Péntek János: A nyelv ritkuló légköre

Pén­tek Já­nos 2001-es kö­te­te a Szociolingvisztikai dol­go­za­tok al­cí­met vi­se­li, és ez­zel mint­egy jel­zi az ol­va­só szá­má­ra, hogy a nyelv mi­lyen jel­le­gű meg­kö­ze­lí­té­sé­re szá­mít­hat. A szociolingvisztikai szem­lé­let­ben ugyan­is a nyelv el­sőd­le­ge­sen nem va­la­mi­fé­le el­vont és egy­ne­mű rend­szer­ként té­te­le­ző­dik, ha­nem tár­sa­dal­mi és te­rü­le­ti vál­to­za­ta­i­ban élő, meg­ha­tá­ro­zott kultúrközegben sa­já­tos ha­tá­so­kat ma­gán vi­se­lő kom­mu­ni­ká­ci­ós rend­szer­ként. Ilyen ér­te­lem­ben a könyv köz­pon­ti té­má­ja a ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben hasz­nált ma­gyar nyelv (el­ső­sor­ban a ro­má­ni­ai ma­gyar nyelv­vál­to­zat), va­la­mint azok a té­nye­zők, ame­lyek ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben meg­ha­tá­roz­zák vagy be­fo­lyá­sol­ják az anya­nyelv jel­le­gét.

A kö­tet cí­mé­nek ta­lá­ló me­ta­fo­rá­ja ar­ra utal, hogy a be­széd, amely épp­oly ter­mé­sze­tes az em­ber szá­má­ra, mint a lég­zés, a nyel­vi kör­nye­zet (a fo­gyat­ko­zó lég­kör) mi­att kap­ko­dó­vá, bi­zony­ta­lan­ná, ne­héz­zé vá­lik. A kö­tet ta­nul­má­nyai azon­ban nem­csak hely­zet­fel­tá­ró jel­le­gű­ek, ha­nem a di­ag­nó­zi­son túl a leg­több­ször a hely­zet meg­ol­dá­sá­ra is ja­vas­la­tot tesz­nek, ki­je­löl­ve a ki­sebb­sé­gi nyelv­re irá­nyu­ló nyelv­po­li­ti­ka és a nyel­vi ter­ve­zés leg­főbb fel­ada­ta­it.

Nem­ze­ti ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben az anya­nyelv és a több­sé­gi nyelv érint­ke­zé­se bi­zo­nyos ér­te­lem­ben ter­mé­sze­tes fo­lya­mat, amely­nek meg­van­nak a ma­ga tör­vény­sze­rű­sé­gei. Csak­hogy a nyel­vi érint­ke­zés­nek ez a for­má­ja, amely az ál­lam­nyelv és a jog­fosz­tott ki­sebb­sé­gi nyelv vi­szony­la­tá­ban va­ló­sul meg, in­kább aszim­met­ri­kus­nak te­kint­he­tő, mint­sem köl­csö­nös­nek. Hi­szen a né­pi interetnikus kap­cso­la­tok­nak van egy ter­mé­sze­tes, mind­két irány­ban ha­tó for­má­ja, amely az együtt­élés kö­vet­kez­té­ben jön lét­re. Ám a ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben a nyel­vek el­té­rő tár­sa­dal­mi stá­tu­sa, a ha­tal­mi vi­szo­nyok ered­mé­nye­ként ki­ala­kul egy kény­szer­két­nyel­vű­ség, amely­ben a köl­csön­ha­tás he­lyett in­kább az egy­ol­da­lú, aszim­met­ri­kus vi­szony jel­lem­ző. Ezért érez­het­jük ta­lá­ló­nak a kontaktológiai ta­nul­má­nyo­kat cso­kor­ba gyűj­tő fe­je­zet cí­mét: Köl­csö­nös­ség és egy­ol­da­lú­ság a nyel­vi kon­tak­tus­ban.

