Peter Drucker, a neves menedzsmentszakértő szerint a vállalkozás olyan gazdálkodó szervezet, amely folyamatosan ismer fel és használ ki új üzleti lehetőségeket, általában nyereségszerzés céljából, tehát a vállalkozás céltudatos és rendszeres tevékenység. A tankönyvekből azt is megtudhatjuk, hogy egy új vállalkozás sikerében három tényező játszik meghatározó szerepet: a lehetőség, a vállalkozó és az indításhoz és induláshoz szükséges erőforrások. Jórészt ebből a nézőpontból vizsgáltuk meg a Hargita megyei kászoni kistérség vállalkozásait, illetve vállalkozóit 2001 nyarán, amikor egy általános vidéki felmérést végeztünk Kászon öt (Altíz, Feltíz, Impér, Újfalu és Jakabfalva) falujában.

1990 után Romániában is a vállalkozás vált a gazdaság motorjává, gyakorlatilag a semmiből jöttek létre a különböző cégek valamilyen érték létrehozására, új piaci lehetőségek nyíltak meg; igaz, hogy ma már a cégek megszűnése is megszokottá vált országszerte, így Kászonban is.

Hargita megyében az ezer lakosra jutó aktív vállalkozások száma 2000-ben 26 volt. Ez gyakorlatilag összesen 972 külföldi érdekeltségű vállalkozást jelentett, 27,5 millió USD befektetéssel (egy lakosra 80 USD jut). A kis tőkével rendelkezők általában korlátolt felelősségű társaságot vagy egyéni vállalkozást jegyeztek be.

A kilencvenes évek elején a gyors meggazdagodási vágy – a nem megfelelő törvényi keret mellett – fakitermelési lázat indított el az ország erdővel borított vidékein, így Hargita megyében is. Főleg a fa- és fűrészipar fejlődött nagymértékben, jelentős mennyiségű rönk, de elsősorban fűrészáru került értékesítésre, főleg exportra. A fakitermelés, ami sok helyen nem helyi munkaerővel történt, a kereskedelmi forgalom jelentős megnövekedésével is járt. Az élelmiszerek forgalma egyébként is dinamikusan fejlődött, a távoli falvak üzleteiben is megtalálható a pékáruk, a hústermékek viszonylag nagy választéka, de a kávé, a narancs, a banán stb. is.

Ez után az általános bevezető után rátérhetünk azoknak az ismereteknek a felvázolására, amelyeket tizenkét kászoni vállalkozóval folytatott beszélgetés, strukturált interjú alapján gyűjtöttünk össze. Mintánk nyilván túl kicsi ahhoz, hogy statisztikailag feldolgozható legyen, de azért végeztünk bizonyos csoportosításokat, ami megkönnyíti a kászoni vállalkozók, vállalkozások általános jellemzését. Megjegyzem, hogy nemcsak a bejegyzett vállalkozások tulajdonosaival, vezetőivel beszélgettem el, hanem olyan mezőgazdasági termelőkkel is, akik nagyobbrészt piacon értékesítik áruikat, valamint olyan géptulajdonosokkal, akik szolgáltatást is nyújtanak rokonoknak, szomszédoknak.

Az első általános következtetésem az lehetne, hogy Kászonban már van elmozdulás a piacgazdaság irányába, vannak tenni akaró és tenni tudó vállalkozó emberek. A kászoni kutatás csak egy pillanatfelvételt nyújt a vállalkozások helyzetéről, kutatásunk nem terjedt ki a múltbeli helyzet alapos vizsgálatára, így a jelenlegit nem tudjuk összevetni a múltbelivel. A beszélgetések során csak utalások történtek arra vonatkozóan, hogy Kászonban 1989 előtt és különösen a szövetkezetesítés előtti időszakban a gazdasági élet sokoldalúbb, fejlettebb volt.

Az említett 12 jelentősebb vállalkozás közül 4 fafeldolgozással, 4 kereskedelemmel, 2 gyapjúfeldolgozással, 1 élelmiszer-előállítással és 1 téglagyártással foglalkozik. Ezek részben azt használták ki, hogy 1990-től megnyílt a fakitermelés, -feldolgozás és -értékesítés lehetősége. A fafeldolgozással foglalkozó két fontosabb vállalkozó Kászonból származott el, egyikük mérnöki végzettségű (három évet Svédországban is dolgozott), másikuk Brassóban dolgozott, és jó kapcsolati hálózattal rendelkezik Bukarest felé. Az idegen munkaerővel végeztetett fakitermelés kedvezett a kereskedelem fellendülésének is, így a fakitermelésre és fűrészáru-előállításra és -értékesítésre szakosodott brassói vállalkozó fia a kereskedelemre állt rá. Ő is több nyugat-európai országban dolgozott időlegesen, részben az ottani felhalmozásait fektette be a kászoni falvakban működtetett üzleteibe. 2001-ben 6 boltot, a jakabfalvi kocsmát és a pékséget működtette, és panzióépítési terveket fontolgat.

