So­sem fe­led­he­tem azo­kat a ,,kellemes” ko­ra nyá­ri na­po­kat, ami­kor a szom­széd szo­bá­ban la­kó há­zi­né­ni asz­tal­mé­re­tű te­le­ví­zi­ó­ja meg­hi­bá­so­dá­sá­ból adó­dó­an ma­xi­má­lis hang­erő­vel on­tot­ta a dél­utá­ni spa­nyol szap­pan­ope­rák la­ti­nos he­vü­le­tű, ér­zel­mes dal­la­ma­it és szö­ve­ge­it. A ka­o­ti­kus, bá­be­li hang­za­var mi­att fej­fá­jás kín­zott, sem ta­nul­ni, sem pi­hen­ni nem le­he­tett az adott idő­in­ter­val­lum­ban. La­kó­tár­sam­mal hosszú kény­szer­sé­tá­kat ik­tat­tunk be szesszió előt­ti meg­ter­helt prog­ra­munk­ba.

Azt hi­szem, a fal­ra­gasz­okon, az új­sá­gok la­kás­hir­de­tő/aján­ló fel­hí­vá­sa­i­ban a Há­zi­né­ni nincs! ki­je­len­tés a Sze­zám, tá­rulj! fel­szó­lí­tás va­rázs­ere­jét sű­rí­ti ma­gá­ba.  A há­zi­né­ni hi­á­nya az el­len­őri­zet­len, sza­bad egye­te­mis­ta élet kép­ze­tét rej­ti ma­gá­ban; je­len­lé­te szer­te­fosz­lat­ja ezt az áb­rán­dos ide­ált, sőt szá­mos fel­me­rü­lő prob­lé­ma for­rá­sa le­het.

Há­zi­gaz­dá­hoz va­ló köl­tö­zés­sel az ese­tek több­sé­gé­ben két (el­len­té­tes) vi­lág kép­vi­se­lői ke­rül­nek egy fe­dél alá. Az el­té­rő kul­tu­rá­lis, vi­lág­né­ze­ti be­ál­lí­tó­dá­sok – a ta­pasz­ta­lat azt mu­tat­ja – gyak­ran meg­üt­köz­nek. A házigazda–bérlő vi­szony olyan tár­sa­dal­mi­lag be­vett és a há­zi­né­ni ál­tal egyé­ni­leg meg­sza­bott – már kez­det­ben egyér­tel­mű­sí­tett – el­vá­rás- és nor­ma­rend­szert lép­tet mű­kö­dés­be, amely­hez leg­gya­ko­ribb eset­ben az ide­gen la­kás­ban alá­ve­tett hely­zet­ben lé­vő di­ák kényszerül alkalmazkodni. E sa­já­tos vi­szony sze­rep­osz­tá­sa tel­jes mér­té­kű nyil­ván­va­ló­ság mind­két fél szá­má­ra: a bel­ső (há­zi) hi­e­rar­chia csú­csán a há­zi­asszony áll, stá­tu­sá­nak, aka­ra­tá­nak, sze­szé­lye­i­nek tel­jes­ség­gel alá­ren­de­lő­dik a pén­zé­ért be­fo­ga­dott ide­gen. Az öreg és fi­a­tal men­ta­li­tás­be­li, kul­tu­rá­lis kü­lön­bö­ző­sé­ge a cse­lek­vé­sek, vi­szo­nyu­lá­sok, az­az az együtt­élés so­rán csak­ha­mar lep­le­zet­le­nül meg­mu­tat­ko­zik. Az ide­gen, a má­sik za­va­ró meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ról kez­det­ben csak a tár­sa­dal­mi há­ló leg­köz­vet­le­nebb tag­jai sze­rez­nek tu­do­mást: a há­zi­né­nik a szom­széd­asszo­nya­ik­nak, a fi­a­ta­lok ba­rá­ta­ik­nak szá­mol­nak be az el­szen­ve­dett – egy­elő­re még meg nem to­rolt – sé­rel­me­ik­ről.

