2001 au­gusz­tu­sa fo­lya­mán a Há­rom­szék cí­mű na­pi­lap ha­sáb­jai szo­kat­lan hir­det­mé­nyek so­ro­za­tá­nak ad­tak te­ret. A pi­ac­gaz­da­ság ke­res­let és kí­ná­lat ro­va­ta­i­nak szen­telt ol­da­la­kon a fe­hér má­gia ki­rály­női aján­lot­ták nem min­den­na­pi szol­gál­ta­tá­sa­i­kat az ol­va­só­kö­zön­ség szá­má­ra. Re­mény­te­len hely­ze­tek­ből, meg­old­ha­tat­lan prob­lé­mák­ból va­ló gyógy­ulást ígér­tek, csu­pán két ülés alatt.

A do­log nem ma­radt vissz­hang nél­kül. A Kár­men­tő cí­mű ro­vat­ban a saj­tó kép­vi­se­lői mély­sé­ges fel­há­bo­ro­dás­nak ad­tak han­got, he­ve­sen til­ta­koz­va a hir­det­mé­nyek­be fog­lalt ál­lí­tá­sok el­len.

A fen­ti je­len­ség, úgy gon­do­lom, al­kal­mas ar­ra, hogy egy – a Komoróczy Gé­za ter­mi­nu­sá­val él­ve – rang­ja ve­szett tu­do­mány 21. szá­zad­be­li he­lyé­ről, rang­já­ról, lét­jo­go­sult­sá­gá­ról be­szél­jünk.

Az el­ső do­log, ami azon­nal meg­ra­gad­ja a fi­gyel­met, az, hogy új­ság­be­li hir­de­té­sek­ről van szó. A má­gia szem­lé­let­mód­ja a fel­vi­lá­go­so­dás ra­ci­o­na­lis­ta esz­mé­i­nek el­ter­je­dé­sé­vel meg­kér­dő­je­le­ző­dött, al­kal­ma­zá­si kö­re be­szű­kült, el­vesz­tet­te le­gi­ti­mi­tá­sát, csak in­for­má­lis kom­mu­ni­ká­ci­ós há­lók­ban ter­jed­he­tett to­vább. Po­zí­ci­ó­ja má­ig vál­to­zat­lan ma­radt. De ak­kor mi­vel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a nyil­vá­nos szfé­ra új­ra ki­tár­ta ka­pu­it előt­te, élet­te­ret adott ne­ki? Rá­adá­sul egy olyan kö­zeg, amely in­for­má­ci­ós csa­tor­na­ként mű­kö­dik a vi­lág és a tár­sa­da­lom kö­zött, amely­nek fel­ada­ta az, hogy meg­bíz­ha­tó in­for­má­ci­ó­kat kö­zöl­jön a va­ló­ság­ról.

A saj­tó, an­nak el­le­né­re, hogy te­ret adott ezek­nek a hir­det­mé­nyek­nek, ne­ga­tí­van vi­szo­nyult a tör­tén­tek­hez. A köz­zé­tett szö­ve­ge­ket ál­lan­dó szer­kesz­tői meg­jegy­zé­s kí­sér­te („A szer­kesz­tő­ség nem vál­lal fe­le­lős­sé­get a hir­det­mé­nyek tar­tal­má­ért”). Az ese­tet tár­gya­ló írá­sok anya­gi okok­kal in­do­kol­ták a hir­det­mé­nyek köz­lé­sét, s ar­ról tá­jé­koz­tat­tak, hogy a hir­det­mé­nyek­ben sze­rep­lő sze­mé­lyes val­lo­má­sok szer­zői fik­tív sze­mé­lyek, és hogy a  rend­őr­ség le­tar­tóz­tat­ta az egyik „ku­ruzs­lót” csa­lás ala­pos gya­nú­já­val. Az­az nem vál­lal­ják a kö­zös­sé­get ez­zel a szem­lé­let­mód­dal (amely a be­teg­sé­gek, prob­lé­mák oka­it nem szer­vi rend­el­le­nes­ség­nek, ha­nem ter­mé­szet­fe­let­ti té­nye­zők­nek tu­laj­do­nít­ja), olyan ide­gen test­ként ke­ze­lik, ame­lyet min­den­áron el kell tá­vo­lí­ta­ni az egész­sé­ges or­ga­niz­mus­ból, mi­e­lőtt meg­fer­tőz­né azt.

