A határon túli magyarság talpon maradásának esélyeit kétségtelenül megnöveli Magyarország 2004. május 1-jén bekövetkező csatlakozása az Európai Unió tagállamaihoz. A stratégiai és gazdasági megfontolásoknak köszönhetően – legkésőbb az évtized végéig – Románia is részévé válhat az Uniónak, ami az erdélyi/romániai magyarság számára is új helyzetet teremt.

Elsősorban – és máris! – gazdasági szempontból.

Készülünk-e rá? Van-e hozzá stratégiánk?

Ha visszatekintünk a Korunk harmadik folyamának „súlypontjaira” és mostani témakörünkbe vágó közleményeire – Kilábalás a szegénységből? (1991/1), Falu és jövőkép (1991/6), Szórványosodás (1991/11), Vándorlás, kivándorlás (1991/12), Civil társadalom (1992/9), Intézmény és személyiség (1993/4), Testvérfalvak, testvérvárosok (1995/5), Székely hieroglifák (1996/6), Emigráció, visszavándorlás (1996/7), Pénz beszél? (1997/3), Írás és vállalkozás (1997/11), Multi nézet  (1999/2), Polgárosodjék! (1999/8) –, szembetűnővé válik, hogy kezdettől megkülönböztetett figyelmet fordítottunk a vállalkozói szféra elemzésére, a gazdasági érdekképviseletek, a vállalkozásfejlesztési stratégiak bemutatására, felvetve a vállalkozói etika dilemmáit is. Mindezt a „vállalkozom, tehát vagyok” axióma jegyében.

            Hogy most mire vállalkozunk?

Annak a bemutatására, hogy miként működnek Romániában a magyar–magyar gazdasági, vállalkozói kapcsolatok. Hogyan fogadja a román nemzetiségű környezet a magyarországi gazdasági kapcsolatok meglétét? Igyekszünk felhívni a figyelmet az Új Kézfogás Közalapítvány által támogatott vállalkozásfejlesztő központok tevékenységére és megnövekedett felelősségére – újabbak létrehozásának szükségességére, elsősorban a szórványvidékek felzárkóztatása érdekében.

            Hiszen ha nincsen munkahelyteremtő – és távlatilag a polgári fejlődést elősegítő – vállakozói réteg, ha nem teszünk sürgősen konkrét lépéseket ezek megerősítése érdekében, akkor – az európai uniós csatlakozás ellenére – alighanem (újabb) leszakadás vár a Kárpát-medencei magyar közösségekre.

Cs. P.