.). A további levelekben is folyton kér, és eközben bocsánatért esedez, amiért kér. Keserű és szomorú, majd ismét a pántlika, a kalap, a schottis szalag („váltsd ki a két paplanlepedőt”), ilyen témák kapaszkodnak zavarosan egymásba. Hogy Madách Imre miképp reagált e szánni való nő szánalmas leveleire – ezt nem tudjuk. „Te csak virág légy, drága csecsebecs, haszontalan, de szép, s ez érdeme” – írta később a Tragédia egyik nőalakjára. Csakhogy szegény Fráter Erzsébetnek nem volt módja arra, hogy csupán virág legyen és drága csecsebecs.

Médeia-jelzés

Leveleiben ritkán említi gyerekeit, a hiány kissé árulkodó. Néha megjegyzi, hogy „A Gyermekek szépen nőnek és egészségesek” (12), „… a kis Jolán napról napra szeb és jó áldott gyermek” (14), olykor panaszkodás közben utal rájuk: „… gyerekestül rongyosak vagyunk már majd megőszülök” (16). Madách Károlynak írt, szemrehányásokkal teli levelében hivatkozik rájuk: „… mint három gyermek Anya… mire számítthattok” (13). Van egy különösen keserves levele, harmadik élő gyermeke születése után két hónappal írta, a labilis idegállapot itt betudható talán a szülésben kimerült testnek és léleknek: „Ára és Jolánka betegek himlősek mint én Doktort nem hozatok én sem orvosoltam magam tűrjönek ők is, ugy is a jó lett boldogság a sírba lakik tsak nékik lesz jobb ha nem ismerve az elett keserűségeitt ott lelik fel örök nyugalmakatt” (15).

A „jobb lesz a másvilágon” kísértését sajnos jól ismerik a női kriminalitással foglalkozók. A sorsukból kiutat nem találó nők olykor a gyermek elpusztításával reagálnak a reménytelenségre, így állnak bosszút a sorson. Az őstípus az antik világ nyughatatlan, varázsos varázslónője, Médeia. Története szerint amikor Médeia csalódik férjében, Jaszónban, mert az elhagyja őt egy királylány kedvéért, két közös gyermeküket is elvinné tőle, akkor Médeia elpusztítja a kisfiúkat. Fráter Erzsébet levelében ez a pár sor: „… boldogság a sírba lakik tsak nékik lesz jobb ha… ott lelik fel örök nyugalmakatt” – Médeia jelentkezése, felvillan itt az egykor varázsos nő keserves arca.

Az első gyermek halála után a második a szabadságharc esztendejében születik, 1848. január 1-jén. Aladárnak keresztelik. Madách Aladárnak három verseskötete jelenik meg, a hazai spiritizmus népszerűsítője. Édesapja hagyatékának gondozója. Fráter Erzsébettel szemben döbbenetes keményszívűséget mutat, amikor az anya már csavargóvá züllött, és járandóságát hamar elverve egyre Aladárhoz fordul. Tizenhét éves fiához így ír az 1865. november 8-án kelt levelében: „… mamácskád szívét sötét szavaid szét nem tépték, oljan az, mint a vijasz – minden, mi delejesen meleg, olvadóvá, lágyá teszi azt, míg ellenben ami sötéten zord, acél keményre dermeszti azt (és nékem Sztregova ilyen volt!)” (27). Nem tudni, mik voltak Aladár sötét szavai, de itt még az anya kedvesen reagál. Egy tíz esztendővel későbbi levélben viszont ez áll: „… ha a 204 forint e hó 23-án itt nem leend, én téged végrehajtás mellett megzálogosítatlak” (28). E levél előzménye az, hogy Aladár csak elvétve küldött némi pénzt nem is anyjának, hanem Szakállnénak, aki rövid ideig gondozta Fráter Erzsébetet. Aladárt a szülők válása után az édesanya átengedi a nagyanyának, Majthényi Annának, a méltóságra sokat adó nagyasszonynak. A sors fintora, hogy Aladár erősen rangján alul nősül, olyan nőt vesz el, akit társadalmi osztálya elfogadhatatlannak tart. Majthényi Anna akkor elköltözik, elmenekül Sztregováról, nem hajlandó egy fedél alatt élni a nővel, aki talán a sokat kellemetlenkedő Fráter Erzsikénél még kevésbé nyerné el tetszését.

