Búcsú a hercegtől

Napjainkat sorra felgyújtják az esték
arcunkról reggelre elpereg a festék
nézem a szemközti furcsa ismeretlent
S nem tudom hogy inkább sírnék vagy nevetnék

Herceg! Hátha megjön a tél is s hoz havat
lehámlik rólunk a sok nyári pillanat
fehér takarja a lázas beteg őszt is
S te már tudod bennem nem lesz többé tavasz

Lemállik erről a rút színes világról
valamennyi álca majd csak arcom lángol
ha nézzük a zord dalokkal indulókat S
Írisz hűvös combját sem takarja fátyol

De ne mondj le semmiről! Minden lemondás
egy kis halál Herceg Hozzád méhek hozzák
a mézet hozzám darazsak a gyászzenét
Létünk vesztőhely és elveszített oltár

Már annyi tavasz jött megannyi tavaszra
hűvös homlokomnak nem hiányzik barka
a szerelemláz sem sír fel többé bennem –
jó volt együtt Herceg! Most hagyj magamra!

Zalán Tibor további írásai