Amadeo Di Francesco — Arianna Quarantotto: Arc és álarc,

A garabonciás mítosza a magyar és horváth irodalomban.

Amedeo Di Francesco és Arianna Quarantotto köny­ve a né­pi tu­dás egy ele­mé­nek az elit iro­da­lom re­gisz­te­ré­be va­ló be­ke­rü­lé­sét elem­zi a ma­gyar és hor­vát iro­da­lom tör­té­ne­ti­leg egy­más­tól tá­vol eső mű­ve­i­ben. A szer­zők nem az át­te­vő­dés­ből adó­dó kü­lönb­sé­gek­re, el­haj­lá­sok­ra, azok ter­mé­sze­té­re kí­ván­csi­ak. A szö­ve­gek vi­lá­gát au­to­nóm vi­lá­gok­ként ke­ze­lik, szem­pont­juk ezért te­kint­het vé­gig a szö­veg­től szö­ve­gig ve­ze­tő úton. A tör­té­ne­ti anya­gon vég­zett mun­ka azt mu­tat­ja fel, ho­gyan lesz a ga­ra­bon­ci­ás­ból a nyu­ga­ti iro­da­lom esz­köz­tá­rá­nak egy ele­mét he­lyet­te­sí­tő, a re­gi­o­ná­lis iro­da­lom couleur locale-ját biz­to­sí­tó sze­rep­lő, mo­tí­vum, il­let­ve ez a mo­tí­vum ho­gyan vá­lik ar­che­tí­pus­sá a bar­ká­cso­ló tech­ni­ká­val dol­go­zó 20. szá­za­di szer­zők­nél.

A „vál­ni”, „va­la­mi­vé len­ni” igé­im jel­zik azt, hogy ez a könyv egy fej­lő­dés pa­ra­dig­má­ját raj­zol­ja meg: mi­lyen sza­bály­sze­rű­sé­gek hoz­zák lét­re egy mí­tosz magaskultúrában va­ló  hasz­ná­la­tá­nak és hasz­ná­ló­dá­sá­nak tör­té­ne­tét. Ezt a pa­ra­dig­mát Voigt Vil­mos egy ta­nul­má­nyá­ból ve­szik át,1 s az ál­ta­la fel­ál­lí­tott mo­dell to­vább­gon­do­lá­sát ja­va­sol­ják: „Aho­gyan azt már ko­ráb­ban is lát­hat­tuk, eb­ben a vál­to­zó és meg­úju­ló fo­lya­mat­ban a ga­ra­bon­ci­ás di­ák­nak kü­lön­bö­ző fej­lő­dé­si kor­sza­kai van­nak. Há­rom ilyen kor­sza­kot fe­dez­het­tünk fel: az el­ső a kö­zép­kor ide­jé­re te­he­tő, ami­kor a for­rá­sok egy olyan ga­ra­bon­ci­ás­ról be­szél­nek, amely nem­csak má­gus és jö­ven­dő­mon­dó, ha­nem egy va­rázs­ere­jű di­ák jel­lem­ző­i­vel is ren­del­ke­zik. A má­so­dik kor­szak, amely­ben sze­rep­lőnk meg­je­le­nik, az előb­bi­nél sem­mi­vel sem ke­vés­bé fon­tos, ez a 18–19. szá­za­di is­ko­la­drá­mák ko­ra, ami­kor fel­buk­kan Faludi Fe­renc, Cso­ko­nai Vi­téz Mi­hály és Köl­csey Fe­renc pró­zá­já­ban is. A har­ma­dik idő­szak­ban vi­szont hő­sünk an­nak a nép­szín­mű­nek a szín­pa­dán je­le­nik meg, ame­lyet a Volstück és a Zauberspiel mo­dell­jé­re le­het vissza­ve­zet­ni. Vé­le­mé­nyem sze­rint az iro­da­lom­kri­ti­ká­nak fel­tét­le­nül meg kell vizs­gál­nia azt az es­he­tő­sé­get is, hogy en­nek a tör­té­net­nek van-e egy ne­gye­dik fej­lő­dé­si kor­sza­ka is, egy olyan kor­szak, amely­ben ez a mí­tosz a 20. szá­za­di ma­gyar és hor­vát iro­da­lom­tör­té­net né­hány je­len­tős mű­vé­ben új és más jel­le­gű for­má­ban lel­he­tő fel.” (112.) A kö­tet eset­ta­nul­má­nyok­kal képe­zi meg ezt a fej­lő­dés­vo­na­lat, az írá­sok egy­más­hoz va­ló vi­szo­nya mo­za­ik­jel­le­gű: a mí­tosz tör­té­ne­té­nek diakrón  struk­tú­rá­já­ban a ma­gyar és hor­vát iro­da­lom szink­ron moz­za­na­tai ke­rül­nek egy­más mel­lé.

