1956 – Petőfi, a bolsevik

1949. július 30-án még csak az ábécéskönyvet olvastam, nem a Szabad Népet, így kortársként nem tanulmányozhattam Horváth Márton elvtárs ezen a napon elmondott beszédének szövegét: Lobogónk: Petőfi. Néhány évvel később már a szoba sarkában, a kályha mellé kucorodva lelkesen faltam az édesapámtól örökölt Petőfi-kötetet, de a János vitézben vagy a Tigris és hiénában nyomát sem leltem annak a falrengető gondolatnak, amelyre a szigorú tekintetű Horváth Márton hivatkozik: "Lunacsarszkij saját kora »bolsevikjának« nevezte Petőfit."

Amikor 1972-ben vagy 1973-ban a Múzeum körúti antikváriumban megvásároltam Horváth Márton könyvét (Lobogónk: Petőfi. Irodalmi cikkek és tanulmányok. Szikra, Budapest, 1950), eltöprengtem: vajon nevetségesen ostoba gondolatot vagy életveszélyes politikai programot rejt-e magában ez a mondat. Akkoriban sokan voltak hajlamosak azt hinni (saját bőrömön én akkor tanultam meg az ellenkezőjét), hogy végleg hátunk mögött hagytuk a Rákosi–Gerő-féle proletárdiktatúrát. Reggeltől estig azt szajkózta újság, rádió, televízió, hogy Kádár elvtárs szocializmusa, bár szerves folytatása az 1956 előtti szocializmusnak, de nem is hasonlít rá. Marxista ideológusok évekig elrágódtak a pártfeladvány-gumicsonton: az 1956 előtti szocializmus és az 1956 utáni szocializmus kontinuus vagy diszkontinuus? Lehetett volna egyszerűbben is fogalmazni, de akkor hamar kiderül: a felszín különbözik, a lényeg ugyanaz – Rákosi is fölakasztatta ellenségeit, Kádár is azt tette. Magyarul úgy mondják: Kutyából nem lesz szalonna.

De Petőfi Sándor 1956 után már nem volt a lobogónk!

1973-ban viszont kirázott a hideg, amikor Horváth Márton könyvében ezt olvastam: "Leghaladóbb mai költőink megértették már, hogy következetesen Petőfi után [sajtóhiba; útján – gondolom, ezt akarta írni a szerző!] járni a politikában annyit jelent, mint szocializmus, a költészetben annyit, mint a szovjet irodalom eredményeinek elsajátítása."

Petőfi tehát már nem is csupán korunk bolsevikja, hanem maga a szovjet szocializmus.

Petőfinek érdemben nem árt, ha torz agyú ideológusok ostobaságokat írnak róla. De 1973-ban két támadhatatlan ideológiai pillére volt a Kádár-rendszernek: a szocializmus a létező társadalmi rendszerek legjobbika, más haladó rendszer nem létezik, és a Szovjetunió az egyetemes emberi haladás vezető ereje; aki ezzel nem ért egyet, az fasiszta, burzsoá, reakciós, nacionalista stb.

Akkoriban a kommunista pártvezérek nem győzték hangsúlyozni: a párt megtisztult az 1956 előtt elkövetett hibáktól, bűnöktől. (Kádár elvtársék az országrombolást nevezték hibának, a tömeggyilkosságot bűnnek.) Haladtunk a szocializmus boldog jövőbe vezető útján (út-ján – ahogy Kádár elvtárs törte a magyar nyelvet), barátunk, testvérünk, szövetségesünk a szocializmust (talán már a kommunizmust?) építő Szovjetunió, és a világméretű békeharccal kivívjuk a világszabadságot. (Ez a harc lesz a végső!) A nemzetek a kommunisták irányításával egyesülnek, szabadok lesznek és boldogok.

Március 15-én lelkesen ünnepelték a Nemzeti Múzeum elé fegyelmezett sorokban vonuló kék inges, piros nyakkendős kommunista ifjak az internacionalista Petőfit és a kommunista világszabadságot. A 20. század nyolcvanas éveiben így lett március 15-e a Nemzeti Múzeum előtt rendezett bolsevik népünnepély. Éljen Petőfi! Éljen a világszabadság! Éljen a szocializmus!

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse első ízben az Irodalmi Újságban, 1956. november 2-án jelent meg. Aztán (itthon) soha többé. Hiányzott Illyés Gyula Összegyűjtött verseinek kötetéből is. Azt pedig lassan mindenki elfelejtette, hogy Illyés Gyula verse mellett az Irodalmi Újság 1956. november 2-i számának címoldalán Petőfi Sándor versét olvashattuk azokban a boldogan lázas napokban: Ismét magyar lett a magyar...

A kommunisták úgy képzelték: ha minden ellenfelüket sikerül likvidálni, akkor vezetésükkel és irányításukkal megvalósul a világszabadság – Világ proletárjai, egyesüljetek! Petőfi úgy képzelte: minden nemzet kivívja függetlenségét, szabadságát, és akkor szabad lesz a világ: Ismét magyar lett a magyar...

Az 1956 szellemére emlékezés, 1956 szellemének idézése, ünneplése hazánkban évtizedekig bűn, Illyés Gyula Egy mondata tiltott szellemi gyümölcs, az Irodalmi Újság itthon megjelent utolsó száma elérhetetlen ritkaság.

És a kommunisták (testvéri szovjet tankokkal a hátuk mögött) azt magyarázták úton-útfélen, hogy a békeharc a világszabadságért folyik. A mi haladó hagyományunk a világszabadság és a proletár internacionalizmus. Sokan gondolták tehát úgy: okosabb elfelejteni Petőfi Sándor nacionalista kilengéseit; okosabb elfelejteni Illyés Gyulának a zsarnok bolsevik rendszer szörnyűségeit soroló hosszú egy mondatát; okosabb elfelejteni 1848 márciusát, 1956 októberét.

Aztán 1986-ban megjelent egy karcsú kiadvány: Világszabadság. Illyés Gyula, Fekete Sándor, Jékely Zoltán, József Attila, Pándi Pál, Petőfi Sándor, Vas István írásai. A kötetben szereplő öt költő ekkor már halott. Ártatlanok. A kötet címlapján Ferenczy Béni csodálatos Petőfi-szobrának részlete. És a hátoldalon Pór Bertalan 1919-es plakátja: Világ proletárjai, egyesüljetek!

Magyarul úgy mondják: Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát.

Március idusa előtt néhány nappal mindez azért jutott eszembe, mert újsütetű miniszterelnökünk mostanában előszeretettel használ egy kifejezést, amely Rákosi Mátyás és Kádár János kedvenc szóhasználata volt: haladó hagyományaink.

Haladó hagyomány: Petőfi korunk bolsevikja. Haladó hagyomány: Petőfi a szocializmus. Haladó hagyomány: Petőfi a világszabadság. Haladó hagyomány: Világ proletárjai, egyesüljetek!

Lapozgatom az Irodalmi Újság 1956. november 2-án megjelent számát: Ismét magyar lett a magyar.

Talán majd jövő márciusban.

Addig maradnak a haladó hagyományok.

Szigethy Gábor