Fráter Erzsébet harmadik gyermeke Jolán. A válás idején hároméves. Ő az egyedüli, akit anyja magánál tart tizenegy éves koráig. Egyedül Jolán életvezetése tűnik stabilnak. Ő az, aki természetes jólélekkel kiáll édesanyja mellett a húszas években, amikor fellángolt a vita Fráter Erzsébet érdemei és érdemtelenségei körül.

Negyedik gyermeke Borbála, akit Ára néven emlegetnek. Őt is Majthényi Anna nevelte kicsi korától, méghozzá bigott szigorral. Itt is mutatkozik a sors keserű fintora: Ára huszonöt évesen a Lipótmezőre kerül, ott is hal meg, és kórlapján az áll: nimfománia.

Vannak nők, akik nem bírják el az anyasággal járó megpróbáltatásokat, kínos kimondani, de Fráter Erzsébet valószínűleg közéjük sorolható. A természet és az istenek valami másra jelölték ki őket. Ha mégis anyákká lesznek, ez olyan, mintha a természet csapdába ejtette volna őket, neurotikussá válhatnak, különösen ha nem áll mellettük erősen és szilárdan elszánt segítőtárs. Fráter Erzsébet esetében ez gyanítható.

Alkotó férfi és aphroditéi nő

A lehető legjobb párosítás – a mű szempontjából. Ám hogy az emberpár miképp kerül ki abból a forró és gyanús katlanból, amit a mű láthatatlan hálószerkezete köréjük fon? Ki számol ezzel? Nem ritka, hogy mint Fráter Erzsébet: Aphrodité Kőmíves Kelemenné sorsára jut.

A női entitás aphroditéi oldala jól észlelhető abban, hogy mi és ki nem lehet Aphrodité. Elsősorban nem Démétér. Nem adakozó anya, kinek az az élete és öröme, ha másokat táplál. Ám ha Démétért Perszephonétól, a gyermekétől meg akarják fosztani, és elviszik Hadész-Sztregovára, akkor az anya Zeusztól, az istentől sem riadozik, akkor oly energiával képes küzdeni, hogy a démétéri haragtól majdnem kipusztul a Föld. Aphrodité nem is Héra. Nem az örökkön-örökké feleség, aki tíz körömmel kapaszkodik a férjébe, mert nélküle félember, és soha bele nem egyezne a válásba. Nem is Athéné, a mesterségek nagyasszonya, a nagy formátumú teljesítményekre kész és ezekre büszke nő. Fráter Erzsébetet nem motiválják a démétéri, a hérai, az athénéi energiák. Az aphroditéi nő ereje a szerelem, fel tudja kelteni maga iránt az emberek érzelmeit, a rokonszenvet, a gyengédséget, férfiaknál a szerelmet. A férfi számára rejtélyes és nagyszerű hozománya lehet a kapcsolatban az aphroditéi alkímia, az a titoktatos hatás, mely valamiképp összevegyíti még a látszatra össze nem illő dolgokat is. Úgy hoz össze jelenségeket, hogy abból valami új keletkezzék, opusz vagy más kreatív tett, valami elinduljon az emberi szellemből hódító útjára.

Fráter Erzsébet nagyon büszke volt arra, hogy Madách Imre nélküle nem írta volna meg Az ember tragédiáját, és igaza lehetett. A nagy mű előzményeihez, lelki megalapozásához, az indulati töltések sűrűsödéséhez kellettek a szerelem elragadtatott hónapjai, évei, az az eksztatikus hév, ami a menyasszonyi levelekből érezhető. Madách Imre Vadrózsák versciklusát úgy tartják számon a kutatók, mint amit biztosan Fráter Erzsébethez írt. „Míg te jöttél, mint a felkelő nap, / El halványult minden fényeden, / Be töltéd a földet, s ámulattal / Új ragyogványt láttam mindenen.” A szőke, vékony, szívbeteg és neuraszténiás fiatalembernek, az ezerholdas komolykodó földbirtokosnak szüksége volt a tüzes, eleven, kacér bihari lányra. Érdekes a Vadrózsa-versciklus két sora, melyre Andor Csaba hívja fel a figyelmet, ez mintegy előképe Az ember tragédiája öngyilkossági jelentének, a szikláról leugrás mozzanatának: „… ha nemmel válaszolsz szavamra, / Vígaszt nékem az a szikla ád”. Tudjuk, Fráter Erzsébet nagyon is igennel válaszolt.