A szer­zők egy fe­je­ze­tet szán­nak az is­ko­la­drá­mák ga­ra­bon­ci­ás sze­rep­lő­jé­nek, ez a fe­je­zet  a két szer­ző kö­zös mun­ká­ja (Pa­pok és ga­ra­bon­ci­á­sok. Illei, Hagymási, Brezovaèki és a magyar–horvát is­ko­la­drá­ma garabonciás~grabancijaša, 1–48.). A tét an­nak iga­zo­lá­sa, hogy a ga­ra­bon­ci­ás a fran­cia maître de philosophie „Du­na men­ti szí­ne­ze­tű” meg­fe­le­lő­je. Amedeo Di Francesco Köl­csey Fe­renc Kár­pá­ti kincs­tár cí­mű no­vel­lá­ja ga­ra­bon­ci­ás mo­tí­vu­má­nak szán egy fe­je­ze­tet (Ba­bo­na vagy ön­tu­dat: Köl­csey Fe­renc ga­ra­bon­ci­á­sa, 48–55.). A mí­tosz it­te­ni je­len­té­se: „egy ősi fé­le­lem fe­no­me­no­ló­gi­ai áb­rá­zo­lá­sa”. A kö­vet­ke­ző fe­je­zet a két szer­ző össze­ha­son­lí­tó elem­zé­se egy hor­vát és egy ma­gyar nép­szín­mű­be­li ga­ra­bon­ci­ás mo­tí­vum­ról, az itt le­írt ese­tek­ben a mi­ti­kus lény le­vá­lik ar­ról a hát­tér­ről, mely a né­pi tu­dás­vi­lág­ba in­teg­rál­ta, és dra­ma­tur­gi­ai funk­ci­ói lesz­nek áttetszőek (Mun­kácsy, Gaj és a garbonciás~grabancijaš har­ma­dik fej­lő­dé­si sza­ka­sza 55–72.). Az­tán Arianna Quarantotto  egy 1874-be­li hor­vát bo­hó­zat ga­ra­bon­ci­ás mo­tí­vu­mát tár­gyal­ja, mely­ben az au­ten­ti­kus és az álgarabonciás mér­kő­zik meg, il­let­ve egy 20. szá­za­di  szer­ző, Mirko Bogoviè ver­sét (Quem verba non sanant, verbera sanant: Ilija Okrugiæ bo­hó­za­ta, 72–82; A me­ren­gő má­gus va­rá­zsa, 82–87.). Majd új­ra a ma­gyar iro­da­lom­ra vo­nat­ko­zó két ta­nul­mány Amedeo Di Francescótól: az el­ső Gár­do­nyi egy el­be­szé­lé­sét, a má­sik a Dsida-életművet elem­zi a mí­tosz fel­dol­go­zá­sa fe­lől (Az ér­te­lem bí­ró­sá­ga és a mí­tosz vé­del­me: Gár­do­nyi Gé­za ga­ra­bon­ci­á­sa, 87–93.; Az út és a za­rán­dok: a ga­ra­bon­ci­ás jel­ké­pe Dsida Je­nő köl­té­sze­té­ben, 93–101.). Eb­ben a há­rom írás­ban a ga­ra­bon­ci­ás tu­dás­hor­do­zó­ként lesz fon­tos­sá: Bogoviè ver­sé­ben a tu­dás­ke­re­ső má­gus funk­ci­ói ke­rül­nek át a ga­ra­bon­ci­ás je­len­té­se­i­nek kö­ré­be, Gár­do­nyi a ga­ra­bon­ci­ás­ra vo­nat­ko­zó tu­dás­hoz va­ló vi­szony le­het­sé­ges for­má­it ír­ja meg, Dsidánál a kép be­ol­vad a köl­tői sze­rep­fel­fo­gást pre­zen­tá­ló ké­pek so­rá­ba. A kö­te­tet két, 20. szá­zad­ra vo­nat­ko­zó eset­elem­zés zár­ja (Arianna Quarantotto: Tomislav Prpiè Garaboncijaš-meséje, 101–112., il­let­ve Amedeo Di Francesco: Álom, lá­to­más és vá­gya­ko­zás: a mo­dern és a kor­társ ma­gyar iro­da­lom ga­ra­bon­ci­ás di­ák mí­to­sza, 112–122.). A hor­vát iro­da­lom­ban a  kor­társ ga­ra­bon­ci­ás egy osz­tat­lan kö­zös­ség­fo­gal­mat rep­re­zen­tál, ab­ban a szö­veg­há­ló­ban ke­re­si ott­ho­nát, mely­ben a ga­ra­bon­ci­ás „min­dig a hor­vát lé­lek al­le­gó­ri­á­ja”. Szerb An­tal­nál és Szil­ágyi Do­mo­kos­nál lesz ar­che­tí­pus­sá a mí­tosz – mond­ja Di Francesco –, in­te­ri­o­ri­zá­ló­dik, il­let­ve a tu­dás ke­re­ső­jé­ből a nyelv­vel va­ló bán­ni tu­dás ke­re­ső­jé­vé ala­kul. Nyel­vi­ség és mí­tosz a két iro­da­lom­ban egy idő­ben kap­cso­ló­dik össze. Az eset­elem­zé­sek kö­vet­kez­te­té­sei iga­zol­ják a cí­met: a ga­ra­bon­ci­ás ven­dég­mí­to­szok, -motí-vumok, -alakzatok je­len­té­se­it fo­gad­ja ma­gá­ba, ar­cot ad ezek­nek, de ezt az ar­cot ál­arc­ként vál­lal­ja. Ezt a moz­gást a szer­zők a performances me­ta­fo­rá­já­val ír­ják le. „Ez te­hát az iro­da­lom­tör­té­net és a folk­lór­ku­ta­tó fel­ada­ta a har­ma­dik év­ez­red ele­jén: foly­tat­ni vagy ta­lán job­ban mond­va el­kez­de­ni sok­ol­da­lú hő­sünk performances-ainak kö­ze­lebb­ről va­ló vizs­gá­la­tát és meg­pró­bál­ni ér­tel­mez­ni leg­mé­lyebb je­len­té­se­it egy fo­lya­ma­to­san fej­lő­dő ér­zé­keny­ség fé­nyé­ben.” (121.)

