A nagyromán állameszme magyar alternatíváinak történetéhez

2

A magyar főhatalom 1919 elejéig kiszorult a történeti Erdélyből. A kantonálisan átalakított Magyarország gondolata mégsem merült feledésbe a Királyhágón túl. Január 15-én Grandpierre Emil (1876–1938), egy Svájcból bevándorolt francia család leszármazottja, 1897 és 1918 között a kolozsvári Királyi Törvényszék bírája,32 egy magyar tisztviselői küldöttség élén Nagyszebenben azt javasolta a román Kormányzó Tanácsnak, hogy Erdély közigazgatását vegye át az egymást területről területre felváltó többségi, vegyes lakosság esetén pedig vegyes bizottság, valamint hogy a magyar állami hivatalnokok hűségeskü helyett csupán fogadalmat tegyenek a román államhatalomra. A román fél nem fogadta el az ajánlatot.33 A Jászi nyomán megszőtt alternatív rendezési minta a következő hónapokban mégis rányomta bélyegét az erdélyi magyar értelmiségi középrétegek és egyházak politikai elképzeléseire, az új főhatalommal szembeni passzív ellenállásra, amelyet elsősorban a tisztviselőkar kezdeményezett.

A budapesti kormány már 1918 novemberében utasította a kelet-magyarországi főispánokat és főtisztviselőket, hogy lehetőleg tagadják meg a hűségesküt a román megszállóknak, mégpedig az 1918. november 13-i belgrádi fegyverszüneti és az 1907. évi hágai egyezmény azon cikkelyeinek alapján, amelyek megtiltották a mindenkori idegen katonai hatalomra való kényszerű felesketést; hasonló igazolási lehetőséget kínált a bánsági francia közigazgatás egyik 1919. március végén kelt rendelete.34 A hűségeskü tárgyában már 1918 végén lezajlott első összetűzések után a nagyszebeni Kormányzó Tanács 1919 februárjában törvényerejűen elrendelte a bírák, ügyvédek, jegyzők, az állami iskolákban oktató tanszemélyzet és a magánorvosok azonnali felesketését I. Ferdinánd román királyra (1865–1927); az ellenszegülőket kártalanítás nélkül menesztették állásukból.35 Az intézkedés atrocitásjellegű bántalmazások kíséretében számtalan esetben meg is történt. Az Erdélyben ily mód kisemmizettek már 1919. januárjától pénzügyi segélyeket kaptak Budapestről. Eközben a román hűségeskü sorozatos magyar megtagadása „tisztviselőmozgalommá” terebélyesedett, amelynek többé-kevésbé nyíltan fellépő szószólói a román államot csak a nemzetközi jogba való beiktatása után, egy megfelelően ratifikált békeszerződés nyomán szándékoztak elfogadni.36 „Passzív rezisztenciába” vonulván megtagadták a kiterjeszkedő uralmi rendszer által „követelt teljesítményeket”, így azt is, hogy részt vegyenek a román belpolitikában.37 Ezen álláspont egyik fő értelmi szerzője Grandpierre Emil volt. A Ká-rolyi-kormány az őszirózsás forradalomban vállalt tevékenyen szerepe alapján 1918 decemberében őt nevezte ki Kolozsvár városi és vármegyei főispánjává, amely tisztségéből a román hatóságok Apáthy elfogatásának a napján eltávolították. Ezután magyar körökben a főkormánybiztos nem hivatalos utódjának számított; a fennebb említett sikertelen nagyszebeni tárgyalás után visszahúzódott a „tisztviselőmozgalom” rejtett közegébe, amelyből csak 1921-ben tért vissza az ekkor már Nagy-Románia államjogi valóságához igazodóan belpolitikai cselekvésre készülődő erdélyi magyar vezetés konzervatív irányzatának a nyilvánosságába.38

A posta- és a távközlőszolgálat katonai felügyelete, a sajtócenzúra, a mozgásszabadság korlátozása, valamint a gyülekezési tilalom a nyilvános politikai tevékenységet nehezítette meg, kevésbé az elméleti munkát, amelyet az egyházak bátorító példája serkentett. Az átmenetileg felekezetivé átalakult magyar állami iskolák ugyanis 1919-ben a körülményekhez képest – és az államiakkal ellentétben – zavartalanul működtek. A katolikus és a református egyház egy sor tanintézetet létesíthetett.39 Így amolyan fellegvárává válhatott az erdélyi magyarságnak, amelynek személyi és intézményi alapját egyébként erősen meggyengítette az állami iskolák, a polgári közigazgatás, a bankok, a kereskedelem és az ipar kezdődő elrománosítása, a földek erőszakos haszonbérbe vétele, a lakások elkobzása, az esküt megtagadók elbocsátása, letartóztatása vagy kiutasítása.40 Amikor Berinkey Dénes (1871–1944) kormánya és a januárban államelnökké kinevezett Károlyi, aki legutóbb a katonai ellenállást is fontolgatta, 1919 márciusában lemondott,41 a nagyromán állameszme „Keleti Svájc” típusú alternatívája csupán polgári-radikális hátterét veszítette el, nem pedig rendszerpolitikai érveit. Hiszen a román hatalmi szerkezet kiépülése Erdélyben a még államalkotó lakosságot elsősorban társadalmi-gazdasági téren sújtotta. Mindemellett a nemzeti gondolat az elkövetkezőkben egyre mélyebben áthatotta a Jászi-koncepciót.

Ez az elméleti újítás jelentős mértékben Paál Árpád (1880–1944) nevéhez fűződik, aki az összeomlás napjaiban Udvarhely vármegye alispánja és a székelyudvarhelyi Székely Nemzeti tanács elnöke,42 jó fél évvel később a „Szellemi front” egyik megalapítója volt. Ez a tisztviselőmozgalommal azonos titkos szervezet legkésőbb 1919. február végétől nemritkán életveszélyes körülmények közepette próbált elvi és gyakorlati síkon ellenszegülni a terjeszkedő román katonai és közigazgatási hatalommal – tagjai meghurcoltatásának az árán is.43 A Székelyföld és Belső-Magyarország között egy közelebbről meg nem nevezett kolozsvári „központ” köré hírközvetítő és tanácsadói hálózatot épített ki, amelybe bevont egyházi személyiségeket is, például gróf Majláth Gusztáv Károly (1864–1940) katolikus püspököt.44 A májusban Aradon megalakult, júniusban Szegedre átköltözött polgári ellenkormányt,⁴⁵ amelyet rejtett csatornákon ellátott helyzetelemzé-sekkel, arra kérte, hogy közvetítse a párizsi békekonferencia felé Erdély – nemzetközi önképviseletben megakadályozott – „magyarsága és székelysége” óhaját, hogy megőrizhesse „nyílt és teljes összefüggését a nagy magyar földdel”.46 Miután a román Kormányzó Tanács a kolozsvári magyar egyetemet 1919 májusában bezáratta, és intézkedni kezdett román tulajdonba való átvételéről, a tanév kellős közepén kiebrudalt oktatók sorából új sorstársak csatlakoztak a „Szellemi front”-hoz.47 Ugyanők névtelenül kinyomtatott sajtóanyagban gyarapították a tiltakozás szavait Magyarország feldarabolásának növekvő veszélyének láttán.48

