|
Halmai Tamás
Király Zoltán:
Férfifiók
Erdélyi Híradó
Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy –
Ráció Kiadó, 2009
„Vajon blaszfémia azt állítani, hogy
Istennek is vannak rossz napjai, s hogy Isten napjai
nagyon-nagyon hosszúak?” – teszi föl a kérdést Raymond
Chandler egyik regényhőse. Hogy blaszfémia-e, nem tudjuk, de
hogy egy efféle, hoszszúra nyúlt rossz napnak verseskötet is
emléket állíthat, Király Zoltán negyedik, Válogatott és
új verseket közlő munkája tanúsítja. A szép
hagyományú „Előretolt Helyőrség Könyvek” sorozatban
megjelent Férfifiók szinopszisa ugyanis lényegileg
ennyi: önsajnálat, férfihangra. A kötetet uraló depresszív
tónust a szövegek jól érzékelhető igénye szerint
lírahagyományokat és keleti filozófiákat evokáló
nagyvonalúság, illetve szójátékos irónia és
vendégszövegező derű oldaná – ám ehhez szellemre,
szellemességre, leleményre és műgondra lenne szükség. A Férfifiók
egyikben sem dúskál.
Tematikus egysíkúság és alaki
fésületlenség hangolja le az olvasót. A két kitüntetett
verstárgy, a kocsma és a nő önmagában persze még nem volna
szerencsétlen választás. A baj az alkoholelvű önsorsrontás
vállalható tradícióként való félreértésével s a női
princípium dehonesztálóan szexista bemutatásával van. (Sem
előbbin, sem utóbbin nem segít az öngúnyig ható
szarkazmus.) A beszédmodor, a képalkotás, a jelenetezés hol
infantilis, hol giccses, egyszer közhelyes, másszor csupán
ízléstelen. Verstani szabatosságról a kötött formák
esetében sem beszélhetünk; a ritmusképletekből a
következetesség, a rímelésből az eredetiség hiányzik. A
többségükben rövid versek gyakorta rekednek meg az
ujjgyakorlat, a vázlat, az egyszeri ötlet szintjén; akárha a
költői munka megtakarítását óhajtotta volna programmá
emelni a kötet.
Az italozás rítusait rendre esendő poétikai
formációk idézik meg. Hol lapos nyelvjátékkal
(„leigázom Európát, / mint Napóleon akarta; / végül
legigáztam egy sört, / mint én akartam” – Gondoltam),
hol invenciót nélkülöző katalóguspoétikával („1
gondolat se bánt engemet / 2 üveg vörösbor / 3 unicum után /
4 nek csak konyak jöhet” – Második beszélgetés
magammal). A konyhanihilizmus unalma az olvasóra is
átragad („nikotinnal szabályozgatom / szívbillentyűm
ritmusérzékét. / vodkás sörös pakolással / kényeztetem
magam. Viszlát” – Hatodik beszélgetés magammal); a
„hadjáratom: nihiliáda” hitvallásának igazából
bőséggel részesül a befogadó is (A semmi trónján).
„Asztalomon csíki fekete sör / ágyamban csíki fekete nő”
– olvassuk, s kevéssé értjük, mennyiben tartozik ránk,
amit olvasunk (Avantgárd keserves); „két kocsma közt
a gyepen / kelek birokra fejemmel” – szemlélgetünk egy
nyegle poént, s tanácstalanul állunk szemben a képzavaros
kimódoltsággal (Fejtusa).
Önmagát ironikusnak vélő, de alapjaiban
szellemtelen (az első példában egyenesen sértő) versnyelvi
magatartás fordul a női minőség felé: „kurnikovák” (A
teniszlány-típus), „a nők ragadozók” (Három
tézis), „ne higgy az ithakainak, / ha nő” (Penelopéról
kiderül, ő Lady Macbeth), „megkapni / és elfeledni / egy
óra / műve volt” (Tisztelgés Sára asszony erkölcse
előtt).
Hosszasan sorolhatjuk a vulgáris
szóhasználat poétikai zsákutcának bizonyuló eseteit:
„éjjel 1 óra volt s szombat / azon gondolkodom, ki s hol
toszhat” (Natasával már nem hálunk együtt);
„ülök a háromszínű padon, / gyomorgörcsök gyötörnek, /
attól tartok: / lefosok egy gondolatot” (Kolozsvár
főterén). Aránylagos rendben bontakozik ki például A
helyzetről első két strófája: „Időnként, úgy
hiszem, / Írok magam köré egy világot, / Játékszabályokat
szabok, / Rostálom a résztvevőket. // Időnként úgy hiszem,
/ Rajzoltak körém egy világot, / Rendet szabtak s / Fegyelmet
akartak.” A befejező szakasz azonban kamaszos szertelenséggel
jelenti be igényét indokolatlan alulstilizálásra:
„Időnként úgy hiszem, / Leszarom a délibábot, / Szabok
reá törvényt, / Néhány jó tanácsot.”
