István Anikó Az imádkozás rendhagyó formája
Dolgozatomban egy felső-háromszéki búcsújáróhelynek, Futásfalvának a zarándoklás gyakorlata által konstruálódott objektumát, a kegytemplomban a Mária-szobor elé elhelyezett vendégkönyvet, illetve annak kontextusát, a fogadalmi nap kialakulásának, működésének mozzanatait értelmezem. Ily módon az egyes látogatók bejegyzésein keresztül, tehát közvetett formában válaszolódnak meg a vizsgálódás során felmerült kérdéseim.
A szakralizált környezet, a szakrális esemény miként teremti meg a népi írásos devóció modern megnyilvánulási formáját? Milyen tér- és időszerkezet működteti az istenséggel való kommunikációt, illetőleg milyen módon hat a kapcsolatteremtés minőségére, intenzitására? Hogyan ritualizálódik az írásban való imádkozás, miként nyit keretet egy ritualizált viselkedésmód számára a Szűzanya szobra elé elhelyezett vendégkönyv? A szenttel létesített személyes kapcsolat megfogalmazásának milyen funkciói vannak? Milyen szerepet tölt be a társadalomban, az egyén életében ez a fajta kommunikáció? Milyen többletinformációkkal, illetve többletjelentéssel telítődik a szokványos imádságokhoz képest? Vajon mennyiben áll az írásbeli imádkozás mögött az a hit, hogy az írás mint a rögzítés, a nyomteremtés gesztusa állandóvá, örökkévalóvá teszi a leírt vágyakat, kéréseket, s ily módon hatékonyabb meghallgatásra talál a szóbeli könyörgéseknél? A nemzetközi párhuzamokhoz viszonyítva miben másak, „hagyományosabbak” a futásfalvi vendégkönyv bejegyzései? Hogyan teremti a műfaj önmagát, az egyes szövegek hogyan teremtenek újabb szövegeket? Az elindított diskurzus milyen módon folytatódik, miként hatnak a rögzített szövegek a jövőben születendőkre? Hogyan valósul meg az intertextualitás az írásos imádságok kontextusában? A továbbiakban a szövegek mennyiségi és minőségi szempontokat érintő vizsgálatát végzem el. A bejegyzéseket a beíró személy neme, kora, társadalmi, földrajzi hovatartozása alapján, a címzettek és a megszólítási formák, a szövegekben hivatkozott személyek és a kérés, illetve hálaadás előfordulási aránya, továbbá formai és stilisztikai sajátosságaik tekintetében értékelem ki. Az elemzés középpontjában a bejegyzett szövegek tartalmi vizsgálata áll. Ennek során tárulnak fel azok a lelki-mentális rezdülések, amelyek az egyes hívekben egy-egy búcsújárás során vagy más alkalommal, a zarándokhely meglátogatásakor lezajlanak. A bejegyzésekből tehát kirajzolódnak az okok, indítékok, amelyek a híveket a kegyhely felkeresésére késztetik. A vendégkönyv tükre a korszak, a környék vallásosságának, egy kollektív gondolkodásnak a visszatükröződése. Vizsgálata során kiderül, milyen problémák foglalkoztatják a korszakot, illetőleg ezek hogyan specializálódnak az egyes korosztályok szerint.
Az elemzés, értelmezés során felmerült újabb és újabb kérdések a továbblépés, a személyes életekben való elmélyülés, a kutatás újabb irányát, lehetőségeit is felkínálják.
A futásfalvi Sarlós Boldogasszony-napi búcsú forgatókönyve
Mielőtt a kutatás helyszínéül kiválasztott Futásfalvának az ünnepi szertartásait kísérnénk figyelemmel, tekintsük át a búcsú fogalmának teológiai, művelődéstörténeti, etnográfiai vonatkozásait.