Az anya­nyelv­hasz­ná­lat leg­főbb gond­jai a funk­ci­o­ná­lis kor­lá­to­zott­ság­ból, a csök­kent hasz­ná­la­ti ér­ték­ből kö­vet­kez­nek. Va­ló­szí­nű­nek lát­szik, hogy az er­dé­lyi ma­gyar be­szé­lők több­sé­ge anya­nyelv­ének egy szű­kebb, kor­lá­to­zot­tabb vál­to­za­tát is­me­ri, va­la­mely nyelv­já­rást, cso­port- vagy ré­teg­nyel­vet, vagy jobb eset­ben az er­dé­lyi re­gi­o­ná­lis köz­nyel­vet. A szer­ző sze­rint ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a Ma­gya­ror­szág­ra át­te­le­pült er­dé­lyi ma­gya­rok be­szé­dé­ben ál­ta­lá­ban ala­csony szin­tű a nyel­ven be­lü­li kód­vál­tás ké­pes­sé­ge (47.).

A nyel­vi érint­ke­zés kér­dé­se­it vizs­gá­ló ta­nul­má­nyok az er­dé­lyi nyelv­já­rá­so­kat ért ro­mán nyel­vi ha­tás mér­té­két és sa­já­tos­sá­ga­it ve­szik szám­ba, a kul­tu­rá­lis és nyel­vi köl­csön­ha­tás össze­füg­gés­rend­sze­ré­ről tu­dó­sí­ta­nak. Kü­lön ki­emel­ném a kontaktológiai ta­nul­má­nyok so­rá­ból A román–magyar nyel­vi köl­csön­ha­tás né­hány sze­man­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa cí­mű dol­go­za­tot. Ez a ta­nul­mány a nyel­vi érint­ke­zés­nek olyan kér­dé­sé­ről szól, amely né­mi­leg hát­tér­be szo­rult a ko­ráb­bi vizs­gá­la­tok­ban, még­pe­dig a köl­csön­zés és je­len­tés­rend­szer mó­do­su­lá­sá­nak össze­füg­gé­sé­ről.

A könyv­ben hang­sú­lyo­zott mér­ték­ben sze­re­pel­nek olyan ta­nul­má­nyok, ame­lyek­ben a ma­gyar nyelv Kár­pát-me­den­cé­ben be­töl­tött sze­re­pé­ről, a mai er­dé­lyi nyelv­hasz­ná­lat ak­tu­á­lis gond­ja­i­ról, a nyel­vi kör­nye­zet és nyelv­po­li­ti­ka ha­tá­sa­i­ról ér­te­ke­zik a szer­ző (A ma­gyar nyelv he­lye és hely­ze­te). Ki­sebb­sé­gi nyelv­mű­ve­lés és a nyel­vi nor­ma ér­tel­me­zé­sé­nek alap­ve­tő kér­dé­se­it érin­ti több ta­nul­mány. A szer­ző vé­le­mé­nye sze­rint a nor­ma­tív nyelv­vál­to­zat, a sztenderdnek a ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben élő ma­gya­rok­ra néz­ve nem ki­zá­ró­nak, ha­nem be­fo­ga­dó­nak kell len­nie. Pén­tek Já­nos ilyen ér­te­lem­ben egy olyan sztenderd nyelv­vál­to­zat mel­lett fog­lal ál­lást, amely nem túl­zot­tan cent­ra­li­zált és nem me­rev: A nem­ze­ti nyelv nor­má­i­nak [...] kel­lő­en ru­gal­ma­sak­nak, nyi­tot­tak­nak kell len­ni­ük, ame­lyek egy­sé­ges meg­ol­dá­sú­ak ugyan, de nem fel­tét­le­nül köz­pon­ti­ak és nem pro­vin­ci­á­li­sak (Nor­ma­gon­dok Er­dély­ben [1793–1993]. 59.).

