Párizsi napló 2.

A két és fél leírás három francia értelmiségié: Didier Eriboné, Laure Murat-é, Gérard Noirielé. A három név egy 2003. december 10-i Szexualitástörténet és társadalomtörténet című tanulmányi napon1 került egymás mellé az École Normale Supérieure-ön George Chauncey Gay New York kötetének francia nyelvű megjelenésekor.2

Didier Eribon manapság divatban van. A strukturalista szerzőkről szóló életrajz és tudományos népszerűsítés közötti monográfiák, interjúkötetek (Lévi-Straussról, Dumézilről, Foucault-ról) szerzőjeként induló újságíró a homoszexualitás-elmélet és -történet szakembere lett. Ő az, aki kultúrháborúként értelmezte a Foucault-életrajzok francia–amerikai vitáját,3 mialatt ő maga az első, 1989-es változat szerzője volt. A francia Saint Foucault-képet az ő könyvei és az amerikai recepció kultikus megnyilvánulásait közvetítő fordításai termelték ki. 1997-ben a Pompidou Központban szervezője volt a Colloque sur les études gays et lesbiennes-nek. Most egyszerre három könyvvel van jelen a francia könyvpiacon: a párizsi ősz nagy könyvújdonságával, a homoszexuális és leszbikus kultúrák szótárával,4 szexualitáselméleti esszékötetével,5 illetve George Chauncey már említett homoszexualitás-történetének francia fordításával. Gyanúsan sokszor fordul elő a neve a rangos francia társadalomtudományi központok rendezvényein: Françoise Gaspard-ral Homoszexuális és leszbikus közösségek szociológiája címmel kurzust vezet az École de Hautes Études en Sciences Sociale-on, meghívottja az École Normale Supérieure-ön az Éric Fassin vezette homoszexuális és leszbikus identifikációs stratégiákról szóló kurzusnak. A Magazine Littéraire decemberi, irodalom és homoszexualitás viszonyát tárgyaló számát a vele készült beszélgetés nyitja meg.6 Vagyis nem lehet nélküle a francia szexualitástörténetről beszélni. Éppen ezért igencsak tudatában van jelentőségének. A fáradt, mert sokat éjszakázó férfiak enyhe borostájával jelenik meg mindenütt, sportos és retro közötti átmeneti cuccokban. Mindig egy-egy hasonló allűrű fiatalemberrel. És a szövegeiben mindig azon bizonyos vallomás közelében vagyunk. Hol több, hol kevesebb biztos fogódzóval. S mindig vitaképes. Habár tudományos tézisei nem tagadhatják le posztstrukturalista episztemikus identitásukat: az irodalom a szexuális rend kijátszásának és megkerülésének lehetősége, a 20. századig a vallomás szinte kizárólagos helye. A homoszexuális és leszbikus kultúra túlságosan többarcú fogalom ahhoz, hogy egyféle leírással kimeríthető lenne. Ez a tézis nála válik a történeti leírás premisszájává. Tehát csak közvetíteni és nem adaptálni tudja Chauncey könyvének három mítoszt illető kritikáját: a szexualitás történetének tiltakoznia kell az elszigeteltség, a láthatatlanság és az interiorizáció, az énnel szembeni gyűlölet tézisei ellen. Vagyis a szexuális gyakorlatok története nem egységes. Nem elfedéstörténet, mint ahogyan azt Eribon olvassa. Ha az lenne, a szexuális kultúrában beálló változások leírhatatlanok lennének.

Laure Murat Eribonnál kevésbé reprezentatív figura. Pedig a leszbikusságtörténet Eribonja. Költő és kritikus, nem kötődik kutatási intézményhez. Mintha a leszbikusság homoszexualitáshoz viszonyított diszkurzív visszaszorítottságára vonatkozó tézisét illusztrálná ezzel. Murat történészként leszbikus irodalmak történésze. Olyan szépirodalmi beszédmód történetét kutatja, melyet a kortárs francia mentalitás nem integrált még önálló kategóriaként. Éppen ezért szükséges amellett érvelnie, hogy ez a diskurzus nem saját konstrukciója. 2003-as kötete7 Adrienne Monnier és Sylvia Beach történetéről szóló történeti munka. Az általa felvetett problémák éppen ezért állnak közelebb a társadalomtörténészek kérdéseihez. Murat az archívumok kérdéseként teszi fel azt a kérdést, amit Chauncey úgy tett fel, hogy a homoszexuális kultúra láthatatlanság-mítoszának tudományos lebontása után hogyan lehet okát adni a szexuális kultúrában végbemenő változásoknak. Murat szerint a válaszadás nehézségét a források hiánya adja. A francia társadalom homoszexualitással szembeni toleranciája már a szexuális forradalmat megelőzően is láthatatlanná, mert archiválatlanná teszi a heteroszexuálistól különböző szexuális identitást. A homoszexuálisok, a leszbikusok lettek a 20. század névtelenjei,8 a semlegesek, a harmadik neműek, akiknek a szexualitása láthatatlan. Vagyis a szexualitástörténet paradoxonát írja Murat: a heteroszexuális dominanciájú szexuális rend cinkosa és nem ellenlábasa volt a szexuális másság történészeinek.