A búcsújárás gyakorlata a középkor folyamán alakul ki egy nyilvános, meghatározott ideig tartó vezeklés elengedése céljából. Az Egyházi Törvénykönyv 992. kánonja szerint: „A búcsú az ideig tartó büntetés elengedése Isten előtt azokért a bűnökért, melyek maga a bűn tekintetében már el vannak törölve; a búcsút a kellően felkészült Krisztus-hívő bizonyos meghatározott feltételekkel az egyház közbejöttével nyeri el, amely szerint a megváltás szolgája hivatalosan kezeli és alkalmazza a Krisztus és a szentek által adott elégtétel kincstárát.” Amint a 996. kánonból kiderül, a búcsúnyerés szigorú feltételekhez kötött: „Ahhoz, hogy valaki búcsú elnyerésére képes legyen, szükséges, hogy meg legyen keresztelve, ne legyen kiközösítve, és legalább az előírt cselekmények végén a kegyelem állapotában legyen. Ahhoz pedig, hogy az arra képes személy a búcsút el is nyerje, az szükséges, hogy legalább szándékában álljon azt elnyerni, és a megszabott időben és kellő módon elvégezze az előírt cselekményeket a búcsút engedélyező intézkedés szerint.” A katolikus egyház tanítása szerint tehát bűnbocsánatot nyer az, aki erre kijelölt templomot, búcsújáróhelyet felkeres, ott meggyón, szentáldozáshoz járul, aki bizonyos imádságokat elmond, jót cselekszik, böjtöl, főpapi áldásban részesül, valamely vallási csoport tagja, s az azzal járó ájtatossági és egyéb előírási formákat elvégzi. Egy kiemelt, szakrális térségnek a felkeresése ily módon az elmélyedésnek, az imádságnak, a bűnbánatnak, az ájtatos cselekedeteknek és beszélgetéseknek a lehetőségeit teremti meg. Erőpróbája a testnek és a léleknek a gyaloglás, utazás, éjszakai virrasztás, böjtölés és más önként vállalt áldozat által. A középkori gondolkodás továbbélését tükrözi az a szemlélet, amely szerint a leginkább érdemszerző zarándokút az, amit minél nagyobb fáradsággal, böjtöléssel és gyalogosan tesznek meg a hívek, és a lemondás, áldozatvállalás mértékével arányos az elnyert, kiérdemelt kegyelem. A zarándoklás motivációi különfélék lehetnek. Az egyes látogatók vezeklés, hálaadás, kérés, közösségi élmény utáni vágy vagy idegen tájak, emberek megismerése céljából lépnek/léphetnek be a szent térbe és időbe.
Futásfalván a Sarlós Boldogasszony-napi búcsú nem évszázados hagyománynak az évről évre való megünneplése, hanem egy a középkorban megfogalmazott és azóta forgalmazott problémamegoldó, bajelhárító mechanizmusnak a megszólaltatása, igénybevétele. A búcsújárás s annak központi motívumaként a Mária-tisztelet érték voltát, érvényességét igazolja, hogy az nemcsak a középkori ember számára válaszolja, illetőleg oldja meg a társadalom krízishelyzeteit, hanem a huszadik század utolsó évtizedében is ehhez a fajta közbenjáráshoz folyamodik egy természeti csapásokkal sújtott közösség. Az elmúlt évszázadok folyamán a pestisjárványokra, árvizekre, állatdögvészekre, háborús megpróbáltatásokra alkalmazott kollektív válaszok életképesnek mutatkoznak 1993-ban is a Kárpát-medence egyik legkeletibb településén, Futásfalván. Futásfalva felső-háromszéki, az országúttól elzárt falu, Kézdivásárhelytől tizenegy kilométer távolságra.
Mivel a búcsúengedélyezés az egyház kormányzói hatalmának jogkörébe tartozik, Tifán Lajos, a falu plébánosa több ízben a Gyulafehérvári Egyházmegyei Hatósághoz, Bálint Lajos érsekhez intéz levelet, hogy az jóváhagyja Sarlós Boldogasszony napját (július 2-a) fogadalmi napként,1 engesztelő imaáldozatként a természeti csapásoktól való megszabadulás érdekében.
A Tifán Lajos és Bálint Lajos közti levélváltás egy alaposan átgondolt, megszerkesztett kommunikációnak a bizonyítékai. Tifán Lajos a Futásfalván bekövetkező pusztulásokat részletesen felidézve és a katolikusok misztikus életben maradását hangsúlyozva az egyház közreműködése, engedélye által az istenanya közbenjárását, oltalmát kéri. Nem véletlen az engesztelő imaáldozatnak a Sarlós Boldogasszony napjára2 való kérvényezése. Az egyházközség egyrészt a Mária-tisztelet fellendítésére törekszik, másrészt az élet, egészség, gazdagság jelentéseit konnotáló ünnep tökéletes összhangban áll az igényelt kegyelmekkel.
