A harmadik évezred, úgy tűnik, még sok meglepetést tartogat számunkra. Társadalmi és politikai újrarendeződés várható a globalizáció hatásaként.

Ma még illúziónak hat egy olyan társadalmi rendszer, amelyet a  nemzetállamoknál sokkal kisebb egységek alkotnak, s ezek együttműködését, összehangolását a rendelkezésre álló információs és kommunikációs technológiák teszik lehetővé. Minden jel szerint a területileg meghatározott nemzetállami kötelékek összeomlásának leszünk szemtanúi. Már körvonalazódni látszik a gazdasági folyamatok leegyszerűsödése, a pénzpiaci és a világkereskedelmi együttműködés, a világban egymás mellett létező civilizációk dialógusa, a transznacionális mozgalmak térhódítása. S ezzel párhuzamosan „a nyugati civilizáció [...] hegemonikus törekvése”.1 Mindezek mellett az egyének egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a saját kultúrájuk megőrzésének, nemzeti identitásuk egyre tudatosabbá válik. A lokális és globális szemlélet párhuzamos léte már nem tűri meg a területi és adminisztratív korlátokat. A regionalizmus – amely a civil szféra kezdeményezéséből született meg – nyitott a környező világ felé, amelyhez az élenjáró technológiák révén kapcsolódik, s talán ebben rejlik a megoldása a nemzeti kisebbségek évszázados  gondjainak.

A civil összefogás szerepéről értekezni manapság divatos jelenség mifelénk is. „A non-profit szférának pozitív mítosza alakult ki, sikerszektor: segélynyújtás, közösségfejlesztés, hátrányos helyzetűek kisegítése, hozzájárulás a közjóhoz stb.”2  Látszatra a társadalom kedvencei – a legtisztességesebbek és gyakran a legcselekvőképesebbek – súlyos anyagi gondokkal küzdenek, mégis az értetlenség és gyanakvás légkörében kénytelenek dolgozni. Köszönhetik ezt annak, hogy egyesek visszaéltek e szektor adta joghézagokkal. (Gondoljunk csak az autóvásárlási gyakorlatra.)

A mai romániai civil szervezetek súlyát túlértékelni, az állam és az önkormányzatok mellé méltó partnerként felsorolni – bár szakmailag helyes – veszélyes következményekkel is járhat. Itt elsősorban a gazdasági és vállalkozói szférában született szervezetekre  gondolok, melyeknek szerepe sorsdöntő lehet  az Európai Unió bővítésének éveiben.

Milyen környezetben működnek Romániában a magyar–magyar gazdasági, vállalkozói kapcsolatok? Hogyan fogadja a román nemzetiségű környezet a magyarországi gazdasági kapcsolatok meglétét? Ezekre a kérdésre adott választ (2001 augusztusában) az a vizsgálat, amelyet 9 erdélyi megyében végeztek, s összesen 810 személyt kérdeztek meg. Az egyébként széles területet átölelő vizsgálat megállapította, hogy a „gazdasági  támogatások terén a kisebbségekkel kialakítandó közvetlen, preferenciális kapcsolatok vonatkozásában kaptuk a legalacsonyabb támogatottsági értékeket, de még ezek is meghaladják az elutasítás szintjét”.3

Romániában a magyar civil szféra, elsősorban a magyarországi „jó példa” eredményeként – és gyakran támogatásának a hatására – már a kilencvenes évek elején, de fejlődése, növekedése nem mindig állta ki az idők próbáit. A vállalkozásfejlesztési központok (a továbbiakban VFK) különböző módon kezdték el tevékenységüket. Az egyéni kezdeményezések mellett nyugati szervezetek segítségével (PHARE, USAID, UNDPA, KNOW HOW FUND stb.) jöttek létre, s idővel szoros együttműködést alakítottak ki az Új Kézfogás Közalapítvánnyal (a továbbiakban ÚKKA). Ezek közül néhány VFK már tízéves múltra tekint vissza az ÚKKA-val való kapcsolat terén.  Tevékenységi körük is változatos, de rendelkeznek a működéshez szükséges irodával, számítástechnikai és telekommunikációs infrastruktúrával, valamint adottak a feltételek az on-line kapcsolat kiépítésére. Java részük az évek során szakosodott az ÚKKA által kiírt támogatási formák befogadására, előminősítésére, bonyolítására, kezelésére, nyomon követésére, de a fentieken kívül üzleti tanácsadást és egyéb gazdasági jellegű szolgáltatásokat is nyújtanak.