Mi­lyen kon­tex­tus­ban ol­vas­tat­ják a ta­nul­má­nyo­kat a nép­rajz­tu­do­mány ga­ra­bon­ci­ás-le­írá­sai?

(1) A ta­nul­má­nyok fi­gyel­nek ar­ra, hogy a ga­ra­bon­ci­ás mítosz/motívum/archetípus elem­zé­se­kor az ese­tek kon­tex­tu­sa is szó­hoz jus­son: a kö­vet­kez­te­té­sek­nek min­dig van iro­da­lom­tör­té­ne­ti re­le­van­ci­á­juk. Er­re elokvens pél­da az el­ső ta­nul­mány: a szer­zők a ré­gi ma­gyar iro­da­lom ku­ta­tá­sá­nak azon kom­pa­ra­tív mód­szer­ta­ni el­vé­hez iga­zod­nak, mely egy Du­na men­ti­ség tu­da­tot fel­té­te­lez Klaniczay Ti­bor és Szauder Jó­zsef ku­ta­tá­si ered­mé­nye­i­ből ki­in­dul­va. „Alap­já­ban vé­ve a kér­dés­fel­ve­tés két alap­el­vé­ről van szó: az össze­ha­son­lí­tó és fő­leg »területi« meg­kö­ze­lí­tés ál­tal kí­nált gaz­dag le­he­tő­sé­gek­ről, il­let­ve a tör­té­nel­mi és mor­fo­ló­gi­ai »struktúrák« elem­zé­sé­ről, me­lyek in­téz­mény­sze­rű­en szö­vik át Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pa iro­dal­mát.” (13.)  A ter­ve­zet nép­raj­zos szem­mel ér­de­kes: a ma­gyar össze­ha­son­lí­tó et­no­ló­gia ugyan­is a ma­gyar né­pi hi­e­de­lem­vi­lág re­konst­ruk­ci­ó­ját az össz­eu­ró­pai men­ta­li­tás­hoz,2 il­let­ve más ol­dal­ról a szi­bé­ri­ai, ke­le­ti men­ta­li­tás­hoz3 vi­szo­nyí­tott kon­ti­nu­i­tás bi­zo­nyí­tá­sá­ra szán­ta. Eb­ben az eset­ben az össze­ha­son­lí­tó irodalom-történetírás nagy prog­ram­ja a ki­in­du­ló­pont: ki­mu­tat­ni egy Duna menti kö­zös tu­dás in­téz­mény­jel­le­gű mo­dul­ja­i­nak je­len­lét­ét; a mí­tosz már nem Eu­ró­pá­ban kér he­lyet an­nak az iro­da­lom­nak, mely­nek össze­te­vő­je, ha­nem ab­ban a ré­gi­ó­ban, mely­ben a 18. szá­zad ma­gyar és hor­vát is­ko­la­drá­ma-szer­zői akar­tak ér­vé­nye­sül­ni. A nép­rajz je­len le­vő struk­tú­rák­ban je­len­be­li iden­ti­fi­ká­ci­ós stra­té­gi­á­kat azo­no­sí­tott, az iro­da­lom­tu­do­mány pe­dig – ez eset­ben –  szö­veg­ben je­len le­vő struk­tú­rák­ban tör­té­ne­ti­leg/te­rü­le­ti­leg tá­vo­li ön­ér­tel­me­zé­se­ket.