Az ünnep kellékeinek a megteremtése: a jeruzsálemi keresztút mintájára tervezett stációknak, a golgotai kereszt hasonmásának a felállítása, az esemény népszerűsítését szolgáló képek, szórólapok, a Vasárnap című katolikus hetilapnak elküldött hirdetés, illetve az érseki utasítások, az egyházközség elhatározását igazoló jegyzőkönyvnek és a keresztút helyrajzának az igénylése, a Mária-szobor kiegészítésére és a falfestmények eredeti feliratának a helyreállítására vonatkozó javaslatok a búcsújárás kialakulásának a kulisszái mögé vezetnek bennünket. Ugyanakkor a levelekből kiderül, hogy az adminisztrációs kérdések megbeszélésén túlmenően, az együttgondolkodás során a két egyházi személy között az imádság köteléke is megvalósul.
Az egyház tehát a fogadalmi nap jóváhagyása által hajlandó közbenjárni Istennél a természeti csapások elengedéséért. A zarándokhelynek nyilvánított Futásfalva mint kiemelt, szakrális dimenzió ily módon természetfölötti segítségnek, különleges kegyelmeknek a térsége.3 Lehetőséget teremt a környék – Kézdiszék, Sepsiszék, Orbaiszék, Barcaság, Erdővidék, Csíkszék – híveinek a lelki megtisztulásra, megújulásra. Ünnepi keretet ad Isten dicsőítésére, a Szűzanya magasztalására, büntetések elengedésére (búcsúra), bűnbocsánatra, kegyelmek elnyerésére.
A Sarlós Boldogasszony-napi események a környezet fokozott szakralizációját valósítják meg. Kiemelt tér és kiemelt idő szólít fel az ünneplésre, a szentségben, a szentségek között való elidőzésre. A virágkoszorúkkal díszített székelykapu – Futásfalvi Szűz Mária hazavárja népét!, Szűz Mária, oltalmazd Háromszék népét! felira-tokkal –, a templomkertbe felállított, tájegységeket jelző táblák, a nemzeti és búcsús zászlók, a szabadtéri oltár, előtte a körmeneti Mária-szobrot őrző, székelyruhába öltözött fiatal lányok, a szabadtéri Mária-szobornál térdeplő imádkozók, a gyóntató papok, az érkező és a kegyszobrot köszöntő keresztalják, akiket a kézdivásárhelyi főesperes a templom bejáratánál üdvözöl és a Szűzanya előtti tiszteletadásra buzdít („Menjenek, jelentkezzenek be a Szűzanyánál!”), a lészpedi, pusztinai, lujzikalagori, klézsei viseletbe öltözött csángó asszonyok és lányok, a Rétyi Fúvószenekar, a mézeskalács-, kegytárgy-, könyv-, ruhanemű-árusok az ünnepi szférát konstruálják meg. A főpapi nagymise s az azt követő keresztúti körmenet a „futásfalvi Golgotára” a Győrből érkező Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes, előénekes vezetésével, ott a lourdes-i barlang mása és egy 5–6 méteres kereszt előtt elmondott imádságok – Úrangyala, Magnificat –, a pusztinai Nyisztor Ilonával együtt énekelt Szent István-himnusz, a magyar és székely himnusz, a főpásztori áldások az ünnep pompáját, szentségét erősítik. A keresztúti körmenet alkalmával azt a fából faragott Mária-szobrot is kiviszik a Golgotára, amelyet a természeti csapások megszűnése után egy ismeretlen személy hálaadásképpen a kegytemplomban elhelyezett.4
A fogadalmi nap egyre szélesebb vonzáskörzetét és egyre nagyobb tömegeket megmozgató erejét látva, dr. Jakubinyi György, jelenlegi gyulafehérvári érsek az alábbi kitüntetéssel illeti Futásfalvát: „2001. január 1-jétől a futásfalvi plébánia templomot hivatalosan is zarándokhellyé nyilvánítjuk. Ennek alapján részesülhetnek mindazokban a búcsúkban és privilégiumokban, amelyet az egyház ilyen helyre biztosít. Az Úr áldja szolgálatukat az új esztendő minden napján.”5
Futásfalván tehát a természeti csapások elhárítása érdekében tartott fogadalmi nap az évek során zarándokhellyé nőtte ki magát, az egyház is búcsújáróhelyként tartja számon, ily módon látogatói részesülhetnek az általa engedélyezett búcsúkban, vagyis az az ideig tartó büntetések elengedésében.6
Az istenséggel való írásos kommunikáció mint „ritualizált viselkedésmód”
Barna Gábor a vendégkönyvbe való beírás gesztusát ritualizált viselkedésmódnak nevezi.