Ép­pen a fen­ti­ek mi­att a fi­a­ta­lok kö­ré­ben a há­zi­né­nik­kel szem­ben leg­in­kább el­uta­sí­tó ma­ga­tar­tás­for­mák ér­vé­nye­sül­nek. A há­zi­né­nik be­mu­ta­tá­sá­ra ál­lan­dó­sí­tott for­mu­lá­kat, szé­les kör­ben el­ter­jedt, ne­ga­tív töl­te­tű kli­sé­ket al­kal­maz­nak (a meg­ne­ve­zés­ben pél­dá­ul:  vén­asszony, ba­nya, há­zi­sár­kány, nya­nya). Ezek a há­zi­né­nik­hez tár­sí­tott sztereotipikus kép­ze­tek a ró­luk va­ló dis­kur­zu­sok­ban igen jól ki­fe­je­zés­re jut­nak. A há­zi­né­ni­ről al­ko­tott vé­le­mény, a ró­la va­ló tu­dás a fi­a­ta­lok kö­zött for­gal­ma­zott igaz tör­té­ne­tek­ben je­le­ní­tő­dik meg. Köz­pon­ti fi­gu­rá­juk a la­kó­val szem­be­ni meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ban, pár­hu­zam­ba ál­lí­tá­sá­ban vá­lik ne­vet­sé­ges­sé, de­vi­áns­sá. A szé­le­sebb szo­ci­á­lis kö­zeg­ben – a ko­lozs­vá­ri di­ák­ság kö­ré­ben – el­ter­jedt há­zi­né­ni-tör­té­ne­tek re­le­van­ci­á­ja több szem­szög­ből is ki­emel­ke­dő: az azo­nos kor­cso­por­tú és azo­nos tár­sa­dal­mi (egye­te­mis­ta) stá­tus­ban ál­ló fi­a­ta­lok fi­gyel­mez­te­tő szán­dék­kal is köz­ve­tí­tik, ez­ál­tal a tör­té­ne­tek meg­elő­ző-fi­gyel­mez­te­tő jel­le­gű in­for­má­ci­ó­kat to­váb­bí­ta­nak. Leg­főbb jel­leg­ze­tes­sé­gük azon­ban szó­ra­koz­ta­tó ka­rak­te­rük­ben ra­gad­ha­tó meg: iro­ni­kus, hu­mo­ros tar­tal­muk és elő­adás­mód­juk a há­zi­né­ni hi­bá­it, eset­len­sé­ge­it pel­len­gé­re­zi ki. Vég­ki­csen­gé­sük­ben a há­zi­né­ni­től va­ló óva­ko­dás­ra, he­lyet­te in­kább fi­a­tal (cso­port-) tár­sak­kal va­ló össze­köl­tö­zés­re ösz­tö­nöz­nek. Igaz­ság­ér­té­kü­ket, le­gi­ti­mi­tá­su­kat ta­pasz­ta­la­ti jel­le­gük­ből, a „baj­tár­si” együtt­ér­zés hang­sú­lyo­zá­sá­ból, élet­ké­pes­sé­gü­ket pe­dig hu­mor­for­rás-ka­rak­te­rük­ből nye­rik.

A há­zi­né­ni a kö­zös­sé­gi élet­ben va­ló be­széd el­ma­rad­ha­tat­lan kol­lek­tív fi­gu­rá­ja, di­ák­kö­rök­ben for­gal­ma­zott anek­do­ták ked­velt fő­sze­rep­lő­je. Folklorizálódott, mo­dern mí­to­szi ne­ga­tív hős alak­ja olyan is­mét­lő­dő cse­lek­vé­si for­mu­lák­ra épül, mint pél­dá­ul az idő­mil­li­omos há­zi­né­ni ki­csi­nyes, klep­to­má­ni­ás haj­la­ma­i­nak szí­nes tör­té­ne­te­ken ke­resz­tül va­ló ér­zé­kel­te­té­se: a na­pon­ta lop­ko­dott ka­nál­nyi mar­ga­rint a te­ra­szon el­rej­tett gyűj­tő­té­gely­ben hal­moz­za fel, az ott­hon­ról ho­zott friss to­já­so­kat szem­pil­lan­tás alatt ré­gi­ek­re cse­ré­li ki, a rom­lott ételt a di­ák­nak  ajánl­ja fel. Gya­ko­ri a fi­a­tal szek­ré­nyé­ben a sze­mé­lyes hol­mik közt ku­ta­tó gaz­da vagy a le­sel­ke­dő, hall­ga­tó­zó há­zi­né­ni tí­pu­sa is. Szem­lél­te­tő pél­da­ként egyik sa­ját – egyéb­ként ren­des há­zi­né­ni­vel kap­cso­la­tos – ta­pasz­ta­la­to­mat hoz­ha­tom. Egy al­ka­lom­mal a szo­bá­ból ki­lép­ve szin­te az ölem­be ug­rott a meg­ré­mült, raj­ta­ka­pott  há­zi­né­nim: rög­tön nyil­ván­va­ló­vá vált, hogy fü­lét az aj­tó­ra ta­paszt­va pró­bált va­la­mi hasz­nál­ha­tó in­for­má­ci­ót ki­szűr­ni a ben­ti tár­sal­gás­ból. A nem várt meg­le­pe­tés­től majd ha­nyatt vág­ta ma­gát, s rosszal­lá­so­mat nem vár­va spon­tán ön­iga­zo­ló kí­sér­le­te za­va­ro­dott, ér­tel­met­len krá­ko­gás­ba fulladt… Egy má­sik – folklorizálódott – ér­de­kes eset: az ad­mi­niszt­rá­ci­ós haj­la­mú há­zi­né­ni a sze­mé­lyi iga­zol­vá­nyát ott­hon tar­to­ga­tó fi­a­talt tud­tán kí­vül be­írat­ta a Nagy-Ro­má­nia Párt­ba. Az egye­tem­ről ha­za­té­rő szé­kelyt nagy meg­rö­kö­nyö­dé­sé­re az asz­ta­lon a sa­ját ,,vátrás” köny­vecs­ké­je fo­gad­ta.