Paál, akinek közreműködése az ellenállási szervezkedésben gazdag hagyatékában található kéziratos utasításokkal és átiratokkal bizonyítható,49 1919 nyarán egyetértett azzal a szegedi értékeléssel, miszerint a március 21-től augusztus 1-jéig hivatalban lévő budapesti proletárkormány50 pusztán taktikai megfontolásból játszotta ki a területi integritás lapját, többségében nemzeti érzelmű hadserege azonban megfelelő pillanatban valóban alkalmas lenne a bevetésre. Augusztusig a „Szellemi front” berkeiben az a vélemény alakult ki, hogy egy románbarát békeszerződés esetén, amelyet a párizsi magyar küldöttségnek kétségtelenül alá kell majd írnia, a budapesti kormány lemond, utat nyitva ezzel egy új kormánynak, amely ezt követően parancsot ad az időközben nemzeti alapon teljesen átszervezett hadseregnek Erdély felszabadítására. Paál arra az esetre, hogy az angol és amerikai diplomácia kivonja a magyar kérdést a francia befolyás alól, egy még közvetlenebb utat képzelt el a nemzetpolitikai célba. Vélhetően nem ismerte vagy figyelmen kívül hagyta az 1918. november 5-i úgynevezett Lansing-jegyzéket, amely nyilvánosságra hozta – Erdélyben is – Woodrow Wilson (1856–1924) amerikai elnök egyik legjelentősebb Délkelet-Európára vonatkozó döntését. Paál mindenesetre azt remélte, hogy az amerikai diplomácia előbb-utóbb visszautasítja a román területi követeléseket. A jegyzék ennek ellenkezőjét tette közhírré.51

Paál 1919 pünkösdjén abból indult ki, hogy a párizsi békekonferencia egyelőre nem dönt Erdély elcsatolása mellett vagy ellen, és hogy „az a békekínálat”, amely a régiót „román impérium alá vetné, [...] még csak egyoldalú számlabenyújtás; az is kell hozzá, aki elfogadja”. Azon elgondolásból, hogy az erdélyi magyarok választhatnak majd e számla elfogadása és visszautasítása között, választásukat azonban érvényesíteniük kell a szerinte jogtalanul működő román Kormányzó Tanáccsal szemben, Paál hozzálátott egy olyan program kidolgozásához, amely egyaránt megfelelhetett a békekonferencia magyar szempontból kedvező és kedvezőtlen végkifejletének. Eszerint a „Szellemi front”-nak legfőképpen 1. ébren kellett tartania azt a hitet, hogy „lesz még magyar világ”, 2. meg kellett vetnie a román hatalommal szembeni ellenállás gazdasági alapját, 3. erősítenie kellett az egyházak és az iskolák nevelői készségét, 4. megfelelő mozgósító munkára kellett ösztönöznie a sajtót és az irodalmat, 5. szoros kapcsolatot kellett fenntartania a Székelyföld és Erdély többi magyarlakta területei között, és 6. saját karhatalmi eszközökre kellett szert tennie. Mindeközben feladatait a helyi sajátosságok alapján kellett megállapítania és elvégeznie.52

Már a címe: „Szellemi frontok mindenütt” jelzi, hogy ez a koncepció összmagyar törekvések jegyében fogant. Ezek világnézeti összefüggésben, kevésbé erdélyi, illetve székely regionális hivatkozási rendszerben kristályosodtak ki. Programvázlatát kísérő, „A magyar jövendő elképzelése” című gépiratában Paál azért foglalkozott az internacionalizmussal, mivel így megfogalmazhatta alapkérdését: miképp válhat a magyar nép „emberiségi szükséges elemmé”? Úgy, hangzott válasza, hogy megtanul felülemelkedni a párt- és régiópolitikai ellentéteken, hogy az „igazi erők” között meglelje a helyes „középutat”. Paál a hátráltató tényezők legfontosabbikáról így vélekedett: „Ilyen hamis erő pl. a szabadelvű gazdasági rendszernek a szabados gazdagodásokat és rablásokat elismerő elfogultsága, a tőke mindenhatósága, az önzéseknek világdiktáló szerepre való odaengedése.” Az, hogy a szerző itt a román ókirályságból Erdélybe átható liberalizmusra gondolt, nem csupán abból a megjegyzéséből derül ki, miszerint a „mostani konvulziók éppen ezeknek az elfajulásoknak az alakjait állítják a legkirívóbban előtérbe”. Paál ugyanis a nyomaték kedvéért azt feltételezte, hogy jóllehet a másik oldalon a szocializmus helyes rendezőelvnek tekinthető, mégiscsak egy „későbbi fokozat”-ban bontakozhat ki teljesen, mivel előbb „a nemzeti eszmények minél bensőségesebb kifejlesztésére kell törekedni”, azon „célok és rendszerek” kimunkálására, amelyek „a nemzet tagjait szellemi és testi munkában gyakorlottakká teszik, sokat bírókká s olyan alkotókká, hogy az alkotásoknak a világ tárgyilagossága szerint is értéke legyen, s hogy végeredményében a jelen nemzedéknek kenyeret és sorsán való bizodalmat adjon, s ugyanezt a jövendő nemzedéknek is biztosítsa”.53