Kellettek az alkotáshoz a későbbi fölsebző harcok is, azok a dominanciaküzdelmek, melyek a két szeretett nő között zajlottak. „… két világ közé hajítva, / Melyikhez nyújtsam jobbom, nem tudom. / A test alá vágy, és a gondolat föl. / Ne küzdjetek! Ne küzdjetek!” A börtön szenvedése, majd a házasság összeroppanása és fájdalma, az elválás keserűsége is kellett. Ám ha a költő benne ragad ebben a kapcsolatban, és megbéklyózza a napernyő, a „szelem szoknya”, a „cipőt vásárolj Imre”, a „menjünk mulatni” és „János, nekem szükségem volna pénzre” stílus, akkor nincs mű. A kreativitás szikráját nagyra növelni, lélekteli muníciót adni fájdalomból és boldogságból – ezt megtette Fráter Erzsébet. De köznapi gondolkodásával el is nyelte volna az alkotókedvet, ha együtt maradnak. A nő a férfi számára a fejlődés katalizátora, ám lehet csapda is. Az író ebből a csapdahelyzetből kilépett: „Ellenállottam nőmnek, hogy könyörge, / Szerettemet hallgattam mint zokog, / Most már jöhet sorsomnak bármi vésze, / Nyúgodtan várom, oh, erős vagyok.”

A válás és a válás után

A losonci bál botránya után 1854 nyarán megkötik a válási egyezséget. Miután ezt aláírja, akkor döbben rá Fráter Erzsébet, hogy teljesen kifosztotta magát. Ez a tette már nem fellengzős szerepjáték. Most elveszíti Imrét, „Édes Emmikém”-et, ahogy leveleiben szólította. Elveszíti gyermekeit, hiszen átengedi őket a Madách családnak. Kétségbeesik, rohan Pestre, hogy az iratot visszaszerezze, mielőtt még a közjegyző hitelesítené, a „… szerentsétlen irást, tsempli nelkül haza hozni” akarja, de elkésik. Ezután úgy lép, ahogyan kilenc esztendővel ezelőtt léphetett volna, ha képes lett volna rá. Anyósához fordul tanácsért és segítségért. Épp ahhoz, akitől a legkevésbé várhat megbocsátást. Nem is kap, még csak választ sem, a négyoldalas bocsánatkérő levélre. Ilyen esetben a pszichopata igazolva látja azt, hogy a világ rossz, őt kifosztják, őt ellenségesen kezelik, s elmosódik benne, hogy maga készítette elő a világ ilyetén rosszaságát. A levél megszólítása: „Egyedül Anyai lelke elejébe!” Döbbenetes levél, szomorú példája a rosszul időzített viselkedési manővereknek. Most alázatos, most szíves és simulékony, most belátja, hogy túlértékelte önmagát. Válaszra se méltatják.

Valaha azt írta Madách: „Óh talán bűn is ahogy imádlak, / Keblem oltár, mellyen képed áll / És kívüle az egész kebelben / Semmi, semmi más helyt nem talál. / … S hogyha képed elhagyá e szívet, / Borzadok mi űr maradna ott”. Az űrt, amitől a költő borzadt, kitöltötte az opusz, válásuk után nekikezdett a Tragédia megírásának. A lélek szenvedéséből fakad minden szellemi alkotás, mondja Jung, és ez a gyógyulás útja. Volt felesége pedig elindul a váradi kiskocsmák felé. Fráter Erzsébet még huszonegy évet él. Előbb, a rokonok szerint, „nagy házat” visz, de a pénzzel nem tud bánni, a tartásdíj kevés, rendszertelenül jön, évjáradékát előre lefoglalják, mindene zálogba kerül, feladni kényszerül ezt az életformát. Kiköltözik Cséhtelekre, rokonokhoz. Ekkor már üldözéses gondolatai vannak, és céltalanul él.

Jolánkát a válási egyezség szerint vissza kell adnia. Madách Imre jön személyesen a gyermekért, hívja vissza feleségét Sztregovára, de az az anyósa miatt nem megy.