A kezdeti fellendülést megtorpanás követte, amit részben a jogi keretek „keményedése” váltott ki, de nyilvánvaló, hogy a nyakló nélküli fakitermelésre alapozott vállalkozás nem jelenthet fenntartható fejlődést. Ma már Székelyföld-szerte jellemző a bezárt vagy csak időlegesen működő gatterek léte, és ezek csak egy újabb pusztító szélviharban reménykedhetnek, de semmi esetre sem a kilencvenes évek elejére jellemző helyzet megismétlődésében, különösen hogy időközben az erdők magánosítása is nagyrészt lezajlott.

A gyapjúfeldolgozásnak komoly hagyományai vannak Kászonban, de a hazai vásárlóerő beszűkülése és a külföldi értékesítést akadályozó nem megfelelő minőség jelenleg pangásra ítéli ezeket a vállalkozásokat.

Az egyéni vállalkozásként bejegyzett élelmiszer-előállító cég tojást termel, és azt értékesíti (illetve részben baromfihúst) a közeli városokban. Ott, ahol nagy kiterjedésű legelők és kaszálók vannak, és alig van gabonatermesztés, egy koncentrált takarmányra alapozó vállalkozás virágzik. Tekinthetnénk ezt gazdasági irracionalitásnak is, de inkább piaci hiány kielégítésére létrehozott vállalkozásról van szó, amely mindaddig működhet, amíg Romániában nem alakul ki egységes piac, és az említett igényt nem hatékonyabb termelők elégítik ki.

A téglagyártásnak hagyománya van Kászonban, de jelenleg halódik a vállalat, jórészt a hozzá nem értő vezetés miatt.

Röviden vázoljuk a vizsgált gazdaságok helyzetét is. Az 1996–2001-es időszakban a tanulmányozott vállalkozások háromnegyedében jelentősen nőtt az árbevétel, és több mint felében a kapacitás kihasználtsága is növekedett, sőt az esetek felében a jövedelmezőségre is a növekedés volt a jellemző. Ez nyilván kedvezett a beruházásoknak. A 12 vizsgált vállalkozásból 9 jelezte, hogy megfelelő nettójövedelmet termel, ami a fejlett piacgazdaságokban is jó aránynak számít.

A vidéki vállalkozások legfőbb feladata Románia jelenlegi helyzetében a munkahelyteremtés. A tanulmányozott cégek összesen 111 munkahelyet biztosítanak: az alkalmazottak több mint fele a faipari vállalatokban dolgozik. A foglalkoztatottak 82 százaléka helybeli, kétharmaduk fiatal, egyharmaduk nő. Fiatal férfiaknak elsősorban a fafeldolgozás nyújt munkalehetőséget, a fiatal nők nagyrészt a kereskedelemben foglalkoztatottak.  A 12 vállalkozóból 7 kevesebb mint öt embert alkalmaz, 3 pedig csak egy személyt. Az alkalmazottak általában a közeli családtagok, így érthető, hogy a vállalkozók  75 százaléka meg van elégedve a munkásai szakképzettségével.  A nagyobb foglalkoztatók már kevésbé elégedettek a szakképzettségi szinttel, és különösen elégedetlenek a munkafegyelemmel, a munkaerkölccsel.

Dinamikájában nézve a foglalkoztatottság alakulását kitűnik, hogy a vállalatok közel egyötödében nőtt az alkalmazottak száma  1996 és 2001 között, de egynegyedükben csökkent. A csökkenés és a stagnálás a faiparban tevékenykedő cégekre jellemző leginkább, ahol a kezdeti joghézagok kiküszöbölése nyomán keletkezett szigorúbb kitermelési és értékesítési feltételek kedvezőtlenül befolyásolják a foglalkoztatási helyzetet is.

A foglalkoztatás jövőbeli alakulásáról is véleményt kértünk. Mindössze a kereskedelemben tevékenykedő vállalkozók tervezik az alkalmazottak számának növelését a jelenlegi 28-ról 50-re, míg a megkérdezettek 42 százaléka a foglalkoztatás csökkenését. A fafeldolgozással foglalkozó négy egység közül kettő igen nagy jelentőséggel bír a község számára, hisz ketten több mint 50 munkahelyet biztosítanak. Az ő döntéseiknek  komoly szociális kihatásai vannak. Biztató, hogy egyikük a beruházások jelentős növekedését tervezi, a másik a szinten tartást.  Többen is úgy látják, hogy jó perspektívái vannak az építőanyag-iparnak, a magas fokon történő fafeldolgozásnak, valamint az állattenyésztésnek.