A társadalmi és nemzeti érvek egybefűzése a „borzalmas bolsevizmus”54 és a román megszálló erő elutasításából fakadt. 1919 nyarán Kós Károly (1883–1977) sztánai nyomdájában nyomtatott röplapok harcra szólították a „dolgozó magyarság”-ot a „bojárok csaló, hazug és tolvaj” rendszere ellen, egyben szónokian rákérdezve: „Akartok-e ismét édesanyátokhoz, a szabad Magyarországhoz tartozni?” Paál, aki ismerte e röplapok tartalmát,55 a szocializmust ugyan többre értékelte a liberalizmusnál, a baloldali eszmét azonban nem tekintette a leendő arany középút fő irányjelzőjének. Egyetlen vezérfonal az állam integritása lehet, írta A magyar jövendő elképzelése összefoglalójaként – egy olyan államé, amely elismer nyelvi-kulturális alapon szervezett „nemzetiségi kantonok”-at és a „hatásköri legfőbb bíróság” alá rendelt „kantonális törvény-hozások”-at.56 Mértékadó központ és helyi illetékességek, amelyek etnikai alapon is „közjogi egységek”-ké alakulnak57 – ez a kettős pillérű előfeltevés újból decentralizációs jelleget kölcsönzött a „Keleti Svájc” elméletének.

3

Az erdélyi magyar sajtó megfelelt a „Szellemi front” elvárásainak. Jászinál és Apáthynál nagyobb hajlandóságot mutatott arra, hogy Erdélyt magyar viszonyításban külön – de nem elkülönülő – egységként szemlélje. Elsősorban az Erdélyi szemle lendítette előre az irodalmi-kulturális decentralizáció háború előtt beindult, most már „modern transylvanizmus”-nak is nevezett folyamatát,58 anélkül hogy kitért volna kifejezetten államjogi kérdésekre. A kolozsvári hetilap egyik főmunkatársa Jászi könyvét a dualizmus bukásáról és a dunai államok jövőjéről „csodálatosan erős és zseniálisan egész koncepció”-ként méltatta.59 A lap azonban a könyvnek főleg azon bekezdését időszerűsítette értelemszerűen, amelyben a szerző a „magyar körökből is gyakran” bírált „merev budapesti centralizáció” ártalmaira utalt.60 Kidomborodtak tehát ismét az erdélyi magyarság gazdasági, kulturális és társadalmi érdekei a „partikuláris eredmények pantheon”-jában”, az össznemzeti hatásúnak gondolt „erdélyi célok” hullámhosszán.61

Gazdasági szempontból a közlekedési viszonyok rendbetétele és a pénzpiac önállósítása volt a fő régiópolitikai kívánalom.62 Kulturális téren a művelt humanizmus vezessen, amely visszaadja a tudománynak és a művészetnek nemzeti és nemzetközi szerepét, biztatták magukat közösségi szolgálatra a szellemi élet képviselői.63 Világnézeti és regionális alapállásukra jellemzően köztársasági függetlenségi modorban búcsúztatták el „a Habsburg-uralom ötszáz éves zsarnok-ságát”,64 ugyanakkor azonban szembefordultak a „pesti irodalmi klikkrendszer”-rel, amely már nem akadályozhatja meg az „irodalmi decentralizációt”, miután „az események egy új” és „tartós”, mert az „együtt átélt múltban” gyökerező közösséget kovácsoltak össze.65 Kolozsvár 1919–1920-ban Nagyváraddal versengve kivívta magának azt a virtuális jogot, hogy az irodalmi Erdélyt akár Budapest hatáskörén kívül is megérdemelt útjára vezesse.66

Az Erdélyi szemle fontosabb munkatársai szűkebb hazájuk irodalmi hagyományaihoz idomultak.67 Mindamellett Szabó Dezső (1879–1945) művének bűvöletében éltek, akit kolozsvári származása ellenére korántsem helyi erőnek, hanem – mint ragyogó stilisztát – „magyar géniusz”-nak tartottak, olyan írónak, akinek „egyetlen célja volt a magyarság [cenzúrázva, K. L. Zs.]”.68 E szövegrész román hivatalos megkurtítása aligha fedhette el Az elsodort falu régiók feletti mondanivalóját. Bár az 1919-ben napvilágot látott regény Budapesten érdemtelen fogadtatásban részesült, Kolozsvárt úgy tűnt, hogy minden egyes sorának a magyar nép iránti szeretet ad értelmet.69 A másik irodalmi-ideológiai példaképet, Ady Endrét (1877–1919) 1905-ben kelt és Kolozsvárt 1918-ban újraközölt Ismeretlen Korvin-kódex margójára című esszéjével70 méltatták a folyóirat szerzői, hogy – miként az már a háború alatt és előtt is előfordult71 – a költővel Mátyás király országépítő hagyományából építkezve folytassák Erdélyt.72 Mindezen erdélyiségével a szerkesztőség éppen a proletárforradalom tapasztalatait megszívlelve óvakodott attól, hogy „a bolsevizmus melegágya” legyen. A „Szellemi front” elképzeléseihez híven az „eszményekre tekintő, öntudatos” magyarság megújulását hirdette.73

4

A nagyromán állameszme alternatíváinak elsőként keletkezett „Keleti Svájc” típusa végighúzódott a világháborús vesztes magyar főhatalom másfél éves politikai és kulturális utóvédharcaiban, részben és időnként összefonódva a többi alternatívával.74 A magyar szabadság- és egységeszmében fogant opcióként a polgári radikalizmus és a nemzeti liberalizmusból merített világnézeti elemeit előbb ötvözte, majd rangsorolta. 1918 késő őszén baloldalra tájoltan meghatározta az alig egyhónapos formális létre érdemesült Kelet-Magyarországi Főkormánybiztosság önszerveződési elveit. Azután jobboldalra tolódva tovább hatott a hosszabb életű, de nem kevésbé törékeny „Szellemi front” környezetében. Erdély helyét a magyar fennhatóság változatlanságának a távlatában hol a budapesti központ alá, hol mellé rendelte. Azáltal, hogy eredetileg progresszív forrásból megalkotott rendszerelmélete feltöltődött a konzervatív függetlenségi gondolattal, többet követelt politikai jogegyenlőségnél és társadalmi igazságosságnál. 1919–1920-ban, még mielőtt a június 4-i trianoni békeszerződés megpecsételte sorsát, a demokrácia elvével legfőképpen az erdélyi magyarság, a még többség nemzeti önrendelkezési jogának érvényességét követelte kimondva vagy kimondatlanul. E súlyponteltolódással a megújíthatónak hitt történelmi Magyarországra, de még inkább a többé-kevésbé önállósítandó erdélyi régióra szűkítette látóhatárát, elhalványítva a Jászinál mérvadó kelet-közép-európai konfederáció, a helvétizálás dunai államokat átfogó végcélját.