Az ember tragédiája elkészül, és hatalmas siker. A válás után tíz esztendőre hal meg Madách Imre, 1864 októberében. Ez évi keltezéssel Fráter Erzsébet négy levelét olvastam, mind a négyben a törvényesen megítélt tartásdíjért könyörög volt férjének: „… mindennapi kosztomat a fogadóba füzetni nem vagyok képes” („mert hon nem főzetek”). Mintha a volt férj szándékosan könyörögtetne magának, pedig pénze valószínűleg volt, hiszen élete utolsó éveiben építkezésbe fogott az Imre-dombon. A gyászjelentésben nem említik valahai feleségének nevét.

Láttam egy fényképét, negyvenéves rajta, halála előtt öt esztendővel készült. Elegáns tartású, jól szabott ruhájú úrinő, az arc nem a biedermeier divat szerinti negédes, bájos, inkább kemény, homloka magas, boltozatos, az arc alsó harmada behorpadt. Jó arc ez, és az a néző benyomása, hogy ezzel az emberrel nem lehet kukoricázni. Eric Berne tranzakcionális analízisének fogalmi rendszeréből ismerjük azt a kemény „játékost”, aki interperszonális kapcsolatainak játszmáit képes akár a maga rovására is végigvinni.

A leromlás. Levelek, melyeket miatta írtak

1872 áprilisától 1873. december végéig Fráter Erzsébet Balassagyarmaton, a Zöldfa vendéglőben lakik, de nem fizet. Teller Ignác vendéglős Madách Aladárnak küldi a számlát. Aladár beszünteti anyjának a pénzküldést, és a romlás felgyorsul. Az 1875-ben kelt levelek olvasása már szívfájdító. Vannak még kezek, amelyek, ha tétován is, de kinyúlnának a szerencsétlenért. De az önsorsrontás itt már visszafordíthatatlan. Fráter Béla, Erzsébet testvére felszólítja Aladárt, hogy tegyen eleget gyermeki kötelességének, hiszen anyjának „… még csak leváltó inge sincsen”, „… már 3 hónapja, hogy mindíg egy van rajta, így maholnap a férgek alkalmatlanságának leend minden bizonnyal kitéve”. Aladár válasza: „Én anyámnak 840 frt. életjáradékot füzetek, hogy avval mi történik, arról nem tehetek, különben nem is ösmerem, s egyetlen emlékem tőle egy kopasz hely fejemen, honnét hajamat, mint gyermeknek, tövestől kiszaggatta. Egy gyönge órában mégis megszántam, s kezdtem segíteni, de ezen segélyemet is oly hallatlan dacosan és durván fogadta, hogy pár hónap mulva ezt is beszüntettem.” Ismét Fráter Béla írja: „… anyád családunk szégyenére faluról falura kóborog… lábait már nem fedi cipő, múlt pénteken a margittai hetivásár alkalmával, a híd alatt ült egy világ láttára, ma holnap éhen fog elveszni”. A távoli rokon, Szakáll Lászlóné befogadja, ő kap pénzt Aladártól anyjának új ruhára, cipőre és a tartásért. Fráter Erzsébet innen is elkóborol.

1875 a halála éve, ez év augusztusában ismét Nagyváradon tűnik fel. Utolsó hónapjairól így számol be Baranyai Adolf Madách Aladárnak írt levelében: „… vendéglőkben és kocsmákban tartózkodott, fizetésképtelensége mellett azonban… azokból is kizáratott, később hol egyik, hol másik ismerőséhez beszállásolta magát, de részint beteges és dezolált állapota, részint szeszélyes és megférhetetlen természete miatt seholsem tűretvén, annyira kiszorult mindenhonnan, hogy a szó szoros értelmében menhely nélkül maradva nappal az útcákon csavarogni s éjjel ott fetrengeni kénytelenítt, az éjjeli őrök által több ízben be is kisértetett, s csavargó és kétes jellemű személyekkel a városháza börtönébe záratott.”

Ekkortájt Serényi, nagyváradi főkapitány is levelet ír Aladárnak: „… Tudatom tekintetességeddel, miszerint anyja a legnagyobb nyomor s inséggel küzd: sőt éjjeli szállása sincs… önként jelentkezett a városhatárnál az éjjeli szolgálatot teljesítő rendőr biztosnál Isten nevére esdve s könyörögve éjjeli szállásért miután nincs kihez és hová fordulnia.”