Ah­hoz, hogy egy nem hi­va­ta­los ki­sebb­sé­gi nyelv stá­tu­sa vál­toz­zék, jól át­gon­dolt nyel­vi ter­ve­zés­re, nyelv­po­li­ti­ká­ra van szük­ség. A nyel­vi ter­ve­zés egy­aránt je­lent kor­pusz­ter­ve­zést és stá­tus­ter­ve­zést. Ez utób­bi je­len­tős mér­ték­ben po­li­ti­kai dön­té­sek függ­vé­nye. A kor­pusz­ter­ve­zést az adott ál­lam sa­já­tos köz­igaz­ga­tá­si rend­sze­re és a nyel­vi, le­xi­ká­lis le­épü­lés mi­at­ti hi­á­nyok te­szik szük­sé­ges­sé. Pén­tek Já­nos konk­ré­tan utal a nyel­vi ter­ve­zés kap­csán né­hány olyan ki­emelt je­len­tő­sé­gű te­rü­let­re, mint az anyanyelvűsítés  (az al­kal­mi kény­szer­köl­csön­zé­sek hát­tér­be szo­rí­tá­sa), nyel­vi egy­sé­ge­sí­tés az adott ré­gi­ón be­lül és a közmagyar nyelv szint­jén, va­la­mint a kor­sze­rű­sí­tés, amely  a mo­dern te­rü­le­tek ter­mi­no­ló­gi­á­já­ra és az eu­ró­pai szab­vány­ter­mi­no­ló­gi­ák­ra ter­jed ki (A ki­sebb­sé­gi nyel­vi hely­zet és a nyelv­po­li­ti­ka).

A ki­sebb­sé­gi nyelv jo­gi stá­tu­sa meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű a jö­vő­re néz­ve. Hi­szen tud­juk, hogy amely nyelv­nek nem biz­to­sí­ta­nak kel­lő hasz­ná­la­ti szín­te­ret az ok­ta­tás­tól kezd­ve a publikus nyelv­hasz­ná­la­tig, azt hosszú tá­von ha­lál­ra íté­lik. Ezért a nyel­vész szá­má­ra sem le­het kö­zöm­bös, hogy a nyelv­po­li­ti­ka mi­lyen le­he­tő­sé­ge­ket te­remt az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­ra. A nem­zet­ál­la­mi nyelv­po­li­ti­ka kap­csán egy­ér­tel­mű­en utal ar­ra a szer­ző, hogy a több­sé­gi nyelv do­mi­nan­ci­á­ja a két­nyel­vű­ség­ben, a ki­sebb­sé­gi nyelv jo­gi alá­ren­delt­sé­ge a nyelv­cse­re irá­nyá­ba te­re­li a nyel­vi fo­lya­ma­to­kat.

A nyelv­cse­rét szük­ség­sze­rű­en meg­elő­zi a nyel­vi do­mi­nan­cia­vál­tás, az a fo­lya­mat, amely­nek so­rán va­la­mely két­nyel­vű be­szé­lő ese­té­ben az el­ső nyelv (rend­sze­rint az anya­nyelv) do­mi­nan­ci­á­ja fel­cse­ré­lő­dik a má­so­dik nyelv do­mi­nan­ci­á­já­val, amely ál­ta­lá­ban az ál­lam­nyelv. A do­mi­nan­cia­vál­tás gya­ko­ribb a szór­vány­hely­zet­ben élők ese­té­ben. Ám ami­kor szór­vány­ra gon­do­lunk, ne csak a el­öre­ge­dő, fo­gyat­ko­zó fal­vak ké­pe jus­son eszünk­be, ha­nem az olyan nagy­vá­ros­ok­ra, vá­ros­ré­szek­re is, ame­lyek­ben a ma­gya­rok ki­sebb­ség­ben él­nek, ahol anya­nyel­ven nem mű­köd­nek olyan alap­in­téz­mé­nyek, mint az egy­ház vagy is­ko­la. Ezért ír Pén­tek Já­nos a szak­iro­da­lom­ban ta­lán elő­ször la­kó­te­le­pi szór­vány­ról mint olyan nyel­vi hely­zet­ről, amely lét­re­hoz­za a do­mi­nan­cia­vál­tás fel­tét­ele­it, és ez­zel mint­egy elő­ké­szí­ti, be­ve­ze­ti a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát (129). Ilyen, a má­sod­nyel­vi do­mi­nan­cia­vál­tást elő­idé­ző té­nye­ző az ál­lam­nyel­ven fo­lyó ok­ta­tás és a leg­több eset­ben a csa­lá­di két­nyel­vű­ség is.