Utóirat tizenegy év múltán,
a Tizenegyek emlékére

Bár ne jelent volna meg, gondoltam magamban félhangosan, amikor tizenegy évvel ezelőtt lapozgatni kezdtem a müncheni posta jóvoltából a Regio 1992. évi 1. számában „Keleti-Svájc” és Erdély 1918–1919. A nagyromán állameszme magyar alternatíváinak történetéhez című cikkem lapjait. Ugyanis az, amit olvasnom kellett, jóváhagyásom nélkül látott napvilágot. Az akkori felelős szerkesztővel megállapodtunk volt, hogy eredeti német nyelvű gépiratomat a szerkesztőség egyik megbízottja fordítja magyarra. Ezt a feladatot jómagam nem vállalhattam a szűkre szabott határidőre. A felelős szerkesztő, aki mellesleg a téma egyik szakavatott ismerője, és ezért természetesen szerepel is a jegyzetanyagban, a bérbe adott magyarítás eredményét ímigyen bírálta el 1992. február elején kelt levelében: „Sajnos egy nagyon rossz fordítás készült tanulmányodról, úgy gondoltam, én is ki tudom javítani, és sajnos képtelen leszek jórészt újraírni az egészet. Az első nyolc oldal javítását nézd át, ha Neked így megfelel, akkor kérlek, azt hagyd jóvá, illetve piros (egyéb színű) kiegészítésekkel lásd el.” Minthogy ettől a megoldástól már az első beleolvasás elriasztott, tanulmányomat végül mégis megírtam magyarul, és alig három héten belül elküldtem Budapestre. Hiába. Mert időközben nyomdába került a nagyon rossz fordítás.

Az akkor megjelent változatot az ősfogalmazvánnyal egybevetve bárki meggyőződhetne arról, hogy a Regio fordítója nem volt elég jártas a német tudományos nyelvben, és ráadásul magyarul is hanyagul fogalmazott. Értelmezési tévedéseivel és stiláris pongyolaságaival mondanivalómat több helyütt is eltorzította vagy megváltoztatta. Az első közlésben fellelhető számos szedési hibáért természetesen nem ő a felelős, miként azért a különösen bosszantó filológiai mulasztásért sem, hogy az idézetek magyar nyelvű forrásaimból vissza-, tehát nyelvi jellegükből és értelmükből kifordítva láttak napvilágot, nem pedig eredeti alakjukban, úgy, ahogy másodszorra Budapestre küldött, ott viszont szélnek eresztett szövegemben beiktattam őket – és úgy, ahogy most, véletlenül éppen tizenegy év elteltével nyomdafestéket látnak.

A Regio 1992-es évfolyamának 2. számában olvasói levelemben – mai utóiratomban jelzett okokra hivatkozva – kijelentettem, hogy az előző számban nevem alatt olvasható szöveget nem vállalom, és arra kértem a Régió-könyvek sorozat szintén felelős szerkesztőjét, hogy az akkoriban készülőfélben lévő Magyarok és németek Kelet-Közép-Európában című kötetbe tanulmányom egyedül hiteles magyar változatát vegye fel. Ez a kötet aztán mégsem jelent meg. Megjelent viszont nemsokára német nyelvű doktori értekezésem a korai transzszilvanizmus-ról,75 amelynek előkészítése során – és részeként – keletkezett a Regiónak felajánlott és egyidejűleg egy németországi szaklapban közzétett cikkem.76 Ezt a szöveget most első ízben közlöm hiteles magyar nyelvű változatban, amely lényegében azonos azzal a gépirattal, amelyet 1992-ben hiába küldtem Budapestre. Néhány részt és szakirodalmi utalást később véglegesített 1993-as könyvem megfelelő alfejezetének tartalmához és adataihoz igazítottam.77

Így e közlés – a Tizenegyek-antológia megjelenésének az alkalmából – eredeti tartalmában tükrözi az 1990-es évek elején kialakított álláspontomat mai témámról – amelyet egyébként az újabb szakirodalmi termés és az időközben hozzáférhetővé vált forrásanyag figyelembevételével is vállalok. Bár néhány részletét bizonyára tovább finomíthatnám – már amennyire ezt a terjedelmi korlátok megengednék –, fő mondanivalóját a Tizenegyek szerepére kitekintve is változatlanul ajánlom a szakma és az olvasóközönség figyelmébe. Ugyanis transzszilvanizmus-könyvem székely írócsoportot méltató fejezetrésze78 visszautal a politikai erdélyiség átmeneti fejlődésszakaszára, amelyben Erdély magyar szempontú újjárendezésének a koncepciói szembeszálltak a kialakuló nagyromán állam eszméjével. Alkotóelemeik egyike, az általános önszerveződés igénye, kiterjedt a kulturális és irodalmi életre is, amely 1918/1919-ben, a fent leírt módon, éppúgy jelentős rokonszenvvel viseltetett Ady Endre és Szabó Dezső iránt, mint a Tizenegyek zászlóbontásakor. E két író nagybecsű fogadtatása a magyar függetlenségi hagyomány erdélyi vonulatában Trianon előtt és után a magyar nemzettudat polgári radikális, illetve népi válfajába illeszkedett. Ezen irányzat ellentétpárját az osztrák–magyar kiegyezés nemzedékének polgári és nemesi konzervativizmusa táplálta. A magyar liberalizmus e két alakjának versengésében már a dualizmus korának második felében megfigyelhető az erdélyi érdekképviselet indítéka, mégpedig mindkét alakban. A nemzeti szempont alá rendelt szociális és regionális érvek összefonódása, amely – mint a „Keleti Svájc” koncepciójából példaszerűen kitűnik – a magyar területi integritás mentési elképzeléseit jellemezte, folytatódott az 1920-as évek transzszilvanizmusában, a Nagy-Románia államjogi valóságával szembesülő magyar kisebbség politikai és kulturális útkeresésében. Így történhetett, hogy a szociális töltettel jelentkező részerdélyi öntudatok nem csapódtak le világnézeti pártosodásban. Felbukkanásuk azonban beszédes bizonyítéka annak, hogy a különböző pártalakulási kísérletek meghiúsulása folytán végül nemzeti alapon megszervezett kisebbségi politikának ismételten ki kellett állnia a belső legitimáció próbáját az önmegkülönböztetés szellemi áramlataival szemben is – akkor, amikor magyar egyetemesség és magyar provincializmus között vélt feloldandó viszályt felfedezni. Egy ilyen kihívásos helyzetet idéztek elő a Tizenegyek röviddel azután, hogy Kolozsvárt megalakult az Országos Magyar Párt, amely a kiegyezési nemzedék hagyományvilágában nevelkedett felső réteg irányításával a magyar egységgondolat jegyében működött. Ebben az össznemzeti vonzattal is rendelkező hivatásában tevékenyen támogatták a konzervatív erdélyiség kulturális képviselői, akik a román határon belüli magyar csoportképződések kérdésének külön figyelmet szenteltek. Jellemző, hogy egyikük a székely írócsoport 1923-as antológiájának79 méltató-bíráló ismertetésében megjegyezte, hogy Balázs Ferenc (1901–1937) „esztétikusuk” a „székelység megállapítására” törekedve „túlságos jelentőséget tulajdonít az egynyelvű nemzeti lelken és irodalmon belül a faji partikularizmusnak”. Mert a „cél” – kerekedett általános figyelmeztetéssé az egész kötetre vonatkozó recenzensi vélemény – „nem a faj, még kevésbé a fajnak egy meghatározott része, hanem: a nyelvileg, lelkileg, tradicionálisan és történelmien egységes nemzet. [...] Ha igaz az, amit ma sokan ösztönösen éreznek itt, hogy az erdélyi és különösen a székely-magyar psichének egy még soha nem látott nagy irodalmi megnyilatkozása előtt állunk, akkor ennek a partikuláris megnyilatkozásnak nemzeti szempontból akkor lesz igazán nagy jelentősége, ha egyetemesen magyar formákba ömlik bele.”80