Baranyai Adolf Fráter Erzsébet utolsó idejéről így ír: „… magunkhoz befogadtuk szegényt, ki már napok óta éhezett, s fekélyekkel és tetűvel telve volt, nőm s lányom ápolásuk alá vették, testéről lefoszlott undok rongyai helyett saját ruháikba öltöztették… Elmezavarodottságán kívül utóbbi időben epileptikai rohamok gyakrabban fordulván elő... az orvos tanácsára kórházi ápolásra kellett őt bíznunk.” November 10-én kórházba vitték. „Utóbbi napokban igen megváltozott eddigi nyugtalan természete – igen csendes volt, gyakran felsóhajtott gyermekei után, leginkább Téged, kedves Aladárját emlegette, néha nővéredet, Jolánkát is – félreismerhetetlenek voltak némi lelki furdalásai is miattatok – végbúcsújaként anyai áldását adta Reátok” – ezzel zárja levelét Baranyai Adolf. November 17-én Fráter Erzsébet meghalt.

Metamorfózisok voltak ebben a jellemben, de ez önmagában még nem magyarázza meg a bukást. Egy másik fogalom – a paradoxon – közelebb visz Fráter Erzsébet sorsának és jellemének megértéséhez. Lényében több súlyos ellentmondás található, amelyeknek energiaadó többletével nem tudott bánni, ezeket nem tudta önépítő módon használni.

Varázsos nő, személyiségével hatni képes, maga felé tudja fordítani az embereket. Ugyanakkor szociális adaptációs zavarban szenved.

Kihívásokat kedvelő, aktív, merész, kompetitív alkat, a világ felé fordul energiáival, érdeklődésével, de egyszersmind teljesen hiányozni látszanak nála más, alapvetően fontos maszkulin jellegzetességek, mint a tapasztalatok tárgyilagos elemzése és szinte önkéntelen rendszerezése, a ráció és a logika vagy az adott kor törvényeinek és törvényszerűségeinek észlelése.

A feminin energiamintázatnak való biológiai megfelelés terén nem volt hiány, Fráter Erzsébet négy gyermeket hozott a világra. De a biologikum és az ego ellentmondása szétzilálta az anyai szerepkört. Nála mintha egymást kijátszva, egymást rombolva mutatkoztak volna meg a különböző feminin, illetve maszkulin jellegzetességek.

Bukásába belejátszhatott érzelem- és indulatvezérelt beállítódása.

Végül valószínűsíthető az is, hogy az anticipálókészség, a jövőtervezés rendkívül gyenge az ő esetében. Vagyis nagyon kevéssé észlelte azt, hogy az ember jelen viselkedése kihat jövőjére, gyakran keményen meghatározza azt.

JEGYZET

A szövegben szereplő levélrészleteket az Andor Csaba szerkesztette Fráter Erzsébet emlékezete című kiadványból idéztem. Az idézetek után szereplő zárójeles számok a levelek ottani számozását jelzik.

IRODALOM

Barbara Stevens Sullivan: Psychotherapy Grounded in the Feminin Principle (Chiron Publications, Willmette, Illinois, 1989)
C. G. Jung: Gondolatok a szenvedésről és a gyógyításról (Kossuth Kiadó, 1997)
E. Jones: Sigmund Freud élete és munkássága (Európa Könyvkiadó, 1973)
Fráter Erzsébet emlékezete (Madách Könyvtár, 1996, szerk.: Andor Csaba)
James Hillman: Re-visioning Psychology (Harper and Row, New York, 1975)
Jay Haley: Házasságterápia (In: Pszichoterápia, Gondolat Kiadó, 1981)
J. Shinoda Bolen: Goddesses in Everywoman, A New Psychology of Women (Harper and Row, San Francisco, 1984)
L. Kiss Ibolya: Az asszony tragédiája (Tatran, Bratislava, 1967)
Madách Imre: A nőről különösen esztétikai szempontból (Székfoglaló értekezés az Akadémián, 1864. április 18.)
Majthényi Anna levelezése (Madách Könyvtár, szerk.: Andor Csaba, 1996)
Pethő Bertalan: Deviancia, személyiségzavar, psychopathia (In: Részletes psychiatria 2., szerk.: Pethő Bertalan, Magyar Pszichiátriai Társaság, 1989)
Süle Ferenc dr.: A jungi mélylélektan napjainkban (Gyuro Art Press, 1996)