A kolozsvári Max Weber Szociológiai Szakkollégium folyóirata, a WEB már tizedik számát jelentette meg 2002 októberében. A lapszámban számos ifjúságkutatási probléma merül fel, az ismertetett felmérések alanyai több tanulmányban is diákok – a Babeº–Bolyai Tudományegyetem vagy a kolozsvári Báthory István Líceum diákjai. A tematikus összeállítás címe, a Politikai kultúra az átmenetben azt jelzi ugyanakkor, hogy az ifjúság helyzetéből, véleményeiből kiinduló kutatások egy tágabb viszonyrendszerben helyeződnek el a lapszám tanulmányaiban.

D. Lőrincz József lapszámkezdő írása azt fejtegeti, hogy az 1989-es fordulat gyökeresen átértékelte a „civil társadalom” fogalmát, eltűnt a szó körül az az erkölcsi, morális aura, amely a diktatúrákban jellemezte. Az a folyamat, ahogyan a civil intézmények „professzionalizálódtak” az elmúlt évtizedben, és egyre kevésbé a rendszerváltás előtti tiltott és tiltakozó akciókból kiindulva tűnnek meghatározhatónak, világossá tette, hogy más feladatok, más szervezési keretek határozzák meg a civil szférát demokratikus körülmények között, mint korábban. D. Lőrincz József – a lapszám több más szerzőjéhez hasonlóan – szkeptikusnak mutatkozik azzal kapcsolatban, hogy a civil társadalom, az 1989 előtti elszigetelt próbálkozások valóban meghatározó szerepet játszottak-e a rendszerváltásban. A rendszerváltás utáni elit összetételét vizsgálva arra a következtetésre jutnak a lapszámban közlő szociológusok, hogy a rendszerváltó értelmiség – vagy „kulturális polgárság”, ahogy Plainer Zsuzsa nyugati szakirodalom alapján megnevezi ezt a réteget – korán kivált a politikából, az új rendszer felépítéséből, és mára elsősorban „alapítványi elitként” jelenik meg, míg a rendszerváltás valódi „győztesei” azok a technokraták, akik korábban kevésbé exponálták magukat, viszont a rendszerváltás már kiépült gazdasági és pártkapcsolatokkal találta őket.

Péter László a lapszámban közölt tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy „a véltnél szorosabb az összefüggés a ‘89 előtti politikai szocializációs gyakorlat és a jelen állapot között”. Ami meggondolkodtató, hogy azt a mintát, amellyel dolgozik, a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók alkotják, elképzelhető tehát, hogy az a közömbös magatartás, amely jellemzőnek mutatkozik a diákság politikai kultúrájában, még hosszú időre érvényes marad: „Az általános passzivitás értelmezhető úgy is, mint a 89 előtti periódus politikai kultúrájának a jelenben való kiszolgáltatottság-érzést ellensúlyozó hagyományos, bejáratott módszer. A vizsgálat nyomán megállapítható, hogy a demokratikus intézményrendszer iránti bizalom alacsonyabb, mint a tradicionális autoriter mintákkal jellemezhető intézményekkel szembeni érzelmi közelség érzése, az affektív azonosulás mértéke: a hadsereg, a népi hagyományok, az egyház és (meglepő módon) a szakszervezetek népszerűsége magas. A politikai részvétel, a civil aktivitás a cselekvések szintjén csupán a civil szervezetek és különféle alternatív mozgalmak által kezdeményezett beadványok aláírására korlátozódik, s kevésbé mozgósíthatók a saját érdekeik érvényesítésére.”

Geambaºu Réka és Pásztor Gyöngyi írása a kolozsvári Báthory István Líceum 2000-es végzőseinek politikai beállítottságát taglalja – a helyhatósági és parlamenti választásokra való készülődésre való tekintettel. A kutatók egyfajta centralizálódási, homogenizálódási tendenciát mutatnak ki a politikai vélekedések kapcsán. „Erőteljesen beágyazatlan, esetleges, diffúz véleményalkotási mechanizmus körvonalazható, ami elhelyezhető egyrészt egy országosan is regisztrálható, meghatározatlan politikai beállítottság kontextusában, de tekinthető ugyanakkor egy, a fiatal egyetemi hallgatók körében észlelt alacsony politikai ismeretszint velejárójának is” – állapítják meg a szerzők. Részben hasonló eredményre jut Gál-Borus László is az egyetemista korcsoport választói motivációit vizsgálva.

A magyar nyelvű sajtóban gyakran tabunak számító problémákat az új szociológusnemzedék képviselői tárgyszerűen, adatolva fogalmazzák meg, tanulmányaik fontos kiindulópontot jelenthetnek politikusok, érdekvédelmi szervezetek, „tényhiányban” szenvedők számára. (WEB, 2002. október, 10. szám)