München, 1992. március 25. és 2003. március 26.

Könyvészet

Levéltári források

JATEKK Ms. 251 = József Attila Tudományegyetem Könyvtára. Kézirattár. Szeged. Politikai röplapok 1918.

MOL K 40 = Magyar Országos Levéltár. Budapest. Miniszterelnökség. Nemzetiségi miniszter iratai 1918/1919

MOL K 440 = Magyar Országos Levéltár. Budapest. Nemzeti Tanács 1918/1919.

MOL K 610 = Magyar Országos Levéltár. Budapest. Sajtó levéltár (1897) 1920–1944 (1950). Erdélyi cikkgyűjtemény.

OSZKK Quart. Hung. 2455 = Országos Széchényi Könyvtár. Kézirattár. Budapest. Apáthy István hagyatéka: Politikai iratok.

PÁH Ms. VI 7651 = Haáz Rezső Kulturális Egyesület. Haáz Rezső Múzeum. Székelyudvarhely. Paál Árpád kézirathagyatéka.

Nyomtatott források

A kolozsvári nagygyűlés. A román szocialisták a magyarság mellett. Aradi hírlap 2(1918). 330. 1(december 24.).

Az aradi magyar–román tárgyalások [1918. november]. In: Duna-völgyi barátságok és viták. Jászi Oszkár közép-európai dossziéja. A kötetet összeállította, a bevezetőt írta és a jegyzeteket készítette Litván György, Szarka László. Bp., 1991. 90–100.

Ady Endre: Ismeretlen Korvin-kódex margójára (Panaszkodás és hit). Új Erdély 1(1918). 1–4. (január 19.).

Ady Endre: A nacionalizmus alkonya. A kötetet összeállította Koczkás Sándor és Vezér Erzsébet. Bp.,1959.

Apáthy István: Erdély az összeomlás után. Új magyar szemle 3(1920). 147–176.

Balogh Arthur: A kultúra-közösség visszatérése. Erdélyi szemle 6(1920). 697–698.

Bartalis János: Irodalom. Levél az „Erdélyi szemlé”-hez. Erdélyi szemle 5(1919). 491–492.

Bartók György: Hitvallomásunk. Erdélyi szemle 6(1920). 99.

Büchler Pál: Műveltség, kultúra, civilizáció. Zord idő 1(1919). 170–173.

Czézer Lajos: Modern transylvanizmus. Zord idő 2(1920). 609–612.

(d. r. i.): Erdélyi írók almanachja 1920. évre. Erdélyi szemle 5(1919). 654.

Goldiº Vasile: Notã circularã în chestiunea jurãmântului oficial al corpului didactic dela fostele ºcoli de stat maghiare. Gazeta oficialã .1919. február 6/19. 11.

G.[randpierre] E.[mil]: Apáthy István. Pásztortűz 8(1922). II 570–571.

Grandpierre Emil: Az erdélyi magyarság politikai küzdelmei az egységes Magyar Párt megalakulásáig. Magyar szemle 4(1928). 130–136.

Gyárfás Elemér: Az első kísérlet. Az Averescu-paktum előzményei, megkötésének indokai, módosításai, következményei, felbomlása és tanulságai [I-II]. Magyar kisebbség 16(1937). 41–71, 77–99.

Jakabffy Elemér: A magyar államhatalom utolsó hónapjai Krassó-Szörény vármegyében. Lugos [é. n., 1920].

Jancsó Benedek: A román uralom berendezkedése Erdélyben. Magyar szemle 4(1928). 123–129.

Jászi Oszkár: A Monarchia jövője. A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok. Budapest 1918 [utánnyomás: Bp., 1988].

Jászi Oszkár: Visszaemlékezés a Román Nemzeti Komitéval folytatott aradi tárgyalásaimra. Napkelet 2(1921). 1345–1356.

Károlyi Mihály: Az ország integritásának védelméről. Beszéd a székely katonákhoz Szatmáron. 1919. március 2. In: Károlyi Mihály: Az új Magyarországért. Válogatott írások és beszédek 1908–1919. Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket készítette Litván György. Bp., 1968. 292–294.Károlyi Mihály levelezése. I 1905-1920. Szerkesztette Litván György. Bp., 1978.

Komáromi János: Jászi Aradon. Új magyar szemle 1(1920). 27–35.

[Kós Károly]: A Szilágyság poétájáról. Kalotaszeg 1(1912) 6, 9–13 (február 11.)

Kós Károly: Erdélyben keressük! I Nemzeti kultúra. II Nemzeti művészet. Kalotaszeg 1(1912). 8, 1–4 (február 25.); 9, 1-4 (március 3.).