„Rituálisan cselekedni annyit tesz, mint a mindennapi cselekvés során finom különbségeket, ellentéteket és stratégiákat előhívni s értékterhelten egymástól megkülönböztetni. [...] A ritualizálás a cselekvésnek olyan módja, amely kitüntetett, sajátos ellentéteket alkot, magát fontosabbnak, jobbnak és hatékonyabbnak tartja. […] A ritualizálás lehetőséget kínál a viselkedési stratégiák közti választásra, a mindennapitól való eltérésre.[…] A rituális ebben az összefüggésben a rutinszerűvel áll ellentétben.”7
A transzcendenssel létesített kapcsolat ezen formája, az írás mint cselekvés, az írás mint imádkozás valóban szemben áll a mindennapival, a megszokottal. S úgy tűnik, éppen a mindennapitól való eltérése miatt tulajdoníttatik neki hangsúlyosabb, jelentősebb szerep. Feltehetően az írásbeli imádkozást az a hit működteti, hogy a vágyak, kérések a leírás által állandósulnak, örökké érvényesek maradnak, s így hatékonyabb meghallgatásra találnak a szóbeli könyörgések. A hatásba vetett hitet fokozhatja, hogy a rítus maga egy rendkívüli térben zajlik, Mária „szeme láttára” hagyják ott kézjegyeiket a hívek. A cselekvés fokozatosan ritualizálódik azáltal, hogy az egyes látogatók újra és újra beírnak a könyvbe. A leírt szó erejének tulajdonított hatás tehát mágikus funkciót működtet.
A szokás egyfajta társadalmi eseményként is értelmezhető. Az emlékkönyv elhelyezése egy irányított cselekvésnek a kezdete és egyúttal a kerete. Lehetőség arra, hogy megteremtődjék egy virtuális közösség, amelynek tagjai a beírás által – szándékolatlanul is – lelki-szellemi egységbe szerveződnek. Ebbe a közösségbe bárki szabadon beléphet, nincsenek társadalmi, földrajzi hovatartozásra, nemre, korosztályra vonatkozó korlátai. Egyetlen szempont érvényesül a közösséggé szerveződésben: a hit, az igény az istenséggel való kapcsolattartásra. Ily módon az egyszerű parasztember „egy lapra kerülhet” a szerzetessel, nővérrel, pappal, szentszéki tanácsossal, pápai prelátussal, érsekkel, íróval, tanárral, országgyűlési képviselővel, polgármesterrel.
Egy csoport közösségi jellegét az adja, hogy az egyes emberek nem pusztán egymás mellett élnek, hanem hatással vannak egymásra. Az emlékkönyv teremtette közösség tagjai is szoros kapcsolatot alkotnak a szövegeiken keresztül. A könyv visszalapozhatósága miatt a már leírt szövegek újabbakat teremtenek, illetve befolyásolják az utánuk következőket. A „Segíts Szűzanyám minden lépésemnél, és add rám áldásodat!” beírás variációi például tizenkétszer ismétlődnek egymásután. A hálaadások is újabb hálaadásokra ösztönöznek: „Hála Szűz Anyám, hogy ide látogathattam el Csiksomlyóról. Köszönöm”; „Köszönöm szűz Anyám meg hallgatad kéréseinket”; „Hála Szűz Anyám, hogy megértem ezt a napot.”; „Hálát adok Szűz Anyám tenéked, hogy mindenkor megsegítesz, minden bajban velem vagy, és hogy igazi gyermekedként nevelsz engem. Köszönök mindent neked.” Az emlékkönyv tehát egy nyitott szöveg, lezáratlan entitás. „A textuális megnyilatkozást az orálistól megkülönböztető disztinktív jegyek egyike szerint a textuális megnyilatkozás szerzője nem képes teljesen megjósolni, gyakran pedig még felfedezni sem, ki mindenki fogja folytatni az általa elindított diskurzust. Bárki ráakadhat egy szövegre, és elolvashatja, ha az egyszer le lett írva. […] Amikor az olvasó a szöveget olvassa, a diskurzus – talán évszázadok vagy évezredek múltán és talán nagy nehézségeket támasztva, fáradságos, öntudatos interpretatív munkával, mely nélkül a feljegyzés igen keveset mondhatna – folytatódik. […] Minden szöveg olyan diskurzusnak része, mely nemcsak az orális diskurzust vonja be itt-ott, hanem egyre-másra egyéb szövegeket is. A szövegek lényegileg intertextuálisak.”8
Az emlékkönyv beírásai különböző szövegeket idéznek fel az egyes olvasóban, ily módon párbeszéd zajlik az olvasó és azon más szövegek emléke között, amelyeket a könyv lapozgatása hoz mozgásba, megteremtve ezáltal a szövegköziség, az intertextualitás dinamikáját. A szövegek között fennálló összefüggések, egy szövegnek egy másik szövegben való tényleges vagy rejtett jelenléte, az idézetek, egybevetések, utalások, irodalmi formák és motívumok, vagyis a teljes textuális interakció kitörölhetetlen és kikerülhetetlen nyommá válva átszövi az egész emlékkönyvet.