Murat arca kopasz női fejek, androgin viseletű nők arcai mellett tűnik fel. Kritikusként, fényképészként, újságíróként mutatkoznak be a Gaspard–Eribon szakszemináriumon, ahova identitásuk jelzése miatt is járnak. Valószínűleg együtt érzik legjobban magukat, mert mindig azonos felállásban tűnnek fel. Ha Murat megszólal, bólogatnak.

Gérard Noiriel arca jóval ismerősebb. Kis vállalkozók és vállalkozások, munkáséletutak, kivándorlók és a kivándorlás, a nemzeti identitás jelenkoros történésze. Az École de Hautes Études en Sciences Sociales oktatója szociológia és történelem diszciplínáinak elválaszthatatlansága mellett érvel munkáiban. A legmediatizáltabb francia történelemelméleti vita az ő könyvéből indult ki.9 Jelenléte mégis bizarr ebben az összefüggésben. Másrészt meg motivált, hiszen a szexualitástörténet kutatási tárgyához társulhat a társadalomtörténet módszertana, melyet Noiriel reprezentatív módon képvisel. Az utóbbi nagy lehetősége az előbbinek. A történetírás egységes elméleti módszertanához tartozó vitaetika sürgetője mégsem csak ilyen módon kerül közel a szexualitástörténészekhez, hanem éppen a vallomás miatt. 2003-as kötetének10 utolsó fejezete én-történet, intellektuális pályájához írt lábjegyzet. Lehetőség arra, hogy a történésszé válást a választás pillanatától dokumentálja. A társadalomtörténet ilyen vallomások egymás mellett olvasása. Mint ahogy a szexualitástörténet is az.

A különbség éppen az, hogy a társadalomtörténet minden történetet ilyen vallomások visszakeresésével olvas, míg a szexualitástörténet csak bizonyos történeteket. A fehér középréteg szexuális gyakorlataitól különböző gyakorlatok történeteit.

Keszeg Anna

JEGYZETEK

 1. A tanulmányi nap két csoportot szólaltatott meg. A délelőtti vitán George Chauncey, Eribon, Murat és Michel Fehrer vettek részt a szexualitástörténet reprezentánsaiként, a délutánin Nancy Cott, Gérard Noiriel, illetve Christian Topalov mint társadalomtörténészek. A nap tanulságait Éric Fassin összegezte.

 2. George Chauncey: Gay New York, 1890–1940. Traduit par Didier Eribon. Ed. Fayard, Paris, 2003.

 3. L. ehhez az 1994-es kiegészítő életrajzának első részét: Eribon, Didier. Foucault aujourd’hui. In: Michel Foucault et ses contemporains. Fayard, Paris, 1994. 17–105.

 4. Eribon, Didier (sous la dir. de):  Dictionnaire des cultures Gays et Lesbiennes. Ed. Larousse, Paris, 2003.

 5. Uő: Hérésies. Essais sur la théorie de la sexualité. Ed. Fayard, Paris, 2003.

 6. Magazine Littéraire 426/2003.  Entretien avec Didier Eribon. 77–80.

 7. Murat, Laure: Passage de l’Odéon. Éd. Fayard, Paris, 2003.

 8. A névtelenek kutatása Michel Foucault 1977-ből való esszéje a Les Cahiers du Cheminbe írott La vie des hommes infâmes című tanulmányának premisszáira hivatkozik.

 9. Sur la „crise” de l’histoire. Belin, Paris, 1996. 2001 óta  magyarul is olvasható: Gérard Noiriel: A történetírás „válsága”. Elméletek, irányzatok és viták a történelemről tudománnyá válásától napjainkig. Czoh Gábor fordítása. Napvilág, Bp., 2001.

10. Noiriel, Gérard: Penser avec, penser contre. Itinéraire d’un historien. Belin, Paris, 2003.