Lazar, Aurel: Ordonanþã referitoare la judecãtorii, advocaþi, notari publici. Gazeta oficialã, 1919. február 6./19., 11.

Le sort de la Hongrie. Mémoire des Professeurs de l’Université de Kolozsvár. Berne, 1919.

Ligeti Ernő: Gyónókönyv. Erdélyi szemle 5(1919). 467.

Ligeti Ernő: Grandpierre Emil. Napkelet 3(1922). 202–206.

Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Egy nemzedék szellemi élete. 22 esztendő kisebbségi sorsban. Bp., é. n. [1942.]

Nagy Lajos: A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagyromániában. Kolozsvár, 1944 [utánnyomás: Székelyudvarhely, 1994].

S. Nagy László: Erdélyi újságírók dolga. Erdélyi szemle 4(1918). 25.

S. Nagy László: Október 30. a forradalom napja. Erdélyi szemle 4(1918). 83.

S. Nagy László: Külön erdélyi kormányszervet! Nem lett államtitkár Somló Bódog. Erdélyi szemle 4(1918). 95.

S. Nagy László: Egy magyar író édesanyjánál. Szabó Dezső és Kolozsvár. Erdélyi szemle 5(1919). 23–24.

S. Nagy László: Írók és művészek az új társadalomban. Erdélyi szemle 5(1919). 99.

S. Nagy László: Az irodalmi decentralizáció jelentősége. Erdélyi szemle 5(1919). 234–235.

S. Nagy László: Kolozsvár. Erdélyi szemle 5(1919). 394–395.

S. Nagy László: Új életet a Székelyföldre! Kereskedelmet, ipart kell teremteni. Új kulturális hivatás. Erdélyi szemle 5(1919). 579–581.

S. Nagy László: Irodalmi aktivitást. Erdélyi szemle 6(1920). 378.

Nemény Vilmos: Gondolatok Erdélyről. Erdélyi szemle 4(1918). 60–61.

Pál Elemér:Vasutakat a Mezőségnek! Erdélyi szemle 5(1919). 602–603, 618–619.

Reményik Sándor: Van-e szükség irodalompolitikára? Erdélyi szemle 6(1920). 45–46.

Reményik Sándor: Tizenegy fiatal erdélyi magyar író antológiája. Pásztortűz 9(1923). II 850–853.

Sulyok István: Kronológia. 1918. X. 31. – 1929. XII 31. In: Erdélyi magyar évkönyv. I. Szerkesztik Sulyok István, Fritz László. Kolozsvár, 1930. 235–262.

Szabó Dezső: Az elsodort falu. Regény egy kötetben. Debrecen, 1989.

Szentimrei Jenő: Az „erdélyimádó” Ady Endre. Erdélyi szemle 5(1919). 51–53.

Szentimrei Jenő: Szabó Dezső könyve. Erdélyi szemle 5(1919). 586.

Tizenegy. Versek – elbeszélések – tanulmányok. Tizenegy fiatal erdélyi írótól. Erdélyi művészek rajzaival. Cluj-Kolozsvár, 1923

Torday József: Kolozsvár gazdasági jövője. Erdélyi szemle 5(1919). 523.

Torday József: Az erdélyi tőzsde. Erdélyi szemle 5(1919). 548.

T.[orday] J.[ózsef]: Az erdélyi tőzsde. Riport újság 5(1920). 15. 2.

Várady Aurél: Folytassuk Erdélyt. Erdélyi szemle 6(1920). 599–600.

Várady Aurél: Dr. Grandpierre Emil. Pásztortűz 11(1925). 502–503.

Walter Gyula: Jászi Oszkár: A Monarchia jövője. Erdélyi szemle 4(1918). 25. 89.

Walter Gyula: Régi arcokat idézünk... Erdélyi szemle 4(1918). 107.

Walter Gyula: Szabó Dezső: Napló és elbeszélések. Erdélyi szemle 5(1919). 12–13.

Walter Gyula: Jegyzetek az irodalomról. Erdélyi szemle 5(1919). 448–449.

Wilson für die politischen und territorialen Rechte der Rumänen. Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt 45(1918). 13702. 1 (november 9.).

Zágoni István: A magyarság útja. In: Kiáltó szó. A magyarság útja. A politikai aktivitás rendszere. Megírták Kós Károly, Paál Árpád, Zágoni István. Kolozsvár [1921]. 6–35.

Szakirodalom

Bárdi Nándor: Paál Árpád kézirathagyatéka (Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum). Katalógus. Összeállította –, Szeged, 1992.

Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok 1867–1940. A szöveget a szerkesztőbizottság megbízásából gondozta és a mellékleteket készítette Csapody Miklós, K. Lengyel Zsolt, Szász Judit Anna. Bern, 1989.

Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1992. Negyedik, bővített és javított kiadás. Bp., 1992.

Diószegi László: A romániai magyarság története 1919–1940. In: Hetven év. A romániai magyarság története 1919–1989. Szerkesztette Diószegi László, R. Süle Andrea. Bp., 1990, 11–44.

Eördögh István: Geschichte, Gründe und Voraussetzungen der rumänischen Expansion in Siebenbürgen (1916–1920). [h. n., 1993.]

Fogarassy László: Adalékok a székely hadosztály és az erdélyi kérdés történetéhez (1918–1919). In: Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae. Series Historica 41(1986). 59–93.

Galántai József: Egy különös könyv reprint kiadásához. In: Jászi Oszkár: A Monarchia jövője. A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok. Bp., 1918 [utánnyomás: Bp., 1988], 121–133.

Gerdes, Dirk: Politische Dezentralisierung. In: Pipers Wörterbuch zur Politik. Herausgegeben von Dieter Nohlen. I Politikwissenschaft. München/Zürich, 1989. 732.

Grundbegriffe der politikwissenschaftlichen Fachsprache. Begriffe zweisprachig deutsch-englisch. [Herausgegeben von] Paul Noack, Theo Stammen. München, 1976.

Haselsteiner, Horst: Közép-Európa és a föderalizmus mint rendező elv. História 15(1993). 5–6, 43–45.

Haslinger, Peter: Arad, November 1918. Oszkár Jászi und die Rumänen in Ungarn 1900 bis 1918. Wien/Köln/Weimar, 1993.