Megállapítottuk tehát, hogy a szövegek és azok lehetséges olvasói között szüntelen dialógus folyik. Meg kell említenünk azonban azt is, hogy a szövegek címzettjei, illetve olvasói két különböző dimenzióban mozognak. A szövegek elsősorban a szakrális szférát célozzák meg: az istenségnek címzett könyörgések, hálaadások vagy semleges hangvételben íródott imák. Ezekre a megszólításokra adott válasz az ima meghallgatása, a hétköznapokban történő csodák, az élet megszentelése. Ezek közé a szövegtípusok közé természetesen nem sorolhatóak be az egyszerű aláírások, illetve a tudósítás-, értékelésszerű beírások.
Az emlékkönyv nem külső olvasóréteg számára íródott, nem a kegyhely látogatói, megalapítói az elsődleges címzettjei, de ők is olvasóvá válhatnak, kihasználhatják a nyitott mű kínálta lehetőségeket. A könyvben lapozók írásaiban így különböző mértékben és módon lecsapódik az előzőek hatása. „A szöveg dialogikus tulajdonsága állandó aktivitásában mutatkozik meg.”9 Valóban, az egyes szövegek akkor kezdenek el egyre több párbeszédet folytatni, ha a látogatók újra és újra fellapozzák a könyvet. Ezáltal kelnek életre, indítják el a képzettársítások játékát, teremtenek újabb és újabb szövegeket. A szöveg tehát „folytonos összefonódásokon keresztül alakul ki és dolgozza ki önmagát.”10
Az emlékkönyv diskurzusát Futásfalva egykori plébánosa, Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érsek indítja el egy Jeremiás próféta könyvéből kiemelt idézettel (Jeremiás 29, 1–14.)
A továbbiakban versből, imából, énekből, Szentírásból idézett részletek, szállóigék egészítik ki, vagy – ritkábban – helyettesítik az egyéni hangvételű imádságokat. Tóth Árpád-, Ady Endre-, Kányádi Sándor-, P. Papp Asztrik-verssorok, a bencések jelmondata, Krisztus tanításai, ifjúsági ének sorai, Szent Bernád imája, Mária-fohászok idéződnek fel az elcsendesedés, a másik világ felé fordulás pillanataiban. Az emlékkönyv tehát a legkülönfélébb szövegtípusok előfordulására ad keretet, anélkül hogy ez a műfaji, hangulati sokféleség bármiféle disszonanciához vezetne. Az idézetek, hivatkozások egy része pontatlan. Az egyes beírók vagy helytelenül idézik az adott szöveget, vagy nem jelölik meg az idézet forrását. Ponisch szerint a más alkotásokból átvett szövegek valószínűleg azért kedveltek, mert általuk a beírók nyelvi, gondolati, fogalmazási bizonytalanságai kiküszöbölhetőek. Ugyanakkor a nyelvi bizonytalansággal magyarázható az a jelenség is, hogy előzőleg bejegyzett kéréseket vagy azoknak egy-egy fordulatát átmásolják.11
Az emlékkönyv bejegyzéseinek elemzése és értelmezése
Az emlékkönyv vizsgálata az emberi életekre való rálátásnak az indirekt lehetőségét nyújtja. Az egyes szövegek talán teljesebben válaszolják meg azokat a kérdéseket, amelyek túlságosan személyes és mély rétegeket érintenek ahhoz, hogy azokkal egy idegen kutató az ünneplés, a befele fordulás pillanataiban bárkihez is odatolakodhatna. Avagy ha feltevődnének is, milyen mértékben adód(hat)nának rájuk őszinte, hiteles válaszok? Vajon a tényleges élménytartalom kerülne felszínre, vagy egy azt helyettesítő, elkendőző, habozó reagálás?