Mi vár még a gyanútlan olvasóra? Egyebek
mellett fölszínes civilizációkritika (Kétezer felé),
suta fogalmazásmód („Elér egy pesszimista megnyugvás” –
Csendélet), reflektálatlan giccs („miközben gyalog /
haladok / a kerted felé, / kinyitom a szemem / por van /
visszanézek / köd van és / téged látlak / amint ülsz egy /
szürke szivárványon” – Lucky Strike I.), üres
nagyotmondás („te, ki most itt fekszel, / nyílj meg
ezeregyszer” – Ágyamban, egyáltalán), defenzív ars
poetica (Öncélozgatás), árnyalást nem ismerő
ítélkezés („Tetvek. Kint is, rajtad is” – Kései vers
a kocsárdi állomáshoz), távlatokat nem feszegető
bölcselet („rothad a test, rothad a lélek, / végére ennek
sosem érek” – Bölcsebben, majdanán).
Találni mindezeken fölül erőtlen
Kassák-parafrázist („Fejünk fölött elrepül / Egy nikkel
pléhszamár” – És búcsú a fegyverektől), a
kölcsönvett metaforával semmit sem kezdő Petri-hommage-t
(„kiesett / a locsolócső / a házmester / kezéből” – Belevájok
a margarinosdobozba) s kínosan ötlettelen József
Attila-átiratot (Születésnapomra).
Igazságtalanok volnánk, ha nem jeleznénk: a Férfifiók
bő másfél száz oldala tartogat néhány jobban sikerült
darabot – vagy legalább szöveghelyet – is. Az Ötven év
múlván, vers fölütése pontos, higgadt, érzékletes:
„Néha fejemre / száll / egy avantgárd / pillangó.” A Magamon
kívül vagyok kiskompozíciója az én–te viszony
fájdalmas bonyolultságáról vall megragadóan:
„kívül-belül benned vagyok / élsz a perspektívámban /
magányodban vagyunk / nincs már felnőtt– / gyerek kapcsolat
/ kiszeretlek Picasso / Guernicájából”. Modoros címe
ellenére érvényes álomi szcenikát rajzol Az akciófilmek
fölöttébb szükséges voltáról című szöveg:
„álmodom, / a tarnicai tóból megszökött / az egyetlen
erdélyi magyar / atom-tengeralattjáró. / a vízözön
áttörte a gátat, / a fenesi benzinkútig vitte magával. /
erdélyi magyar matrózok / énekelték benne: / »a régi
mániám…«”. Eszköztelenül magasztos versbeszédet visz
végig a Vallomás a városról, s hasonlóan meggyőző
az Akik nincsenek itt felsorolásos poézise. A
főszereplő hajnalban meghal, bár címe fölöslegesen
bőbeszédű, példázatos erőt sűrít magába: „nem
Polonius. nem Mercutio. / nem az Anyakirálynő. / nem a
Színészek, nem a Szellem. / nem a tanulság. nem Shakespeare. /
nem a kritikusok, rendezők, zeneszerzők. // Hamlet dán
királyfi hajnalban meghal”. Közönséges élethelyzetet emel profán
egekbe az Ima gipszben fohászos retorikája (avagy fohászparódiája):
„Vesd le tekinteted, Uram, a féllábúakra. / Adj nekik
harmadik kezet a mindennaphoz. / Vezesd őket csonka Kánaánba,
/ hol Tiéd a Láb, a Mankó és az Akarat, / mindörökké,
ámen”. S finom eréllyel rajzolja meg egy párkapcsolat
sajátos ívét (s vele a férfi-nő viszony dilemmákban
összpontosuló természetét) a címadó költemény:
„beköltöztünk. // a konyhaszekrény hat fiókjának
egyikére / K. rámutatott: legyen ez a férfifiók, mondta. /
abban kellett volna tartanom a: / biciklimet / kétes
sörözéseket barátaimmal / féltett bicskagyűjteményem /
utcán lányok farának nézését / a hülye fociközvetítést
/ sáros cipőmet / és csúf festményeim. // aztán K.
elköltözött” (Férfifiók).
A Férfifiók ízléses kiállítású,
szakszerűen gondozott kiadvány, azonban a címe pontosan
megjelöli, hol lett volna tanácsos hagyni a versek zömét.