Az ÚKKA támogatási rendszerének jelentősége a kis- és középvállalkozások (a továbbiakban kkv) számára a forrásteremtés könnyítésében rejlik. A rendszerváltás kezdetén alig lehetett banki szinten találkozni a kkv rendelkezésére álló pénzeszközökkel, még a reformfolyamat élén járó visegrádi országokban is. A kkv-finanszírozás nehézségei szorosan kapcsolódtak a bankrendszer hiányosságaihoz. Jóllehet a kereskedelmi bankok átalakítása Közép- és Kelet-Európában aránylag gyorsan végbement, de sok magánosított bank likviditási és működési problémákkal küszködött. A fejlett ipari országokban – beleértve az EU-t is – a kereskedelmi bankok a mai napig  előnyben részesítik a nagyvállalatokat, minthogy a kölcsönök adminisztratív költségeit és a bankok rezsijét azok könnyebben elviselik, mint a kkv.

Az ÚKKA az egyetlen közalapítvány az anyaországban, amely révén a Kárpát-medencei vállalkozók vagy vállalkozói civil szervezetek plusz forráshoz juthatnak.

Hogyan élt e lehetőséggel 1999 és 2003 között az erdélyi vállalkozói réteg? 829 pályázat bizonyult sikeresnek, a pályázók 3 632 301 USD támogatást nyertek el, egy pályázatra átlagban 4381 USD jutott. A fent említett összeg mellett 530 000 USD  visszatérítendő forráshoz juthattak a mikrovállalatok tulajdonosai,  egy vállalkozó maximum 4000 USD-t pályázhatott meg befektetési üzleti tervek benyújtása révén, a Bethlen Gábor Alapítvány közreműködésével, amit két év alatt kellett megtéríteni.

Ha azt mérlegeljük, hogy sok vagy kevés ez a több mint 4 millió USD, amihez az erdélyi vállalkozók öt év alatt hozzájutottak az ÚKKA révén, mindenki azonnal kevésnek ítéli, de érzésem szerint rossz úton indulunk el, ha ezt firtatjuk. Az erdélyi vállalkozásfejlesztési központok dolga az, hogy próbálják kieszközölni ennek az összegnek a növelését, a magyar költségvetés pedig a mindenkori kormány döntésének és lehetőségeinek megfelelően cselekszik. De mielőtt túlságosan elégedetlenek lennénk, pusztán az összehasonlítás kedvéért említsünk egy példát, egy olyan pályázatot, amelyet a kis- és középvállalkozók nyerhettek el a közelmúltban romániai szinten. A PHARE Gazdasági és Szociális  Kohéziós programjának keretében 2000-ben kiírt pályázat 11 millió euró forrást biztosított a kis- és középvállalkozóknak. Ehhez azonban csak nagy késedelemmel – a 2003-as esztendő végén – juthatott a 153 sikeres pályázó a részben (18,75%-ban) vissza nem térítendő alapból.

Térjünk vissza a vizsgált vállalkozásfejlesztési központok és az ÚKKA együttműködéséhez, kutassuk sikereik és gyengeségeik okait.

Az öt év alatt Székelyföldön volt a legtöbb sikeres pályázat (914),  2 950 595 USD összegben. Így a teljes elnyert összeg 81,2 %-át a magyar lakosság 47%-a kapta meg, hisz Hargita, Kovászna és Maros megyében  667 569 ember él, a romániai magyar lakosság száma pedig 1 416 844 fő (a 2002-es népszámlálási adatok alapján). A magyar lakosság több mint felének csupán a 19 %-ot sikerült megszereznie pályázati úton: Közép-Erdély 394 161 USD-t (10,86 %); Partium és Máramaros 260 986 USD-t (7,18 %); Dél-Erdély és Bánság 26 559 USD-t (0,73%).