A beírás formájában artikulált lelkivilág a címzettre tartozik, illetve a műfaj természete miatt bárkire, aki a könyvet végiglapozza. Ily módon az intimitás tulajdonképpen közhírré tétetik, de az arctalanság és – sok esetben – az anonimitás tompítja, személyteleníti a közlést.
A bejegyzésekből kiderülnek az okok, indítékok, amelyek a híveket a kegyhely felkeresésére késztetik. Megmutatkoznak azok a problémák, amelyek a korszakot, azon belül az egyes korosztályokat foglalkoztatják.
Pusztai Bertalan egy-egy kegyhely meglátogatásakor háromféle motivációt lát érvényesülni. A hívek egyrészt praktikus okból zarándokolnak el Máriához, testi-lelki egészséget kérnek tőle, ugyanakkor lelki-aszketikus indítékként az a vágy sarkallja őket, hogy találkozzanak az istenséggel, ettől a találkozástól, kapcsolattól megszentelődjék az életük. A szakrális motiváció mellett továbbá egy világi is helyet kap: a búcsújáró helynek mint turisztikai látványosságnak, kuriózumnak a megtekintése is fontos szerepet játszik.
Formai, stilisztikai sajátosságok
A vendégkönyv A4-es formátumú, fekete, kemény fedelű, több szász oldalas vonalas füzet, Emlékkönyv felirattal. A fedél három aranyozott színű ragasztóval van a füzethez erősítve és egy borítóval bevonva. A füzet első lapjára a Mária-kegyszobor színes fényképe van beragasztva, fölötte a „Háromszéki Szűz Anya Könyörögj Érettünk!” felirat olvasható. A második oldalon a könyv címe áll: Emlékkönyv a futásfalvi MÁRIA műemlék-kegyszoborhoz zarándoklók számára. Néhány sorral alább: 1993. január 1-től. Mindezt a falu plébánosa, Tifán Lajos írta be fekete filctollal, nyomtatott betűkkel, mintegy megteremtve a műfaj kereteit. A plébános azonban nemcsak keretet ad a népi írásos ájtatosság ezen megnyilvánulási formájának az emlékkönyv kihelyezése által, hanem irányítja vagy irányítani törekszik a beírások szerkezetét, tagolni a név, ország, helység, dátum, megjegyzés, aláírás kategóriák szerint. Ezeket néhány kivétellel minden oldalra felírja. Ez a szabályozás azonban merevnek, szűknek bizonyul, a szövegek szétfeszítik az előre megkonstruált szerkezetet, ellenállnak neki, szabadon, gördülékenyen, szabályokra való tekintet nélkül írják önmagukat. A plébános továbbá beírja a vendég által nem említett helységnevet is, illetve idegen nyelvű beírásoknál a helység magyar megfelelőjét. A származási, érkezési város, község jelentőségét látszik bizonyítani, hogy a beírók túlnyomó részben kiemelik, aláhúzzák azt, vagy esetleg nyomtatott betűvel jelölik. Ezzel szemben a név, dátum kiemelése elenyésző, alig-alig fordul elő. A könyvbe főleg golyóstollal (kék, piros, fekete színnel), de helyenként töltőtollal és ceruzával is bejegyeztek. A beírások egy része kimerül a név, helység, dátum rögzítésében, nagyobb része egy-két mondatos ima, megjegyzés. Néhány esetben féloldalas, egy alkalommal pedig három oldalas terjedelmű szöveget is olvashatunk. Egy román nyelvű beírás mellé színes szentkép van gombostűvel csatolva, amelyen Mária karjában tartja Szent Fiát. Egy cserkészcsoport pedig a jelvényüket rajzolta a gondolatai mellé. Ezen a két mellékleten kívül egyetlen más illusztrációval sem találkozhatunk.