 A té­nyek vi­szont té­nyek ma­rad­nak, és a saj­tó min­den til­ta­ko­zá­sa és aka­ra­ta el­le­né­re legitimizáló hát­tér­ként mű­kö­dik, mely iga­zol­ja a hir­det­mé­nyek­be fog­lalt ál­lí­tá­sok ér­vé­nyes­sé­gét, re­á­lis­sá avat­ja a köz­tu­dat­ban ir­re­á­lis­nak mi­nő­sí­tett je­len­sé­get. És épp er­re a le­gi­ti­má­ci­ó­ra van szük­ség ah­hoz, hogy a má­gia meg­fe­lel­jen a kor egyik fon­tos kö­ve­tel­mé­nyé­nek (a hi­te­les­ség­nek), ak­tu­á­lis­sá, re­le­váns­sá vál­jék, hogy ki­tör­jön ab­ból a szűk kör­ből, amely­be az új­kor tu­do­má­nyos­sá­ga szo­rí­tot­ta. A szö­ve­gek azo­nos for­ga­tó­könyv­re épül­nek: a szen­zá­ci­ó­sze­rű be­ve­ze­tő for­mu­lák tu­dó­sí­ta­nak ar­ról, hogy a hir­de­tő sze­mé­lyek ko­moly szak­mai fel­ké­szült­sé­gű spe­ci­a­lis­ták  ( „2001 leg­erő­sebb gyó­gyí­tó­ja, aki ti­zen­hét or­szág kép­vi­se­lői kö­zül nyer­te el az el­ső dí­jat”; „Paranormális ké­pes­sé­ge­i­ért el­nyer­te az Arany­ko­szo­rút és a Fe­hér Má­gia Ki­rály­nő­je cí­met”; „Ké­pes­sé­ge­it Ion Ţugui parapszichológus is meg­vizs­gál­ta és el­is­mer­te”), és vi­lág­szer­te el­is­mer­tek, a mé­dia leg­te­kin­té­lye­sebb or­gá­nu­ma­i­ban sze­re­pel­tek (a PRO-TV, az Antena 1 cso­da­te­vő­ként mu­tat­ta be, Călinescu Chestiunea zilei cí­mű mű­so­rá­ban a har­ma­dik év­ez­red ja­vas­asszo­nyá­nak vá­lasz­tot­ták). A ki­je­len­té­sek­nek tettértékük van, el­is­me­rik, hogy ezek­nek az em­be­rek­nek le­gi­ti­mi­tá­suk, presz­tí­zsük van a 21. szá­za­di tár­sa­dal­mi tér­ben.

Lét­jo­go­sult­sá­gát hi­va­tot­tak iga­zol­ni to­váb­bá azok a sze­mé­lyes val­lo­má­sok, ame­lyek ki­lá­tás­ta­lan hely­ze­tek­ről és cso­dás gyógy­ulá­sok­ról szá­mol­nak be. Ezek sze­rint igény van rá, gya­kor­la­tát az al­ter­na­tí­vák hi­á­nya te­szi in­do­kolt­tá, olyan hely­ze­tek­ben lép mű­kö­dés­be, mi­kor az egyé­nek szá­má­ra a be­já­ra­tott cse­lek­vé­si mó­dok már nem bi­zo­nyul­nak elég­gé ha­té­kony­nak.

Hogy a nagy­kö­zön­ség ho­gyan fo­gad­ja a fel­aján­lott konf­lik­tus­el­há­rí­tó, krí­zis­ol­dó al­ter­na­tí­vát, ar­ra csak rö­vid és ho­má­lyos uta­lá­sok van­nak, de az azért ki­de­rül, hogy a vé­le­mé­nyek meg­osz­la­nak.

A fen­ti­e­ket fi­gye­lem­be vé­ve úgy gon­do­lom, a je­len­ség konf­lik­tus­hely­ze­tet te­remt. A kor tu­do­má­nyos vi­lág­szem­lé­le­te nem is­me­ri el, még­is for­má­lis szint­re eme­li ezt a tu­dást, és ez­zel két egy­más­sal éle­sen szem­ben ál­ló vi­lág­ké­pet üt­köz­tet. Hogy a vissza­uta­sí­tó, el­há­rí­tó el­já­rá­sok mennyi si­ker­rel ér­vény­te­le­ní­tik, eset­leg eny­hí­tik ezt az üt­kö­zést, az nyi­tott kér­dés ma­rad.