„A globalizációs és transzformációs folyamatok hatásaira az egyes régiók és városok különbözőképpen reagálnak, adottságaik és az alkalmazott stratégiák függvényében nyertesek vagy vesztesek lesznek.”4 A Székelyföldön készült tehát a nyertes pályázatok zöme, majd 3 millió USD, a sikeres pályázatoknak a 77%-a. Részletes elemzést is végeztünk (lásd a mellékletet), ebben kitértünk a különböző sikeres pályázatok típus szerinti leosztására a vállalkozásfejlesztő központok szintjén, és az eredményeket értékben (USD) és százalékarányban is összegeztük. A különböző valutában (HUF, USD, EUR)  kifejezett értékeket a Magyar Nemzeti Bank napi árfolyamán egységesítettük és USD-re alakítottuk. Az alkalmazott rövidítések és a pályázati típusok:

(VFK) Egyes vállalkozásfejlesztő központok által elnyert sikeres pályázatok összesen

(ISO) Minőségbiztosítás megszerzéséhez támogatás

(KAT) Kamattámogatás

(EUT) EU- és nemzeti gazdaságfejlesztési támogatás

(UKI) Kiállítások, üzletember-találkozók

(OKT) EU- és nemzeti pályázatokra felkészítő oktatás támogatása

(VNT)  Rendkívüli gazdasági támogatás

(MGF) Erdélyi Egyházi Mezőgazdasági Földvásárlás

(KBT) Közbirtokosság

(VFK) Vállalkozásfejlesztési központok támogatása 

(VTT) Visszatérítendő támogatás

Próbáljuk meg elemezni e sikereket, tekintsük át, mi lehet a szórványvidék sikertelenségének a magyarázata.

Kézenfekvő következtetés volna, hogy a szórványvidék vállalkozói bizonyára nem tudnak megfelelő szinten pályázatokat írni, vagy a vállalkozásfejlesztési központoknak nem sikerült megfelelő mértékben segíteni a vállalkozókat. Ezt a következtetést látszik alátámasztani az a tény is, hogy a sikertelen pályázatok száma magasabb a szórványvidékiek esetében. A kolozsvári Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége által benyújtott 22 sikertelen pályázat közül 9 az egyházi földek vásárlásával kapcsolatos. Ebben az esetben viszont az elutasításokat döntő módon a piaci földárak határozták meg. S ritka pozitív eredménynek könyvelhető el, hogy 14 sikeres pályázat született e kiírásból. Megjegyeznénk, hogy lényegében az RPVSZ-hez hasonlóan a  csíkszeredai Novorg is 44 sikeres és 29 sikertelen pályázatot tud maga mögött. Tehát ha figyelmen kívül hagyjuk a „földpályázatokat”, a benyújtott sikertelen pályázati eredmények a szórványban sem rosszabbak az erdélyi átlagnál.

Rögtön elvethetjük az esetleg felmerülő rosszindulatú következtetést is, hogy elfogultak voltak a bírálók, az ÚKKA kurátorai, hiszen a fent említett kis korrekcióval az eddigi következtetéseket bátran cáfolni látszik a beadott és visszautasított pályázatok száma.

Világossá vált tehát, hogy a szórványvidék gyengébb eredménye a kisszámú benyújtott pályázat következménye, összesen 174,  amely csupán 16%-a az összes pályázatoknak.

Próbáljuk elemezni: mi is okozhatta a székelyek feltűnően nagy lendületét, illetve a szórványvidék visszafogottságát?

Talán a székelyföldi vállalkozásfejlesztési központok nagy számával is érvelnénk, hiszen az elmúlt öt évben 9 pályázatkezelő központ működött együtt az ÚKKA-val, míg Közép-Erdély, Partium, Máramaros, Bánát és Dél-Erdély vidékén összesen csupán 5 vállalkozásfejlesztő központhoz fordulhattak az igénylők, s az általuk benyújtott sikeres pályázatok értéke is az összérték 18,77%-át jelentette. Ez a szám még alacsonyabb lenne, ha a területi kizárólagosságot alkalmaztuk volna, s így néhány szórványban pályázó, székelyföldi központtal működő vállalkozó pályázatát is levonnánk a szórványvidéki VFK eredményéből. S eljutottunk a legégetőbb kérdésig:  miért van oly kevés VFK a Székelyföldön kívüli  régiókban? Miért van olyan sok fehér folt, miért nem születtek központok Temesváron, Nagyváradon, Déván,  Zilahon, Besztercén? Brassóban miért nem tud ismét gyökeret verni az egyik legelsők közül való VFK, a BRAMIK, és a megalakult nagybányai központ be fog-e kapcsolódni a hálózatba?