Akár Máriának, akár Istennek, akár Jézusnak címezik az üzeneteiket a hívek, egyformán bizalmas a megszólítás, a téma, a forma. Legtöbb esetben Mária az egyes emberek anyjának, égi édesanyjának a szerepét tölti be. A kapcsolatnak ez a meghittsége beleíródik a levelek stílusába is. Közvetlenség, intimitás, spontaneitás, ugyanakkor magas szakralizációs fok hatja át az imádságokat. A beszélt nyelv jellegét idézi a központozás rendszertelen használata vagy teljes elhagyása, a gondolatok olykor parttalan hömpölygése. A beírásoknak a plébános által irányított elképzelése (név, ország, helység, dátum, megjegyzés, aláírás) feldőlni látszik. A szövegek ellenállnak az előre megkonstruált szerkezetnek, szabadon, gördülékenyen, szabályokra való tekintet nélkül teremtik önmagukat. Helyenként csak egy-egy nyelvi formula, sztereotípia szolgál imaként, tesz kísérletet az artikulálhatatlan artikulálására: „Nagyasszonyunk hazánk Reménye!; „Szűz Mária köszöntünk”; „Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk.”; „Most segíts meg, Mária!”; „Világ győzelmes királynője Édesanyánk Könyörögj Érettünk!”; „Köszönöm Szűz Anyám!”
A bejegyzések tömörsége, visszafogottsága azonban nem teszi csökkent értékűvé, kevésbé hatékonnyá a kommunikációt. Az istenség átlátja a megkövült, megkopott kliséket. Ha megtörtént a kapcsolatteremtés, Ő válaszol a szólításra: a hétköznapokban való jelenlétével, a kegyelem erejével.
A beírók nem, életkor, társadalmi helyzet, földrajzi hovatartozás szerinti megoszlása
A szövegkorpusz 1993–2001. július 2. között 1006 beírást tartalmaz, ami nem csupán egyéni megnyilvánulást, hanem zarándokcsoportok, kirándulók, családok aláírásait is jelenti. Így az egyszerű aláírásokat is figyelembe véve, 1693-an hagyták a könyvben kézjegyüket.
A nem szerinti megoszlás a nőknek a népi vallásosságban betöltött dominanciáját igazolja. 820 nő, 642 férfi írt be a könyvbe, 231-nek a neme pedig ismeretlen: vagy olvashatatlan az aláírásuk, vagy névtelenül írtak be.
Az üzenetek íróinak életkora csak indirekt módon tanulmányozható, a beírások témája alapján. A családra, gyermekekre vonatkozó kérések nagy számából arra következtethetünk, hogy nagyrészt felnőttektől származnak a bejegyzések: „Édes Szűzanya hálát adok a meghalgatásodért és segítségedért, meghalgadtad a kérésem és megajándékoztál egy fiú gyermekkel továbbra is kérlek légy a családommal és segíts meg a nehéz és küzdelmes életben”; „Sf . Fecioarâ roagăte pentru pentru bunul mers al familiei L. şi pentru perdere de bani in familia noastră şi ascultare mai multă de copii şi fiucă de Dumnezeu”; „Pentru căsătorie creştinească”; „Szűzanyám köszönöm azt a sok jót, továbbra is védelmezd családomat segítsd a leányomat a férjhezmenetelében”; “Szívemből könyörgök tehozzád őrizd meg az én drága jó feleségem szívemből és lelkemből köszönöm”; „Szűzanyám kérlek jöjj segitségemre kérjed szenfiadat, hogy halgassa meg imáimat a családomért egyetlen testvéremért, aki édesanyám halálába nem tud belenyugodni és italra adtta a fejét segíts nekem imádkoz értűnk hogy a családunkat ne érje soha szégyen. A lelki békémért, munkahelyemért drága férjemért két szép lányomért kérlek Háromszéki Szűzanyám.”
