Reggelente; Utazás; Remény

Reggelente

Eszternek

Gyűrött szobában élükre hajtogatott testek –
te és én reggelente.
Szüleink és a többiek sorban a falon:
hangjuk, szaguk, s kezük nyoma
ott rejtőzik a szekrény fájában,
a szőnyeg rojtjában,
az új kárpit alatt rozsdálló rugóban,
s a téglák közt, amiket apám rakott egymásra.
S miközben megiszom melletted a kávét
– mindig ugyanúgy, ugyanannyi tejjel,
cukor nélkül, nagy bögréből –,
húsz éve változatlan arcodon kitapintom
a szerelmem okozta mélyülő sebeket,
a ránccá sűrűsödő forradásokat,
a bölcsesség apró szemölcseit,
a megértés anyajegyeit.
S óvatosan föléd hajolok,
megszagollak,
s felébresztelek.

Utazás

Egyre hűvösebbek a hajnalok,
szorítanak az izzó hajlatok,
gúnyosan tovább lök az agg ravasz,
nyár, ősz, tél…, s beléd rohan a tavasz.

Remény

Palackba zárt kínok, repedt
türelemüveg a csatorna alján,
hamuszín szemek perselybe rejtve:
szivárgó könnyekből fakad majd forrás.

L. Simon László további írásai