A nyelv­tör­vé­nyek az­ál­tal, hogy va­la­mit le­he­tő­vé tesz­nek vagy til­ta­nak, köz­vet­le­nül meg­ha­tá­roz­zák az anya­nyelv hasz­ná­la­ti szín­te­re­it. Már­pe­dig az anya­nyelv meg­tar­tá­sá­nak fel­té­te­le a hasz­ná­la­ta. Ahogy azt Pén­tek Já­nos szó­ban és írás­ban több­ször ki­fej­tet­te, a nyel­vet nem őriz­ni, ha­nem hasz­nál­ni kell. A nyelv szá­munk­ra nem szent cél, ha­nem szent esz­köz, nem vagy nem­csak ön­ma­gá­ért fon­tos szá­munk­ra, ha­nem azért és annyi­ban, amennyi­ben töb­bek le­he­tünk ál­ta­la, amennyi­ben ön­ma­gunk le­he­tünk ál­ta­la (Anya­nyel­vű­ség, több­nyel­vű­ség, in­teg­rá­ció és a ki­sebb­sé­gek. 113–114.).

A ro­má­ni­ai ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat szociolingvisztikai sa­já­tos­sá­ga­it, a kö­zös­sé­gi  két­nyel­vű­ség meg­ha­tá­ro­zó je­gye­it elem­zi a kö­tet több ta­nul­má­nya Az anya­nyelv ki­sebb­sé­gi vál­to­za­ta cí­mű fe­je­zet­ben. Fi­gye­lem­re mél­tó az egy­ház és az anya­nyelv kap­cso­la­tát mél­ta­tó írá­sok ta­nul­sá­ga: itt, Er­dély­ben a nyelv és a lé­lek, a hit és az anya­nyelv min­dig egy­mást erő­sí­tet­te. Meg­ma­ra­dá­sunk­nak ez ket­tős gyö­ke­re és egy­for­mán fon­tos fel­té­te­le.

Pén­tek Já­nos köny­vé­ben ré­geb­bi és újabb köny­vek­ről szó­ló re­cen­zi­ó­kat, kri­ti­ká­kat ol­vas­ha­tunk. A kö­vet­ke­ző szo­ci­o­ló­gi­ai, szociolingvisztikai vagy nyelv­mű­ve­lés­sel kap­cso­la­tos kö­te­te­ket mél­tat­ja a szer­ző: Bí­ró Zol­tán: Be­széd és kör­nye­zet, Cs. Gyímesi Éva: Min­den­na­pi nyel­vünk, Murádin Lászó: Sza­vak szí­ne­vál­to­zá­sa, Ba­lázs Gé­za: Ma­gyar nyelv­kul­tú­ra az ez­red­for­du­lón, Csernicskó Ist­ván: A ma­gyar nyelv Uk­raj­ná­ban (Kár­pát­al­ján), Tóth Pál Pé­ter: Szór­vány­ban.

A köny­vet két olyan in­ter­jú zár­ja, ame­lyet Aniszi Kál­mán, il­let­ve Beke György a szer­ző­vel ké­szí­tett. Ezek­ben az in­ter­júk­ban Pén­tek Já­nos töb­bek kö­zött a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság mai nyelv­ál­la­pot­ára, a csán­gók nyelv­hasz­ná­lat­ára, a nyel­vi tu­dat erő­sí­té­sé­re, a nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok­ra vo­nat­ko­zó kér­dé­sek­re vá­la­szol. Az Aniszi Kál­mán­nal 1990-ben ké­szí­tett in­ter­jú­ban mond­ja a kö­vet­ke­ző­ket az ak­ko­ri nyelv­ál­la­pot­ra, nyelv­hasz­ná­la­ti fel­té­te­lek­re utal­va: A sza­bad­ság nyel­vi sza­bad­ság­gal kez­dő­dik, a nyel­vi ál­arc le­ve­té­sé­vel, sze­mé­lyi­sé­günk sza­bad vál­la­lá­sá­val. Ránk azon­ban más fel­adat is vár: anya­nyel­vün­ket is ki kell hoz­nunk a ti­lal­mak bör­tö­né­ből. Vissza kell ad­nunk az őt meg­il­le­tő fényt és mél­tó­sá­got. Ezek a gon­do­la­tok még min­dig ak­tu­á­li­sak, és úgy tű­nik, még hosszú ide­ig azok lesz­nek.