De nemcsak felnőttek, gyerekek is könyörögnek a család egységéért, békéjéért, egészségéért, tanulmányi eredményekért. Az imáik kifinomult szociális érzékenységről tanúskodnak: „Kedves szüzanya! Eljöttem hozzád imátkozni, hogy segíts a családomon. Ne legyen több veszekedés, szomorúság a pénzhiány miatt. Adj továbbra is erőt szüleimnek, hogy a mindennapi kenyeret mindig előteremtsék. Nagyon szeretném, ha barátnőim szemében jó barátnő legyek. Segíts édesapámnak hogy az eltörött lába jól meggyogyuljon és ne legyen több betegség, nemcsak édesapámnak, hanem édesanyámnak, testvéremnek se fájon sehol és ne legyenek betegek.”; „Édes Jézusom Kérlek szépen segítsd meg családomat betegségtől és haláltól. Kérlek segitsd meg nagytatámat, hogy gyógyuljon meg és ne haljon meg, ugyanakkor az egesz csalátot mentsd meg Kérlek mikor nagy szükségem lesz a segítségedre és kérlek hogy segíts meg akkor segíts rajtam. Mentsd meg nagymamámat, édesanyámat, édesapámat, nagytatámat és az egész testvéreimet és engem a haláltól. Ámen.”
A társadalmi hovatartozásra viszonylag kevesen hivatkoznak, többnyire csak az értelmiségiek. Az egyes szövegek végén az alábbi hivatások vannak feltüntetve: bencés szerzetes, szerzetesjelölt, teológus, plébános, pap, esperes, főesperes, káplán, szentszéki tanácsos, érsek, pápai prelátus, a Hittudományi Főiskola tanára, nővér, tanítónő, rektor, kántor, író, újságíró, televíziós, építész, országgyűlési képviselő, őrnagy, polgármester, valamint a kolozsmonostori katolikus kórus, a győri bencés templom kamarakórusa, Rétyi Fúvós Egyesület, Teréz anya szeretet misszionáriusai, Rózsafűzér Társulat, cserkészcsapat, gyermekotthoni növendékek, ifjúsági találkozó diákjai. Ez a sokszínűség bizonyítja, hogy a hitélet ledönti a társadalom által fölépített tekintélyszerepeket, az egymástól elválasztó határokat.
A kegyhely vonzáskörzete a bejegyzések alapján rendkívül széles körű. A Kárpát-medence, illetőleg a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek a látogatók. Románia területéről: Háromszékről (725), Csíkszékről (145), Moldvából (80), Barcaságból (57), Udvarhelyszékről (56), Kalotaszegről (31), Sóvidékről (16), Mezőségről (13) Partiumból (13), Erdővidékről (12), Szászföldről (12), Bánságból (8), Dél-Erdélyből (2), Bukarestből (3). Magyarországról: Acsa (2), Ajka (2), Baja (12), Budapest (39), Budaörs (1), Debrecen (1), Dombóvár (2), Eger (40), Fülöpszállás (1), Győr (20), Győrladamér (1), Gyula (6), Héreg (6), Jánoshalma (1), Kazincbarcika (3), Kecskemét (1), Keszthely (4), Kisújszállás (3), Komló (2), Kóny (2), Miskolc (1), Nagykálkó (5), Nyirád (1), Pécs (5), Salgótarján (1), Sopron (7), Sükösd (17), Szeged (10), Szentendre (2), Szigetszentmiklós (4), Telekgerendás (1), Tököl (1), Törökszentmiklós (1), Várpalota (1), Zalaegerszeg (18). Felvidékről két, Vajdaságból egy személy látogatott el Futásfalvára.
Érkeztek még Amerikából (6), Angliából (11), Argentínából (2), Ausztriából (1), Ausztráliából (1), Belgiumból (4), Finnországból (1), Hollandiából (4), Kanadából (1), Németországból (8), Spanyolországból (1), Svédországból (5), Olaszországból (1).
var gemius_identifier = "nA5K38S_R6j5UvHZZUaBxcUFjzOBaptU.eLGPQLqtjX.r7"; function gemius_pending(i) { window[i] = window[i] || function() {var x = window[i+"_pdata"] = window[i+"_pdata"] || []; x[x.length]=arguments;};};gemius_pending("gemius_hit"); gemius_pending("gemius_event"); gemius_pending("pp_gemius_hit"); gemius_pending("pp_gemius_event");(function(d,t) {try {var gt=d.createElement(t),s=d.getElementsByTagName(t)[0],l="http"+((location.protocol=="https:")?"s":""); gt.setAttribute("async","async");gt.setAttribute("defer","defer"); gt.src=l+"://gthu.hit.gemius.pl/gemius.js"; s.parentNode.insertBefore(gt,s);} catch (e) {}})(document,"script");