Kovács János: A hőskorszak kezdetén. In: Magyar Szó. Tavasz. 1919–1920. Antológia. Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta Kovács János. Bukarest, 1971. 5–91.

K. Lengyel Zsolt: Az elnapolt alternatíva. Paál Árpád és az erdélyi magyar autonómia 1919/1920. Korunk [3. folyam] 2(1991). 1265–1269.

K. Lengyel Zsolt: „Östliche Schweiz” und Siebenbürgen. Aus der Geschichte der ungarischen Alternativvorstellungen zur großrumänischen Staatsidee. In: Siebenbürgische Semesterblätter 6(1992). 112–130.

K. Lengyel Zsolt: Auf der Suche nach dem Kompromiß. Ursprünge und Gestalten des frühen Transsilvanismus 1918-1928. München, 1993.

Litván György: Egy könyv időszerűsége. In: Jászi Oszkár: A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés. Válogatás. Bevezette, válogatta és jegyzetekkel ellátta Litván György. Bp., 1986, 9–57.

[Mikó Imre]: Magyar képviselők a román parlamentben. In: Kisebbségvédelem 1 (1938) 6: 20-29.

Mikó Imre: Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 31-ig. Bp., 1941.

Neagoe Stelian: Viaþa universitarã clujeanã interbelicã. (Triumful raþiunii împotriva violenþei). I–II. Cluj-Napoca, 1980.

Ormos Mária: Padovától Trianonig 1918–1920. Bp., 1983.

Pomogáts Béla: A transzilvánizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája. Bp., 1983.

Raffay Ernő: Erdély 1918–1919. Bp., 1987.

Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Bp., 1991.

Szarka László: A méltányos nemzeti elhatárolódás lehetősége 1918 végén. A Jászi-féle nemzetiségi minisztérium tevékenységéről. Regio 1(1990). 1. 49–65.

Szász Zoltán: Forradalmak és nemzeti mozgalmak a monarchia összeomlása után (1918–1919). In: Erdély története. Főszerkesztő Köpeczi Béla. III Bp., 1986. 1701–1732.

Scurtu, Ioan: Political Parties in Romania after Parliamentary Elections, 1919-1937. Anuarul Institutului de Istorie ºi Arheologie „A. D. Xenopol” 17(1980). 63–90.

JEGYZETEK

32. Várady: Grandpierre, 503.

33. Barabás Endre: A román uralom alá került volt magyar tisztviselők ügyének történelmi vázlata [1922 körül]. MOL K 610, 32. cs. 2 c., 20–22 ; [Barabás Endre]: Az erdélyi tisztviselők eskü kérdésének hiteles története [1920 körül]. MOL K 610, 32. cs. 2 c., 223; Sulyok 238.

34. Barabás Endre: A román uralom alá került volt magyar tisztviselők ügyének történelmi vázlata [1922 körül]. MOL K 610, 32. cs. 2 c., 19; [Barabás Endre]: Az erdélyi tisztviselők eskü kérdésének hiteles története [1920 körül]. MOL K 610, 32. cs. 2 c., 2; Bíró 348; Jakabffy 132; Romsics 97–98.

35. Goldiº; Lazar. Vö. A „Szellemi Front“ megindításával kapcsolatos iratok [1919]. PÁH Ms. VI 7651/156; Emlékirat székelyföldi tisztviselők sérelmeiről a magyar miniszterelnökhöz. 1919. szeptember 14. PÁH Ms. VI 7651/167.

36. Barabás Endre: A román uralom alá került volt magyar tisztviselők ügyének történelmi vázlata [1922 körül]. MOL K 610, 32. cs. 2 c., 24–32; [Barabás Endre]: Az erdélyi tisztviselők eskü kérdésének hiteles története [1920 kötül]. MOL K 610, 32. cs. 2 c., 2–3; Gyárfás: Az első kísérlet, 41–42. A „tisztviselőmozgalom” első, korabeli szemléletű, de ma is használható ismertetése: Grandpierre: Az erdélyi magyarság.

37. Zágoni 9. Vö. Ligeti: Súly, 15–16. A román szakirodalomban előfordul az a vélemény, hogy „magyar és székely csoportok“ szerepeltek már az 1919. évi romániai parlamenti választásokon (pl. Scurtu 67). Ez az állítás téves. Az illető magyar nemzetiségű jelöltek román pártok nevében indultak, mégpedig önként, megbízatás nélkül, olyan listákon, amelyeknek összeállításában nem vett részt erdélyi magyar politikai tényező: [Mikó]: Magyar képviselők, 20; Mikó: Huszonkét év, 9–28; Sulyok 240.

38. Ligeti; Grandpierre; Mikó: Huszonkét év, 15; Romsics 97; Várady: Grandpierre. 1921 és 1925 közötti, Magyarországra való kivándorlásáig tartó erdélyi tevékenységéhez K. Lengyel: Auf der Suche, 158–159, 182, 186, 194, 198–201, 208, 225, 274, 289–290, 333, 340–341, 344, 346, 348, 350.

39. Bíró 410–411; 495, 502–503; Diószegi 22–24; Jancsó 126–128.

40. Barabás Endre: A román uralom alá került volt magyar tisztviselők ügyének történelmi vázlata [1922 körül]. MOL K 610, 32. cs. 2 c., 24–30; Jancsó 126–128. További adatok és források: K. Lengyel: Auf der Suche, 97, 55. jegyzet. Rendkívül adatgazdag szemtanújelentések a román katonai és polgári igazgatás magyarellenes, a hivatalnokréteget különösen érintő intézkedéseiről a megszállt Erdély egész területén: Udvarhely megyei tisztviselők üzenetei a budapesti Fegyverszüneti Bizottságnak, a Székely Nemzeti Tanácsnak és Ugron Gábornak. [Nagyenyed] 1919. február 14., 21. PAH Ms. VI 7651/155; A „Szellemi front“ megindításával kapcsolatos iratok. [Nagyenyed] 1919. február 27. – március 1. PÁH Ms. VI 7651/156; Átirat a magyar kormányhoz Erdély magyarsága és székelysége nevében. Kolozsvár, 1919. május 14. PÁH Ms. VI 7651/159; Emlékirat székelyföldi tisztviselők sérelmeiről a magyar miniszterelnökhöz. 1919. szeptember 14. PÁH Ms. VI 7651/167; Az oláh uralom kezdetei magyar földön [1920/1921 körül]. MOL K 610, 80. cs. 1xc

41. Bölöny 82, 324; Károlyi: Az ország, 292–294.

42. Ügyvitel és ügybeosztás a román megszállás alatt. Alispáni utasítás. PÁH Ms. VI 7651/146; Székelyudvarhelyi Székely Nemzeti Tanács hivatali naplója. PÁH Ms. VI 7651/147.