Az európai kultúra alapértékei közé tartozik a szabad önszerveződés. A politikai, közművelődési, tudományos, szociális és még számtalan más szervezet mellett a vállalkozói szervezetek is kezdenek a fejlődési pályára lépni. A versenyképesség, a hatékonyság, a szervezettség, a profi menedzsment nélkül e szervezetek nem tudják biztosítani a regionális önszerveződés feltételeit, nem vállalhatják az érdekképviseletet sem. A még mindig csak akadozva működő piacgazdaság feltételei között is, ha volna  igény, és ha előnyöket jelentene egy vállalkozói központ működtetése, bizonyára akadna, aki felkarolja az ügyet. De mit ígér a szórványban az áldozatot, időt és sok-sok munkát, magas szintű szakmai felkészültséget követelő építkezés? Sajnos kevés eredménnyel kecsegtet.

Az elmúlt tíz esztendőben a Székelyföldön szép számmal akadtak, akik ha nem is gazdagodtak meg, de a civil vállalkozói szférában elért eredményeiknek köszönhetik a társadalmi elismertségüket, (a politikában, felsőoktatásban) felívelő karrierjüket. A tömbmagyarságban működő önkormányzatok támogatták a kezdeti nehézségekkel küzdő szervezeteket. Javukra írható az önbizalmuk, pályáztak és nyertek is Európai Uniós forrásokat. A magyarországi civil szférával is könnyebben alakítottak ki kapcsolatokat, a képzést is  könnyebben megszervezték. A Székelyföldre látogatók nem ütköztek nyelvi nehézségekbe.

Nehéz, de a szórványvidék magyarságának sorsdöntő kérdései ezek. Kénytelenek vagyunk megfogalmazni, hogy eljutottunk  a megmaradásunk  egyik alapkérdéséhez: ha nincs munkahelyteremtő, erősödő, növekvő vállalkozói réteg Erdélyben, ha nem teszünk konkrét lépéseket a magyar vállalkozói réteg érdekében, akkor lemorzsolódás, leszakadás vár ránk. Be kell látnuk: ez az erdélyi magyarságot és elsősorban a Székelyföldön kívül élő szórványmagyarságot érinti. Nem tehetünk egyebet, mint szorgalmazzuk újabb vállalkozásfejlesztési központok létesítését, esetleg pozitív diszkriminációt lehetne alkalmazni az eddig elhanyagoltabb vidékekről érkező pályázatok esetében. Szorgalmazni kellene, hogy egy-egy tapasztaltabb vállalkozásfejlesztési központ segítse a szórványban frissen alakultakat, erre akár egy „multiplikátor”-rendszert is ki lehetne dolgozni.

Az ÚKKA meghirdette a 2004-es évi pályázati lehetőségeket, élni kell vele, a világhálón is elérhető (http://www.ukka.hu) minden lehetőség és a feltételrendszer.

Elképzeléseink, álmaink is vannak, amelyek talán a jövőben megvalósíthatóvá is válhatnának. Például egy mobil tanácsadó szolgáltatási rendszert lehetne működtetni a szórvány, de főleg a kisvárosok és községközpontok számára, hisz a megfelelő humán erőforrás még a távoli jövőben sem biztosítható számukra. Egy központból rendszeresen, órarend szerint, meghirdetett dátumokon megjelenne egy mikrobusz (mobil iroda) 3–4 szakemberrel. Az irodamikrobusz fel lenne szerelve számítástechnikával, adatbázisokkal (pl. törvénytár, pályázati lehetőségek, hitelkonstrukciók), fűtéssel, világítással. A mobilközpont biztosítaná az utazó szakemberek naprakész felkészítését, ők pedig a hozzá fordulóknak helyben adnának gazdasági tanácsokat.

JEGYZETEK

1. Segesváry Viktor: Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése; ezek egyes regionális vonatkozásai. Tér és társadalom. Győr, 2002. 4. 2–3.

2. Somai József: Romániai magyar civil szféra. Romániai Magyar Évkönyv 2000. Temesvár–Kolozsvár, 95.

3. Bodó Barna: Felelősség és törvény. Erdélyi Múzeum. 2003. 1–2. Kolozsvár, 113–114.

4. Horváth Gyula: Regionális támogatások az Európai Unióban. Osiris Kiadó, Bp., 257.