P. a ketrecben
Visszfények

Csatahajók a mezőn. Lőporfüst. Sistergő gumik.

A ketrec rácsozata az arcon. Hangyák. Mentalevelek.

Döglődő terepjárók. Konfucius írásjeleiből épülő létra.

A holdba igyekszik rajtuk, mint babindákon Münchhausen.

A nappali holdat is csak ő látja. Tehenek a pisai utcán.

Féloldalt a gyakorlótér. Puskák ugatása. Egymásra hulló,

kilyuggatott céltáblák. Amerikai lobogó Ugolino tornyán.

A dél kísértései. Csempebögre alján poshadt víz. Félálom.

A piros ruhás nőt kergeti megint Velence kivilágítatlan utcáin.

Remegnek a lagúnákon a gondolák. Koldusok. Mandolinzene.

A Szent Márk tér galambjai, ezek az élő rongyok.

Tudja, nem érheti utol soha azt a nőt. Sugárzó fénybe

tűnik a didergő nappali hold. Szétesik Velence.

Részeg őr locsolja gumislagból. Összehúzódik. Fél.

Az ötszögletű szoba
Kavafisz utolsó szerelmére gondol

Szerette. Pénze nem volt. Így kellett lennie.

Szétváltak, és elforgott néhány körhintaév.

Szédülten bolyongott. Vadonban. Sivatagban.

Jöttek még hírek róla, de már nem érdekelték.

Mesélték, egyre szebb lesz. Hízott is pár kilót.

Hogy milyen elegáns lett. Öltözteti a másik.

Megtanulta vezetni piros sportkocsiját.

Verset nem mond. Nem is fest. A társaság központja.

Hogy néha még felnevet, de legtöbbször komor.

Hogy a teliholdat nézgeli elveszetten.

Hogy templomokba járkál. Nincs kedve semmihez.

Hogy megunta életét. Lehet, hogy meg is nősül?

Talán megkereshetné? Meg is vigasztalhatná?

Szerelmük színterén, az ötszögletű szobában.

A másik fény: én
Sextus Propertius árnya súg a túlvilágról

Valahonnan délről jött a másik. Nem tudni, mikor.

Lehet, mosolya már régen itt vásik. Nem is maszk. Vigyor.

Lehet, itt bujkált jácint illatában, és megigézted?

Sötétben, fényben, fűben, fában, árnyban el már nem éred.

Mert tovaszökken. Ne is keressed. Ő is én voltam.

Az űrbe repülve lettem a veszted. Meg is botoltam.

Feltápászkodtam, déli verőből jöttem el érted.

Pusztán kerengek, bús szél kerenget, kerge kísértet.

Bíborlok érted. El is veszíthetsz. Fennsíkon várlak.

Málna verese, este kereshetsz, fogadj hazádnak.

Pettyes ruhádat lesodorhassam, kigyúló arcod,

Széllé változok, simogathassam, igézzem combod.

Minden szavadban, mozdulatodban, álmaid mélyén

Is ott kísért már, űz szakadatlan, a másik fény: én!

Ahogy

                                    K.-nak

Ahogy siratta holló a fiát.

Ahogy a Hadész árnyai vártak.

Ahogy színt váltott a hazug világ.

Ahogy szurkolók gólt kiabáltak.

Ahogy a fényben megvillant a vállad.

Ahogy borzongtak a tátikák.

Ahogy részeg aludta ki mámorát.

Ahogy dacosan felszegted az állad.

Ahogy fél szemed a karórád leste.

Ahogy nógattál: „Itt van már az este!”

Ahogy borzongtál: „Megjött már a tél!”

Ahogy vetkeztél, gyorsan és sietve.

Ahogy fohászkodtál, kiterítve…

Minden felidézés mellébeszél.