(2) A leg­fris­sebb, a Ma­gyar Nép­rajz 7. cí­mű aka­dé­mi­ai össze­fog­la­ló ga­ra­bon­ci­ás­ra vo­nat­ko­zó fe­je­ze­te4 kü­lönb­sé­get tesz ga­ra­bon­ci­ás, solomonar és zmej kö­zött – mind­há­rom az ör­dög­gel kap­cso­lat­ban ál­ló idő­va­rázs­ló –, a kü­lönb­ség okát így ma­gya­ráz­za: „ezek­nek a Kö­zép- és Délkelet-Európa-szerte el­ter­jedt mon­da­kö­rök­nek a he­lyi kü­lönb­sé­ge­it ép­pen a va­la­mi­ko­ri va­rázs­lói gya­kor­lat he­lyi­leg kü­lön­bö­ző ha­gyo­má­nyai ad­ták.”5 A ga­ra­bon­ci­ás a solomonarral szem­ben nem ké­pes az eső meg­kö­té­sé­re. A ga­ra­bon­ci­ás mí­to­szá­nak elit iro­da­lom­be­li je­len­lé­te ép­pen ezen kü­lönb­sé­gek ro­vá­sá­ra megy. Az iro­dal­mi szö­ve­gek el­mos­sák eze­ket a kü­lönb­sé­ge­ket, sőt a ga­ra­bon­ci­ás  sok eset­ben a né­pi tu­dás egé­szét rep­re­zen­tál­ja, s dé­mo­nok, bo­szor­ká­nyok alak­já­tól alig kü­lön­bö­zik. Tár­sai most már nem ezek, ha­nem a má­gu­sok, Mephistók, ör­dög­gel cim­bo­rá­ló za­rán­do­kok. A né­pi, he­lyi tu­dás fe­lől néz­ve az iro­dal­mi szö­ve­gek ga­ra­bon­ci­á­sa min­den eset­ben ál­arc, alig­ha fel­is­mer­he­tő. A kö­tet szer­zői az iro­dal­mat írók kis kö­zös­sé­gé­nek ga­ra­bon­ci­ás­ra vo­nat­ko­zó tu­dá­sát re­konst­ru­ál­ják.

A ta­nul­má­nyok ma­gyar for­dí­tá­sá­nak hi­á­nyos­sá­ga: az el­ső ta­nul­mány­ban a hor­vát nyel­vű idé­ze­tek le­for­dí­tat­la­nul ma­rad­tak.

A bo­rí­tót Csontváry Kosztka Ti­va­dar Vi­har a nagy Hor­to­bá­gyon cí­mű, a szer­zők ál­tal is hi­vat­ko­zott fest­mé­nyé­nek fel­hasz­ná­lá­sá­val Könczey Elem­ér ter­vez­te.

Ke­szeg An­na

JEGY­ZE­TEK

1. A ta­nul­mány­ra Di Francesco a kö­tet utol­só írá­sá­ban hi­vat­ko­zik. A bib­li­og­rá­fi­ai ada­to­kat in­nen ve­szem át: Voigt Vil­mos: La fasi di evoluzione di Ga­ra­bon­ci­ás di­ák – Grabancijaš dijak (Commento al saggio di Amedeo Di Francesco e Arianna Quarantotto). In: Annali dell’Instituto Universitario orientale di Napoli – Studi Finno-Ugrici. II. 1996–1998. 283–299.

2. Róheim Gé­zát idé­zem: „A ma­gyar nép­hit és nép­szo­kás­ok iga­zi tö­me­gét, túl­nyo­mó nagy ré­szét csak egy jel­ző­vel il­let­het­jük: eu­ró­pai.” (Róheim Gé­za: Ma­gyar nép­hit és nép­szo­kás­ok. 1925. 334.)

3. Itt Dió­sze­gi Vil­mos nagy át­te­kin­té­se a ki­in­du­ló­pont. Vö. A po­gány ma­gya­rok hit­vi­lá­ga. Bp., 1978.

4. Dö­mö­tör T.–Hoppál M.–Barna G. (szerk.): Ma­gyar Nép­rajz 7. Aka­dé­mi­ai Ki­adó. Bp., 1990.; Pócs Éva: Garabonciás 597–601

5. Uo. 600.