E konf­lik­tu­sok re­zo­nan­ci­á­ja­ként a re­bel­lis fi­a­tal ré­szé­ről olyan el­há­rí­tó me­cha­niz­mu­sok, fel­há­bo­ro­dott, bosszú­ál­ló stra­té­gi­ák lép­nek mű­kö­dés­be, ame­lyek vég­ső so­ron a konf­ron­tá­ció iga­zi győz­te­sé­vé avat­ják. Az el­szen­ve­dett sé­rel­me­ket meg­to­ro­lan­dó egyik öt­let­dú­sabb is­me­rő­söm a bosszú nem min­den­na­pi, köz­ve­tet­tebb vál­to­za­tát ér­vé­nye­sí­tet­te. A há­zi­né­ni be­főtt­je­it vet­te ke­ze­lés alá: pe­nész­da­rab­ká­kat ra­kos­ga­tott szét min­den üveg­be – gon­do­lom, egy na­gyobb ará­nyú ,,tenyészet” ki­ala­kí­tá­sa cél­já­ból. A há­zi­né­ni ál­tal el­lo­pott anya­gi ja­va­kért pe­dig el­köl­tö­zés­kor – au­to­nóm mó­don – bő­sé­ges kár­té­rí­tést esz­kö­zölt ki: a gya­nús ere­de­tű pá­lin­ka- és ká­vé­kész­let­ből tan­kolt fel. (Az er­köl­csi kér­dé­sek vi­szony­la­go­sak eb­ben a hely­zet­ben, a meg­íté­lé­sek az ér­tel­me­ző ta­pasz­ta­la­ta­i­nak, kontextusfüggőségének, tár­gyi­as vagy szub­jek­tív rá­lá­tá­sá­nak függ­vé­nyé­ben ala­kul­hat­nak.)

Nem hagy­ha­tó fi­gyel­men kí­vül, hogy a há­zi­né­nik­hez va­ló köl­tö­zés po­ten­ci­á­lis kö­vet­kez­mé­nye­i­nek is­me­re­te el­le­né­re is szé­les ré­teg szá­má­ra ez je­len­ti a ké­nyel­mes vagy kény­sze­rű meg­ol­dást (bú­to­ro­zott la­kás, ki­egyen­sú­lyo­zott – ám el­len­őr­zött – élet­mód stb.). Az az el­lent­mon­dó kö­rül­mény, hogy szá­mos fi­a­tal jó vi­szony­ban van szál­lás­adó­já­val, az ed­dig fel­épí­tett te­ó­ri­á­mat meg­kér­dő­je­lez­ni lát­szik. Tény vi­szont, hogy har­mad-ne­gyed­év­re már csak igen ke­vés di­ák vál­lal­ja a há­zi­né­ni­vel va­ló együtt­élést, ez pe­dig amel­lett, hogy ér­ve­lé­se­met iga­zol­ja, olyan szim­bo­li­kus gesz­tus­ként ér­tel­mez­he­tő, amely a há­zi­né­ni-tör­té­ne­tek­ből ki­ala­ku­ló­ban lé­vő mo­dern mí­tosz iga­zi hő­se­i­vé e fi­a­tal kö­zös­ség (cso­port­kul­tú­ra)  tag­ja­it avat­ja.