43. Az 1919-es hatósági zaklatásokat maga Paál is megszenvedte többhónapos fogsága, illetve háziőrizete idején: A „Szellemi Front“ megindításával kapcsolatos iratok. 1919. március 1. PÁH Ms. VI 7651/156, 12; Emlékirat székelyföldi tisztviselők sérelmeiről a magyar miniszterelnökhöz. 1919. szeptember 14. PÁH MS VI 7651/167, 10–14; Paál Árpád másolva terjesztett körlevelei, üzenetei. 1919. szeptember 16. PÁH Ms. VI 7651/414/17; Barabás Endre: A román uralom alá került volt magyar tisztviselők ügyének történelmi vázlata [1922 körül]. MOL K 610, 32. cs. 2 c., 24, 26.

44. A „Szellemi front“ megindításával kapcsolatos iratok. [Nagyenyed] 1919. február 28., március 1. PÁH Ms. VI 7651/156, 9–12. Ugyanitt a „Szellemi front“ önelnevezés.

45. Bölöny 184.

46. Átirat a magyar kormányhoz Erdély magyarsága és székelysége nevében. Kolozsvár, 1919. május 14. PÁH Ms. VI 7651/159, 1. Vö. A „Szellemi front“ megindításával kapcsolatos iratok [1919]. PÁH Ms. VI 7651/156; Emlékirat székelyföldi tisztviselők sérelmeiről a magyar miniszterelnökhöz. 1919. szeptember 14. PÁH Ms. VI 7651/167.

47. A kolozsvári egyetem átadásának hitelesített jegyzókönyvei. 1919. május-november. OSZKK Quart. Hung. 2455/V; Átirat a magyar kormányhoz Erdély magyarsága és székelysége nevében. Kolozsvár, 1919. május 14. PÁH Ms. VI 7651/159, 2; A román igazgatású kolozsvári egyetem kezdeteihez Neagoe I 46–90.

48. Le sort de la Hongrie.

49. Pl. Paál Árpád másolva terjesztett körlevelei, üzenetei [191–-1920]. PÁH Ms. VI 7651/414. A Paál-hagyaték rendszerezését és katológusát Bárdi Nándornak köszönheti a kutatás: Bárdi.

50. Bölöny 82–84.

51. Paál Árpád másolva terjesztett körlevelei, üzenetei. 1919. augusztus 19., 27. PÁH Ms. VI 7651/414/12, 14. Az amerikai államminiszter Robert Lansing (1864–1928) jegyzéke egy korabeli erdélyi német lapban: Wilson für die politischen und territorialen Rechte der Rumänen. A jegyzék jelentőségéhez a nagyhatalmak Románia-politikájában Haslinger 86–93; Ormos 112-–34; Raffay 115–194.

52. Paál Árpád: Szellemi frontok mindenütt. 1919. június 5. PÁH Ms. VI 7651/160, 1–2.

53. Paál Árpád: A magyar jövendő elképzelése. 1919. június 27. PÁH Ms. VI 7651/161, 1–2.

54. Székelyföld és csángóvidék szellemi frontja [Paál Árpád]–Fényes László. 1919. szeptember 13. PÁH Ms. VI 7651/443, 1.

55. Hagyatékában saját kézírásos keltezéssel és utalással a Kós-nyomdára: Vasutasok! [Sztána, 1919. június/július]. PÁH Ms. VI 7651/687/1; Erdélyi magyarok! [Sztána, 1919. június/július]. PÁH Ms. VI 7651/687/2.

56. Paál Árpád: A magyar jövendő elképzelése. 1919. június 27. PÁH Ms. VI 7651/161, 2, 5.

57. Átirat a magyar kormányhoz Erdély magyarsága és székelysége nevében. Kolozsvár, 1919. május 14. PÁH Ms. VI 7651/159, 4.

58. Czézer. Vö. K. Lengyel: Auf der Suche, 47–61.

59. Walter: Jászi Oszkár

60. Jászi: A Monarchia, 52.

61. S. Nagy: Erdélyi újságírók. Vö. Bartók; Nemény.

62. Pál; Torday: Kolozsvár; Torday: Az erdélyi tőzsde; T.[orday]: Az erdélyi tőzsde.

63. Balogh; Bartalis; Büchler; S. Nagy: Új életet; S. Nagy: Írók.

64. S. Nagy: Október 30.

65. Ligeti: Gyónókönyv.

66. (d. r. i.): Erdélyi írók; S. Nagy: Az irodalmi decentralizáció; S. Nagy: Irodalmi aktivitást; S. Nagy: Kolozsvár. Vö. Kovács; Ligeti: Súly, 18–29; Pomogáts 59–69.

67. Walter: Régi arcokat idézünk; Walter: Jegyzetek.

68. S. Nagy: Egy magyar író. Vö. Walter: Szabó, 12.

69. Szentimrei: Szabó. A regény legújabb kiadása: Szabó.

70. Ady: Ismeretlen Korvin-kódex. Újabb kiadása: Ady: A nacionalizmus, 106–114.

71. Kós: Erdélyben keressük! Vö. [Kós]: A Szilágyság.

72. Varady: Folytassuk. Vö. Szentimrei: Az „erdélyimádó” Ady.

73. Reményik: Van-e szükség irodalompolitikára, 46.

74. A többi koncepcionális alternatíváról – a székely köztársaságról, az önálló Erdélyről, a magyar–román perszonálunióról és az erdélyi magyar autonómiáról – lásd K. Lengyel: Auf der Suche, 103–125. Az utóbbiról magyarul K. Lengyel: Az elnapolt alternatíva.

75. K. Lengyel: Auf der Suche.

76. K. Lengyel: „Östliche Schweiz“.

77. K. Lengyel: Auf der Suche, 89–103.

78. K. Lengyel: Auf der Suche, 300–302.

79. Tizenegy.

80. Reményik: Tizenegy, 850–851. Kiemelések az eredetiben.

*A tanulmány első fejezete a vonatkozó jegyzetekkel előző számunkban jelent meg.