Általában a bizonytalanság jellemezte a közeljövőről alkotott vállalkozói  véleményeket: egyenlőképpen oszlott meg azok aránya, akik jövedelmezőségük jövőbeli növekedését, stagnálását, illetve csökkenését jelezték. A faipari vállalkozókanak elsősorban a faexport letiltása jelentett gondot, a gyapjúfeldolgozásban  viszont az értékesítési nehézségek okoznak problémát. A kereskedelemben tevékenykedők a népesség vásárlóerejének alakulásával kapcsolatban bizonytalanok. Viszont pozitív jelzés, hogy a beruházás növekedését tervezők aránya 58 százalék. Hárman a vállalkozók közül fejlesztési pályázatot adtak be, ketten nyertek, és további öten terveznek pályázatot összeállítani.

A vállalkozások számára a fejletlen infrastruktúra, elsősorban az utak rossz állapota és a mobiltelefon használhatósága jelent gondot. A digitális telefonhálózat  megléte  potenciális előny, ami lehetőséget nyújt internethasználatra is, azonban 2001 nyarán még igen kis számú vállalkozó élt ezzel a lehetőséggel.

További jellemzők a vállalkozóknál az alacsony kockázatvállalási hajlandóság  és az együttműködési készség alacsony szintje. A kockázatkerülő magatartást jelzi az a tény, hogy mindössze egyharmaduk folyamodott valaha is hitelért, a többség pedig a jövőben sem tervez hitelfelvételt.  Az együttműködési nehézségek egyik oka a vállalkozók közti információáramlás hiánya. Így fordulhatott elő például az, hogy két vállalkozó is jelezte az interjú során, hogy tervezi tejfeldolgozó gép beszerzését, de egymás terveiről nem tudtak.

A meglepetésszerű piaci cselekvés előnyei vidéki térségekben lényegesen kisebbek, mint az együttműködésből származó potenciális előnyök, figyelembe véve azt is, hogy az Európai Unió támogatásrendszere is az egymást támogató programcsomagok felé irányul. Hasonlóképpen érthetetlen egy külső szemlélőnek, hogy az egymás mellett üzemelő malom és pékség között nincs semmi kapcsolat.

Kászon esetében a működő cégek csupán kis hányada helyi bejegyzésű, és ez más vidéki térségben is jellemző. Általában az olcsóbb telephelyek, az olcsóbb munkaerő, a nyersanyag közelsége és a helyi emberi kapcsolatok megléte vonzza vidékre a vállalkozásokat, de az ügyintézés bonyolítása egyszerűbb a megyeközpontban, így ott jegyezték be a legtöbb kászoni vállalkozást is.

Az előállított termékek csupán kis hányada kerül helyben értékesítésre, és a helyi üzletekben árusított termékek alig 2 százaléka helyi eredetű. Nincs jellegzetes kászoni termékmárka, ami jelentős hozzáadott értéket képviselne, és amit helyben értékesítenének.

Kétségtelen, hogy a kászoni faipar a helyi erdők kitermelésén  alapszik, de jórészt hiányoznak azok a vállalkozások, amelyek egyéb helyi erőforrásokat értékesítenének. Jó példa erre a Répáti-borvízcsoport kihasználatlansága, ám a helyi mezőgazdasági termékek is feldolgozatlanul kerülnek értékesítésre.

A kászoni felmérés csak általános ismertetőt adott a vidéki vállalkozásokról, még nagyon sok a megválaszolatlan kérdés. Fenntarthatók-e ezek a vállalkozások a jövőben is, vagy csak egy adott időszak konjunkturális helyzetét használták ki? Van-e stratégiai elképzelésük a változtatásra? Képesek lesznek-e beépülni regionális, nemzeti és esetleg nemzetközi hálózatokba? Képesek lesznek-e közös vidékfejlesztési projektek kidolgozására, megnyerésére és megvalósítására?

Meggyőződésem, hogy túl keveset tudunk a vidéki vállalkozásokról, vállalkozókról. Márpedig ajánlatos lenne behatóbban vizsgálni ezeket, mert fontos szerep hárul rájuk a vidékfejlesztésben, a helyi erőforrások értékesítésében, a mezőgazdaságból kiszorulók foglalkoztatásában.